Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Sikeres évet zárt a Germanwings
A Germanwings forgalma 60 százalékkal, alkalmazottainak száma 44 százalékkal emelkedett 2004-ben,2005-ben tovább bővül a flotta BUDAPEST - A Germanwings Légitársaság 2003-as 150 millió eurós forgalmát- több mint 60 százalékos növekedéssel - 245 millió euróra emelte 2004-ben. Az utasok száma 2,4 millióról 3,5 millióra emelkedett 2004-ben, amely 46 százalékos emelkedést jelent az előző év eredményével összehasonlítva. A Légitársaságnak 2004 decemberében összesen 459 munkavállalót alkalmazott, 44 százalékkal többet mint az év elején. A Germanwings, melynek legelső járata 2002. október 27-én hagyta el a Köln/Bonn repülőteret, a 2004-es évet nyereséggel zárta."Ezzel az eredménnyel vállalatunk Németország legsikeresebb vállalatai közétartozik." - mondta Dr. Joachim Klein, a Germanwings Légitársaság vezérigazgatója."Nem hagytuk magunkat megfertőzni az országban elterjedt pesszimizmus által, hanem vállaltuk egy új vállalat felépítését. A Germanwings sikere mutatja, hogy egy jó ötlettel és kellő bátorsággal még nehéz időkben is lehetséges jó eredményt elérni."2005-ben további bővítést tervez a Germanwings. A Légitársaság tervbe vette egy harmadik bázisrepülőtér felépítését Németországban. A tervekben szerepel továbbá, hogy az utasok száma eléri majd az ötmillió főt. A tervek megvalósításához szükségessé vált a flotta kibővítése, a jelenlegi tizenöt repülőgép számát húszra emeli majd a Germanwings. Három darab Airbus-Jet típusú repülőgép beszerzését már jóváhagyta a felügyelőbizottság. Az új gépek 2005 első néhány hetében érkeznek meg.2004-ben a Germanwings a Köln/Bonn Repülőtér legnagyobb légitársaságává nőtte ki magát. A repülőtéri vasúti pályaudvar tavaszi átadása, valamint a- decemberben átadott - repülőtéri B és C terminálokat összekötő "Starwalk" tovább fokozzák a Germanwings utasainak kényelmét.A Germanwings Stuttgartból összesen 16 célállomásra közlekedtet járatokat a jelenleg érvényes téli menetrendben, így a Baden-Württemberg régióban is piacvezető pozícióra tett szert a diszkont légitársaságok között.A Légitársaság bázisrepülőtereinek (Köln/Bonn és Stuttgart) vonzáskörzetében a Germanwings márka ismertsége túllépte a 90 százalékot."Munkatársaim lelkes és kitartó munkájának köszönhetően, megvalósítottuk álmunkat, miszerint bárki számára megfizethetővé vált a repülés."- mondta Dr. Klein.2004-ben a Germanwings Légitársaság - ellentétben más légitársaságokkal- nem vezetett be üzemanyagpótdíjat, mindez a hatékony és következetes költségmenedzsmentnek volt köszönhető. A Germanwings Légitársaság 2005-ben is 19 eurós ártól kínálja repülőjegyeit. A www.germanwings.com internet címen számos kreatív akciót hirdet a Légitársaság, melyek keretében kedvezményes repülőjegyek ezrei várnak gazdára. Európa legvonzóbb városai válnak így elérhetővé bárki számára."Vállalatunk filozófiája, hogy a legjobb ár-érték arányt nyújtsuk utasainknak. 2004-ben sikerült ezt megvalósítanunk, amit a"Capital" gazdasági magazin felmérésének eredménye is bizonyít. A Germanwings Légitársaságot a 2004-es év legjobb diszont légitársaságává választották."- mondta Dr. Joachim Klein.A Germanwings Köln/Bonn repülőteréről a 2004-es téli menetrendjében (2004. október 31-től 2005. március 26-ig) a következő célállomásokra indít járatokat:Athén, Barcelona, Berlin (Schönefeld), Bécs, Bologna, Budapest, Drezda, Dublin, Edinburgh, Helsinki, Isztambul, Krakkó, Lisszabon, London (Stansted), London (Gatwick), Madrid, Milánó (Malpensa), Malaga, München, Nizza, Oslo, Palma de Mallorca, Párizs (Charles de Gaulle), Prága, Róma, Stockholm, Thesszaloniki, Varsó, Zágráb, ZürichA Germanwings Stuttgartból a következő célállomásokra indít járatokat:Barcelona, Bécs, Berlin (Schönefeld), Budapest, Drezda, Hamburg, Isztambul, Krakkó, London (Stansted), Lisszabon, Madrid, Palma de Mallorca, Róma, Thesszaloniki, Varsó, Zágráb. Árak: Szezontól és időponttól függetlenül a Germanwings repülőjegyeinek nagy részét a legolcsóbb kategóriájú, 19 eurós áron kínálja egy útra utasainak. Foglalások: A repülőjegyek a www.germanwings.com internet címen vagy a 06/80 016 015-ös telefonszámon foglalhatók.
