Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Könyvajánló: Stílusról férfiaknak - Schiffer Miklós könyve a férfi öltözködésről
Ma már talán mindannyian tisztában vagyunk azzal, milyen fontos ügyelnünk mindennapi megjelenésünkre, öltözködésünkre is. Az első benyomás a leghétköznapibb szituációban is meghatározó lehet, - és eme első benyomásban az általunk viselt ruhák alkotta összkép bizony szintén jelentős szerepet játszhat. Ma tehát már senkinek nem kell külön magyarázni, miért lehet lényeges nagyobb gondossággal, igénnyel öltözködni. A sikeres férfi azonban nem egyszerűen csak elegáns: az igazán sikeres férfinak stílusa van.Schiffer Miklós Stílusról férfiaknak című, nem rég megjelent könyve éppen erről a bizonyos "stílusról" - vagy inkább: magáról az általában vett stílusosságról - szándékozik beszélni. A több száz színes fényképpel és rajzzal illusztrált, rendkívül igényes kivitelű album végigjárja a férfi öltözködés megannyi stílusirányzatát, fejezetekre bontva tárgyalja a ruházat számtalan összetevőjét. Külön témaként találkozhatunk például olyan elemekkel, mint: a zakó és a nadrág, az ing és a nyakkendő, a zokni és a cipő. A szerző, aki öltözködési stílusszakértőként ismert személyek tanácsadójaként is dolgozik, magabiztosan és igen céltudatosan vezeti végig az olvasót a férfi öltözködés kérdésein. Megismerhetjük az ízléses, választékos ruházkodás legapróbb fogásait, átfogó képet kaphatunk a modern férfidivat legkülönfélébb tendenciáiról, és nem utolsósorban elsajátíthatjuk a helyes öltözködés íratlan szabályait is."A stílus maga az ember" - tartja egy ismert mondás, és mikor lehetne ez érvényesebb, mint épp jelenünkben, amikor valójában érvényesülni leginkább az képes, aki a lehető legtöbbet nyújtja, ugyanakkor egyéni ötletekkel, megoldásokkal lép elő. És bizonyos értelemben egyéni megoldás egyebek mellett maga a stílus is: stílusunk, melyet megformálunk a magunk számára, és amely egyediségünk kulcsa lehet.Schiffer Miklós: Stílusról férfiaknakRózsa Erika fényképeivelOfficina '96 KiadóBudapest, 2000.- cp -
Kiállítás: Új generációk a mai magyar képzőművészetben
A Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj tehetséges fiatal képzőművészek támogatására jött létre. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ennek révén kíván segítséget nyújtani most induló alkotók számára. Az ösztöndíjat a miniszter által felkért szakmai kuratórium ítéli oda. Az ösztöndíjban részesülő képzőművészek pedig évről évre beszámoló kiállításokon mutatják be alkotótevékenységük legújabb eredményeit.A képzőművészek ez évi beszámoló kiállításának a VI. kerületi Nagymező utcában található Ernst Múzeum adott helyet. Igen változatos a kép: a legkülönbözőbb koncepciók és alkotási technikák jelennek meg itt egymás mellett. Csak egy-egy alkotás, vagy éppen egész sorozatok egy-egy művész részéről; humor és érzékenység; kifinomult anyagkezelés, színek vagy formák vagy felületek iránti élénk érdeklődés.A bemutatott képeken, formatanulmányokon és tárgyakon érzékelhetően jelen vannak mind a képzőművészet új irányainak jegyei, mind pedig a legutóbbi időszak jellegzetes hangulati elemei. Az alkotások - különbözőségük mellett is - egységesen és igen erőteljes módon tükrözik egy posztmodern kor kihívásaira adott általános válasz lehetőségeit. Hogyan veheti fel a képzőművészet - mint tiszta önkifejezési forma - a versenyt az egyre nagyobb és nagyobb tömegben érkező olcsó látványáradattal? Talán erre a problémára is keresnek (és találnak) válaszokat a tárlat alkotói.Az Ernst Múzeum Derkovits-ösztöndíjas képzőművészeket bemutató kiállítása még március 9-éig tekinthető meg.Ernst MúzeumBudapestVI. kerület, Nagymező utca 8. nyitva tartás: keddtől vasárnapig 11-től 19 óráig- cp -
Kiállítás: Tradíció és új tendenciák a magyar iparművészetben
A Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjat 1987-ben alapította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium azzal a céllal, hogy a tehetséges fiatal és már önálló művészi tevékenységet folytató iparművészeket támogassa. Évente öt művész részesülhet az ösztöndíjban, amely havonkénti hozzájárulás formájában valósul meg, és amely az odaítélést követően három éven keresztül teszi lehetővé, hogy a művészek az alkotómunkára koncentrálhassanak, hogy saját tervezési, alkotói koncepciójuk kidolgozásával foglalkozhassanak. Az ösztöndíjat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus gondozza, a kuratórium tagjait mindenkor a minisztérium kéri fel a beérkezett pályázatok elbírálására. Az ösztöndíjasok évről évre beszámoló kiállításon mutatják be alkotói tevékenységük legújabb eredményeit.Az Iparművészeti Múzeumban február 27-én nyílt kiállításon 14 fiatal művész mutatja be a programjában vállalt feladatainak megoldását. Az iparművészeti formatervezés legkülönfélébb területeit magában foglaló tárlat számos érdekes, különleges alkotást vonultat fel, ötvözve hagyományos és modern technikákat. A kiállításon felsorakozó munkák a különböző alapanyagok felhasználási lehetőségeinek sokszínűségét, valamint a formaképzés új irányait jelenítik meg.Alkotásaikkal szerepelnek:Borkovics Péter, Csóka Melinda, Hegedűs Andrea, Kecskés Orsolya, Kertész Katalin, Kund Eszter, Páger Bernadett, Polyák János, Remete Kriszta, Szabó Tímea, Szalma Ágnes, Széles Edina, Varga Judit, Wisloczki Helga.A kiállítás március 25-éig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban:Iparművészeti MúzeumBudapestÜllői út 33-37. nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 és 16 óra között- cp -
