Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Hévíz

Általános leírás

A kialakuló fürdőéletet Hévíz számára a XVIII. század vége hozza meg a hírnevet, s - mint sok minden másban - ebben is nagy szerepe van gróf Festetics Györgynek, aki a lefolyócsatorna bal partján létrehozta az ún. Ótelepet. Öltözésre-vetkőzésre alkalmas deszkaházat építtetett, amit a környék népe ingyen használhatott. A fürdőben chirurgusok dolgoztak, akik az akkor divatos kezeléseket, a köpölyözést és az érvágást művelték előszeretettel. 1795-ben jelent meg Babótsay József 28 lapos Hévíz-ismertetője. Ez elterjedt, s rövidesen megindult a gyógyulni vágyók áradata. Festetics György halála után a pezsgő fürdőélet visszaesett, majd fokozatosan abbamaradt.
A II. világháború után szovjet hadikórház lett a fürdő, majd községi tulajdonba került. Később mint közérdekű üzemet állami kezelésbe vették. A község területén lévő panziókat, üdülőket, szállodákat államosították, és a dolgozók üdültetése céljára a szakszervezetek kezelésébe adták. 1952. január 1-jén az Egészségügyi Minisztérium a fürdőtelep épületeiben létrehozta a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházat, amely ma a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház. A kórház terápiás szolgáltatásaink bővítésére és a színvonal javítására 1964 és 1968 között megépült az akkori Magyarország legnagyobb és legmodernebb fedett terápiacentruma, a fedett fürdő. Ettől kezdve Hévíz lehetőségei nem függnek a szezonalitás sajátosságaitól. 1986-ban leégett a tóra épített fürdőépület, amit az 1990- es évek elejére állítottak helyre.
Közlekedés

Keszthelyig a 71-es úton vagy vasúton, a Balatonszentgyörgy-Tapolca vonalon utazhatunk, onnan 3 kilométernyire van Hévíz.
Ajánljuk

Hévíz Európában az egyik legismertebb gyógyüdülőhely, amely a Dunántúli - középhegység délnyugati részén, lankás dombok között található.

A tó csodatevő hatását már a római korban felismerték. Hévízfürdő születési éve mégis 1795, amikor a terület birtokosának, gróf Festetics György kezdeményezésére felépültek a tavon az első fürdőházak, megjelent az első orvosi ismertető füzet, s a fürdőtelepen fejlődésnek indult a hévízi gyógyászat. A kiváló fürdőorvosok - dr. Schulhof Vilmos és Ödön, dr. Moll Károly - európai színvonalú gyógyászatot hoztak létre. A város jelentőségét a világon egyedülálló gyógytavának köszönheti, amely természeti adottságait tekintve igazi unikum. A település nevében hordozza a tó keletkezését: hőforrásból táplálkozó víz. A keresztirányú törések találkozási pontjában elhelyezkedő 47.500 m2 területű tó a világ legnagyobb melegvizű, tőzegfenekű gyógytava, melyet termálvízforrások táplálnak. A gyógyvíz a mintegy 38 méter mélyen lévő forráskráterből tör fel, s átlagos nyári hőmérséklete 33-35 °C, de télen sem süllyed 23°C alá, ezáltal egész évben fürödni lehet a szabadban. A forrás percenként 20.000 liter vizet ad, melynek köszönhetően a tó vize 72 órán belül teljesen kicserélődik.