Délkelet-ázsiai szökőár
Cunami - szökőárhullám 2004. december 26-án majdnem ezer kilométer hosszan repedt szét az Indiai-óceán feneke a Szumátra szigeténél bekövetkezett földrengésmiatt. A Richter-skála szerint 9-es erősségű földrengés szökőárja végigvonultaz Indiai-óceánon és a Dél-Kínai tengeren, mely következtében több mint140 ezren vesztették életüket a térségben. Az érintett országok: - Indonézia- Srí Lanka- India- Thaiföld- Szomália- Mianmar- Maldív-szigetek- Malajzia- Banglades- Kenya- Seychelles-szigetek- Tanzánia A Külügyminisztérium utazási felhívásai: Budapest, 2004. december 27.A Külügyminisztérium a délkelet-ázsiai térséget ért katasztrófa miatt nem javasolja, hogy magyar állampolgárok utazzanak Sri Lankára és a Maldív-szigetekre. India érintett államaiba- Tamil Nadu és Andra Pradesh - csak nagyon indokolt esetben utazzanak.Thaiföldön biztonságosnak tekinthető Bangkok, valamint az alábbi üdülőhelyek: Chiang Mai (északon), Pattaya (keleten), Koh Samui szigete (Thaiföldi-öböl). Újabb értesítésig nem javasolt az utazás Phuket, Krabi, Phi-Phi és Phang Nga szigetére.Budapest, 2004. december 31.2004. december 27-én kiadott utazási felhívását a Külügyminisztérium az alábbiakkal egészíti ki.A természeti katasztrófa miatt - a helyzet normalizálódásáig - az állampolgároknak továbbra sem javasoljuk felkeresni Phuketet és a környező szigetvilágot, Phi Phi, Krabi és Phang Nga szigeteket. A korábbi felhívás értelmében úgyszintén nem javasolt az utazás Sri Lankára és a Maldív-szigetekre, illetve csak nagyon indokolt esetben India érintett államaiba- Tamil Nadu és Andra Pradesh területére.A Külügyminisztérium javasolja egyúttal, hogy utazási terveik összeállításakor az állampolgárok vegyék figyelembe az Egészségügyi Minisztérium aktuális állásfoglalását is(www.eum.hu).A Külügyminisztérium felhívása értelmében az el nem utaztatott utasok vis majorra hivatkozva elállhatnak a szerződéstől. A rendelet alapján- minthogy nem a saját érdekkörben felmerült okból álltak el az utazástól- az utasok az eredetivel azonos értékű helyettesítő szolgáltatást igényelhetnek, amennyiben arra az utazási vállalkozó más helyszínen, illetve időpontban képes. Amennyiben az utazási vállalkozó mégis a katasztrófa sújtotta területre utaztatja az utasait, az utasokat hátrányosan érintő minden következményért felel.Ha az utas az egyenértékű helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, a részvételi díjat vissza kell fizetni, ám az irodák jogilag nem kötelezhetők a teljes összeg visszafizetésére. Ha az iroda kötött biztosítást, a szerződéstől függően a kár részben vagy teljes egészében megtérülhet. Azon is sok múlik, hogy az utazási iroda miben állapodott meg külföldi partnereivel. Utazási irodák közleményei: Az utazási irodáktól kapott információk alapján aMaldív-szigetekre, Srí Lankára, Phuketre belátható időn belül nemindulnak charterek.A térségben Bangkok, Pattaya, Koh-Samui biztonságosan látogatható, a szállodákzavartalanul működnek, járványveszélytől nem kell tartani.
A masszázs
A masszázs sokak számára ismert és egyben titkokat sejtető szó. Rengeteg irányzata alakult ki az idők folyamán kezdve az első emberektől a mai napig. Aki hallja e szót, eszébe villan egy kép, ahol a fehérbe öltözött masszőr az áldozatot simítja, dörzsöli, gyúrja, ütögeti, rezegteti, pedig e szó mögött sokkal több van!Itt nem csak a technikáról van szó, hanem az emberek közötti kapcsolattartásról is! A kapcsolat nem kizárólag fizikai, hanem szellemi, lelki is egyben. Hiszen hogyan tudna a vendég ellazulni, ha nem érezné magát biztonságban a masszőr keze ügyében?Ehelyütt olyan metafizikai kommunikáció is folyik, amire nem igazán találhatunk szavakat. Ahangsúlyok, a fények, a színek, a lelki rezdülések a fizikai, technikai feltételekkel együttesen tudják csakbiztosítani azt a meghitt kapcsolatot, ami két ismeretlen ember között alakul ki szinte egy pillanat alatt.A masszázs után a kliens mind fizikai, mind lelki állapota nagymértékben javulhat, ha a tevékenység helyesen végzett volt.Gyakori jelenség sajnos, hogy a vendég mint egy "hús" fekszik az asztalon és felette dolgozik automataként a kezelő... Ez rossz!Ugyanis minden páciens - függetlenül attól hányadszor jön - új páciens. Tehát odafigyelve a legkisebb jelekre is megállapítható a beavatott szem számára mire is volna szüksége a kezelést kérőnek. A betegségben szenvedők- pl. reumatológiai problémák, ortopédiai gondok, trauma utáni rehabilitációs szakaszban lévők- és az egészségesek is elvárják azt, hogy teljes odafigyelést és a lehető legjobb ellátást kapják, bár maguk sem tudják ez hogyan fog megvalósulni. Tehát a masszázs szerepe nemcsak a fizikailag fitt, hanem abetegeskedők ellátására is kiterjed. Ha AZ ORVOS ÚGY RENDELI!A masszázs ellenjavallatok - kontraindikációk - a kliens vádelmére szolgálnak és nem a masszőr által kitalált elhárító technikák. Ezeket orvosi kutatások és tapasztalatok alapján nevezték nevükön. Kontraindikációk: nem kezelt magas vérnyomás, bármilyen fertőző betegség, daganatos betegségek, ortopédiai műtétek utáni állapotok, lázas, gyulladásos állapotok, visszérbetegségek,szív elégtelen működése, vérzékenység- skorbut, leukémia, TBC, előrehaladottcukorbetegség, stb.A fentiek figyelembevételével a masszázs alkalmas az egészség megőrzésére. A gyógyulási folyamatok elősegítése- csapatmunkában.Éppen ezért ne csodálkozzon a kedves vendég, ha a masszőr kikérdezi bajairól, mert ez az ő érdekében történik. Minél teljesebb válaszokat ad annál inkább biztos, hogy megelégedettséggel megy tovább azútján.Végül, de nem utolsósorban a masszázs indikációi következnek:Frissités, krónikus reumatológiai betegségek, ortopédiai betegségek- kivéve műtét után!- neurológiai betegségek, bizonyos belső szervek funkcionális betegségei, immobilizáció, műtétek után az akut szakasz lefutása után, pszichoszomatikus betegségek esetén.Farkas Andrásgyógymasszőr30/ 9668 645
Újra kalandozunk, vagy "csak" trenddé válik a téli repülés?
