Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Miskolc

Általános leírás

A Bükk mészkőhegységből fakadó Szinva-patak és a Szlovákiában eredő Sajó folyó találkozásánál alakult ki a Borsodi-medence legjelentősebb központja, Miskolc. A két vízfolyás találkozása telepítő tényezője volt már az ősi kultúráknak is.
A régészeti kutatások igazolták, hogy a paleolitikumtól kihasználták az emberek e kitűnő feltételeket, melyek a pásztorkodáshoz és a gazdálkodáshoz nyújtottak lehetőséget.
A magyarság több mint egy évezrede telepedett meg ezen a tájon, s a településnek nevet adó Miskóc nemzetségnek a XI. századtól lett a központja.
A település földrajzi helyzete azért kedvező, mert a város közelében a Sajó- és Hernád-völgy kapuként szélesedik ki, és jó összeköttetést teremt az Alföld felé. Az előnyös forgalmi fekvés és a különböző gazdasági kistájak találkozása miatt fejlődött Miskolc hazánk egyik igen jelentős vásárvárosává. A várost kelet-nyugat és észak-dél irányú közlekedési útvonalak szelik át, e négy irányt jelzik a város kapu elnevezésű részei is: délről a Csabai kapun, északról a Szentpéteri kapun, északkelet, kelet felől a Zsolcai kapun, nyugat felől a Győri kapun át vezet az út.
Miskolc kereskedelmi szerepkörével szinte egyidős a város ipari funkciója. Ipari fejlődését a helyi szén, a hasznosítható kőzetek és ásványok, az épület- és tűzifa, továbbá a bővizű hideg- és melegforrások kedvezően befolyásolták. A XIX. század második felében, a vasútépítés után vett nagy lendületet az ipari fejlődés. 1944-et követően négy évtized alatt háromszorosára növekedett a lakosság létszáma. A város túlerőltetett és egyoldalú fejlesztésének a rendszerváltás óta nyilvánvalóan tapasztalható a hátránya. A válságnak egyetlen kedvező hatása, hogy sokkal tisztább lett Miskolc levegője, s a városkép átalakulásával idegenforgalmi szempontból egyre vonzóbb lesz a megyeszékhely.
Közlekedés

Budapest és a szlovák határ (Tornyosnémeti) felől a 3-as főúton közelíthetjük meg a várost, míg Ózd felől a 26-os, Tiszaújváros felől a 35-ös, Sátoraljaújhely felől a 37-es főúton érkezhetünk ide, de fontos bükki utak is (Ózd és Eger felől) vezetnek a településre. Két vasútállomása (Tiszai és Gömöri pályaudvar) a Budapest - Hatvan - Miskolc - Szerencs - Sátoraljaújhely, a Tiszaújváros - Miskolc, Mezőcsát - Miskolc, Hidasnémeti - Miskolc, Ózd - Bánréve - Miskolc, Tornanádaska - Miskolc vonal vonatait fogadja.



Városok
Budapest
Agárd
Aggtelek
Ajka
Albertirsa
Alsóörs
Alsópáhok
Badacsonytomaj
Bag
Baja
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonlelle
Balatonmáriafürdő
Balatonszabadi-Fürdő
Barcs
Bábolna
Békéscsaba
Berettyóújfalu
Bicske
Bikal
Bódvarákó
Bóly
Budakeszi
Budaörs
Bugac
Bükfürdő
Csákánydoroszló
Csákvár
Császár
Csopak
Csorna
Dabas
Debrecen
Dombóvár
Domony-Domonyvölgy
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunaújváros
Dunavarsány
Ecsegfalva
Ecser
Edelény
Eger
Érd
Erdőbénye
Felsőörs
Felsőtárkány
Fertőd
Fonyód
Füzesgyarmat
Galyatető
Gárdony
Gyenesdiás
Gyömrő
Gyöngyös
Győr
Győrújbarát
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúszoboszló
Harkány
Hatvan
Hegyhátszentjakab
Herend
Hévíz
Hőgyész
Hollókő
Hortobágy
Hódmezővásárhely
Igal
Ipolytarnóc
Jászberény
Kõröshegy
Kalocsa
Kaposvár
Kapuvár
Karcag
Kecskemét
Kerekegyháza
Keszthely
Kétpó
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisoroszi
Kisvárda
Kölesd
Komárom
Komló
Körmend
Köröshegy
Körösszegapáti
Kőszeg
Köveskál
Lajosmizse
Lakitelek
Leányfalu
