Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
London közelebb van mint gondolná
Rendhagyó kampánnyal népszerűsíti Londont aBritish AirwaysÓriási angol telefonfülkék, postaládák, emeletes busz és angol taxik Budapest utcáinBudapest, 2003. október 14. - "London közelebb van mint gondolná" jelmondattal rendhagyó kampányt indított a British Airways Magyarországon. A kezdeményezés keretében, amelynek célja London, mint turisztikai célállomás népszerűsítése, Budapest utcáin és közterületein óriási, piros angol telefonfülkék és királyi postaládák kerültek elhelyezésre. Jövő héten hétfőtől egy eredeti londoni emeletes busz és két angol fekete taxi is az angol fővárosba való utazásra invitálja majd a járókelőket. A kampányhoz a British Airways az eddigi legalacsonyabb, 43.000 forintos árát alakította ki és kínálja utasai számára a november 15-ig lefoglalt és 2004 március 31-ig megkezdett utazásokra.Londonba minden évben több tízmillió ember látogat üzleti célból vagy szabadideje kellemes eltöltése érdekében. 2002-ben London, vagy ahogy sokan hívják, a világ fővárosa összesen 28 millió látogatót üdvözölhetett, akik összesen több mint 8,6 milliárd fontot költöttek ott el, mintegy 10%-át adva ezzel az ország nemzeti össztermékének. Bár Londonba a legnagyobb számban az amerikai (21%), a francia (10%), a német (9%), az észak-ír és az olasz (5-5%) valamint a holland (4%) turisták látogatnak, a királyi főváros minden évben számos magyar utazót is köszönthet. Becslések szerint 2002-ben 35-40.000 magyar látogatója volt az angol fővárosnak.Közel 4 napos londoni tartózkodással számolva a Londonba látogatók magas száma gyakorlatilag átlagosan félmillió fővel emeli a város lakosainak számát, amely jelen pillanatban 7,19 millió fő.London a külföldi és magyar turisták előtt leginkább a nemzetközi összehasonlításban is kiemelten frekventált nevezetességeiről ismert. A város turisztikai toplistáját a British Múzeum (5,5 millió fő), a National Gallery (4,9), a TateGallery (3,9), a British Airways London Eye (3,3), a Madame Tussaud's panoptikuma (2,4), a Tower (2,3) és a Természettudományi Múzeum (2,3) vezetik.A város nemcsak amiatt a turisták kedvelt úticélja, mert területének 1/3-a gyakorlatilag park és zöldterület, hanem azért ismert több mint 6.000 étterem és 5.000 pub étel- és italkínálatából választhatnak az ide látogatók. A városban beszélt 200 élő nyelv és kultúra közül 70 konyhaművészetét is bemutatja a turistáknak és az üzleti utazóknak, akik ha idejük engedi több mint 200 múzeum tárlatai, 500 mozi műsora és 108 hangversenyterem repertoárja közül választhatnak kedvüknek és izésüknek megfelelőt.A "London közelebb van mint gondolná" elnevezésű kampánya keretében a British Airways erre a széles spektrumú turisztikai kínálatra szeretné felhívni a magyar utazóközönség figyelmét az Astorián, a Deák téren valamint a Westend bevásárlóközpont előtt elhelyezett 5 méter magas királyi telefonfülkékkel és postaládákkal, amelyek rövid magyarországi tartózkodását követően egy eredeti angol emeletesbusz és híres londoni taxik fogják népszerűsíteni majd a világ fővárosát.
A Swiss csatlakozik a Oneworld légiszövetséghez
A 9 partner légitársaság immár 136 ország, 560 célállomására napi 8.500 járattal repül2003. szeptember 23., Zürich, Budapest: Hivatalosan is oneworld taggá nyilvánították a svájci SWISS International Airline-t, miután a oneworld légiszövetséget vezető British Airways-el egy széleskörű kereskedelmi megállapodás kialakításáról szóló megállapodási jegyzőkönyvet írt alá. A Oneworld légiszövetség az elmúlt egy év alatt a Lan Chile légitársaságot kivéve jóformán valamennyi partnerével befejezte a kereskedelmi együttműködést célzó kapcsolatok kialakítását. Ennek keretében a légiszövetség az Egyesült Államok versenyhatósági jóváhagyásával folytat majd széles körű marketing tevékenységet és járatmegosztást az American Airlines-al valamint az Aer Lingus, a Cathay Pacific, a Finnair, az Iberia és a Qantas légitársaságokkal, amelyek már törzsutas programjaikat is harmonizálták.A közeljövőben elkezdődnek azok az előkészületek, amelyek a 9. oneworld tag, a SWISS légiszövetségbe való integrációját célozzák. Ennek keretében megtörténik a cég informatikai rendszereinek összekapcsolása a szövetség rendszereivel, elkezdődik a dolgozók átképzése a oneworld termékek és szolgáltatások értékesítésére. Az integráció várhatóan több hónapot vesz majd igénybe. A teljes felkészülés befejezésével, a légitársaság 2004 első félévének végén már a oneworld szolgáltatásaival és kedvezményeivel várja az utazóközönséget.A társaság tagfelvételét a tegnapi zürichi találkozón a oneworld légiszövetség jelenlegi partnereinek képviseletében Keijo Suila, a oneworld Igazgató Tanácsának Elnöke és a Finnair vezérigazgatója, Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója, Dan Garton, az American Airlines vezérigazgató helyettese, John McCulloch, a oneworld ügyvezető igazgatója Pieter Bouw, a SWISS elnöke valamint Andre Dose, a Swiss vezérigazgatójának jelenlétében írták alá.Keijo Suila, a oneworld Igazgató Tanácsának Elnöke a következőket elmondta:"A SWISS már egy jó ideje szeretett volna a világ vezető nemzetközi légitársaságainak szövetségéhez csatlakozni. Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült megállapodnunk a oneworld légiszövetséggel, így már közösen és együtt üdvözölhetjük utasainkat a fedélzeten." Az elnök hozzátette:"A SWISS belépésével megvalósul a oneworld azon stratégiája, amely a légiszövetséget minőségi szolgáltatást nyújtani képes tagok, kezelhető és fenntartható méretű gazdasági egységeként tartja, miközben az közép-európai partnerre tesz szert. A SWISS zürichi központja egy optimális elosztó és gyűjtőhely (hub) a légiszövetség számára ahhoz, hogy a világ legfontosabb pénzügyi központjainak utasait is elérje."Andre Dose, a SWISS Vezérigazgatója a következőket mondta: "Büszkék vagyunk arra, hogy a oneworld, a világ egyik vezető légitársaságokat tömörítő légiszövetségének tagjai lehetünk. A SWISS és a oneworld utasai a kiterjedt útvonalhálózattal, a közös törzsutas programokkal és a Zürich nyújtotta jobb átszállási lehetőségekkel mindenképen nyertesei ennek a megállapodásnak."A oneworld légiszövetség 1999. februárban kezdte meg működését, amelynek keretében olyan szolgáltatásokat és kedvezményeket nyújtott az utasok és szállítmányozók számára, melyet egy, vagy két szövetséges légitársaság önmagában nem képes. Ezek a szolgáltatások a következők:- Globális lefedettség: a világ globális légiszövetségei közül a oneworld rendelkezik a legnagyobb nemzetközi útvonal-, és célállomás hálózattal. A szövetség tagjai jelenleg összesen 136 ország 560 célállomására napi több, mint 8.500 járatot indítanak, ami öt másodpercenként jelent egy fel-, vagy leszállást a nap huszonnégy órájában. A SWISS zürichi bázisa új oneworld központtá alakul, így a légiszövetség régi partnerei növelhetik zürichi járataik sűrűségét, valamint új átszállási lehetőségeket és járatkapcsolatokat alakíthatnak ki a világ többi oneworld repülőtérre induló járataik tekintetében.- Kedvezőbb feltételek a törzsutasok számára: A oneworld taglégitársaságok törzsutas programjában résztvevő utasok nem csak saját légitársaságuk, de valamennyi oneworld társaság gépein élvezhetik a törzsutas tagsággal járó valamennyi előnyt és kedvezményt. Ezek értelmében mérföld bónuszokat és pontokat gyűjthetnek a teljes oneworld hálózat megfelelő járataival és jegyeivel, és annak jutalmát az egyedülálló világméretű hálózatban válthatják be szabadjegyekre. A légiszövetség check-in opciói / lehetőségei, az ültetési és fedélzeti prioritások szintén valamennyi oneworld járatra kiterjednek.- Több üzleti váró: A törzsutas program legmagasabb szintű kártyatulajdonosainak több, mint 380 oneworld üzleti váró áll rendelkezésére világszerte függetlenül attól, hogy melyik oneworld légitársasággal repülnek.- Magasabb érték: A oneworld elsőként alakított ki és alkalmazott a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosító és legkedvezőbb színvonalú díjtételeket, amelyekhez minden más globális légiszövetségnél több terméket társított.- Kiváló minőség: A oneworld tagjai a világ legnagyobb és legjobb, kitűnő szolgáltatásairól ismert légitársaságai közül kerülnek ki. A oneworld szolgáltatásainak minősége, a várótermektől az étkezésekig mind azt a célt szolgálják, hogy az utasok kipihenten érkezzenek meg úticéljukhoz. A oneworld a világméretű szövetségek közül elsőként kötelezte el magát az elektronikus jegy (e-Ticket) bevezetése mellett. Az elektronikus jegy (e-Ticket-et) a jövő év végéig valamennyi oneworld taglégitársaság bevezeti.