Észak-amerikai, ausztrál és ázsiai városok a legkedveltebb téli BA célállomások listájánBudapest, 2004. december 8. - Az elmúlt évekkel ellentétben az idén a magyar utasok nagy része már a nyári utazási szezonban lefoglalta repülőjegyét téli utazásaihoz. A BA magyar utasai által kedvelt téli desztinációk között elsősorban észak-amerikai, ausztrál és ázsiai városok szerepelnek. A légitársaság legkedveltebb karácsonyi utcéljainak tizes TOP listáján az idén (Londonon túl) New York, Miami, Los Angeles, Chicago, Washington, Melbourne, Sydney, Hong Kong, Singapore, San Francisco valamint Mexikóváros szerepelnek. Az idei decemberi utazási csúcsidőszakban, az előző év azonos időszakához viszonyítva, várhatóan 18 százalékkal több, közel 5.000 Budapestről induló utasra számít az angol légitársaság.Belső felmérései alapján a British Airways, minden évben összeállítja azon városok listáját, amelyek az adott országok utasai körében a legnépszerűbbek az év legforgalmasabb karácsonyi és újévi utazási szezonjában. A légitársaság magyarországi irodájának szeptember és október havi előre foglalásain alapuló statisztikái az idén több szempontból is érdekes képet mutatnak."Nagyon sok utasunk már a nyári szezonban lefoglalja téli utazásait, így tehát elmondhatjuk azt, hogy kezd trenddé válni a téli utazás és a decemberi családi vakáció."- mondta Molnár Ferenc, a British Airways értékesítési és marketing igazgatója.A BA felméréséből kiderül az is, hogy honfitársaink idei decemberi utazásai viszonylatában nőtt a Londonon túlra utazó, azaz átszálló utasok száma. Ez azt jelenti, hogy idei téli vakációja helyszínéül egyre több magyar utas választ tengeren túli, elsősorban észak-amerikai vagy ausztrál és ázsiai uticélokat."Élénkülő kalandvágyunk hátterében a repülés, mint közlekedési mód költségének csökkenése húzódikmeg." - mondta Molnár Ferenc. "Légitársaságunk Budapest - London jegyének kezdőára például 29.000 forintra, legnépszerűbb tengeren túli desztinációjának, a Budapest- London - New York útnak az alapára pedig 95.000 forintra csökkent az elmúlt egy évben."- tette hozzá az igazgató.A British Airways az év első félévében (április - szeptember) több mint 26.000 utast szállított a Budapest- London útvonalon. A légitársaság gépei ebben az időszakban átlagosan 85 százalékos kapacitáskihasználtsággal üzemeltek.
Tükörvilágom - Könyvajánló
Bolyongtam a Föld nevű bolygónIndia, Távol-Kelet, Új-Zéland, AusztráliaNehezen meghatározható műfajú ez az írás. Tükörvilág. Kicsit önéletrajz, kicsit visszaemlékezés, kicsit kortörténet, és nem is kicsit úti beszámoló: minden együtt van ahhoz, hogy valaki bejárjon egy hosszú utat a XX. század végi-XXI. század elejei nagyvilág forgatagában.A szerző öntörvényű, makacs, a világra rácsodálkozó, állandóan az ismeretlent kutató felfedező. Sajátos optikájú szemüvegén keresztül mutatja be azokat az országokat, tájakat, amelyeknek a titkaiba bepillanthatott az elmúlt húsz-huszonöt évben. Megismerhetjük gondolatait az emberekről, a mindennapokról, a politikáról és saját életútjáról. Mindazt, amit látott, érzékelt az utazásai során, groteszk humorral és öniróniával dolgozza fel, és nem tagadja: ő másképpen látja a világot, mint a hétköznapi utazó. Egyszerre objektív és ferde tükörben. És amellett, hogy képet kaphatunk szépről és torzról, mesebeli gazdagságról és főbe kólintó nyomorról, a távoli és mégis oly közeli nagyvilágról, megosztja velünk gondolatait a mai, általa látott és ismert Magyarországról is.Szerencsés embernek mondhatja magát, mert olyan vagyont halmozott fel, amely nem materializálódott, amelyet lehetetlen aprópénzre váltani. Nincs villája, drága gépkocsija, millió bundája; ő olyan kincsek birtokosa, amelyek mindig vele vannak. Ott, belül. A szívében, a képzeletében, az emlékeiben a világ különleges értékei lelhetők fel: ezt a színpompás és gondolatgazdag "kincstárat" kívánja megosztani olvasóival.Mindezek ismeretében kinek ajánlható ez a könyv? Azoknak, akik szeretnek képzeletben messzi tájakon barangolni, akik szeretik a saját úti élményeiket összehasonlítani a másokéval, vagy egyszerűen csak kíváncsiak a világra. Valamennyiünknek.RÉSZLETEK:Az első önálló utazásdocument.write('Az első önálló utazás');Az állomáson már bent állt a szerelvény, elején a nagy fekete mozdony, és már nagyon pöfögött. Iszonyú izgatottság vett rajtam erőt, nehogy lekéssem. A bácsi feljött velem a vonatra és addig cipelt a kocsikon keresztül, amíg talált egy középkorú házaspárt, akik Kelenföldig utaztak. Majd a lelkemre kötötte, hogy miután ők leszállnak, nekem majd még egyet kell mennem. Szinte meg voltam sértődve. Miért mondja ezt nekem, amikor kívülről tudom a megállókat. Nem vagyok én hülye.Indiadocument.write('India');Fél tíz előtt soha nem kezdtük a túránkat, meg kellett várni, hogy a köd-szmog keveréke felszálljon. A