Kiállítás: Rezonanciák - Denise Green képei a Ludwig Múzeumban
"Festményeimben folyamatosan jelen van az igény , hogy élményeimet jól felismerhető, egyszerűsített és elvonatkoztatott képek szótárával közvetítsem. Művészetemben a növekedés és a változás forrása a festési folyamatból ered, amely - a beszélt nyelvtől eltérően - nyitott a tudattalanra. Az érzelmekre vonatkozó kifejezéseket illetően a szavak korlátozottak, - különösen, ha az élmény szokatlan. Amikor beszélek, szavakat választok és cenzúrázom magamat: gátolva vagyok; ellenben a festészetben az érzelmek kiáradhatnak..." - vallja Denise Green ausztrál születésű festőművész.Most kiállított alkotásain éppen a képteremtés ezen új lehetőségeit kutatja a művész, és e kísérletek során mintha tényleg tudattalan, szabad gondolatfolyamatok belső képei vetülnének ki. Élmények, benyomások, érzelmek jelennek meg, miközben a vásznakon csupán néhány motívum köré koncentrálódnak a kompozíciók. Különös, asszociatív utazás, melyet színek és formák mentén járhatunk be.Denise Green képein tehát mindössze pár elvonatkoztatott elemen keresztül jelennek meg konkrét tartalmak. Az absztrakció és a figuratív megjelenítés között húzódó teret járhatjuk be képein keresztül. A színvilágot egy festményen belül általában egy-egy szín különböző árnyalatai teremtik meg; a kompozíció pedig a dekoratív hatású hátterek és az azokból kiemelkedő előterek dinamikus - esetenként nagy mértékben oldott - kontrasztjából születik meg. A feltáruló látványok a szerkezetre és az alkotói elképzelés alakulására egyszerre irányítják figyelmünket.A művész képeit visszatérő motívumok hangsúlyos jelenléte jellemzi: ilyen "egyszerűsített ábrázolás" a ház, a legyező, a szék vagy a váza. Ezek idővel végsőkig leegyszerűsített, letisztult geometrikus formaként jelentkeznek, és metonímia-szerűen utalnak belső tudati állapotokra, személyes reflexiókra. Ugyanakkor megjelenésük és a köréjük épülő alkotási technika a festő törzsi művészet iránti érdeklődéséről is tanúskodik. Green véleménye szerint ugyanis éppen ez az a kifejezésmód, amelyben a legélénkebben jut érvényre a spirituális belső és a formai külső egyesülése.Jelen kiállítás tehát már csak éppen ezért sem a képek keletkezésének időrendje szerint halad, hanem a vissza-visszatérő motívumok alapján csoportosít, így követve nyomon azok fejlődését. A mintegy huszonöt év alkotói munkáját felölelő tárlat április 1-jéig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban.Ludwig Múzeum Budapest - Kortárs Művészeti MúzeumBudavári Palota "A" épületI. ker., Szt. György tér 2. nyitva tartás: hétfő kivételével a hét minden napján 10 és 18 óra között- cp -
Kiállítás: Bútorművészet a gótikától a biedermeierig - Nagytétényi Kastélymúzeum
Hosszabb felújítási munkálatok, valamint egy két hónapos téli szünet után ismét megnyitotta kapuit a Száraz-Rudnyánszky kastély, ismert nevén a Nagytétényi Kastélymúzeum, amely az Iparművészeti Múzeum bútorművészeti gyűjteményének ad otthont. A 18. században épült kastély - amelyet európai vonatkozásban is kiemelkedő jelentőségű barokk műemlékként tartanak nyilván - 1948-tól része az Iparművészeti Múzeumnak, s ez időtől fogva búturkiállításáról híres.A kastélymúzeumban állandó kiállításként berendezett egyedülálló bútortörténeti tárlat végigkíséri az európai bútorművesség alakulását az asztalosművesség kezdeteitől a 19. század utolsó harmadáig, amikor a bútorkészítés kézműves korszakát a gyáripari tömegtermelés váltotta fel. A 29 teremben kiállított mintegy 300 bútor és bútoregyüttes mellett berendezési tárgyként funkcionáló kályhák, csillárok, szőnyegek, falkárpitok, kerámia-, üveg- és ötvöstárgyak érzékeltetik az egyes korabeli lakókörnyezeteket. A kiemelkedő művészi kvalitású bútorok és dísztárgyak egy-egy stíluskorszakot képviselve az iparművészet történetét és a történelmi korokon átívelő társadalmi, életmódbeli változásokat egyaránt dokumentálják.Az állandó kiállítás mellett a kastélymúzeum időről időre egyéb kiállításoknak is helyet biztosít: így március 25-e és szeptember 30-a között Wieber Marianne jelmeztervező művésznő korabeli viseleteket megjelenítő, korhű ruháival találkozhatunk; míg április utolsó hétvégéjén (április 27-28-29.) az egyes korok jellemző virágkötészetével ismerkedhetünk meg egy virágvásárral egybekötött kiállítás révén.Nagytétényi Kastélymúzeum1225 Budapest,Kastélypark utca 9-11. megközelíthető: A kastély autóval és tömegközlekedéssel egyaránt könnyen megközelíthető. A 33-as jelzésű autóbusszal a Móricz Zsigmond körtérről a Petőfi S. utca/Kastélymúzeum megállóig utazzanak, ahonnan a kastély bejárata 3 perc sétával érhető el. Ezen kívül új lehetőségként, de csak hétköznapokon, a 133E jelzésű autóbusszal is megközelíthető a kastély, mely a Bosnyák tér és a Nagytétény vasútállomás között közlekedik a reggeli és délutáni órákban.Vonattal: A kastély a Kelenföldi pályaudvartól vonattal is - mindössze 20 perc menetidő alatt- megközelíthető, a Kastélypark megállónál kell leszállni, ahonnan néhány perc séta a kastély bejárata. információ: tel.: (06 1) 207-0005fax: 207-4680. nyitva tartás: kedd-vasárnap: 10.00 - 18.00hétfőn: zárva e-mail info@nagytetenyi.hu web http://www.nagytetenyi.huhttp://www.museum.hu/budapest/nagytetenyi- cp -