- Egyszerűsített transzfer: Ahol csak lehetséges, a oneworld járati között az utasok egészen végső úticéljukig megkapják beszállókártyájukat (check through).- Fejlett infrastruktúra: Együttműködve, a oneworld tagjai sokkal fejlettebb repülőtéri infrastruktúrát- check-in területek, üzleti várók, jegyeladó pultok, stb. - alakítanak ki, mint azt önállóan tehetnék. A taglégitársaságok a közös repülőtéri jelenlét révén jelentős költségmegtakarítást érnek el.- Nagyobb támogatás: A szövetség légitársaságai több, mint negyedmillió embert foglalkoztatnak a világon, ezzel biztosítva a oneworld utasok biztonságos és kényelmes kiszolgálását az utazás minden pillanatában.A oneworld légiszövetség taglégitársaságai számára további versenyelőnyt nyújt- többet, mint amit egyetlen cég, vagy két légitársaság együtt el tudna érni. A szövetség segít a bevétel növelésében és a költségek csökkentésében, ezzel a részvényesi értéket növeli. Egyedül az elmúlt három évben a oneworld meglévő tagjai több, mint 2 milliárd dollár haszonra tettek szert a különböző két-, vagy többoldalú egyezményekből származó bevételekből és az olyan költségcsökkentő kezdeményezésekből, mint például a közös repülőtéri infrastruktúra kialakítása és működtetése valamint a közös elektronikus beszerzések és vásárlások.A szövetség jelenlegi nyolc tagja tavaly az egész légi személyszállító ipar eredményének közel húsz százalékát tudhatta magáénak. A oneworld tagok mintegy 220 millió utast szállítottak a közel 2.000 repülőgépből álló közös flottájukon, mintegy 50 milliárd dollár bevételt biztosítva ezzel. A taglégitársaságok egyesített személyzete 254.000 fő.A Swiss a korábbi Crossair-ből alakult és 2002. márciusában kezdte meg tevékenységét. Az új üzleti terv értelmében a 79 gépből álló flottája napi 388 felszállással 44 ország 71 célállomására juttatta el utasait. A kapcsolt országok közül Kamerun új állomás lesz a oneworld hálózatában. A oneworld világméretű útvonalhálózata emellett nyolc új célállomással bővül: Ezek: Basel és Lugano Svájcban, Douala és Yaounde Kamerunban, Berlin Templehof és Nürnberg Németországban, Benhazi Líbiában és Tesszaloniki Görögországban.A Swiss közel 6.500 alkalmazottat foglalkoztat. A légitársaság tavaly 11,6 millió utast szállított, melynek eredményeként 4,4 milliárd svájci frank (3,18 milliárd dollár) bevételre tett szert. A Swiss központja Zürichben található, de főbb tevékenységeit, emellett Baselben és Genfben is ellátja.A társaság húsz százalékban a Svájci állam tulajdona, a részvények többi része pedig más svájci befektetők és kantonok tulajdonát képezi.Az új tag zürichi központját kiszolgáló oneworld légitársaságok - az American Airlines, a British Airways, a Finnair és az Iberia- a Swiss által is használt 1. terminálra már korábban áthelyezték infrastruktúrájukat. A légiszövetség életében ez volt az eddigi legnagyobb logisztikai átcsoportosítás. Ennek eredményeképpen az eddigi oneworld partnerek és a legújabb tag járatai közötti transzfer / átszállási lehetőség zökkenőmentessé válik.Miután Zürich új oneworld központ lesz, a szövetség tagjai a járatok számának növekedését várják a svájci városban, mellyel az ország legfőbb"kapuját" szélesebbre tárhatják a látogatók és a világot látni kívánók előtt. A oneworld jelenleg összesen 34 járatot üzemeltet a repülőtéren szinte minden nap.
Megszületett a földrajzi világverseny végeredménye
A National Geographic Nemzetközi Földrajzi Versenyt július 14-16. között rendezte meg a National Geographic Society a floridai Tampában.A versenyben az elsőséget az Amerikai Egyesült Államok csapata szerezte meg, a második Németország és a harmadik helyezett Franciaország előtt, míg a magyar csapat szoros versenyben a nyolcadik helyen végzett. A tizennyolc országot felvonultató mezőnyben megtalálható volt még Argentína, Ausztrália, Bulgária, Costa Rica, India, Kanada, Lengyelország, Mexikó, Nagy-Britannia, Nigéria, Oroszország, Portugália, Románia, és Szingapúr nemzeti válogatottja is. Magyarország második alkalommal vett részt ezen a versenyen. A csapat tagjai: - Horváth Márton - a pécsi PTE-Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumból- tanára: Zeiler Simon- Kállai Péter - a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumból - tanára: Ozsvár Péter- Vass Lőrinc - az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumból - tanára: Dr. Zrínyi MiklósnéA csapat kísérő tanára és a felkészítés vezetője Dr. Trócsányi András, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének docense volt.A fiatalok az idén májusban megrendezett Lóczy Lajos Országos Földrajzi Verseny legjobbjai közül kerültek ki. Ez a verseny több mint 20 éves múltra tekint vissza, minden évben magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítva a földrajztudomány iránt érdeklődő 14-16 éves középiskolai diákoknak. A 4 fős csapat a Pécsi Tudományegyetem egy hetes júniusi intenzív felkészítése után vágott neki a nagy útnak.A részvételnek nem volt feltétele az angol nyelv ismerete, mert minden résztvevő az anyanyelvén versenyezhetett szinkrontolmácsok segítségével. A versenyzők és kísérőik közel egy hetet töltöttek Floridában, ez idő alatt megtekintették a környék nevezetességeit, kalandoztak a vendéglátó Busch Gardens Tampa Bay területén és megismerkedhettek a többi nemzet csapatával is.A nemzetközi versenyen való részvételt a National Geographic Channel magyarországi irodája és a National Geographic magazin biztosította. Büszkék vagyunk arra, hogy elősegíthettük Magyarország részvételét a National Geographic Nemzetközi Földrajzi Versenyen. További információ: Snyúrik Annamária (06 1) 302 2150
A British Airways megállapodott a szakszervezetekkel
Megszűnt a sztrájkfenyegetettség a Heathrow repülőtérenLondon, Budapest, 2003. július 31. - A British Airways Rod Eddington vezérigazgató által vezetett delegációja tegnap későn este megállapodott a repülőtéri dolgozók szakszervezetével az automata regisztrációs rendszer (ATR) alkalmazásáról. A megállapodás aláírásával megszűnt az immár másfél hete tartó sztrájkfenyegetettség a legnagyobb európai repülőtéren, ahol július 18-tól 20-ig több mint 90.000 British Airways utas volt kénytelen elhalasztani vagy módosítani utazását a kiszolgáló személyzet előre be nem jelentett "vadsztrájkja" miatt. A British Airways a sztrájk óta eltelt időszakban bérelt gépek üzembeállításával, sűrített járatokkal és önkéntesek bevonásával gondoskodott az érintettek utaztatásáról és ellátásáról, így a légitársaság mára már a szokásos menetrendnek megfelelően közlekedteti járatait.A British Airways Heathrow repülőtér 1. és 4. terminálján dolgozó mintegy 2.500 alkalmazottja július 18-án kezdett előre be nem jelentett munkabeszüntetést a légitársaság által bevezetni tervezett, a központi irodákban, a műszaki dolgozók telephelyén és az irányítási központban már rég óta működtetett automata regisztrációs rendszer (Automated Time Recording System) miatt.A munkabeszüntetés miatt a British Airways július 18-án már számos járatát törölte. Július 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap pedig a sztrájk következtében összesen mintegy 500 járatát nem tudta elindítani a légitársaság. A járattörlések mintegy 90.000 utas, köztük a három Budapestre érkező és két Budapestről induló járat utasainak útitervét is érintette."Légitársaságunk vezetése nagyon örül annak, hogy megállapodás született a szakszervezetekkel az ATR rendszer alkalmazását illetően."- mondta Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója. "Azt gondolom, hogy ez a megállapodás elsősorban utasaink, de végső soron minden érintett fél érdekeit szolgálja."- tette hozzá az igazgató.A British Airways mindent megtett az utasok ellátása és mielőbbi utaztatása érdekében. Azon utasok számára, akiknek járatát a sztrájk érintette, a légitársaság szállást biztosított a Heathrow repülőtér környékén. A vállalat önkéntesei és munkatársai a legforgalmasabb 1-és és 4-es terminálokban várakozó utasoknak több mint 15.000 élelmiszercsomagot osztottak ki. A sztrájk óta eltelt időben a British Airways, bérelt repülőgépek üzembeállításával, a forgalmasabb útvonalakon pedig emelt sűrűséggel közlekedtetett járatokkal minden érintett elutaztatásáról gondoskodott. Az érintett utasok igény szerint, természetesen visszakérhették jegyük árát, választhattak alternatív útvonalat vagy akár egy másik napra foglaltathatták át utazásukat.A megállapodás értelmében az ATR rendszer 2003. szeptember 1-től kerül bevezetésre. Már a megállapodás keretében egyezség született a reptéri dolgozók 3%-os fizetésemeléséről is. A British Airways biztos abban, hogy költségcsökkentési programja, a Jövőbeni Forma és Méret project célkitűzései a megállapodással együtt teljesíthetők lesznek.
