Ide utaznék Salgótarján

Általános leírás

A település előtörténete (bár már az ősember is lakta e tájat) a honfoglalással kezdődött. A magyar törzsek közül Tarján volt az első, amelyiket az úgynevezett belső gyepűvonal védelmére idetelepítettek.
A középkori faluról hiányosak az ismeretek. A későbbi falukép sem sokban különbözhetett a jobbágytelepülésekétől. Az 1828-as összeírás 58 adózó családfőről (29 jobbágy, 28 zsellér, 1 csizmadia) számolt be. Salgótarjánnak a XIX. század közepén mindössze nyolcszáz lakosa volt.
A települést a szén felfedezése emelte ki az ismeretlenségből. Az 1850-es években nyíltak meg az első bányák, 1867-ben átadták a Pest-Salgótarján vasútvonalat, 1868-ban megalakult a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.
Salgótarján fejlődésének, a későbbi városkép kialakulásának is meghatározó másik iparága a vasgyártás, melynek előzményei szintén a kiegyezés idejére nyúlnak vissza. A későbbi Acélgyár elődje, a Salgótarjáni Vasfinomító Rt. 1868-ben jött létre, de a termelés csak 1871 őszén kezdődött meg.
A folyamat 1881-től, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. megalakulásától gyorsult fel. Az ország egyik legrégibb kályha- és vasárugyára az 1894-ben létesített vasöntöde és gépgyár 1898-tól már Hirsch és Frank Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde néven szerepelt. A mai öblösüveggyár elődjét 1892-ben alapította az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. (Az akkor még a városon kívül lévő Zagyvapálfalván szintén 1893-ban jött létre a későbbi sík- vagy táblaüveggyár.)
1878-ban lett Salgótarján járási székhely járásbírósággal, közjegyzőséggel és mintegy 6 ezer lakossal. A századforduló idejére a lakosság több mint 13 ezer főre gyarapodott.
Sajátosan alakult a településszerkezet. A község szűken értelmezett központját a jellegzetes salgótarjáni (fő) utcasor alkotta egyemeletes házaival. Összességében e településrészt a rendezetlenség, az alacsony szintű infrastruktúra jellemezte. Az ipari üzemek köré különálló, a centrumtól elzárkózó lakótelepek szerveződtek a korabeli viszonyokhoz képest fejlett intézményhálózattal, különösen az acélgyári telepen.
A gyors ütemű iparosodás, a kapitalizálódás folyamata magával hozta a szociális konfliktusok kiéleződését is. Ez magyarázza a salgótarjáni munkásság élénk mozgalmi életét, a Tanácsköztársaság harcaiban vállalt aktív szerepét is. A trianoni békeszerződés következtében Salgótarján stratégiai jelentőségű határ menti település lett. Olyan ipari központ, amely 1922-ben városi rangot kapott, s ez értelemszerűen némi fejlesztéssel is járt. A gazdasági világválság, a háborús készülődés feszültségei sem múltak azonban el nyomtalanul. A II. világháborúban a városkörnyék jelentős partizánharcok színhelye is volt.
Nógrád megye székhelye 1950-ben lett Salgótarján, s elsősorban extenzív fejlődés révén igyekezett gyorsan méltó lenni erre a szerepre.
A város tragikus módon véste be nevét az 1956-os forradalom krónikájába. December 8-án, a megrettent hatalom szovjet katonai segítséggel a megyei tanács és a rendőr-főkapitányság épülete előtt összegyűlt tömegbe lőtt. A több mint száz vétlen sebesültből, áldozatból negyvenhat elhunyt személy neve őrződött meg a város történetének mártírokat nyilvántartó lapjain.
Salgótarján üzemi, építészeti rekonstrukciója, szellemi élete pezsdülésének jelentős szakasza kötődött a következő évtizedekhez. Alapvetően a városközpont modern, tetszetős, jellegzetes átépítése nyomán - Jánossy György, Finta József, Magyar Géza és Szrogh György jeles fővárosi építészek munkái révén - lett méltó Salgótarján a Hild János-emlékéremre, amelyet 1968-ban - az országban elsőként - kapott meg a Magyar Urbanisztikai Társaságtól.
A nyolcvanas évek végére, a rendszerváltozás idejére azonban felerősödött a tradicionális, nehézipari struktúra válsága, amely - bár egyre csökkenő mértékben - mindmáig érezteti hatását nemcsak a gazdaságban, hanem az élet majd minden területén. Közlekedés

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályáról Hatvannál kell letérni a 21. számú főútra; vonattal: a Hatvan-Somoskő vonalon.