szállodai szobánkból is jól látható volt az India Kapu. Az India Gate az első világháborúban az angolok oldalán elesett indiai katonák emlékműve. Szép, nagy, tágas tér, ami igazán meglepő és lenyűgöző ebben a tizenkétmilliós, túlzsúfolt városban.Japándocument.write('Japán');Déli tizenkettőkor érkezünk meg Tokióba. Szörnyű álmosan, teljesen összefolytak a napok. Gyönyörűnek és nagyon tisztának láttam a tokiói repteret, és először csapott meg az a bizonyos tiszta szag vagy illat, amit azóta mindig keresek egy-egy új ország repterén a megérkezéskor, mert ma már biztonsággal megállapítom, hogy mi vár rám. Tisztaság, rend, jólét, vagy kosz, nyomor és szemét-hegyek.Mianmar (Burma)document.write('Mianmar');Kipakolás után azonnal elvittek bennünket vacsorázni. Ez önmagában kedves gesztus, az emberek általában a hotelen kívül szeretnek vacsorázni, elvégre az is program. Este kilenckor azonban jobban örültem volna, ha maradunk a szállóban. Így még egy fél órát kocsikáztunk a sötét városban. Ha legalább annyi fény lett volna, hogy valamit lássunk is, biztosan élveztem volna a késői városnézést. Így még annak is örültünk, hogy a kocsink lámpája működött.Kambodzsadocument.write('Kambodzsa');A királyi palotával kezdtük. Kissé egyformának tűntek errefelé a királyi paloták. Az igazi azért a bangkoki királyi palota. Nagyobb, színesebb, gazdagabb.Itt a sárga, a zöld, a fehér és a fekete dominál. Gyönyörűek a növények. Indiát is leutánozták gyorsan a bejáratnál, mert igen sokat elkértek a kamera és a fényképezőgép használatáért, de ezek után mégsem lehetett fotózni a legtöbb helyen.Laoszdocument.write('Laosz');Készültünk Laoszból, de a kis tanáremberünk igazán lelkesen magyarázta az ország múltját, jelenét. Ezen a területen is sok királyság volt, akárcsak Ázsiában mindenütt. És errefelé is örökké betörtek az erősebb népek, akárcsak máshol. Nyolcezer évvel ezelőtt egész Kelet és Dél-Ázsia népei, Mongóliától Indonéziáig vándoroltak egyik helyről a másikra. Kialakultak a nagyobb királyságok. Mianmar, Kambodzsa, Thaiföld és Laosz egy óriási birodalomba, a Funan királyságba tartozott. Ez a királyság a VI. században megszűnt. Kambodzsában a khmerek, Thaiföldön a Szukhothai birodalom jött létre.Thaifölddocument.write('Thaiföld');Kis gyereklánynak kinéző thai túraszervezőnk küldte értünk a megígért kocsit. Remek érzés volt megérkezni ugyanabba a szállóba, ahol tavasszal is voltunk. Hihetetlenül örültek nekünk, nemcsak úgy tettek. Olyan aranyosak a lányok, ahogy az ajtót nyitogatják, összekulcsolt kis kezükkel köszöntenek és bólogatnak. És az a mosoly, ami örökké ott tartózkodik a szájuk szegletében, és a szemükben... De szívesen becsomagoltatnám és hazavinném.Kínadocument.write('Kína');Ebéd után egy igazi kínai teaházba mentünk. Mint tapasztalt turisták, pontosan tudtuk, hogy valami nagy attrakció fog következni. Az épület direkt erre a célra épült, ezt le sem lehetne tagadni. Erősen kínaias a vonalvezetése, hozzátéve a mi hatalmas ország vagyunk, és építjük a szocialista szebb jövőt érzését. Van valami izgalmas abban, ahogy az ember mögé lát egy szándéknak. Lehet, hogy nem így van, de nekem Kínában úgy tűnt, hogy a turistának még a gondolatait is irányítani akarják.Tajvandocument.write('Tajvan');Amikor kiderült, hogy a Lufthansás kollégák nem tudnak vízumot szerezni, egy este a vacsoránál beszélgettünk arról, hogy a Távol-Keletre mennénk, ott találkozhatunk is. Japán, Szingapúr és Thaiföld az úti cél, mert Tajvanra nem mehetünk. Én majd elintézem, biztatott Horst. Már hogy a csudában tudnád te elintézni? - kérdezte István. Mire Horst leadott egy mesét, hogy ha nem tudnánk, Csang Kaj-sek fia a jelenlegi tajvani belügyminiszter, aki Bajorországban tanult valamilyen katonai akadémián, ő véletlenül nagyon jól ismeri, többször találkoztak. Ő is volt már Tajvanon, és ne hagyjuk ki, ha csak a vízumon múlik, ő garantálja nekünk, hogy megkapjuk.Új-Zélanddocument.write('Új-Zéland');Az egyik kolléga az aucklandi tartózkodásunk rovására ajánlotta - és nagyon jól tette - a Taupo tó vidékét, a Waikato folyó partján. Kocsival vittek a Leading Hotels of the World egyik kis gyöngyszemébe, a Huka Lodge-ba. Nagyon jó nevű a hely, amolyan flancos jobbemberes, de ugyanakkor nagyon családias, barátságos.Ausztráliadocument.write('Ausztrália');Melbourne után a hatalmas ország közepén lévő Alice Springsbe repültünk. Alice Springsből pedig csak egy félórás repülőút Ayer's Rock. A szinte éppen a hatalmas szigetország közepén fekvő, vörös szívnek is nevezett Uluru, nemzetközi nevén Ayer's Rock az őslakók szent hegye. Óriási nemzetközi kampányok, az ausztráliai prospektusok kihagyhatatlan fotói mind azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy ide aztán el kell jönni.A könyv honlapja: www.tukorvilagom.hu
Légiközlekedési piac: "ár és érték" vagy csak "ár vagy érték"?