Újra szárnyalnak az eredmények a British Airways-nél
Éves szinten nyereséget eredményezett a következetes költséggazdálkodásLondon, Budapest 2003. május 19. - 135 millió fontos adózás előtti nyereséggel zárta a március 31-én végződött 2002/2003-as üzleti évét a British Airways. A legnagyobb európai légitársaság nyeresége, a légiközlekedési iparágat jelenleg sújtó gazdasági körülmények közepette azért is különösen értékes teljesítmény, mert a vállalat az előző üzleti évben még 200 millió fontos veszteséggel volt kénytelen számolni és könyveiben az utolsó üzleti negyedév is 200 millió fontos adózás előtti veszteséggel szerepel. A British Airways teljes üzleti évre vetített működési eredménye is jelentős mértékben javult. A működési eredmény, amely a költséggazdálkodás legfontosabb mutatója 295 millió font értéken stabilizálódott annak ellenére, hogy a légitársaság az utolsó negyedévet 164 millió font értékű működési eredmény veszteséggel zárta.A British Airways 2001 februárjában indította útjára Future Shape and Size (Jövőbeni Forma és Méret) nevű szerkezetátalakítási programját, amely a légiközlekedési iparágat sújtó gazdasági-, valamint az iraki háború és a SARS vírus keltette bizalmi válság ellenére is pozitív eredményeket hozott a British Airways számára. Az idén felgyorsított szerkezetátalakítási program keretében a légitársaság az elmúlt üzleti évben 570 millió fontos költségmegtakarítást realizált az eredetileg tervezett 450 millió fonttal szemben. Összkapacitását több mint 20%-kal csökkentette a légitársaság és ennek következtében 2003 szeptemberéig 13.000 kollégájának kényszerű elbocsátásáról is kénytelen volt dönteni. Ebből a létszámból 10.182 fő elbocsátása már megtörtént. A szigorú költségmegszorításokkal és a kapacitásleépítéssel párhuzamosan a British Airways átszervezte járatrendszerét is, így felfügesztette járatait 5 tengerentúli és 5 európai desztinációra.Mindezen intézkedések következetes és gyors végrehajtásának pozitív hatása tükröződik abban a tendenciában, amely a British Airways 7,8%-kal, 7,688 milliárd fontra csökkenő bevételei ellenére is a légitársaság összköltségeinek 11,9%-os mérséklődését mutatja az üzleti év egészére vonatkozóan és 5,6%-os költséghatékonyság-javulást eredményez az egy utasra eső költségek tekintetében."Jó eredményeinket a légiközlekedési iparág emberemlékezet óta legnehezebb üzleti évében értükel." - mondta Rod Eddington, a British Airways elnök vezérigazgatója."Habár mindent megtettünk a háború és a SARS következményeinek ellensúlyozása érdekében, mégsem lehetünk nyugodtak, hiszen üzleti környezetünk továbbra is kiszámíthatatlan."- tette hozzá az igazgató.A British Airways az elmúlt üzleti esztendőben több jelentős üzletstratégiai fejlesztést is magáének tudhat. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a BA és az American Airlines elvi jóváhagyást kapott észak-atlanti járataik közös üzemeltetésére. Ugyancsak fontos fejlemény, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a BA és az SN Brussels légitársaság kereskedelmi együttműködését. A stratégiai fejlemények között fontos megemlíteni a London City repülőtér megnyitása is, ahonnan Frankfurt, Glasgow és Párizs városába indulnak majd British Airways járatok.Az elmúlt üzleti évet érintő kiemelten fontos fejlemény a Concorde szuperszonikus repülőgép nyugdíjazásával kapcsolatos döntés is. Áprilisi bejelentése értelmében a British Airways 2003 októberétől nem közlekedteti többé deltaszárnyú gépeit, így véget ér a szuperszonikus utasszállítás repüléstörténeti korszaka. A 7 Concorde repülőgép nyugdíjazásának egy egyszeri, még a 2002/2003-as üzleti évet terhelő 84 millió font értékű működési költségvonzata van, amelyet a légitársaság működési eredménye már tartalmaz.
Végleg leszáll a világ leggyorsabb utasszállító gépe
A British Airways 2003 októberében nyugdíjazza Concorde-jaitLondon, 2003 április 10.- A British Airways 2003 októberében kivonja a forgalomból hét Concorde típusú szuperszonikus repülőgépét. A légitársaság, a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépeinek nyugdíjazását, az utóbbi időben tapasztalható utasforgalom-csökkenés valamint a gépek fenntartási és üzemeltetési költségeinek növekedése miatt határozta el. A British Airways az Airbus-szal, a Concorde gépek gyártójával folytatott hosszas egyeztetései ugyanis egy, az eddigieknél lényegesen korszerűbb, de költségesebb karbantartási és üzemletetési programot vetítettek előre az elkövetkezendő évekre vonatkozóan. A British Airways 27 évig üzemeltette a szuperszonikus járatokat. Ez alatt az idő alatt mintegy 2,5 millió utast köszönthetett fedélzetén a British Airways 7 Concorde gépe.Figyelembe véve a világszerte tapasztalható keresletcsökkenést a légiközlekedési szolgáltatások iránt, a British Airways vezetése egy ilyen nagy volumenű és elhúzódó befektetést üzleti szempontból nem tartott célszerűnek. Az értékesítés csökkenő tendenciája a Concorde jegyeladások tekintetében is tapasztalható volt és előreláthatólag a jövőben is tovább folytatódik."A világ egyetlen szuperszonikus utasszállító repülőgépe nagy szolgálatot tett a British Airways-nek. Légitársaságunk büszke arra, hogy ezt az egyedi és csodálatos repülőgéptípust 27 éven keresztül flottája élén, első számú gépeiként üzemeltethette."- mondta Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója. "Bár a Concorde-ok nyugdíjazásával egy fantasztikus repüléstörténeti korszak ér véget, ezt a döntést légitársaságunknak, a jelen piaci és gazdasági körülményekre való tekintettel kellett meghoznia." - tette hozzá az igazgató."A Concorde gépeket közel negyven évvel ezelőtt, az Aerospatiale - az Airbus elődje- valamint a British Aircraft Corporation mérnökei álmodták és alkottákmeg." - nyilatkozta Noel Forgeard, az Airbus elnöke-vezérigazgatója."Erre a géptípusra a mai napig büszkék vagyunk, hiszen nemcsak múltunk, de reményeink szerint a repülőgép gyártás jövője is kötődik majd ehhez a fantasztikus műszaki alkotáshoz."- tette hozzá a szakember.A Concorde járatok megszűntetése 84 millió fontos költségcsökkenést eredményez a British Airways számára a 2003 márciusában véget érő üzleti évben. A légitársaság a Concorde gépek kiállítását tervezi, így a nagyközönség különböző múzeumokban láthatja majd viszont a sokat csodált szuperszonikus gépflotta egyes tagjait.Az elmúlt közel harminc év szuperszonikus repülésének tiszteletére a British Airways hamarosan egy különleges rendezvénysorozatot indít, és egyedi akciókkal lepi meg ügyfeleit.A következő hónapokban a londoni Heathrow és a New York-i Kennedy repülőtér között még közlekednek a menetrendszerű Concorde járatok, Barbadosra pedig továbbra is időszakosan repülnek majd a világ leggyorsabb utasszállító gépei.