Lillafüred
Magyarszék
Makó
Marcali
Mátészalka
Mátraverebély
Mezőkövesd
Mezőtúr
Miskolctapolca
Mohács
Monor
Mosonmagyaróvár
Nagyatád
Nagykanizsa
Nagykőrös
Nagykovácsi
Nagymaros
Neszmély
Noszvaj
Nyíregyháza
Orfű
Orosháza
Öttevény
Paks
Pannonhalma
Parádfürdő
Parádsasvár
Pápa
Pásztó
Pécel
Pécs
Pécsvárad
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisvörösvár
Pomáz
Poroszló
Pula
Ráckeve
Rétság
Révfülöp
Ruzsa
Sajószentpéter
Salgótarján
Sármellék
Sárospatak
Sárvár
Sátoraljaújhely
Siófok
Sopron
Sormás
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Százhalombatta
Szeged
Székesfehérvár
Szekszárd
Szentendre
Szentes
Szerencs
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szilvásvárad
Szolnok
Szombathely
Tahitótfalu
Taksony
Tamási
Tapolca
Tata
Tatabánya
Tát
Telkibánya
Terény
Tiberias
Tihany
Tiszafüred
Tiszaújváros
Tolna
Törökbálint
Üröm
Vác
Várpalota
Vecsés
Velence
Veresegyház
Verőce
Verseg
Vértesszőlős
Veszprém
Villány
Visegrád
Vonyarcvashegy
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zamárdi
Zirc
Kapcsolódó cikkek
Ezt gondolják a turisták Miskolcról
A miskolci turisztikai szervezet 2016 nyarán 1000 fős kutatást készített a Miskolcra érkező belföldi vendégek körében. A személyes megkérdezésen alapuló kérdőíves felmérés kitért a vendégek összetételére, érdeklődési körére és arra is, mennyire elégedettek a Miskolc által nyújtott szolgáltatásokkal. A felmérés eredményét a Turizmus Világnapján hozták nyilvánosságra. A turisztikai szervezet 2014-ben már készített egy hasonló kutatást, így nyomon tudja követni az elmúlt két évben bekövetkezett változásokat is.A két évvel ezelőtti felmérés eredményével összehasonlítva a legjelentősebb eltérés a közösségi közlekedésnek, a környezet rendezettségének és a kulturális programoknak a megítélésében történt. Míg a közösségi közlekedéssel 2014-ben még csak a válaszadók 27%-a volt maximálisan elégedett, mára a válaszadók 41%-a értékelte kiválónak. Az attrakciók környezetének tisztaságát, rendezettségét 2014-ben a válaszadók 36%-a tartotta kiemelkedőnek, idén viszont már 43% nyilatkozott maximálisan pozitívan róla, de további 29%-uk is elégedettségének adott hangot. A közbiztonságot a válaszadók 41%-a kiválónak tartotta, további 24% jónak, 22% pedig átlagosnak, ami azt mutatja, hogy összességében Miskolcot a válaszadók 87%-a biztonságos városnak tartja. A legnagyobb fordulat azonban a kulturális programok számának és minőségének a megítélésében történt, míg ugyanis két évvel ezelőtt a válaszadóknak csak a 33%-a értékelte maximálisan megfelelőnek a miskolci kulturális programkínálatot, ebben az évben már a vendégek 51%-a tartotta ezt kiemelkedőnek - attól függetlenül, hogy a válaszadóknak csak a 10%-a jelezte, hogy kulturális programokra is ellátogat pihenése során.Javult a szolgáltatások ár-érték aránya is a vendégek szerint: 2014-ben mindösszesen a válaszadó vendégek 27%-a tartotta kimagaslóan jónak a miskolci szolgáltatások ár-érték arányát, mára viszont már a megkérdezettek 34%-a értékelte az árakat maximálisan megfelelőnek a szolgáltatások minőségéhez képest.A vendégek továbbra is a fürdők kínálatával voltak legjobban megelégedve, 66%-uk jelezte, hogy maximálisan elégedett, további 28% pedig, hogy elégedett a fürdőkkel, így összességében elmondható, hogy a vendégek 94%-a elégedett a miskolci fürdőkkel. A gasztronómiai kínálatot a vendégek 57%-a értékelte kiválónak, további 36% jónak, a szálláskínálatot a válaszadók 49%-a tartotta kiválónak, további 