Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kezdődik a miskolci Kocsonyafesztivál
2012. február 23.

Péntektől a kocsonya a főszereplő a borsodi megyeszékhely utcáin, tizenkettedik alkalommal rendezik meg ugyanis a miskolci Kocsonyafesztivált. Rózsa Edit, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője az MTI-nek azt mondta: ez nem egy egyszerű eszem-iszom, a közösségi alkalmat az a gondolat szülte tizenkét évvel ezelőtt, hogy Miskolcot meg kellene mutatni másként is. Ezért hozták létre ezt a rendezvényt, amely mára igazi ünneppé nőtte ki magát - jegyezte meg.

Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezett Kocsonyafesztivál újra a kultúra, a turizmus és a gasztronómia "fellegvárává" változtatja a várost erre a pár napra. A szervezők meglepetésprogramokkal készülnek az idei rendezvényre és lesznek díszvendégek is: Románia, hazai vendégként Mád és Baja, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései.
A rendezvény 50 ezer négyzetméterén mintegy 200 ezer látogatót várnak kézművesek, népművészek, őstermelők, élelmiszeripari manufaktúrák. Három színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódium, számos kulturális program, koncert, irodalmi szalon, családi és gyerekprogram, táncház és filmvetítés is.
A főszereplő természetesen a miskolci kocsonya, amelynek legendája úgy szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott egy béka, majd benne is ragadt. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket borkorcsolyaként a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. Innen ered a mondás: "pislog, mint miskolci kocsonyában a béka".

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Miskolc
Magyarország