Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Ruzsa

Általános leírás

Rúzsa község: Szeged város "Csorva és Átokháza tanyai kapitánysága" területén 1950-ben önállósult. Neve hajdan Rúzsajárás volt, ami a Rúzsa (Rózsa) családnév és a legelő jelentésű járás szó összetételéből származott (Rúzsa Jakab járása). A község helyén a XVIII. század közepétől állattartó szállások, majd tanyák épültek, de határának nagyobb része 1900 után, a Laposjárás, Kisjárás, Kereset puszta bérbeadásakor népesült be. Az 1960-as évekig lakosságának még csaknem egésze tanyán élt. Határában egy Árpád-kori harangot, egy egyenes szentélyzáródású templom alapjait ásták ki és egy XII. századi bronz templomi füstölőt, mely királyi műhelyből való (jelenleg a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi).
Rózsa Sándort, a híres betyárt a mai Rúzsa területén, a volt Paplógó-tanyán (Tanya 631.) fogták el 1857. május 1-jén. Akkor ezen a tanyán három család lakott, köztük Katona Pál, Rózsa Sándor keresztkomája. A hagyomány szerint Rózsa Sándor és Katona Pál Majsára mentek a vásárba, ahol Rózsa Sándornak megtetszett egy csikó. Meg akarta venni, alkudozott rá, de kevés pénz volt nála. Elment, hogy pénzt szerezzen, de a pénzzel már nem mert visszamenni a csikó gazdájához, mert félt, hogy felismerték. Ekkor ugyanis már 10 ezer forint volt kitűzve a fejére. Komájának adta oda a csikó árát, de ő meg ökröket vett a pénzen. Rózsa Sándor beállított komájához, hogy számon kérje tőle a csikó árát. Lóháton odaállt Katona Pál ajtaja elé, azt gondolván, hogy komája bent van a házban, ő azonban az ólak közül került elő egy vasalt lőccsel, és szóváltás közben megütötte vele Rózsa Sándort. Dulakodni kezdtek, s Rózsa Sándor előrántva pisztolyát, Katona Pál karját megsebesítette. Közben a három család népe összeszaladt, és Katona Pál Maris nevű lánya egy baltával úgy fejbe vágta a betyárt, hogy elájult. Ekkor megkötözték és pandúrkézre adták. A 10 ezer forinton, amit Rózsa Sándorért kaptak, a három család osztozott. (Katona József adatközlése nyomán, aki Katona Pál dédunokája volt).
Közlekedés

A település megközelíthető: Kecskemét felől az 5-ös úton Szegedig, onnan az 55-ös úton nyugati irányban autózunk, Mórahalom és Kisszállás között az útról jobbra kell lekanyarodni, onnan kb. 10 km.
Városok
Budapest
Agárd
Aggtelek
Ajka
Albertirsa
Alsóörs
Alsópáhok
Badacsonytomaj
Bag
Baja
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonlelle
Balatonmáriafürdő
Balatonszabadi-Fürdő
Barcs
Bábolna
Békéscsaba
Berettyóújfalu
Bicske
Bikal
Bódvarákó
Bóly
Budakeszi
Budaörs
Bugac
Bükfürdő
Csákánydoroszló
Csákvár
Császár
Csopak
Csorna
Dabas
Debrecen
Dombóvár
Domony-Domonyvölgy
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunaújváros
Dunavarsány
Ecsegfalva
Ecser
Edelény
Eger
Érd
Erdőbénye
Felsőörs
Felsőtárkány
Fertőd
Fonyód
Füzesgyarmat
Galyatető
Gárdony
Gyenesdiás
Gyömrő
Gyöngyös
Győr
Győrújbarát
Gyula
Hajdúböszörmény
Hajdúszoboszló
Harkány
Hatvan
Hegyhátszentjakab
Herend
Hévíz
Hőgyész
Hollókő
Hortobágy
Hódmezővásárhely
Igal
Ipolytarnóc
Jászberény
Kõröshegy
Kalocsa
Kaposvár
Kapuvár
Karcag
Kecskemét
Kerekegyháza
Keszthely
Kétpó
Kisbér
Kiskőrös
Kiskunfélegyháza
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisoroszi
Kisvárda
Kölesd
Komárom
Komló
Körmend
Köröshegy
Körösszegapáti
Kőszeg
Köveskál
Lajosmizse
Lakitelek
Leányfalu
Lillafüred
Magyarszék
Makó
Marcali
Mátészalka
Mátraverebély
Mezőkövesd
Mezőtúr
Miskolc
Miskolctapolca
Mohács
Monor
Mosonmagyaróvár
Nagyatád
Nagykanizsa
Nagykőrös
Nagykovácsi
Nagymaros
Neszmély
Noszvaj
Nyíregyháza
Orfű
Orosháza
Öttevény
Paks
Pannonhalma
Parádfürdő
Parádsasvár
Pápa
Pásztó
Pécel
Pécs
Pécsvárad
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisvörösvár
Pomáz
Poroszló
Pula
Ráckeve
Rétság
Révfülöp
Sajószentpéter
Salgótarján
Sármellék
Sárospatak
Sárvár
Sátoraljaújhely
Siófok
Sopron
Sormás
Sümeg
Szabadszállás
Szarvas
Százhalombatta
Szeged
Székesfehérvár
Szekszárd
Szentendre
Szentes
Szerencs
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szilvásvárad
Szolnok
Szombathely
Tahitótfalu
Taksony
Tamási
Tapolca
Tata
Tatabánya
Tát
Telkibánya
Terény
Tiberias
Tihany
Tiszafüred
Tiszaújváros
Tolna
Törökbálint
Üröm
Vác
Várpalota
Vecsés
Velence
Veresegyház
Verőce
Verseg
Vértesszőlős
Veszprém
Villány
Visegrád
Vonyarcvashegy
Zalaegerszeg
Zalakaros
Zamárdi
Zirc