Üzleti turizmus: Továbbra is a személyes kapcsolat a döntő
A magyar közép és felsővezetők 33%-a legalább havonta utazik - a British Airways és BOSS Magazin felmérése az üzleti utazókról és az utazás szerepéről az üzleti kapcsolattartásbanBudapest, 2003. április 09.- A magyar vállalati közép- és felsővezetők 33%-a legalább havonta egyszer vesz részt nemzetközi utazással is járó üzleti megbeszélésen és 43,2%-uk utazásai több mint felét bonyolítja repülővel. Üzleti kultúránkban az utazással is járó kapcsolattartás, még a jelenlegi piaci körülmények között is, magasan vezet az olyan alternatív kommunikációs eszközök használatával szemben, amelyek a személyes kontaktus helyettesítésére irányulnak. A legtöbb magyar üzleti utazó a szolgáltatási és az ipari szektor vállalatainak vagy produktumainak képviseletében utazik külföldre, elsősorban Németországba, Angliába, Franciaországba valamint az Egyesült Államokba- derül ki abból a felmérésből, amelyet a British Airways és BOSS Magazin készített 300 üzleti utazó körében, utazási szokásaik valamint az utazás általános üzleti kapcsolattartásban betöltött szerepének vizsgálata céljából.Az Internet, az e-mail és az alternatív kommunikációs eszközök elterjedésével felgyorsult ugyan a világ és az információáramlás, de ügyeink, ezen belül is üzleti ügyeink intézésében továbbra is kulcspozíciót foglal el a személyes kapcsolattartás. Ezt támasztják alá a British Airways és a BOSS Magazin felmérésének adatai is, amelyből kiderül, hogy a magyar üzleti döntéshozók 20,9%-a, a közép és felsővezetői szinten pedig már 33%-a folytat legalább havonta egy nemzetközi utazással is járó megbeszélést.De miért is indul útnak egy üzletember? Az utazások hátterében több ok húzódik meg. A felmérésben megkérdezett üzleti utazók 40,8%-a a személyes találkozók hozzáadott értékét, 34,3%-uk a megbeszélések témájának komplexitását, 13,4%-a az üzlet stratégiai fontosságát nevezte meg utazása indokaként, míg csupán 6,8%-a jelölt meg olyan okot, amely a tárgyalás bizalmassága miatt teszi szükségessé a határokon való átkelést az adott pozícióban.A pozíció, a vállalaton belüli hierarchiában való elhelyezkedés természetesen hatással van az utazások gyakoriságára is. Érdekes jelenség ugyanakkor, hogy a vállalatokon belül nem a top menedzsment vagy a tulajdonosok utaznak a legtöbbet. A havonta legalább egy, utazással járó megbeszélésen a felmérésben megkérdezett középvezetők több mint 40,2%-a, míg a felsővezetőknek csupán 25,8%-a vesz részt, bár ez utóbbi esetben az arány 31,2%-ra nő, ha a felsővezető egyben a cég tulajdonosa is.Az utazási gyakoriságot az utazók pozícióján túlmenően a vállalat mérete is jelentősen befolyásolja. E tekintetben szembetűnő, hogy az utazást, mint üzleti kapcsolattartási módszert elsősorban a kis cégek valamint a nagyvállalatok használják a leggyakrabban.Ez a tendencia mind a vállalatok összárbevételének alakulása, mind pedig alkalmazotti létszáma tekintetében megfigyelhető; A megkérdezett üzleti utazók 17%-a 50 millió forint alatti, 10,9%-a 50-99 millió forint közötti, 12,1%-a 100-499 millió forint közötti, 10,2%-a 500 és 1 milliárd forint közötti, 49%-a pedig 1 milliárd forint feletti összárbevételt realizálni képes vállalatnál dolgozik. A felmérésben résztvevők 35,7%-a képviselt 50 főnél kisebb, 34,3%-a pedig 500 főnél nagyobb foglalkoztatotti létszámmal működő vállalatot.Az utazások gyakorisága szempontjából nem közömbös persze az sem, hogy egy adott vállalaton belül mely terület irányításáért felelős a vezető. A British Airways és a BOSS Magazin felméréséből kitűnik, hogy a legtöbbet utazó üzletemberek értékesítési, a termelési, marketing valamint pénzügyi területen tevékenykednek, míg legritkábban utazó kollégáik elsősorban a vállalatfejlesztési, a tervezési és jogi területeken dolgoznak."Bár korunk üzleti döntéshozói a technika legkorszerűbb vívmányával felszerelt irodákban végezhetik munkájukat, a személyes találkozás előnyeit ezek az eszközök egyáltalán nem vagy csak nehezen pótolhatják."- mondta Tuboly József, a British Airways Hungary kereskedelmi és marketing igazgatója."Szakértői elemzések szerint a nem megfelelő üzleti kommunikáció jelentős hatékonyságveszteséget és több milliárdos anyagi károkat okoz a magyar gazdaságban."- teszi hozzá Sólyom Balázs, a BOSS Magazin főszerkesztője.Talán erre való tekintettel él szinte minden magyar üzletember a személyes találkozók lehetőségével legalább havi rendszerességgel. Ezen üzleti találkozók közel egyötödére, közép és felsővezetők esetében pedig akár 33%-ára is, az ország határain kívül kerül sor.Üzleti utazásainak több mint felét, a British Airways és a BOSS Magazin felmérése során megkérdezettek, 43,2%-a repülővel bonyolítja. Az utazások célállomásai között a leggyakrabban Németország (14,6%), Anglia (9,6%), Franciaország (7,9%), Olaszország (5,8%) valamint az Egyesült Államok (5,2%) nagyvárosai szerepelnek.Az üzleti utazásai alatt a felmérésben megkérdezettek 34,8% nem dolgozik, míg utazási idejének negyedét 18,4%-uk, harmadát 12,9%-uk, legalább felét 15,7%-uk, több mint felét pedig 18%-uk tölti munkavégzéssel.
Adni és játszani Öröm - Budapest is a szívét követte
Sikerrel zárult a British Airways és a Juventus Rádió jótékonysági akciójaBudapest, 2003. március 25. - Örömmel és lelkesedéssel vették át a Pető Intézet kis gondozottjai azokat a játékokat és foglalkoztató eszközöket, amelyeket"Kövesd a szíved" elnevezésű jótékonysági akciójában a British Airways gyűjtött számukra. A március elején indult és a Juventus Rádió támogatásával megvalósult kezdeményezésbe nemcsak az eredetileg megszólítani kívánt utasok, de számos magánszemély, sőt iskola is bekapcsolódott. Az akcióban több száz színes állatfigura, társas- és foglalkoztató játék, mesekönyv, baba és labda, azaz csupa olyan játék gyűlt össze, amely az arra rászorulóknak örömet okozhat.A "Kövesd a szíved" jótékonysági akció 3 évvel ezelőtt Oroszországban született abból az adottságból, hogy a légitársaság alkalmazottai munkájuk során számos utassal találkoznak, teremtenek személyes kapcsolatot. Ennek a kapcsolatnak a meglétére építve, a már eleve határozott utazási szándékkal rendelkező utasoknak a légitársaság jelképes kedvezményeket biztosított akkor, ha gyermekük feleslegessé vált játékait - legyen az akár egy plüss állatfigura, mesekönyv, társasjáték vagy éppen kisautó- elhozták és átadták a légitársaság munkatársainak. A kezdeményezés a magyarországi akcióval egy időben több országban is, köztük Oroszországban, Lengyelországban, Csehországban, Bulgáriában, Romániában és Izraelben zajlott."Legyen szó közvetlen támogatásról vagy a helyzetünkből adódó lehetőségek mások érdekében történő kamatoztatásáról, a British Airways mint környezetének felelős szereplője fontosnak tartja, hogy erejéhez mérten segítse és támogassa a rászorulókat."- mondta Németh Krisztina, a British Airways marketing managere. "Örömmel tölt el, hogy a Juventus Rádióval közös felhívásunkra nemcsak utasaink, de számos magánszemély, sőt iskolák is kezdeményezésünk mellé álltak és így, velük együtt szerezhetünk vidám perceket a Pető Intézetben kezelt gyermekeknek." - tette hozzá Németh Krisztina.A "Kövesd a szíved!" jótékonysági akció az elmúlt három évben több tízezer kisgyermeknek szerzett vidám perceket szerte a világon mindamellett, hogy az adott szociális terület bemutatásán keresztül igyekezett támogatni az arra a területre vonatkozó intézményi célok megvalósulását. Az akció kedvezményezettjei minden országban elsősorban gyermekkórházak, gyermekklinikák, árvaházak és a szociális helyzetüknél vagy egészségi állapotuk miatt hátrányos helyzetben lévő gyermekeket ellátó intézmények voltak. Magyarországon az első"Kövesd a szíved" jótékonysági akció a Pető Intézet kis gondozottjait támogatta.Szerte a világon, így hazánkban is minden ezer újszülött közül kettő-három szenved központi idegrendszeri eredetű mozgászavarban vagy bénulásban, az orvostudomány azonban nem képes az ilyen súlyos fogyatékosság teljes körű megelőzésére, illetve gyógyítására.Ezeknek a gyermekeknek és családjuknak nyújt segítséget a Pető Andrásról 1945-ben elnevezett konduktív terápia, amely ma"Pető módszer" néven ismert és a születés körüli agyi traumák miatt súlyosan sérült gyermekek bizonyítottan leghatékonyabb terápiája. A konduktív nevelés olyan, speciálisan integrált nevelési folyamat, amely az adott életkornak megfelelően a mozgássérült személy minden funkciójára kihat, és amelynek lényege az aktív tanuláson alapuló sokoldalú személyiségfejlesztés.A Pető Intézetben évente 1300-1500 gyermek kezelését és nevelését végzik nagy sikerrel.