Kényelem és nyugalom: "minőségi" kampánnyal válaszol a kihívásokra a British AirwaysBudapest, 2004. október 21. - A légiközlekedési piacot egyszerre formálja a diszkont légitársaságok ár szemlélete és a klasszikus légitársaságok minőség központú gondolkodásmódja. A fellendülő európai légipiacon ma már 60 fapados és több mint 20 klasszikus légitársaság verseng az utasok kegyeiért, a küzdelemben azonban lassan összemosódik a két megközelítés értékrendszere. Erre a kihívásra üzleti szolgáltatásai, a Club World, a Club Europe termékek megújításával és széles utazóközönségnek szóló online szolgáltatásai továbbfejlesztésével valamint az utóbbi évek legnagyobb imázs kampányával válaszol a British Airways.A nemzetközi légiközlekedés szereplői az elmúlt három évben mintegy 17 milliárd fontos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Habár az utaslétszám még mindig 1,4 százalékkal a 2001-es szint alatt van, az iparág egyes képviselői ma már képesek felmutatni azokat az eredményeket és utaslétszámot, amelyek a szeptember 11. előtti időszakot jellemezték. Ez nagyrészt a vezető légitársaságok repülési iránti bizalom helyreállítását célzó tevékenységének köszönhető. Az utasforgalom dinamikus növekedése tapasztalható viszont Európában, ahol az utaslétszám 7,5 százalékkal bővült 2003-ban, az EU csatlakozással életbe lépő Open Sky megállapodás után megnyíló európai légiközlekedési piacok utasaira pedig jelentős hatással vannak az újonnan érkező fapados légitársaságok árai.Az európai piacon 5 évvel ezelőtt jelentek meg a fapados légitársaságok és számuk ma már meghaladja a 60-at. Az elmúlt évben szinte minden 3. héten egy újabb szereplő színesítette tovább a légiközlekedés tarka európai palettáját. A diszkont légitársaságok elsősorban egymást, de számos esetben a klasszikus szolgáltatókat is árversenyre kényszerítették, miközben ők is és a klasszikus légitársaságok is kapacitásbővítéssel válaszoltak ez európai utasforgalom 2004-ben is folytatódó bővülésére."A légiközlekedési piacon tehát egyszerre van jelen a klasszikus légitársaságok"ár és érték" illetve a fapados szolgáltatók "ár vagy érték" szemlélete."- mondta Molnár Ferenc, a British Airways értékesítési és marketing igazgatója."Mivel a határok összemosódni látszanak, fontos hogy az utazók tisztán lássák a szemléletmódok közötti különbséget. Miközben vannak fapadossá váló klasszikus légitársaságok, a British Airways a klasszikus üzleti modell megerősítésével; üzleti és online termékeinek további fejlesztésével valamint az utóbbi évek legnagyobb imázs kampányával válaszol a kihívásokra."- tette hozzá az igazgató.A légitársaság tengeren túli üzleti osztályán, a világ első teljesen vízszintes ággyá alakítható üléseit alkalmazó Club World osztályon utazók már a felszállás előtt is étkezhetnek, de a fedélzeti menü választéka is tovább bővül. Az utasok egy állandóan megújuló négyfogásos menü kínálatából választhatnak, amelyhez a British Airways gasztronómiai szakemberei egy 200 fajta borból álló kollekció választékát kínálják. A Club World osztályt választó utasok exkluzív várókat vehetnek igénybe, és kényelmüket tovább javítja az, hogy számukra a légitársaság térítésmentes masszázs szolgáltatást is kínál a Heathrow repülőtéren.A British Airways tovább fejleszti a Club Europe-ot, a rövidtávú, európai járatain üzemelő üzleti osztályát is. Ezen az osztályon is újabb kényelmi szolgáltatások kerülnek bevezetésre. Megújul és bővül az osztály melegétel és ital kínálata, változik és új anyagok használatával válik kényelmesebbé a kabinbelső, de nem elhanyagolható az sem, hogy Heathrow 1-es terminálján az osztály utasai egy, csak a számukra fenntartott"premium check-in" zónát, és a téli menetrend kezdetétől több önkiszolgáló check-in automatát vehetnek igénybe."Fedélzeti kényelmi szolgáltatásaink innovációja mellett, továbbfejlesztjük online szolgáltatásainkatis." - mondta Molnár Ferenc. "Online fejlesztéseink egyszerre teszik lehetővé költségeink csökkentését, valamint az utazás folyamatának és adminisztrációjának egyszerűsítését mind légitársaságunk, mind pedig utasaink számára."- tette hozzá az igazgató.A British Airways online stratégiájának központi eleme a ba.com weboldal, amelyen keresztül ma már az európai célállomásokra eladott turista jegyek 50 százaléka talál gazdára és ahol az összes törzsutas tranzakció 60 százaléka zajlik. A weboldalon a regisztrált utasok nemcsak járatinformációkat szerezhetnek, helyet foglalhatnak, de akár kiválaszthatják preferált ülőhelyüket és a fedélzeti menüt, és bejelentkezhetnek az induló járatokra is. A Manage My Bookings funkció lehetővé teszi azt is, hogy az utasok a már meglévő foglalásaikat töröljék vagy módosítsák.A légitársaság összes útjainak 75 százalékán, azaz több mint 150 útvonalon már e-jegyet használ. A British Airways összes utasát tekintve ez azt jelenti, hogy az utasok 55 százaléka ma már e-jeggyel kezdheti meg utazását. A British Airways célja az, hogy az e-jegy 2004. végére teljesen és minden útvonalon felváltsa a hagyományos, papír alapú jegyet. A légitársaságnál már bevezetés alatt van az e-Beszállókártya is, amelyet az utas munkahelyén, de akár otthonában is kinyomtathat.Az online fejlesztések harmadik fontos területe az önkiszolgáló automaták további telepítése. A British Airways önkiszolgáló automatáinak száma 2004. végére eléri a 200-at, ezen belül Európában 80 automata üzemel majd. 2003-ban Európában 750.000 utas vette igénybe ezt a szolgáltatást, de a British Airways célja az, hogy ez a szám 2004. végére megduplázódjon.Az üzletei és online szolgáltatások eddig fejlesztéseinek eredményeit és jelenlegi fejlesztéseinek irányát mutatja be a British Airways most induló imázs kampánya is. A kampány középpontjában a légitársaságot a fapados szolgáltatóktól jól megkülönböztető minőségi elemek - az üzleti és turista osztályok kényelmi szolgáltatásai, az online szolgáltatások, a szakképzett BA személyzet és a légitársaság törzsutas programja - valamint az ezek által lehetővé váló kényelmes és nyugalmas, azaz stressz-mentes utazás áll.A kampány megvalósításával a British Airways célja az, hogy bemutassa a légitársaság szolgáltatásának azon elemeit, amelyek az "ár és érték" megközelítést képviselik az "ár vagy érték" tendenciával szemben.