38% megfelelőnek. Miskolc családbarát kínálatát a válaszadók 51%-a tartotta kiemelkedőnek, további 32%-a pedig megfelelőnek. Mivel Miskolcon számos lehetőség van az aktív turisztikai szolgáltatások igénybevételére is, a kérdezőbiztosok rákérdeztek arra is, hogyan értékelik a túrázáshoz kapcsolódó programokat és szolgáltatásokat (pl. kitáblázottság, térkép, stb.). A vendégek 53%-a értékelte kiválónak ezt a szolgáltatáscsomagot.A Miskolcra érkező vendégek egyébként a kérdőív eredménye szerint továbbra is nagyrészt Budapestről (34%), Észak-Magyarországról (32%) és az Észak-Alföldről (12%) érkeznek. 52%-uk már többször járt itt, visszatérő vendég. Negyedük 25-40 év közötti, 37%-uk pedig 40 és 60 év közötti. A megkérdezettek 38%-a diplomás, 42%-nak pedig középfokú végzettsége volt.A visszatérő vendégeket megkérdezték, miért választották újból Miskolcot pihenésük helyszínéül. Több lehetőségből választhattak, s ehhez további okokat is felsorolhattak. Legtöbben a Barlangfürdő miatt tértek vissza, a második legfontosabb ok pedig a "mert egyszerűen jól érzi magát az ember Miskolcon" volt, amely egyszerre dicséri a környezetet és a szolgáltatásokat is.A válaszadók nagyrészt családdal (65%), illetve baráti társasággal (16%) keresték fel Miskolcot, ezt tükrözi egyébként az igénybevett szolgáltatások köre is: legtöbben első helyen a fürdést jelölték meg, ezután következett a városnézés, majd a várlátogatás, kisvonatos utazás, túrázás, kalandpark, barlanglátogatás, állatkert-látogatás és múzeumlátogatás. A válaszadók 31%-a szállodában szállt meg, 26% panzióban, 20% pedig rokonoknál.Arra a kérdésre, hogy honnan szerezték az információkat, ami miatt Miskolcot és környékét választották pihenésük helyszínéül, a válaszadók 45%-a nyilatkozott úgy, hogy ismerősök ajánlására kereste fel a várost (ez az arány két éve még 38% volt), ami azt mutatja, hogy az ide érkezők jó hírét viszik az itteni turisztikai kínálatnak.
Kezdődik a miskolci Kocsonyafesztivál
Péntektől a kocsonya a főszereplő a borsodi megyeszékhely utcáin, tizenkettedik alkalommal rendezik meg ugyanis a miskolci Kocsonyafesztivált. Rózsa Edit, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője az MTI-nek azt mondta: ez nem egy egyszerű eszem-iszom, a közösségi alkalmat az a gondolat szülte tizenkét évvel ezelőtt, hogy Miskolcot meg kellene mutatni másként is. Ezért hozták létre ezt a rendezvényt, amely mára igazi ünneppé nőtte ki magát - jegyezte meg.Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezett Kocsonyafesztivál újra a kultúra, a turizmus és a gasztronómia "fellegvárává" változtatja a várost erre a pár napra. A szervezők meglepetésprogramokkal készülnek az idei rendezvényre és lesznek díszvendégek is: Románia, hazai vendégként Mád és Baja, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései.A rendezvény 50 ezer négyzetméterén mintegy 200 ezer látogatót várnak kézművesek, népművészek, őstermelők, élelmiszeripari manufaktúrák. Három színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódium, számos kulturális program, koncert, irodalmi szalon, családi és gyerekprogram, táncház és filmvetítés is.A főszereplő természetesen a miskolci kocsonya, amelynek legendája úgy szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott egy béka, majd benne is ragadt. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket borkorcsolyaként a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. Innen ered a mondás: "pislog, mint miskolci kocsonyában a béka".