A rovarcsípésekről
Szúnyog, darázs, méh, bögöly, pók vagy hangya csípésére mindnyájan fölszisszenünk, amit esetleg átmeneti fájdalom, enyhe bőrpír követhet. Hazánkban rovarcsípések ritkán okoznak nagyobb veszélyt. Néha a "mérges" rovarcsípés gyulladást okoz. "Mérges" mert a rovarokról, vagy a bőrfelszínről a szúrt bőrsebbe került bármely kórokozó itt a szaporodáshoz, fertőzéshez kedvére való táptalajt és meleget talál. A kirándulásra vigyünk magunkkal fertőtlenítő jódoldat. Máskor nem a fertőzés, hanem a szervezet túlérzékenysége, vagy a csípéskor a sebbe jutó toxinok okozzák, hogy percek alatt aránytalanul nagyfokú vizenyő, illetve savós, allergiás gyulladás alakul ki.A nyálkahártya-csípés, vagy sérülés ellátása a legsürgősebb. Itt nagyobb a fájdalom, az ijedelem, és szinte semmi sem akadályozza a fertőzés, vagy az allergiás gyulladás tovaterjedését. Legveszélyesebb a torok környékén történt csípés, ami még fájdalmasabb és esetleg duzzanat akadályozhatja a légzést. Kezeletlenül akár fulladásig fokozódhat. Ezért jó, ha kiránduláskor van nálunk kalcium pezsgőtabletta. Komoly bajt előzhetünk meg vele.A bőrt borogassuk, a nyálkahártya duzzanatát jéggel hűtsük és borogatással kívülről lohasszuk.A többi rovarcsípéssel szemben a kullancs-csípés semmi fájdalommal nem jár! Ezért amint lehet gondosan vizsgáljuk át magunkat - különösen a hajlatokat, lágy, meleg helyeket, gyerekeknél a fejet is -, hogy nem lapul-e kullancs rajtunk. A potrohban lévő "véres táptalaj"-on számtalan kórokozó szaporodhat föl és kerülhet a "nyílt" bőrseb révén, közvetlenül a szervezetbe. Ennek négy óra után robbanásszerűen nő a veszélye!A kullancsot kullancs-csipesszel a fejnél - a kitinpáncéljánál - kell megfogni. Óvatosan, de határozottan, csavaró mozdulattal kell, épségben kihúzni. Tilos nyomkodni, kitépni! Legjobb elkerülni a sűrű, bokros vadcsapást, erdőszélt ill. legelőt! Még jobb spray-vel, illetve napi 1-2 Polybétablettával elriasztani a kullancsokat! Európában a kullancsok által terjesztett legáltalánosabb két betegség:- a vírusos agyvelőgyulladás, ellene oltásokkal védekezhetünk, amelyet legjobb már télen kérni az orvostól.- a Lyme kór leggyakrabban bőr-, ízületek-, idegrendszer-, szív-, szemgyulladást kiváltó bakteriális fertőzés. Ezt gyógyszer gyógyítja. Első jele a Lyme folt, a bőr kokárdaszerű, sokszor alig észrevehető, gyűrűs gyulladása, amely orvosi vizsgálatokat és mielőbbi antibiotikumos kezelést igényel.A fentiek senkit ne riasszanak el, ha az óvintézkedéseket betartjuk, csekély a megbetegedés lehetősége.(Magyar Természetbarát Szövetség)
Miért változik a klíma?
Földünk klímáját több éghajlat-alakító tényező együttesen határozza meg. Ezeket- ha a légkörön belüli hatásoktól eltekintünk - két nagy csoportba sorolhatjuk: a légkört közvetlenül vagy közvetetten érő, Földön kívüli (extraterresztrikus) hatások és a légkörre ható földi eredetű (terresztrikus) tényezők.Bolygónk legfőbb energiaforrása a Nap sugárzása, így- érthetően - ez a legfontosabb Földön kívüli eredetű éghajlat-alakító tényező. A napsugárzás intenzitása és földrajzi eloszlása a Föld Nap körüli keringésével függ össze. A pálya lapultsága, a Föld tengelyének elhajlása, a tengely körüli forgás sebessége változik, mégpedig más és más periódusidővel (ezek rendre: 95 ezer, 41 ezer és 21 ezer év). A Föld ellipszispályáján egy év alatt járja körbe a Napot, de az évszakok a két féltekén nem egyenlő ideig tartanak: a déli félgömb nyári féléve öt nappal rövidebb, mint az északié. Ez az eltérés szintén nem állandó.A földi eredetű éghajlat-alakító tényezők közé tartoznak a légkörrel érintkező szférák: a litoszféra (szárazföldek), a hidroszféra (óceánok), a krioszféra (hóval-jéggel borított felszínek) és a bioszféra (élőlények) hatásai. Az élőlények közül az emberiség tevékenysége van a legnagyobb hatással bolygónk klímájára.A hó és a jégAz éghajlatot alakító szárazföldi hatások egy része szinte állandó (például a kontinensek elhelyezkedése), más része lassan változik (például a talaj tulajdonságai, a növényzet típusa), illetőleg gyorsan változik (ilyen a vegetációs ciklus, a hó- és jégborítottság).A beérkező sugárzást különböző mértékben nyeli el a felszín. Ennek mértékét az albedo mutatja, amely a visszavert és a beérkező energia hányadosa, s értéke 0 és 1 közé esik.Az óceánfelszínek albedója kicsi (0,08-0,10), az óceánok hőkapacitása pedig a szárazföldiekéhez képest nagy. Ezért az óceánok a Föld hőtározóinak szerepét töltik be. (Az óceáni hatások vizsgálatakor a leggyakrabban használt mutató a tengerfelszín-hőmérséklet.)Üvegházban élünkA kontinentális hótakaró és a vízfelszíneket borító jég a mérsékelt és a poláris éghajlati övben éves ciklussal változik. A hóval borított felszín és a tengeri jégfelszín albedója viszonylag nagy (0,42-0,85, illetve 0,30-0,40). Ezek a felszínek visszaverik a napsugárzás nagy részét, vagyis megakadályozzák, hogy a talaj felmelegedjen. Olvadáskor pedig tovább "hűtik" a környezetet.Az egyre növekvő népesség és a fokozódó ipari tevékenység ugyancsak hat a klímára. Közülük a legnagyobb hatású a légköri üvegházgázok koncentrációjának növekedése.Az üvegházgázok hatása a következőképpen foglalható össze. A Napból érkező sugárzás felmelegíti a földfelszínt, amely azonban az elnyelt többletenergiát- az infravörös tartományban - visszasugározza a világűr felé. E sugárzásnak egy részét a légköri üvegházgázok (vízgőz, szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid, halogénezett szénhidrogének, ózon) elnyelik, s visszasugározzák a felszín irányába.Ez a folyamat növeli a felszín besugárzását, végső soron pedig emelkedik a Föld-légkör rendszer hőmérséklete. Ez okozza azt, hogy a Földön az átlaghőmérséklet 15 Celsius-fok, ami 33 fokkal magasabb, mint az a Földnek a Naprendszeren belüli helyzetéből adódna. Magát a folyamatot, minthogy a kertészeti üvegházbelihez nagyon hasonlít, légköri üvegházhatásnak nevezik.Megoldásra várvaBolygónk klímája a múltban is állandóan változott. Az új keletű probléma nem maga a változás, hanem annak sebessége. A légkör kémiai összetételében az emberi tevékenység hatására manapság egy évtized alatt nagyobb változások következhetnek be, mint a természetes folyamatok által befolyásolt légkörben több százezer év alatt.A légköri üvegházhatás csaknem kétharmadáért a felhőzet - a vízgőz- felelős. A többi üvegházgáz légköri koncentrációja a vízénél jóval kisebb, ezért azt az emberi tevékenység számottevően módosíthatja, s ezzel befolyásolhatja Földünk éghajlatát.A szén-dioxid légköri koncentrációja ma csaknem harmadával nagyobb, mint az ipari forradalom kezdetekor volt. Súlyos gondot okoz a szén-dioxid hosszú légköri tartózkodási ideje is. A többi üvegházgáz koncentrációja jóval kisebb ugyan, de tulajdonságaiknál fogva többszörösen hatékonyabban nyelik el és sugározzák vissza a Föld által kisugárzott energiát, mint a szén-dioxid. Ezen anyagok légköri mennyisége is folyamatosan nő.A kibocsátott üvegházgázok menynyisége csak nemzetközi megállapodásokkal csökkenthető. Több ilyen egyezmény született már (például a montreali jegyzőkönyv, az ENSZ Rio de Janeiró-i éghajlat-változási keretegyezménye), de a megoldás még várat magára.Pongrácz Rita - Barcza Zoltán(ELTE, meteorológiai tanszék)Forrás: É.T.