FedEx "repülőrajt" Magyarországon
Szorosabb nemzetközi integráció és szolgáltatásfejlesztés az új járat révén Budapest, 2004. szeptember 21. - A FedEx Express, a világ legnagyobb légi expresszáru szállítmányozó vállalata új, napi rendszerességgel közlekedő járatot indít párizsi székhelyű európai elosztó központja és Budapest között. A FedEx Express Corporation leányvállalata számára ezáltal lehetővé válik az, hogy Magyarországi tevékenységét és szolgáltatásait nagyobb mértékben integrálja nemzetközi hálózatába. Az új járat bevezetése kiemelkedő szolgáltatásfejlesztést tesz lehetővé a FedEx magyar és külföldi ügyfelei számára. Az Európai Unió 2004. májusában- 10 országgal - történt bővítése lehetőséget teremtett a FedEx számára arra, hogy kielégítse a nemzetközi kereskedelemben érdekelt vállalatok azon igényét, hogy azok könnyen és gyorsan érhessenek el fejlődő piacokat, gazdaságokat. Járatrendszerének jelenlegi bővítése révén a FedEx Express Magyarországra érkező küldeményei esetében a tranzit idő egy nappal csökken, míg nő azon FedEx ügyfelek köre, akik európai országokba szánt küldeményeit a vállalat már másnap kézbesíteni tudja. Az új járat bevezetésének eredményeként változó menetrend révén, az országban 3 órával tovább adhatóak fel expressz küldemények."Az 1990-es évek közepe óta Magyarországot figyelemre méltó, éves szinten átlagosan 4 százalékos gazdasági fejlődés jellemzi, az ország export volumenének folyamatos bővülése miatt. Az export és import volumen bővülésének üteme várhatóan 9 százalékkal nő majd Magyarországon 2010-ig bezárólag. A kereskedelem élénkülésével párhuzamosan várhatóan nő majd az expressz szolgáltatások iránti kereslet is, amely hozzájárul a FedEx Magyarországon betöltött piaci pozíciójának erősítéséhez."- mondta Antje Schütt-Fahrenkrog, a FedEx Közép- és Kelet-Európa régiójáért felelős alelnöke.Az új budapesti járat az ország gazdasági potenciáljának 80 százalékát adó vállalatokat köti majd össze egy napon belül a főbb európai gazdasági központokkal, két napon belül pedig a legnagyobb ázsiai városokkal, ahová a FedEx AsiaOne regionális hálózata heti 260 járatot közlekedtet.A járat bevezetésével lehetővé válik az Észak-Amerikába irányuló expressz küldemények másnapi kikézbesítése. A járatnyitással párhuzamosan a FedEx a veszélyes áruk expressz szállítását magában foglaló szolgáltatását is bevezeti Magyarországon.A FedEx Magyarországon, egy a küldemények felvételéért és kikézbesítéséért felelős képviselettel, a Flying Cargo-val működik együtt."Partnerünk, a Flying Cargo kiterjedt és jól működő hazai hálózattal rendelkezik. Ezen évek óta sikeres együttműködés teszi azt lehetővé, hogy magyarországi ügyfeleink számára teljes körű küldemény kiszállítási és felvételi szolgáltatást valamint vámügyintézést biztosítsunk."- tette hozzá Antje Schütt-Fahrenkrog.Ezen túlmenően, a FedEx online eszközeinek használatával a vállalat magyar ügyfelei automatizálhatják a küldemények feladását, jelentősen egyszerűsítve a folyamatot és lerövidítve annak idejét. A FedEx Ship Manager software révén a teljes küldeményfeladás és kézbesítési folyamat az Interneten végezhető. Egy másik online eszköz, a FedEx Insight az összes érkező és elküldött küldemény Interneten keresztüli nyomon követését teszi lehetővé. Ez az alkalmazás automatikus értesítést ad a felhasználók számára az olyan fontos adatokról, mint például a kikézbesítés ideje vagy a vámügyintézés esetleges késései.David Lobaccaro, az AVIS Group BSC menedzsere a közvetlen járat lényegét a következőkben látja:"Cégünk működéséhez elengedhetetlen, hogy napi rendszerességgel jutassunk el iratokat, dokumentumokat egyik egységünktől a másikhoz. Ez azt jelenti, hogy mi beszállítóink szolgáltatásainak minőségétől függünk. A FedEx új, párizsi közvetlen járatának beiktatásával nő az esélyünk arra, hogy a csomagjaink időben és pontosan célba érnek." A FedEx Corporation - ról A FedEx Corporation magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt szállítási, elektronikus kereskedelmi (eCommerce) és üzleti szolgáltatások széles skáláját nyújtja. Az éves szinten 25 milliárd dollár árbevétellel rendelkező vállalat integrált üzleti szolgáltatásokat nyújt azáltal, hogy leányvállalatait közösen és együtt vezeti és működteti a FedEx márkanév ernyője alatt. A FedEx-et immár évek óta a világ legjobb és legmegbízhatóbb munkaadójaként tartják számon.A vállalat az összes, több mint 240.000 munkavállalóját és alvállalkozóját arra ösztönzi, hogy munkájukat biztonságosan, a lehető legmagasabb etikai és szakmai színvonalon végezzék ügyfeleik és a helyi közösségek érdekeit és igényeit szem előtt tartva. További információ: fedex.com A FedEx Express-ről A FedEx Express, amely a FedEx Corporation leányvállalata a világ nemzeti össztermékének 90 százalékát előállító régiókat kapcsolja össze egymással 24-48 órán belüli, háztól-házig történő, vámügyintézést is magában foglaló expressz szolgáltatás révén, amelyre a cég pénz-visszafizetési garanciát vállal. Egyedülálló útvonalhálózata és infrastruktúrája révén a FedEx ma a világ legnagyobb légi expresszáru szállító vállalata, amely naponta több mint 3,1 millió küldemény gyors, megbízható és pontos szállításról gondoskodik a világ, több mint 215 országában. A FedEx Express több mint 136.000 munkavállalót foglalkoztat és több, mint 50.000 küldemény felvételi hellyel rendelkezik, 645 repülőgépet és hozzávetőlegesen 42.000 motorizált járművet üzemeltet integrált nemzetközi hálózatának keretein belül.