Kiállítás: Urbán György alkotásai a Budapest Kiállítóteremben
Még március 4-éig tekinthető meg az a Budapest Kiállítóteremben megrendezett tárlat, amely Urbán György festményeinek, objektjeinek ad helyet, és amely a művész legutóbbi években készült alkotásaiból nyújt átfogó válogatást.Urbán György nevét az avantgárd képzőművészet fejlődésében nemzetközileg is meghatározó szerepet játszó Moholy-Nagy Lászlóéval és Victor Vasarely-ével szokták együtt említeni. Az 1936-ban, Sátoraljaújhelyen született képzőművész 1961-ben végezte el az akadémiát, azután pedig itthon és külföldön (főként Németországban) egyaránt alkotott, és hamar széleskörű ismertségre tett szert. Alkotásai számos tárlaton szerepeltek: nagy sikerrel mutatkozott be hazai kiállítóhelyeken (pl. Műcsarnok (1970); Ernst Múzeum (1986)), valamint Nyugat-Európa sok nagyvárosában (München, Frankfurt, Lyon, Párizs, Hamburg, Strasbourg). Alkotói munkásságának elismeréseként számos díjjal is jutalmazták: 1964-ben Derkovits-díjat kapott, 1996-ban Pro Urbe kitüntetésben (Sárospatak) részesült.Urbán György az európai konstruktivizmus hagyományaihoz kapcsolódik, ugyanakkor e kör számos kérdését, problémáját igen ötletgazdag módon tovább is gondolja. Teljesen tárgymentes, absztrakt festészetből indul ki, majd érdeklődési körének bővülésével objektekkel kezd kísérletezni.A geometrikus formaalkotás, a vonal, a felületet betöltő szín és a forma festészetben megvalósuló viszonyai képezik kísérleteinek fő területét. Idővel - a kompozicionális egyensúly határterületeit kutatva - alkotásaiban dinamikusabb körformákat (hengerek, gömbök) helyez el, majd innen jut el a már objektek alakjában megszülető egyensúly- és színharmónia-tanulmányokhoz. Majd meghatározóvá válik a kollázstechnika bevonása: ezek objektjeinek alapfelületein jelennek meg; valamint fényforrások is feltűnnek egyes kompozíciókban. Vizsgálja továbbá zenei kompozíciók, szerkezetek absztrakt formákká való kivetítéseinek lehetőségeit is. Műveiben színezett, vagy olvasztott üvegfelületek, plexiből kialakított formák, beillesztett rajzok, fényinstallációk, geometrikusan megtört tükörfelületek, gömbök szervezik meg a sík és az abból kiemelkedő formák élénk játékát.A Budapest Kiállítóterem jelen tárlata szépen jeleníti meg annak a gondolati kísérletezésnek és az abból megszülető fejlődésnek az ívét, amelyet Urbán György a legutóbbi időkig bejárt, és amely izgalmas utakon kutatja a fény és a tér viszonyait.Budapest KiállítóteremBp., V. ker. Szabadsajtó út 5.nyitva: hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között- cp -
Kiállítás: Feketén fehéren - grafikai kiállítás a Műcsarnokban
Az ezredforduló tiszteletére megrendezett kortárs hazai festészeti tárlatot követően most friss termésű grafikai munkákból nyílt kiállítás a Műcsarnokban. A szervezők ezzel a kiállítással azonban nem egyszerűen bemutatni kívánták a hazai körképet, hanem egy bizonyos - több szempontú - kísérletet is szerettek volna megvalósítani a kiválasztott 153 mű jelen interpretációján keresztül.Először is: a legszembetűnőbb, hogy amikor belépünk, nem rajzlap-méretű grafikákkal találkozhatunk - ahogyan azt talán úgy általában várnánk -, hanem óriási lepedőkkel. A képek ugyanis nem eredetiben kerültek a falakra, hanem erőteljes nagyításban, egységesen 125 x 180 cm-es méretben. Az egyik teremben viszont gigantikus fiókos szekrények fogadják a látogatókat, mivel ezekben helyezték el az eredeti képeket. A látogató pedig igény szerint kikérheti azokat a nagyítások mellett olvasható számok alapján, tanulmányozhatja az eredetiket, vagy akár össze is vetheti azokat a falon függő nagyításokkal.Itt tehát máris két érdekes probléma merül fel: egyrészt annak kérdése, mi történik egy grafikával, ha (digitális úton) óriási méretben reprodukáljuk azt (változik-e kép és néző viszonya, és ha igen, akkor miért és hogyan, mennyiben módosul az alkotások hatása); másrészt pedig jelen tárlat a múzeum - mint intézmény - egy lehetséges működési módját is modellezi.A másik markánsan érvényre jutó elrendezői koncepció pedig a fehér és fekete közötti átmenet megvalósítása volt. Azt tapasztalhatjuk ugyanis, hogy a tárlaton egyre beljebb haladva fokozatosan uralkodóvá válik a fekete a grafikákon. A legelső teremben még alig néhány vonallal megtört fehér felületeket látunk, míg a legbelső térben már igen sötét tónusúak a képek.Bámulatosan szépen nyomon követhető így az a folyamat, melyben az egyre sűrűsödő vonalak, foltok megszervezik a grafikai képet. (A változatos vonalkezelési technikák részleteikben való tanulmányozását természetesen az erős nagyítás szintén nagyban segíti - és már alapjában is sugallja.)A