Ide utaznék Ipolytarnóc

Általános leírás

Ipolytarnóc a határában látható, 20-30 millió éves őskori lelőhely páratlan jelentőségű emlékeiről nevezetes. A települést először 1322-1337-ben említik különböző írásokban. A XVII.században több birtokosa is volt, ebben az időben épültek a legrégebbi kúriák, például a Baán-, a Jankovich-, a Voxith Horvát-ház. A Jankovich-kúriában működött a falu régi iskolája még a XX. század első évtizedében is, ma az óvodásoknak és konyhának ad otthont. A települést 1837-ben a Kubinyi Ferenc által felfedezett ősmaradvány-lelőhely tette nemzetközi hírűvé. A látványosság a község keleti határa mentén elterülő Ipolytarnóci Természetvédelmi Területen helyezkedik el.

A terület az ország földtani örökségének gyöngyszeme. Túrahálózata a geológiai tanösvényhez illeszkedő kőzetparki és biológiai tanösvényekből épül fel. A kialakított útvonalat az Európai Tanács 1995-ben diplomával tüntette ki, s óta az összeurópai természeti örökséghez tartozik. A terület 2006-ban egy új, látványban gazdag tanösvénnyel bővült, ami a Kőszikla ösvény nevet viseli. Ajánljuk

Ipolytarnóc - az "ősvilági Pompeii"

A Cserhát északi előterében, nem messze onnan, ahol az Ipoly Magyarországra ér, egy kis falu fekszik: Ipolytarnóc. A kevesebb, mint 600 lelket számláló kicsiny nógrádi települést az idegenforgalmi kiadványok - kis túlzással - "ősvilági Pompeii"- ként emlegetik. Ipolytarnóc határában azonban nem 2000 éves római romvárost kereshetnek fel a turisták, hanem a 20 millió évvel ezelőtti élővilág múzeumát, amelyet a Nápoly melletti Pompeiihez hasonlóan - egy vulkáni kitörés segített megőrizni az utókornak. Az ipolytarnóci lelőhely a múlt század harmincas évei óta ismert. Ekkor bukkantak rá ugyanis a több darabra tört megkövesedett óriásfenyőre, melynek magasságát 55 méterre becsülik. Az ősfenyő szerves anyaga az évmilliók során lebomlott, az üreget kovasav oldatok járták át. A kövült fatörzs ma nagyrészt kovából áll. A fenyőt a kutatók az észak-amerikai Sierra Nevadában ma is élő fenyőfélék rokonai közé sorolják. A századfordulón a selmecbányai Bányászati Akadémia hallgatói jártak a környéken, és ők fedezték fel Ipolytarnóc igazi szenzációját. A homokkőlapok felszínén ugyanis 20 millió éve élt állatok és növények nyomai rajzolódtak ki a Nap súroló fényében. Az orrszarvú nagyságú állatok lábnyomai mellett vékony ujjú madárnyomok és párosujjú patások nyomai is megtalálhatóak. A miocén kori állatseregletet bizonyára jó vizű forrás vonzotta a területre. Az akkor felfedezett leletek egy részét sikerült csak megmenteni, ugyanis néhány nagyobb kőzetlapot a Földtani Intézetbe szállítottak, Budapestre. Az újabb feltárásra további évtizedeket, a terület védetté nyilvánítására pedig közel 50 évet kellett várni. A terület részletes, aprólékos feltárása során mintegy 2000 lábnyomot találtak és határoztak meg. Húszmillió éve orrszarvúak,párosujjú patások és félelmetes ragadozók oltották szomjukat az ivóhelyen. A növénymaradványok meleg, szubtrópusi tájat varázsolnak elénk, ahol babérfák, liliomfák, melegkedvelő tölgyek alkották az erdő varázslatos világát. Sokfelé karcsú pálmák, cédrusok és óriásfenyők magasodtak ki környezetükből. Erre a csodaszép világra borított leplet a 20 millió évvel ezelőtti vulkánkitörés. A robbanáskor kiszórt, és a szelek által továbbított riolittufa 40-60 méter magasságban borult rá a vidékre. Ez a tufalepel borította be az ivóhelyet is, elpusztítva az ott élő állatokat, de megőrizve azok nyomait. A riolittufát megtalálták Ipolytarnóctól északra is, Losonc és Fülek térségében is, ám ott vékonyabb kifejlődésben. Ennek alapján a kitörés helyszínét valahol a Mátrában, vagy a Bükkalján kell keresnünk. Ma a rohamosan fejlődő területen 3 bemutatócsarnok és lélegzetelállító túraútvonalak várják a kalandra kiéhezett vándort.