Frans Lanting: Szemtől Szemben
FRANS LANTING: SZEMTŐL SZEMBEN A Magyar Természettudományi Múzeum és a National Geographic Channel közös fotókiállítása. A Magyar Természettudományi Múzeum különleges meglepetéssel szeretné emlékezetessé tenni a 3000 négyzetmétert meghaladó alapterületű új kiállítási tereinek nyitását mindazok számára, akik kedvelik az állatvilágot és a természetfotókat. A nagyközönség számára 2004. szeptember 10-től látogatható új Kiállítási Csarnok egyik fő látványossága FRANS LANTING Szemtől szemben című kiállítása lesz.Frans Lanting - korunk egyik legkiemelkedőbb természetfotósa- idén ünnepli hivatásos fotográfus pályafutásának huszonötödik évfordulóját. Munkái a legelismertebb magazinok- National Geographic, Audubon, Life, Stern, Figaro, GEO - hasábjain jelennek meg. Önálló kiállításai bejárták az egész világot: Párizs, Milánó, Tokió, Berlin, Basel, és Moszkva után végre Budapest is feliratkozhat a listára. A SZEMTŐL SZEMBEN című kiállítás különleges állatportrékat mutat be, amelyeket a BBC szerint egy olyan díjnyertes fotós és természetbúvár alkotott,"aki természetfotósok egész nemzedéke számára mértékadó személyiség". Ezek a fényképek, amelyek 20 esztendő leforgása alatt születtek, bemutatják azt az egyéni, művészi stílust, amit Frans Lanting a természetfotózáshoz ad. Emellett jól példázzák azt a meglepően új látásmódot, amellyel az állatvilágot örökíti meg. A képeit méltató cikkben a The New York Times így fogalmazott:"Mr. Lanting fotói a már unalomig ismert állatokat új, elménket leigázó látomásokkáemelik."Frans Lanting munkamódszeréről sokat elárul az, hogy a vízilovak fotózása során kameráját a feje fölé emelve sétált be közéjük a tóba, pedig ezek az állatok minden évben több áldozatot szednek, mint a"Big Five" becenévvel emlegetett öt veszélyes nagyvad: az oroszlán, a leopárd, a kafferbivaly, az orrszarvú és az elefánt együttvéve.A világ természeti csodáinak megörökítése során Frans Lanting minduntalan szembesült környezetünk rohamos átalakulásával. Az élőhelyek megóvásában felbecsülhetetlen segítséget jelent a közvélemény és a politikusok befolyásolására a vadon élő állatok és az érintetlen környezet bemutatása. Ezek a képek segítenek megértetni a nézőkkel, mit veszíthet el az emberiség.Kevés embernek adatott meg az a szerencse, hogy személyesen találkozzon ennyi egzotikus élőhelyen előforduló vadállattal, és még senkinek sem sikerült úgy megörökíteni őket, mint Frans Lantingnak. Munkáit a látványtervezők művészetnek, a biológusok tudományos eredményeknek tartják, a nagyközönség pedig az emberiség és az állatvilág közti kapocs látnoki megjelenítéseként értékeli őket. Fotói arra sarkallnak minket, hogy az állatok szemébe nézzünk, és ismét felfedezzük önmagunkat. A kiállítás 2004. szeptember 10-től december 13-ig a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg kedd kivételével minden nap 10-től 18 óráig. További részletekért hívja a múzeum 06-1/210-1085-ös információs telefonszámát! A sajtóközleményhez fotót a múzeum 06-1/210-1085-ös telefonszámán, bővebb anyagot a 06-1/269-2313-as telefonszámon vagy az ngchu@interware.hu e-mail címen (Breuer Zsófia), a National Geographic Channel magyarországi irodájától kérhet!  
Kemény fapad, vagy reggeli az ágyban és puha párnák a fejek alatt?