fenti csoportosítási szempont révén viszont az is adódott, hogy a széles kört felvonultató gyűjteményben a legkülönbözőbb stílusú képek is egymás mellé kerülhettek. Irányok szempontjából különben tényleg nagyon változatos a kép: jellemző egyes alkotásokon a nyelviség (illetve az írás) iránti érdeklődés fokozott megjelenése (textuális és/vagy kalligrafikus képek, szövegképek); de találunk fényképhűségű alkotásokat vagy éppen karikatúrát egyaránt.A Műcsarnok "Feketén fehéren" címmel nyílt rajzművészeti, grafikai tárlata még február 18-áig tekinthető meg. Ezt követően pedig szobrászati kiállítás zárja majd le a Műcsarnok és a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) közös millenniumi kiállítás-sorozatát.Feketén fehéren - grafikai kiállításMűcsarnokBudapestDózsa György út 37. (bejárat: a Hősök tere felől)nyitva tartás: hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között- cp -
A festészet nevében - Kortárs osztrák festők tárlata a Szépművészeti Múzeumban
Hol van már Kokoschka vagy Schiele expresszionizmusa? Klimtről és a bécsi szecesszióról már nem is beszélve. A progresszív osztrák festészet valamikor a 20. század hajnalán kezdte magára vonni a tágabb nemzetközi érdeklődést. A szecesszió, majd később az expresszionizmus kiemelkedő művészegyéniségeire hamar felfigyelt a mindenkori kortárs képzőművészeten csüngő nagyközönség. Azóta persze nyugati szomszédaink is haladtak tovább a korral, és ma már egészen más utakon járnak.Hogy legújabban milyen irányok alakultak a modern osztrák festészetben? Erre a kérdésre keresi a választ a Szépművészeti Múzeum nemrég nyílt kiállítása. A szervezők a tárlaton igyekeztek a legszélesebb körképet nyújtani: így a válogatás során a kortárs festészet minél több irányzatának valamint generációjának szándékoztak helyet adni a most kiállított anyagban. Itt egy helyen - akár épp egymás mellett - találunk olyan művészt, akinek művészete még a hatvanas évektől kezdődően bontakozott ki, és olyat, aki a legújabb technikákkal - mondjuk elektronikus úton - állítja elő képeit. Tehát meglehetőst változatos, színes az összkép. Persze éppen ezért egy kicsit távirati stílusúra sikeredett a dolog (általában egy alkotó - egy kép), de azért ismerkedésnek talán megteszi.Ha szeretnénk pillanatképet kapni a kortárs osztrák festészet jellemzőbb tendenciáiról, még március 7-éig látogathatjuk meg a Szépművészeti Múzeumban "A festészet nevében" címmel megrendezett kiállítást.Szépművészeti MúzeumBudapestXIV. kerület, Hősök terenyitva:hétfő kivételével naponta 10 és 17.30 között- cp -
Kiállítás - "A halál peremén" - François-Marie Banier képei a Ludwig Múzeumban
"Én a halál peremén festek. Mint akit valami más hajt. Egy nyomás, egy szorítás. Sürgetését sem kezelni, sem ellenőrizni nem tudom. Amint az ötlet, a reflexió megjelenik, a kép be van fejezve." - vallja François-Marie Banier saját alkotói folyamatáról.Az édesapja révén részben magyar származású François-Marie Banier 1947-ben született Párizsban. Nagyon korán felfedezi a fotóművészetet, első felvételeit már gyerekkorában egy Kodak-géppel készíti, ám igen hosszú ideig csak maga számára fényképez. Munkáit először 1991-ben publikálja Fotográfiák című könyvében; ugyanebben az évben ad helyet a párizsi Pompidou Központ első kiállításának is. Azóta számos nemzetközi fotókiállítás meghívottjai között szerepelt, emellett persze egyéni tárlatai is voltak.Munkáit több csoportra oszthatjuk fel: fekete/fehér fotográfiák, szöveges fotográfiák, átfestett fotográfiák és festmények képezik, alkotják a művész formakeresését, kísérletezőkedvének megnyilvánulásait. Leginkább az emberi arc kifejezőképességét kutatja, portréin hírességek (többek között Isabelle Adjani, Marcello Mastroianni, Samuel Beckett, François Mitterand) és a párizsi utcák és kávéházak hétköznapi figurái egyaránt megjelennek. Banier képein a téma megragadását életszeretet, mély humánum, kíváncsiságból eredő játékosság és finom humor jellemzi. A szövegekkel teleírt és átfestett fotográfiák, valamint a festmények a művészi spontaneitás, és a képalkotás formai lehetőségeinek kitágítása felé haladnak. "Azt festem meg, amit érzek, és nem azt, amit látok" - foglalja össze Banier alkotótevékenységének lényegét.Ludwig Múzeum Budapest - Kortárs Művészeti MúzeumBudavári Palota "A" épületI. ker., Szt. György tér 2.nyitva tartás:hétfő kivételével a hét minden napján 10 és 18 óra között- cp -
Kiállítás: A magyar pipa története - A magyar történelem pipákon, Pipakiállítás a Nemzeti Múzeumban