A hévízi iszap

Különösen jó gyógyhatású a tó alját borító iszap, amely átmenetet képez a tisztán szervetlen iszap és a nagy szerves anyag tartalmú fango között. Vízmentes állapotban 20%-os a szerves anyag tartalma, ennek köszönhető a nagy hőtároló képessége. A főszerepet a különböző növényi rostok játsszák. A szervetlen részt főleg kalcium- és magnéziumkarbonátok, szulfátok alkotják, gyengén radon tartalommal. Az iszap a hévízi vízzel keverve pakolásként kerül felhasználásra.
Városok
Budapest
Agárd
Aggtelek
Ajka
Albertirsa
Alsóörs
Alsópáhok
Badacsonytomaj
Bag
Baja
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonlelle
Balatonmáriafürdő
Balatonszabadi-Fürdő
Barcs
Bábolna
Békéscsaba
Berettyóújfalu
Bicske
Bikal
Bódvarákó
Bóly
Budakeszi
Budaörs
Bugac
Bükfürdő
Csákánydoroszló
Csákvár
Császár
Csopak
Csorna
Dabas
Debrecen
Dombóvár
Domony-Domonyvölgy
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunaújváros
Dunavarsány
Ecsegfalva
Ecser
Edelény
Eger
Érd
Erdőbénye
Felsőörs
Felsőtárkány
Fertőd
Fonyód
Füzesgyarmat
Galyatető
Gárdony
Gyenesdiás
Gyömrő
Gyöngyös
Győr
Győrújbarát
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúszoboszló
Harkány
Hatvan
Hegyhátszentjakab
Herend
Hőgyész
Hollókő
Hortobágy
Hódmezővásárhely
Igal
Ipolytarnóc
Jászberény
Kõröshegy
Kalocsa
Kaposvár
Kapuvár
Karcag
Kecskemét
Kerekegyháza
Keszthely
Kétpó
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisoroszi
Kisvárda
Kölesd
Komárom
Komló
Körmend
Köröshegy
Körösszegapáti
Kőszeg
Köveskál
Lajosmizse
Lakitelek
Leányfalu
Lillafüred
Magyarszék
Makó
Marcali
Mátészalka
Mátraverebély
Mezőkövesd
Mezőtúr
Miskolc
Miskolctapolca
Mohács
Monor
Mosonmagyaróvár
Nagyatád
Nagykanizsa
Nagykőrös
Nagykovácsi
Nagymaros
Neszmély
Noszvaj
Nyíregyháza
Orfű
Orosháza
Öttevény
Paks
Pannonhalma
Parádfürdő
Parádsasvár
Pápa
Pásztó
Pécel
Pécs
Pécsvárad
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisvörösvár
Pomáz
Poroszló
Pula
Ráckeve
Rétság
Révfülöp
Ruzsa
Sajószentpéter
Salgótarján
Sármellék
Sárospatak
Sárvár
Sátoraljaújhely
Siófok
Sopron
Sormás
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Százhalombatta
Szeged
Székesfehérvár
Szekszárd
Szentendre
Szentes
Szerencs
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szilvásvárad
Szolnok
Szombathely
Tahitótfalu
Taksony
Tamási
Tapolca
Tata
Tatabánya
Tát
Telkibánya
Terény
Tiberias
Tihany
Tiszafüred
Tiszaújváros
Tolna
Törökbálint
Üröm
Vác
Várpalota
Vecsés
Velence
Veresegyház
Verőce
Verseg
Vértesszőlős
Veszprém
Villány
Visegrád
Vonyarcvashegy
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zamárdi
Zirc
Kapcsolódó cikkek
Moszkvai charterjáratok érkeznek áprilistól Hévízre
Moszkva és Sármellék között hetente közlekedő charterjáratot indít április közepétől november elejéig a magyar utazási iroda - tájékoztatta az orosz tulajdonú vállalkozás hévízi menedzsere az MTI-t. Halasi Tibor közölte: április 14-től november 1-jéig minden vasárnap közlekedik oda-vissza a domogyedovoi repülőtér és a Hévíz-Balaton Airport között a Tatarstan Airlines Airbus vagy Boeing 737-es, mintegy 150 fős kapacitású repülőgépe. A járatokat az utazási iroda moszkvai partnerirodája és az egyik legjelentősebb orosz kiutaztató cég, a Devisu közösen szervezi. Az utazási iroda képviselője hozzátette: több mint egy évtizede utaztatnak vendégeket Hévízre és a térség gyógyfürdőibe, a környéken számos orosz ingatlantulajdonos is van már. Az iroda által szervezett utasok száma évente nagyjából 30-50 százalékkal emelkedik. Számukra eddig csak budapesti, bécsi vagy pozsonyi leszállással és további háromórás transzferrel tudtak a nyugat-balatoni térségbe utakat kínálni, de a charterindítással mindössze 10 percre rövidül a reptér és a szállodák közötti utazási idő.Az iroda a múlt év végétől január közepéig öt moszkvai chartergépet indított már Sármellékre, ezeken közel 700 utast hoztak a régióba az ortodox karácsonyi ünnepek idején. A közvetlen járatindítástól azt remélik, hogy jelentősen tovább nő a Hévízre, Zalakarosra és más gyógyhelyekre érkező oroszok száma - tette hozzá Halasi Tibor.A tavaly óta a hévízi önkormányzat üzemeltetésében működő sármelléki repülőtér honlapján megtalálható információk szerint az idén további három légitársaság gépeit fogadják rendszeresen. Március végétől a Lufthansa négy német nagyvárosba közlekedtet heti charterjáratokat, a Germania charterei április közepétől Berlint és három kelet-német várost kötnek össze Hévízzel, májustól pedig az AirBaltic menetrend szerinti járata is elindul Riga és Sármellék között.