Tovább fokozódik a komfort és a kényelem a BA üzletiosztályánKedvező nyári British Airways ajánlatok a tengeren túlra magyar utasoknakBudapest, 2004. június 28. - Tovább bővíti az üzleti utasok számára nyújtott luxus színvonalú fedélzeti kényelmi szolgáltatások körét a British Airways. A légitársaság tengeren túli üzleti osztályán, a Club World osztályon, most újabb étkezési opciókat vezet be, utaskiszolgálási folyamatainak átszervezésével nyugalmasabb kabinbelsőt kínál, az érkezést követően pedig masszázs szolgáltatás igénybevételét teszi lehetővé az üzleti utasok számára. A világ első teljesen vízszintes ággyá alakítható repülőüléseit használó osztályok új kényelmi szolgáltatásait most rendhagyó kampány keretében mutatja be magyar üzleti utasainak a British Airways, amely az ezen osztályon való nyári- július 15. és október 31. közötti - utazásokra, 10 desztinációra rendkívül kedvező tarifákat is kialakított."A légiközlekedésben ma két fő tendencia figyelhető meg a földi és a fedélzeti szolgáltatások kialakítása terén. Az egyik oldalon fokozódik a fapad keménysége, viszont a másik oldalon a szó legszorosabb értelmében az ágyba kapjuk a reggelit, és párna kerül a fejek alá." - mondja Németh Krisztina, a British Airways Marketing Managere."A fapados légitársaságok szolgáltatásaik egyszerűsítésével igyekeznek minél kedvezőbb árakat biztosítani. Ezeken a járatokon többnyire csak térítés ellenében lehet étkezni, nehezebben és költségesebben lehet bejutni a városba a repülőtérről és már vannak kísérletek arra is, hogy az utasok maguk cipeljék a géphez poggyászukat. Ezzel ellentétben a teljes szolgáltatási kört nyújtó légitársaságok tovább bővítik azon prémium szolgáltatásaik körét, amelyek egy olykor több órás út alatt is pihentető utazást és teljes fedélzeti kényelmet garantálnak."- teszi hozzá a szakember.Ebbe az irányba mozdul, azaz repül tovább most a British Airways is, amely a 2000-ben, a világon elsőként, teljesen vízszintes ággyá alakítható üléseket bemutató Club World osztályon utazók számára új kényelmi szolgáltatásokat vezet be. A Club World osztályon utazók már-már kényeztető szolgáltatásokban részesülnek. Az ún."Sleeper Service" szolgáltatás keretén belül új étkezési opciók állnak az utasok rendelkezésére. A BA 7 amerikai és Heathrow repülőtéri exkluzív üzleti váróiban már a repülés megkezdése előtt ízletes vacsorát fogyaszthatnak az utasok abból a minden ízlést kielégítő ételválasztékból, amely könnyű előételek, különleges levesek, saláták és desszertek széles palettáját kínálja.A felszállás után az úgy nevezett "Hálósapka" szolgáltatás keretében, a nyugodt pihenés zálogaként egy forró ital és sütemény segíti az ellazulást. A személyzet a felszállást követően tompítja a világítást, és kevesebb hangbemondással, szervízmozgással járul hozzá az utasok zavartalan pihenéshez. A csendesebb kabinokban, a teljesen vízszintes ággyá alakítható üléseken, az utasok nagyobb párnákon és természetes anyagból készült takarókon szenderedhetnek álomra. Az éjszakát ébren töltő utasok az"Éjféli csemege" szolgáltatást is választhatják, majd leszállás előtt az észak-amerikai járatokon kontinentális reggelit, a közel-keleti járatokon villásreggelit fogyaszthatnak el az ágyban. A kényeztetés nem ér véget a megérkezést követően sem, hiszen az exkluzív érkezési várókban a"Power Shower" zuhanykabin valamint a Molton Brown Travel Spa masszázs segítségével frissülhetnek fel az utasok.A világ első teljesen vízszintes ággyá alakítható repülőüléseit bemutató osztályon való tengeren túli utazásokhoz a British Airways, a július 15-ig lefoglalt és október 31-ig felhasznált repülőutakra rendkívül kedvező, közel 20 százalékkal alacsonyabb tarifákat kínál. A kedvezményes árú Club World szolgáltatás Budapestről- londoni átszállással - New York, Boston, Washington, Chichago, Miami, Los Angeles, Johannesburg, Tokió, San Francisco és Szingapúr városokba vehető igénybe.Csakúgy, mint a tavasszal bemutatott legkedvezőbb ajánlatát, a Club World osztály prémium és luxus szolgáltatásait is rendhagyó kampány keretében hozza közelebb az üzleti utasokhoz a British Airways. Június 28-tól a MOM Parkban és a főbb budapesti bevásárló központokban és iroda negyedek épületeiben, az el Castillo bútorszalon által biztosított kényelmes hálószóba belső szimbolizálja a légitársaság üzleti osztályának minden igényt kielégítő kényelmét és ad tájékoztatást az annak kipróbálására ösztönző bevezető árakról.
British Airways felmérés: Irány Amerika!
A BA magyar utasai Angliába, Amerikába és Ausztráliába utaznak a legtöbbet a nyáronBudapest, 2004. június 21. - A British Airways, a legnagyobb európai légitársaságok egyike, az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is elvégezte azt a felmérést amelyből kiderül, hogy mely nyári célállomások a legnépszerűbbek magyar utasai körében. A légitársaság felmérésének eredményei szerint a legtöbb magyar utas Angliába és tengeren túli célállomásokra, ezen belül Londonba, New Yorkba, Miamiba, Chichagóba, Los Angelesbe és Bostonba utazik nyári szabadsága eltöltése céljából. A népszerű úticélok listáján szerepel még a messzi Ausztrália gyönyörű fővárosa, Sydney is és érdekes módon a tíz legnépszerűbb BA úticél közé az idén két angol város, Glasgow és Edinburgh is bekerült, a listát pedig Johannesburg zárja.A British Airways évente több mint 30 millió utast szállít 96 ország 235 célállomására. A légitársaság utasforgalmában kiemelt szerepet játszik a nyári utazási szezon, amikor is gépeinek kihasználtsága jóval az átlag fölött van, a szabadságukat és nyaralásukat megkezdők utazásainak köszönhetően. A légitársaság évről-évre elvégzi azt a belső felmérést, amely a hálózatában, az egyes népszerű desztinációkra történt foglalásokat összesíti.A British Airways 2004-es nyári szezonra vonatkozó felmérése az amerikai és az angol uticélok kedveltségének fokozódását mutatja a magyar utazóközönség körében. A magyar BA utasok által legkedveltebb uticélok tízes TOP listáján az idén London, New York, Edinburgh, Glasgow, Manchaster, Miami, Sydney, Chichago, Los Angeles, Boston szerepel, míg a listát Johannesburg zárja.Érdekes jelenség, hogy a legnépszerűbb uticélok között az idén 5 amerikai és 3 angol város is megtalálható, míg ezek között 2003-ban 3 ausztrál és 2 afrikai desztináció is szerepelt. Az amerikai városok turisztikai vonzereje növekedésének háttérében az állhat, hogy mára az utasok bizalma visszatért ezen régió biztonsága iránt valamint az, hogy a BA harmadik járatának indításával nagymértékben bővültek a légitársaság Anglián belüli átszállási kapcsolatai. Az angol városok idei népszerűsége és látogatottsága az angliai turisztikai infrastruktúra és programkínálat bővülésének is köszönhető.A British Airways az idei nyári turisztikai szezonban is jelentős kapacitáskihasználtságra számít. Tavaly a légitársaság gépei 82, 84 és 88 százalékos kihasználtsággal működtek június, július és augusztus hónapokban, amely érték jóval meghaladja a 72-75 százalékos éves átlagos kapacitáskihasználtsági mutatót.