A Nemzeti Múzeumban február 23-án nyílt kiállítás a magyar kézművesség és iparművészet nagy hagyományú, ám talán kevéssé ismert ágát, a hazai pipakészítés kultúrtörténetét mutatja be a török kortól a XX. század első feléig.A pipázás szokását a törökök és a Nyugat-Európából érkezett zsoldos katonák ismertették meg a magyarokkal. Később fazekasaink mintául a török cseréppipát vették, ahol is az apró, gondosan formázott pipafejhez külön csatlakozott a más anyagból készült pipaszár. A cseréppipa-készítés legjelentősebb, világhírűvé vált központjai az Alföldön Debrecen városában majd a felvidéki Selmecbányán alakultak ki. Egyes legendák országunkhoz kötik a művészien faragható tajtékból készült pipák születését is.A hazai pipametsző mesterek munkáikon gyakran ábrázoltak kiemelkedő történelmi személyeket, eseményeket, valamint a népéletből vett jeleneteket, hiszen a pipa - azon túl, hogy az élvezetet szolgálta - sok mindent kifejezhetett annak készítőjéről vagy tulajdonosáról is: fokmérője lehetett a férfiember ízlésének, tekintélyének, de gyakran politikai állásfoglalást is hordozott. Így tehát az elmúlt századok során készített pipák sajátos módon mutatják be a nemzeti öntudat kibontakozását is.A Nemzeti Múzeum kiállítása mintegy 700 műtárgy révén ismerteti meg a látogatót a magyar pipakultúra történetével - valamint ezen keresztül a nemzeti öntudat kifejlődésének folyamatával is.Magyar Nemzeti MúzeumBudapestVIII. kerület, Múzeum krt. 14-16.nyitva tartás:hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között- cp -
Kiállítás: Milena Dopitová installációi Budapesten - Megjegyzések egy kiállítás kapcsán
A kortárs cseh képzőművészet jelentős alkotója, Milena Dopitová nem először állít ki Budapesten. Ezúttal a Ludwig Múzeumban nyílt nagyobb, átfogó tárlata a legutóbbi években született installációkból.Persze már rögtön az elején felmerül a kérdés, mi is az az »installáció«, mi mindent fedhet fogalma egyáltalán? Erre természetesen megpróbálhatnánk általánosságban válaszolni, ám itt konkrét művek mentén kell keresnünk feleleteket. És ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy az installáció mibenlétére vonatkozó kérdés nem egyszerűen csak az, amelyik elsőként adódik, hanem egyszersmind az is, amely a lényegre kérdez rá. Ekkor ugyanis azt kutatjuk, mit jelenthet egy alkotó számára ez az új terület, és mit fejezhet ki számunkra?Dopitová képzőművészeti konstrukcióit szemlélve tehát az a kérdés jár az eszünkben, mit takarhat az "installáció" viszonylag újabb keletű fogalma itt? Csupán csak arról lenne szó, hogy feltűnt valahol a szobrászat és a festészet közelében egy újabb képzőművészeti ág vagy műfaj? Talán egy új forma, mely adott esetben sikerrel vegyítheti több (egymással határos) médium alkotójegyeit, sajátosságait. Alkalmazza a térbeli formahasználat plasztikusságát és a képiség szerteágazó tapasztalatait egyaránt. Térformálás, vagy a tér berendezése? Vagy inkább egy lehetséges térélmény megrendezése? Mi tehát?A kiállítás tereiben a legkülönfélébb objektumokkal találkozhatunk, amelyek a hétköznapiságukra való utalás mellett is rejtenek, hordoznak valamiféle szokatlanságot, feszültséget magukban. Fémkonstrukciók - textillel bevonva, fotográfiák - különböző módokon kapcsolva, iktatva a térbe, videofilmek és hajszárító, láncok és horogra tűzött horgászcsali, és mindezek különös címekkel ellátva...Dopitová számára a mindennapok formái, anyagai, tárgyai az érdekesek, ám azokat úgy helyezi el a térben, hogy egyrészt már a behelyezés mozzanatával is saját feszültséggel ruházza fel azokat, másfelől pedig a tárgyak egymáshoz, valamint a térhez való viszonyai nyitnak új lehetséges jelentéstereket. Mint amikor egy már magában is kifejező szó a megfelelő helyre kerülve még erősebb hatást vált ki bennünk. Pontosan ilyen hangsúly-erősödést tapasztalunk egy-egy installáció esetén is.És éppen ez az egyes elemek között megnövekedett feszültség készteti, vagy akár kényszeríti a befogadót ténylegesen is aktív belegondolásra, részvételre: részvételre egy adott érzésben, gondolatban, amelyet az alkotó helyezett bele a térbe. A különböző tárgyak, képek, hatások egyaránt egymásra mutatnak, míg idővel hálózatokat hoznak létre, amelyekben mintegy rejtvényszerűen képződnek le alapvető létélményeink. Az ezekhez mellékelt címek utalások és utasítások egyszerre, - szintén a rejtvények elemei. A közönség pedig birtokba veheti, játékba hozhatja az elrejtett fogalmakat, amelyek köré az alkotó az adott teret berendezte. Az installáció tehát végül az alkotó számára a minden korábbinál szuggesztívebb gondolatközlést teszi lehetővé; a befogadó számára pedig a különben semmilyen más módon nem lehetséges fogalomkapcsolások egyetlen megvalósuló terévé lesz, amennyiben elfogadja az alkotói szándékot, és aktívan is közreműködést vállal az adott alkotás képezte "feladvány" felfejtésében, megfejtésében. Olyan tipikus posztmodern jelenségnek lehetünk itt tanúi, amelynek Milena Dopitová művészete is jellegzetes prezentánsa.- cp -
Kiállítás: Fénnyel írott történelem - Másfél évszázad magyar történelme a Nemzeti Múzeum fotókiállításán