Meerufenfushi, egy varázslatos maldív gyöngyszem II.
Többen megkérdezték, hogy mit lehet egy ilyen kis szigeten csinálni, s hogy nem unatkoztunk-e. Egyetlen pillanatra sem! Maldív annyira más, mint egy spanyol vagy görög tengerparti nyaralás. Az ittlét minden másodpercében új kaland leselkedik az emberre. Felfedezni a haletetés szórakoztató játékát, egyetlen kiflicsücsök segítségével.Vagy figyelni a lisztpuhaságú tengerparti homokban szorgoskodó rákok munkáját, esetleg a homokvárán dolgozó, önmagáról megfeledkező svájci bankárban meglátni a "homo ludens"-t. Bent sétálni a sziget belsejében, mely egyszerre dzsungel és botanikus kert, vagy akár egy egzotikus állatkertnek is beillene. Délután ismét kimenni a vízre, s légzőcső segítségével csak lebegni a víz felszínén, akár egy medúza... s olyan lazának érezni magunkat, mint egy nagy zsák, szétgurult krumpli. Nincs ennél csodálatosabb érzés!Vagy a rengetegféle kirándulás valamelyikén részt venni: hidroplánnal felszállva légi felvételeket készíteni a szigetekről. Vitorlásyachton hajókázni, halászfalu-szigeteket felkeresni, vagy elhajózni Maléra, a fővárosba, ahol- ahogy a pincérünk, Mauruh fogalmazott - "még közlekedési lámpa is van, meg toronyházak, amik az égig érnek".E félnapos kirándulás során a vendégek megtekinthetik többek között az Elnöki Palotát és a vele szemben lévő Hukuru Miskiiy Mosque, vagyis a Pénteki Mecset ferde tornyát (ld.képen) a Szultán Parkot, a halpiacot, s a hozzá közel eső gyümölcs- és zöldségpiacot. Ezután szabadprogram keretében jut idő ajándékvásárlásra is. (Ha a mecset belsejét is szeretnénk megnézni, akkor az iszlám szokások tiszteletben tartása miatt az öltözködés legyen visszafogott, tehát a vállát és térdét férfinek-nőnek egyaránt el kell takarnia, sortban és trikóban nem engednek be!)Fokozza a kényelmet, hogy az üdülőszigeteken egyáltalán nincs pénzforgalom. Bármit veszünk, hozzáírják a számlánkhoz. Így például a vízfelszíni búvárkodásban megfáradt és kiszáradt vendégnek csupán elég kijönnie a vízből, s a sziget bármelyik pontján is legyen, biztos, hogy 200 méteren belül talál egy beach-éttermet, ahol megebédelhet, vagy akár csak megihat egy sört, üdítőt, ásványvizet... majd egyetlen aláírásával igazolja a számlát, s utána máris mehet vissza a kellemesen langymeleg, 28 fokos tükörsima vízbe.Csak úgy vagyok képes visszagondolni Meerufenfushira, hogy bizton tudom, egyszer még visszatérünk oda. Emlékképeim közt kutatva soha nem a 900x300 méteres, egy óra alatt körüljárható kicsiny (de ottani társaihoz képest kifejezetten nagy) sziget jut eszembe, hanem a napsütésben szikrázó, vakítóan fehér homok, a kék ég, a hihetetlenül türkiz, hullámzásmentes víz, a snorkeling közben látott színpompás kishalak, Gémóver barátom, na és persze a maldív emberek szüntelen mosolya és barátságos udvariassága. Az égigérő, sudár kókuszpálmák, a sós tengeri illatot hozó, simogató szellő, a magas páratartalom... az a hihetetlen béke és nyugalom, ami elönti az ember lelkét.Bár a magyar turistákat - egyre inkább emelkedő tendencia mellett is elenyésző létszámuk miatt- egyelőre még nem tartják nyilván statisztikai kimutatásaikban... de évről-évre egyre többen vagyunk, akik szerelmesei lettünk e Földi Édenkertnek. Ezért hoztuk létre a MALongó Klubot, a MAL(dív raj)ongók baráti körét, hogy rendszeres találkozóink alkalmával meghallgassuk a legutóbb kint járt barátunk élménybeszámolóját, megnézzük fényképeit, videóját, hogy nosztalgiázva gondolhassunk vissza a mi nyaralásunkra... illetve, aki nem engedheti meg magának e kissé költséges utazást, az is minél többet tudjon, megismerhesse e csodás vidéket, hogyha egyszer majd rámosolyog a szerencse, tudja, hogy hová vágyjon. Én 10 évnyi sóvárgás után tudtam valóra váltani maldív álmomat: egy álomnyaralást, mely mentes a modern civilizáció minden stresszétől!Sheila Bruckner www.sheila.hu Praktikus tanácsok utazóknak:1. Amennyiben nem hidroplános, hanem hajós transzferünk van, akkor elutazás előtti csomagolásnál mindenképpen figyeljünk arra, hogy a kézipoggyászba tegyünk magas faktorszámú napozókrémet (különösen télen), mivel- pl. Meerura - 50 perces transzfer alkalmával pecsenyévé lehet égni. Ne feledjük: az Egyenlítőtől 4 fokra vagyunk! Emiatt aztán érzékeny bőrűeknek kifejezetten ajánlott a szigeten is a tartós fürdőzéshez pólót húzni az első napokban. Ebből a szempontból a borús, felhős idő sem kivétel, mivel mi az egyetlen borús, vaskos gomolyfelhős napon égtünkle... nagyon csúnyán!2. Szintén elutazás előtti tudnivaló, hogy aki többet akar költeni a szigeten, mint 800 $, az vigyen magával készpénzt is bőségesen, mert a szigeteken nem tud sem bankautomatából, sem másmilyen módon pénzt felvenni! (Kivétel Malé és talán Hulhulé.) Másrészt ez a 800 $ úgy lett megállapítva, hogy ennél többet kevés vendég költ, hisz aki sokat akar enni-inni, az "all inclusive" foglalást csinál, tehát minden fogyasztása ezután ingyenes.3. A borravalóról is essék szó. A magyar vendéglátósokhoz hasonlóan kis fizetésű maldívok is elvárják a borravalót. De mivel a szigeteken nincs készpénzforgalom, így a pincérünknek és a szobafiúnknak a távozás előestéjén lehet (illik) borravalót adni, méghozzá kb. napi 1 $-t, tehát a két hétre elvárják a 15 $-t. Ezen kívül a csomagunkat a bungalóhoz hurcoló hordároknak adjunk 1-1 $-t (megérkezéskor és elutazáskor).4. S ha már a pénzügyek, akkor tájékoztatásul néhány ár (Meerun, 2002-ben):1 perc telefonálás Magyarországra 8 $0,5 literes Aquarius szénsavmentes ásványvíz 1,20 $1 liter Apollinaris szénsavas ásványvíz 4 $1,5 literes Aquarius szénsavmentes ásványvíz 2 $1 alkoholtartalmú koktél 8 $1 alkoholmentes koktél 6 $1 dobozos (0,33 literes) Coke light 3 $1 dobozos (0,33 literes) sör 3 $Mandulás Magnum pálcikás jégkrém 3 $1 doboz konzerv sósmogyoró (nagyon finom) 3 $Maldív-szigetekről szóló képes útikönyvek 25 $Ajándéknak való emberalakos faszobrok (kb. 30 cm) 10 $Kézi festésű, maldív mintás, fedeles fa tárolóedény 15 $Fa díszdobozos ceyloni tea (ajándék halacskás kulcstartóval egybecsomagolva) 4 $Halacskás "szóróajándék" kulcstartók 2,50 $Képeslapok 1 $Magyarországra szóló bélyeg (10 maldív Rufiyaa-s) 1 $5. A transzfer miatt egyébként nem kell aggódni, bár a legtöbb utasnak ez jelenti a legnagyobb izgalmat: nehogy a repülőtéren ragadjon. Megérkezés és a hivatalos ellenőrzések után a reptér hatalmas kijárati csarnokában minden szigetnek (olykor több kisebb szigetnek közösen) van egy pultja, ahol a sziget képviselője vár bennünket, az érkező utasok listával a kezében. Itt regisztrációkor elveszi az útlevelünket, amit csak az elutazáskor kapunk vissza.6. A szobák felszereltsége jó. Még a legolcsóbb szálláskategóriában, a Standard Roomban (sorház jellegű 4-es bungaló) is volt csillárventilátor és nagyteljesítményű, csendes, távirányítós fali klímaberendezés, számkombinációs faliszéf az útiokmányok és értéktárgyak elhelyezésére, hűtőszekrény (minibárral), fürdőszoba 220 V-os konnektorral, kéztörlőkkel, törölközőkkel és fürdőlepedőkkel, illetve a szokásos hotel mini-tisztálkodó szerekkel felszerelve. A bungalóhoz tartozik még egy műanyag napozóágy is, amit az ember első nap elvonszol a bungalója előtti partszakaszra, kedve szerinti helyre és szögben elhelyezi, majd két hétig otthagyja. (A hátuljára rá van írva a szobaszámunk, tehát nem tud "elveszni". A szigeten egyébként is szinte tökéletes a közbiztonság, akárcsak az egész Maldív Köztársaság területén, ahol évente átlagosan 4 bűneset van.)7. A gazdag svédasztal minden kulináris igényt kielégítő színvonalon kínál hagyományos "európai" ízeket és természetesen a maldív konyha tájjellegű remekeit; ezek közül is kiemelendő a rengetegféle egzotikus gyümölcs (mangó, papaya, passion fruit, mézédes ananász stb.), a finom saláták és persze a tenger gyümölcsei. Ezek az ételek szinte senkinél nem okoznak anyagcsere-gyorsítást, nem úgy, mint a jégkocka! (A pincérek persze ajánlgatják, hisz ők ehhez szoktak, nekik semmi bajuk tőle. De az európai vendégeknél szinte kivétel nélkül egy-két napos kellemes diarét okoz.)8. A kirándulásokra való feliratkozásnál vigyázzunk: a maldívok nagyon precíz népek, és ha valahová feliratkoztunk, akkor csak bizonyos feltételek mellett (mondjuk 1, 3 vagy 24 órával előtte) lehet lemondani. Minden más esetben (tehát pl. ha nem megyünk el, vagy elkésünk és emiatt lemaradunk róla) a teljes összeget kifizettetik. Ugyanez a helyzet a szépség- és masszázs-szalonban: bejelentkezés, ill. időben lemondás, különben felszámolják a szolgáltatás árát.9. Végül a szuvenir vásárlásokról annyit, hogy a legdrágább ajándékboltot kétségtelenül a reptéren találjuk. A sziget butikja közepes árfekvésű, ennél olcsóbban kaphatjuk meg a portékákat a "bevásárló-szigeteken" vagy néhány olcsóbb boltban Malén.