Nézek egy fényképet. Közben arra gondolok, hogy - éppen, mivel egy fényképet nézek - az, amit rajta ebben a pillanatban látok, valamikor valóság volt. Amit a dokumentumfotó megörökített, valamikor, valahol éppen úgy, éppen abban a formában létezett, ahogyan én azt most láthatom: éppen az, éppen akkor, éppen ott. Az, amit egy fénykép megmutat, egy adott pillanatban valóság volt; a valóság egy ténylegesen is létezett szelete, amely ugyanakkor ma már csak azon a fényképen szemlélhető és sehol másutt.Valamilyen formában újra és újra megszületik ez a drámai felismerés, valahányszor csak dokumentum-értékű felvételekkel találkozunk. Régi fotográfiákat nézegetve rácsodálkozunk a múlt leghétköznapibb pillanataira, legegyszerűbb mozzanataira is.Márpedig a Magyar Nemzeti Múzeumban február 2-án megnyílt fotókiállításon négyszáznál is több fénykép ad alkalmat erre a bizonyos rácsodálkozásra. A kiállítás dokumentumanyaga igen széles körből válogatva nyújt áttekintést a legutóbbi százötven év magyar történelméről. A körkép az 1800-as évek közepének dagerrotípiáitól egészen a közelmúlt pillanatképeiig terjed. Portrék és utcaképek; művészi öntudattal készített felvételek és / vagy sajtófotók; a politikai és kulturális közélet meghatározó személyiségei és a mindennapok egyszerű emberei - itt egymás mellett (akár ugyanazon tablón) jelennek meg a legkülönfélébb képek, témák...Kossuth az Egyesült Államokban tett látogatása idején, vagy éppen Déry Tibor nem sokkal halála előtt; máshol meg: csoportkép nagypolgári családról, bérháztulajdonos portréja a századforduló tájáról, közkatona valamelyik világégés valamelyik frontján, majd egy sztahanovista '45 után, arcok '56-ból, sokkal később egy üzletkötő egy elegáns budapesti autószalonból, végül hajléktalanok ételosztáson. A lebombázott Budapest látképe, korábban meg éppen békés szobabelső; utcák és tárgyalótermek; 'kultúrbrigád' és tüntetők csoportja. Sajtófotók és haditudósítók pillanatképei, pusztán üzleti céllal készített portrék vagy éppen propagandaképek - és közöttük olykor felbukkan egy-egy művészi igényű felvétel (Eschertől Kornissig) is.Míg az egyik kép felkavar, megrendít, a másik éppen megmosolyogtat: egymás mellé kerülhet megdöbbentően drámai és groteszk, különös és banális. Szabadon elmerülhetünk az árulkodó részletekben. Gondosan tanulmányozva a gyűjtemény képeit sok mindent tudhatunk meg elődeinkről - gesztusaikról, szokásaikról, mindennapjaikról, életmódjukról; azaz: általában véve az utóbbi másfél évszázad Magyarországáról, valamint azokról, akik benne éltek.Minden szempontból sokszínű tehát a paletta; ugyanakkor azt is tapasztalhatjuk, hogy az egyes képek közé - műfajtól és színvonaltól függetlenül - kitehető valamiféle egyenlőségjel, hiszen legyen bár az adott kép egy Ady-portré, vagy akár egy háborús felvétel: a fotográfiai tevékenység eredménye egyaránt egy-egy konkrét világ megörökítése, tanúsága, dokumentuma lesz.A Nemzeti Múzeum Fénnyel írott történelem című fotókiállítása, amely az intézmény Történeti Fényképtárának gazdag gyűjteményéből válogatva jött létre, még április 29-éig tekinthető meg.Magyar Nemzeti MúzeumBudapestVIII. kerület, Múzeum krt. 14-16.nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között- cp -
Könyvajánló: Világoskamra - Barthes feljegyzései a fotográfiáról
"Egyszer régen a kezembe került Napóleon legfiatalabb öccsének, Jérőme-nak egy fényképe. Döbbenten mondtam magamban: 'Ezek a szemek, amelyeket most látok, még látták a Császárt'." Alapvetően mindvégig ez a rácsodálkozás vezeti a 20. század egyik legjelentősebb francia gondolkodójának tollát, miközben megírja igen személyes hangvételű nagyesszéjét a fényképészetről.Roland Barthes (1915-1980), aki írásaiban filozófiai, művészeti és társadalmi kérdésekkel egyaránt foglalkozott, utolsó munkájában, az 1979-ben keletkezett Világoskamrában a fotográfia mibenlétéről fejti ki a rá jellemző érzékletességgel gondolatait. A fényképezés művészetének egyedi sajátosságait kutatva arra a kérdésre keresi a választ, vajon miből eredhet a fényképek különleges hatása, melyek azok a vonások, amelyek nélkül nem létezhetne fotográfia. Gondolatmenetei révén voltaképpen a fotóművészet egy sajátos, de általánosabb esztétikáját dolgozza ki, noha lényegében csak egyes, figurális képekre koncentrál. Egyéni élményeiből, erősen szubjektív benyomásaiból indul ki, mégis általánosan is érvényesíthető következtetésekre jut. Miközben egyes képeket elemezve azok gyújtópontjait keresi - feltárandó a kép működésbelépésének tényezőit -, érint megannyi kapcsolódó gondolatkört, és tágabb érvényű megérzések felé halad. A fénykép drámai hatását nézete szerint talán éppen annak felkavaró felismerése adja, hogy a fotográfia jelenvalóvá teszi azt, ami különben már meghalt, elmúlt; megsokszorozza azt, ami különben csak egyszeri.Barthes esszéje minden bizonnyal nem csupán a fényképészettel behatóbban foglalkozók számára nyújthat lebilincselő élményt, hanem mindazok számára is, akik egyszerűen csak érdeklődők, vagy valaha maguk is éltek át a szerzőéhez hasonló rácsodálkozásokat egy-egy fotográfia láttán.A közelmúltban az Európa Kiadó újra vállalkozott Barthes Világoskamra című munkájának kiadására, és így a nálunk eredetileg 1985-ben megjelentetett könyv most újra kapható a könyvesboltokban.Roland Barthes: VilágoskamraJegyzetek a fotográfiárólfordította: Ferch Magda;megjelent az Európa Könyvkiadó Mérleg sorozatában;Budapest, 2000.- cp -
A vér kultusza - Dióhéjban az aztékok hiedelemvilágáról
A hajdani Azték Birodalom lakóinak kultikus életében, vallásában mindig is központi helyet foglalt el a vér - valamint ehhez kötődően a véráldozat - motívuma. A vérnek ugyanis valamiféle mitikus őserőt tulajdonítottak: lényegében olyan életerőt kötöttek hozzá, amely világképük szerint a mindenség egészének működését biztosítja. Hiedelmeik szerint a vér mint életnedv tölt meg minden létezőt életerővel...Egy ősi eredetmonda szerint például a Nap sem tudott kezdetben - vér hiányában - megmozdulni az égen, és csak azután kezdhette meg életadó útját az égbolton, hogy az ősistenek sorra feláldozták magukat a Napért, vérüket adták, így tehát haláluk lehelt életet a Napba. Ettől kezdve viszont a Napnak állandóan vérre volt szüksége, és innen már egyenes út vezetett a véráldozati kultusz kialakulásához...Az azték népesség kultúrájának, civilizációjának nyomait főként a közép-amerikai Mexikói-medencében találhatjuk, azaz a mai Mexikó középső és délebbi részén, a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán között húzódó szárazföld-hídon.A területen már i.e. 20000 körül megjelentek vadászó-halászó életmódú törzsek, amelyek észak-déli irányú vándorlásuk során itt vonultak át, vagy a vándorlást épp megunván valamelyest erősebben kezdtek kötődni a Mexikói-medencéhez és vidékéhez. Idővel életmódjuk egyre szorosabban a területhez kötötte e törzseket: részben letelepedtek, illetve félnomád gazdálkodásra tértek át; i.e. 5000 körül már kukoricatermesztéssel is foglalkoznak, továbbá fejlettnek mondható kézművesiparral rendelkeznek: agyagot formáznak, kosarat fonnak; i. e. 1500 táján pedig már vályogviskókban laknak.Ezt követően a civilizációs folyamatok egyre felgyorsultak, és már mind fejlettebb, mind differenciáltabb törzsközösségek váltották egymást, amelyek között ugyanakkor kulturális folytonosság képződött (pl. sorozatos egybeolvadások révén). Az aztékokat megelőző népek közül itt az olmékokat érdemes említeni, mivel lényegében az általuk kialakított vallási-társadalmi berendezkedés határozta meg az összes későbbi - a térségben született - állam törvényi alapjait is; továbbá jelentős még a toltékok utóhatása, ugyanis az ő katonai szerveződésük élt tovább az őket közvetlenül követő azték terjeszkedésben és birodalomépítésben.Az aztékok i. sz. 1200 körül nyomultak be északról a térségbe. Honfoglalás-mítoszuk szerint egy sasmadarat követve jutottak erre a területre. 1345-ben a Texcoco-tó egyik szigetén - a mai Mexikóváros helyén - alapították meg későbbi fővárosukat, Tenochtitlant. Közben pedig a tolték mintát követve szervezték meg katonaállamukat, amely részben más városokkal szövetségben, részben folytonos és igen agresszív katonai fellépések útján (a katonai erőfölényt érvényesítve) óriási birodalommá nőtte ki magát, amelyben lényeges bevételi forrás volt a leigázott népektől szedett sarc.A harcias szellem természetesen a nép hitvilágában is megjelent. A bevezetésben említett véráldozat ugyan általánosan elterjedt volt Közép- és Dél-Amerika ősi népeinél, azonban sehol másutt nem öltött ekkora méreteket. Az aztékoknál már a kezdeti idők istenségei is igen "vérszomjasak" voltak, így például a törzsi isten, Huitzilopochtli tiszteletére, illetve vélt elvárásainak teljesítésére is igen nagy tömegben végeztek emberáldozatot - főként a csaták során foglyul ejtett ellenséges harcosokat használva e célra.Mindez természetesen szintén szükséges volt a harci szellem ébrentartásához, amely lehetővé tette egy ilyen kiterjedt birodalom kiépítését, illetve létének kiharcolását és folyamatos fenntartását. A jelenség tehát természetesen ezekre a mélyebb okokra is vezethető vissza, és semmiképpen sem egyszerű szadizmusról, vérszomjasságról van szó. Hiszen egy percig sem szabad elfelejteni, hogy egy igen fejlett civilizációról van itt szó (pl. még írásbeliséggel is rendelkeztek), amelynek tagjai különben igen kifinomultan szabályozott, fejlett államrendben éltek.Az aztékoknak egyébként megszámlálhatatlanul sok istenük volt. Hitük szerint a bőséges termés, a katonai siker, az egyéni boldogulás, - életük minden elképzelhető eleme egy-egy megfelelő isten kegyelmétől függött. Amint a társadalom fejlődött, isteneik panteonja is egyre csak gyarapodott, ehhez jött még hozzá, hogy gyakran a meghódított területek vallási kultuszait is beolvasztották a magukéba. Okozott némi kavarodást az is, hogy számos isten ugyanazon feladatokat látta el...Legfőbb isteneik: Chicomecoatl, a kukorica istennője, aki a lét és a termékenység felett általában is gyakorolt hatalmat; Quetzalcoatl, az emberiség teremtője, akit fején tollas fejdísszel ábrázoltak, és akinek alakja a tudást is jelképezte; Coatlicue, a holdat és a csillagokat megszülő istennő, aki jellemzően kígyók alkotta szoknyában került ábrázolásra. Az ember-alakú istenek tisztelete mellett megmaradt továbbá egyes állatok ősi tisztelete. Természetfölötti erőt tulajdonítottak a sasnak - a harciasság és a fény a Nap szimbólumaként tisztelték; a jaguár a hatalom, a bátorság jelképét adta; a kígyó pedig: vedlésében a világ folytonos megújulásának, ugyanakkor változandóságának képét látták, hullámzó mozgása révén meg a vizet, ezzel pedig a termékenységet jelenítette meg. Az állatalakokat viszont a továbbiakban sok kisebb istenség is követte; de akármilyen nagyra is nőtt körük, tiszteletük nem csökkent.Nem múlhatott el egyetlen nap sem anélkül, hogy a birodalom monumentális templomaiban, vagy kisebb szentélyeiben (pl. szent