"Légi Internet" tízszeres sebességgel a BA utasoknak
Megújult eSzolgáltatás az angol légitársaság magyar Internetes oldalán isBudapest, 2003. február 25.- A British Airways a Connexion by Boeing társasággal együttműködve nagysebességű és valós idejű Internet és e-mail hozzáférést biztosít utasainak. A szolgáltatás, amely egyelőre három hónapos próbaüzemben működik, több mint tízszeres sebességű adatátvitelt tesz lehetővé a hagyományos hozzáféréshez viszonyítva. A szolgáltatás révén csatolt állományok küldése és fogadása, a felhasználók vállalati Intranet rendszeréhez történő hozzáférés sőt, élő TV és rádióközvetítések megtekintése is biztosított. Az eSzolgáltatás terén újdonsággal találkozhat a magyar utazóközönség is. A légitársaság weboldalán már közvetlenül a főoldalról elérhető módon foglalhatják le jegyüket az utasok és a megújult online helyfoglalási rendszerben szerepel a 2002. szeptemberében bejelentett, új díjszabás-strukturában meghatározott legkedvezőbb ár is.A British Airways-nél a Connexion Boeing fedélzeti online szolgáltatásainak kiépítése 2002. júniusában kezdődött, bár a repülőút alatti internetezés és elektronikus levelezés igénye már régen felmerült az utasok részéről. Eddig a fedélzeten történő elektronikus kommunikációhoz használt berendezések és a gépek navigációs rendszereinek interferenciája ezt nem tette lehetővé. Emiatt csak a fedélzeti számítógépek memóriájába feltöltött egyes Internet oldalakon lehetett szörfözni, az e-mail használat tekintetében pedig, a gép által meghatározott időközönként elküldött rövid, szöveges üzenetek útján történő kommunikáció volt lehetséges.A Connexion by Boeing rendszer "lelke" egy speciális antenna valamint egy ún. Avionics berendezés, amely a gép és a Connexion by Boeing műhold közötti kommunikációt lehetővé teszi. A rendszerhez a Club Word és a World Traveller Plus osztályok utasai az ülésbe épített csatlakozókon keresztül kapcsolódhatnak. Az alkalmazott nagy sávszélességű (broadband) technológia használatával a repülőgépen utazók saját laptopjukon szörfözhetnek az Interneten, küldhetnek"real-time" (valós idejű) e-maileket, vagy akár csatlakozhatnak saját vállalati Intranet hálózatukra, a hagyományos adatátviteli sebesség akár tízszeresével is. A technológia alkalmazásának további érdekessége, hogy a szolgáltatást igénybe vevők élő TV közvetítéseket is nézhetnek, vagy földi sugárzású rádióadókat is hallgathatnak.A British Airways egy átfogó közvélemény-kutatást végzett a Connexion by Boeing rendszer bevezetése előtt. A felmérés kimutatta, hogy az üzleti utasok mintegy 75%-a viszi magával hordozható számítógépét repülőútjai alkalmával és körükben szinte teljes körű igény mutatkozik a fedélzeti Internet szolgáltatásra.A légitársaság nemcsak a fedélzeti, de a hagyományos eSzolgáltatás portfolióját is továbbfejlesztette. Ezen fejlesztések keretében megújult a British Airways nemzetközi honlapja és az egyes országok Internetes megjelenése is. A megváltozott design és egyszerűsített navigáció mellett az igazi újdonság az, hogy www.britishairways.com helyi oldalain, így tehát a légitársaság magyar oldalain is, az online helyfoglalási rendszer közvetlenül érhető el és azon már szerepel a 2002. szeptemberében bejelentett új és rugalmas díjszabás-struktúrában meghatározott legkedvezőbb ár is, amellyel a British Airways az olcsó légitársaságok egyik legfontosabb versenyelőnyére, az egyszerű, gyors és könnyen átlátható árképzésre igyekszik hatékony választ adni.Az új külsőt és tartalmat kapott, több mint 5.000 aloldallal rendelkező www.britishairways.com Internetes oldal 32 országban az országok saját nyelvén, így köztük magyarul is elérhető.Az új fedélzeti és hagyományos (Internet alapú) eSzolgáltatások fejlesztésével valóra válhat egy, a légiközlekedésben eddig utópisztikusnak hitt gondolat: már akár repülőutunk alatt, 10.000 méterrel a Föld felett utazva is foglalhatunk repülőjegyet és bejelentkezhetünk az induló járatokra a világ bármely pontján.
Meerufenfushi, egy varázslatos maldív gyöngyszem I.
Kevés olyan pontja van a világnak, ahol ember és természet olyan páratlan harmóniában él egymással, mint itt. S hogy hol keressük a Maldív-szigeteket a térképen vagy a földgömbön? Az Indiai-óceán Egyenlítőhöz közeli részén, India alatt, Srí Lanka nyugati partjaitól nem messze.A 26 atollon belül (atoll=gyűrű alakú korallzátony) 1200 korallsziget található, ezek közül több mint 900 még mindig lakatlan. A lakott 300 szigetnek kb. 30 %-a turistasziget, 70 %-a pedig maldívok által lakott "halászfalu", illetve a turizmus céljából fenntartott, még üres sziget.A szigetek egyébként közel 100 millió évvel ezelőtt képződtek, nem sokkal azután, hogy India elszakadt Afrikától. A vulkanikus anyagok leülepedése az eocén korra, kb. 40-50 millió évvel ezelőttre tehető.A szigetek különlegességét a varázslatos rendszerbe foglalt, kör alakú korallzátonyok adják s a zátonyok okozta hullámvédettség, a kristálytiszta és sekély vizű lagúnák, a mérhetetlenül gazdag és változatos tengeri flóra és fauna.Maldív a legideálisabb tengerparti üdülőhely a világon, főként november és április között, amikor az ég mindig felhőtlenül kék és a napsütés is garantált. Ősztől tavaszig a levegő és a lagúnák vizének hőmérséklete tartósan beáll 26-28 fokra, ami fürdéshez, szörfözéshez, búvárkodáshoz vagy a víz alatti élet amatőr, felszínközeli tanulmányozásához egyaránt ideális.Itt találhatók a világ talán legszebb, legkülönlegesebb korallfajai, mivel a sekély víz és az egyenlítői napsugárzás gazdaggá teszi a víz alatti világot. E koralltelepek csak ebben a felszínközeli és oxigéndús környezetben képesek élni és szaporodni. A tengerparti homok is ettől csillog olyan vakító fehéren: az elhalt koralltelepek bomló és porló mészkő-maradványaitól.A korallzátonyok közelében csodaszép, hihetetlenül élénk színű kishalak sokaságában gyönyörködhetünk, a rikító citromsárgától kezdve a narancsospiros testén rikító-világító türkiz pöttyöket viselőig, rengeteg különlegességet csodálhatunk meg. E halacskák zöme annyira barátságos és érdeklődő (meg talán éhes is?), hogy csupán egy kiflicsücsökre van szükségünk ahhoz, hogy elmondhassuk: ezek a kishalak szó szerint a tenyerünkből esznek.S akkor sem kell megijednünk, ha a sok kisebb-nagyobb színes hal között feltűnik egy felénk tartó szirticápa... itt még a cápák is szelidek (különösen a vízpart közelében található bébicápák)! Akárcsak a hatalmas, négyzet alakú ráják, vagy a vízben néha-néha megpillantható teknősök.Hajóútjaink alkalmával - ha szerencsénk van - akár még delfinekkel is találkozhatunk, amelyek néha csapatostul követik hajónkat egy darabon.A szárazföldre érve, kókuszdiófák, indiai fügefák, csavartfenyők, kúszónövények és mangrove-fák, dzsungelesen dús vegetáció mellett vörös hibiszkuszok és más, színpompás virágzó növények díszítik a szigeteket. Különleges és fenséges érzés a sziget belsejében sétálgatni, miközben előttünk az épp hogy csak kinyílt és frissen lehullott virágok százai díszítik azutat... valóságos egzotikus virágszőnyeget terítve lábunk elé. (E csodás hibiszkuszoknak elhervadni sincs idejük, mert hajnalonként ezeken a sétányokon is összesöpör vagy összegereblyéz a személyzet. A maldívok sokat adnak a tisztaságra és rendre. A bungalókat is naponta kétszer takarítják, kifogástalanul tisztára.)Az állatvilág első képviselője, akinek a hangjával találkozunk a szigetre lépve, a koel madár. Jellegzetes rikoltozása egyetlen pillanatra sem engedi feledtetni, hogy egy trópusi, egzotikus vidéken vagyunk. A nagy repülő róka vagy más néven gyümölcsevő denevér szinte egész nap a fákon lóg és csak estefelé, de még inkább késő éjszaka, csendben indul meg a gyümölcsfák irányába. Azért szerencsére napközben sikerült filmre vennünk, amint egy jókora példány gyümölcsszerző portyájából visszatérve jóízűen lakmározott (természetesen ismét fejjel lefelé csüngve az ágon), s ráközelítve még az is látszott, ahogy oldalvást kiköpte a gyümölcs magjait.Ennél érdekesebb állat már csak a gekkó volt számomra. Amikor első este, vacsorából visszatérve, a bungalónkban egy futkorászó (kb. 10 centis) gekkót pillantottam meg a falon, határozott hangon kijelentettem a férjemnek: én nem alszok együtt egy gyíkkal. (Majd miután meggyőződtem arról, hogy tényleg jobban tart tőlem, mint én tőle, s még véletlenül sem jönne a közelünkbe... megbékéltem vele.)Akárcsak a mini-dinoszauruszokkal, vagyis a tüskés hátú kerti gyíkokkal, amik a fák törzsein napoztak, vagy épp a lábunk előtt cikáztak.A kedvencem azonban "a sziget madara" volt: egy hatalmas szürkegém, "akire" a Gémóver nevet ragasztottam már első találkozásunk alkalmával, amikor korareggeli sétám során egy belógó kókuszpálma törzsén megpillantottam, amint gondterhelten a vizet kémlelte.Hihetetlenül jópofa óriásmadár volt, különösen olyankor, amikor vízben állva, halászgatva észrevette, hogy valaki le akarja fényképezni. Azon nyomban pózolni kezdett. Nagy testéhez képest aránytalanul kicsi fejét jobbra-balra tekergetve azt leste, hogy figyeljük-e folyamatosan, érdemes-e egyáltalán produkálnia magát. Egy vízből kikapott kisebb méretű hallal a szájában egészen odáig várt, amíg nem hallotta a fényképezőgép halk, surranó exponáló hangját. Akkor aztán nagy hirtelen bekapta. Egy vérbeli "fényképezőgéplencse-betyár"!Gémóverrel mindenütt találkozhattunk: naplementekor a vízben, koradélután a sziget dzsungeles, hűvösebb belsejébe menekülve, vagy reggeli idején az étteremnél. Tudta jól, hogy a sajtos croissant csücske az övé. Ez már valósággal járt neki. Nem is mulasztottam el kiadni a részét, főként, hogy egész kicsit kellett dobni, mert épp mögöttünk volt, a nyitott oldalú étterem külső falán. Nagyon meghatódtam, amikor a hazaindulásunk hajnalán kijött a mólóhoz, hogy elbúcsúzzon tőlünk. Sosem felejtem el a nézését, ahogy értetlenül és szemrehányóan pislogott rám. Most már sosem fogom megtudni, hogy vajon tényleg sajnálta a távozásunkat, vagy inkább csak azt érezte meg, hogy ma reggeltől új "kenyéradó gazdát" kell keresnie, én már nem fogok croissant-csücsköket dobálni neki.folytatjuk...Sheila Bruckner www.sheila.hu
Téli emlék Körmöcbánya vidékéről
Ha leesik az első hó rögtön elkezd bizseregni futólécem talpa, és akkor indulni kell a lőrinci Kiserdő ösvényeire, a Budai-hegyek lankáira, vagy még távolabbi hómezőkre. Ez évben némi bemelegítés után Szlovákiában, Körmöcbánya közelében 800 méteren vertünk tanyát a Természetbarát Sízők Társasága segítségével. Engem az vonzott, hogy maga a hegység sífutó paradicsomként híres, és még kisebb lesikló pályák is vannak területén. Nem kellett csalódnom. Illusztrációként a legkomolyabb túránkról. Három nap után már a pár óra alatt elérhető utakat levadásztuk, így egy komolyabb, általunk partizán emlékösvénynek nevezett nagyobb útvonal tervét állítottunk össze. Kegyes csalásként felvonóval vontattuk fel magunkat, megspórolván 160 méter szintet, és vagy fél órát. A fenyvesbe érve azonnal elmaradt a lesiklópályán nyüzsgőtömeg zsivaja, és magunkra maradtunk a Csenddel. A Csendnek fehér színe volt. A napok óta szállingózó hó súlyos patyolat-lepelként borította a büszke fákat. Bár enyhén emelkedett az út Skalkáig, ez nemtűnt fel, csak ámultunk. A szél által szétkergetett súlyos, szürke felhők mögülelőbukkant a Nap, s rögtön megelevenedtek a színek. A tompa zöldek virítani kezdtek, és a fehérnél is halványabb hótakaró vidám sziporkázásba kezdett. Aszellő kergette jégkristályok csillogó fénybe vonták utunkat. Nem bántuk volna ha megáll azidő. Ám fél órán belül az ezer méter fölötti síközpontban voltunk. Nagyon zavaró volt a nyüzsgés, így gyorsan megkerestük afőgerinccel párhuzamosan futó, északnak tartó ösvényt. Szerencsére volt sínyom, bár egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez tegnapi lehet. Az volt. Lelassultunk, de ez alkalmat adott a nézelődésre. Romantikus hangulatot árasztó andezit sziklatornyok álltakőrt utunk mellett. Nagyobb elágazásoknál gyötört arcú, bölcs "pléh-krisztusok" néztek ránk álmélkodva. Sudárfenyők között surrantunk-döcögtünk attól függően, hogy felfelé vagy lefelé vitt utunk. A gerinc magasságában járva kinyílt a látóhatár: apró házak húzták össze magukat az árnyékban lévő, hideg völgyekben, míg atetőkön aranyba vont mindent a hó-sziporka. Csak a hideg jelezte, hogy megállni nem ajánlatos.Tovább! De merre? A nyeregben elfogyott a nyom. Ez nem a tájékozódás végett volt gond, hanem a lelassulásunk miatt. Így a tervezett útvonal veszélybe kerül. Még másfél órán keresztül törtük a havat, de már a szépségekkel egyre kevésbé foglalkoztunk: egyszerre fáztunk azerős szélben, és izzadtunk a magas porhóban. Délután két órakor egy azonosítható elágazáshoz értünk; sajnos sokat csúsztunk azidőben, vissza kell fordulnunk. Ez rontja hangulatunkat. Az viszont javítja, hogy saját nyomainkon ismét felgyorsulunk. A borult égből szakadó hó-áldás sem segít, ám néhány falat csoki után lendületesen csúszunk-csoszogunk hazafelé. Az utolsó nagylejtő majd 30 perces siklással ajándékoz meg házunk ajtajáig. Szép, emlékezetes túra volt. A 26 kilóméteres táv élménye a Körmöci-hegységben örök emlék marad.Németh Imre