barlangokban az anyaméhhel való párhuzambaállítás révén a világ születését kötötték ezekhez) ne tartottak volna ritmikus zenével és eksztatikus tánccal kísért szertartásokat isteneik tiszteletére. Ilyenkor lényegében az isteneknek tulajdonított szükségleteket, kívánságokat elégítették ki. A természet különböző erőit megtestesítő isteneknek pedig az aztékok hiedelmei szerint elsősorban véráldozatra volt szükségük. Legtöbbször persze állatok vére is megfelelt (pl. a felkelő Napnak minden hajnalban madarak százait áldozták fel a nagyobb templomokban), ám jelentősebb alkalmakkor az emberiség tagjainak is meg kellett hozniuk a maguk áldozatait, ahogyan azt az őskezdet idején maguk az istenek is megtették. Az ellenséges csapatokból ejtett foglyok tömeges feláldozása mellett maguk az aztékok szintén sok vért szolgáltattak isteneiknek.Szokásban volt az öncsonkítás, a fül, a nyelv megsebzése. Az azték harcosok körében a fájdalommal szembeni tűrés tekintélyt adott, a bátorság, az erő jele volt, egyfajta közösségi elvárás. Az öncsonkítás terén különben éppen a papság tagjai voltak a legbuzgóbbak, de véráldozattal kellett a mindenkori uralkodónak is bizonyítania rátermettségét. A véráldozat viszont - azon túl, hogy az önfeláldozás jele volt - egyszerre biztosította a világ körforgásának fenntartását, és az istenek engesztelését, így tehát ez a szertartási forma kegyetlensége ellenére sem valamiféle barbár vérszomj megnyilvánulása volt (bár kialakulásában ez szerepet játszhatott), hanem egy bonyolult világszemlélet egyik eleme, következménye.A vallási rend fejlettségét, összetettségét különben az is mutatja, hogy az valójában nem vált külön a törvénykezéstől, azzal szerves egységben állva szervezte meg a birodalom egészének rendjét. A bűn és annak közösségi kezelése, a túlvilági élet hitük szerinti rendje és még megannyi eleme a mindennapi életnek egyszerre tartozott a törvénykezés valamint a hit területére, illetve ezek nem is igazán választhatók szét.Törvényeik - amelyek tehát a mai értelemben véve egyszerre voltak világiak és vallásos jellegűek - igen szigorúak voltak. A feljegyzések arról tanúskodnak például, hogy akár fővesztéssel is járhatott, ha kitudódott egy házasságtörés, de hasonló elbírálás alá esett a részegség is. Enyhébb esetekben azonban lehetséges volt a katolicizmuséhoz hasonló "vezeklés" és "bűnbocsánat", itt azonban csak egyetlen egyszer lehetett "tiszta lappal" indulni. A halál utáni létet is uralta a társadalmi meghatározottság: a dicső harcosok persze minden további küzdelem nélkül lepkeként vagy kolibriként örülhettek a boldog újjászületésnek; másokra viszont fáradságos és veszélyes út várt, amelyet a túlvilág különböző szintjein keresztül kellett megtenniük, és amelyre csak korábbi rangjuknak megfelelő segédeszközöket vihettek magukkal.Azt tapasztalhatjuk tehát, hogy az aztékok számára hitviláguk át- meg átfonta életük minden eseményét. És vallásuk korántsem csupán a birodalomépítő küzdőszellem fenntartását biztosította, hanem egységes és átfogó világképet nyújtott a nép tagjai számára, továbbá rugalmassága révén fejlett társadalmi rendszer kialakulását tette lehetővé.Az azték civilizáció mégis gyorsan megsemmisült. Az ok viszont egyértelműen külső eredetű: az 1519-től kezdődő, Cortez vezette spanyol hódítás. A spanyol konkvisztádorok földig rombolták az útjukba kerülő városokat, 1521-re pedig elfoglalták a birodalom fővárosát is, a spanyol korona gyarmatává téve ezzel a terület egészét. Az Azték Birodalom pedig ennek köszönhetően végleg letűnt: a múlté lett - gazdag kultúrájával együtt.- cp -
Valentin nap
Valentin nap, vagy Bálint nap még nem piros betűs ünnep a magyar naptárakban, de a virágboltokban kezd nőni a forgalom, szebbnél szebb virágcsokrokat raknak ki a kirakatokban, amelyekre piros szív díszítés is kerül.A Valentin napi ünnepségeket 11 éve tartjuk számon, talán nagy vággyal is várjuk a tavasz beköszöntését.Maga az ünnep egy régi történetre vezethető vissza: a római birodalomban február 15.-ét Juno istenasszony tiszteletére ünnepelték és ott is a tavasz hírnökének, a fiatal szerelmesen ünnepének ismerték. Kr. u. 496-ban Gelasius pápa elrendelte, hogy az addigi Lupercalia ünnep helyett egy nappal korábban, február 14.-én Szent Valentinre emlékezzenek.Valentint a II. Claudius császár idején, a III. században börtönözték be, mert a keresztény vallást követte. A börtönőr vak kislánya hordta be neki ennivalóját a cellába és ilyenkor volt idő arra, hogy a kislányt vigasztalja vaksága miatt, erősítette hitében. Erős hitével visszaadta a lány látását. Valentint 270.február 14.-én végezték ki.Halála előtt üzenetet küldött a meggyógyítottnak „a te Valentinod” aláírással. Így vált az aláírás az egymást szerető fiatalok, az egymásra szeretettel gondolók rövid, őszinte üzenetévé az egész világon.Az Interneten sok hely kínál ingyenes képeslap küldési lehetőséget. Én mégis egy ausztrál honlapon találtam a legszebb lapokat: NewInvent Bár a honlap készítője magyar származású, de angolul készültek az oldalak.Nagy beállítási variációval, zenés melléklettel ellátva, dátum pontosításával küldhetjük el a Valentin-napi képeslapunkat.