Ide utaznék Padova
Általános leírás
A legenda szerint Padova születését a trójai háborúra vezetik vissza. Mialatt Odüsszeusz és Aineiasz a tengeren tévelyegtek, addig a hős Antenor, egy trójai túlélő megalapította a várost.
A valóságban Padova első neve Patavium, eredetileg szegény halászfalu volt. A Brenta folyó mentén alakult ki a X. században.
A római időkben neves gazdasági centrummá gyarapodott. Majd 620-ban a lombardiai Agiluf király foglalta el, csak több év után sikerült megmenekülni uralma alól. 1000 után sikerült visszanyernie hírnevét, szabad városállamként részt vállalt Rőtszakállú Frigyes háborúiban. Már a XIII. században létrejött a Padovai Egyetem, egyik elsőként Európában. A várost falakkal vették körül. 1337-ben a Scaligerik rövid uralma után a Da Carra nemesi család vette át a hatalmat. 1405 – ben a város elveszítette függetlenségét, és Velence hatalmába került. 1508 – ban itt született Palladio neves építész. 1509-ben Maximilian császár foglalta el. A 17. században itt tanított Galileo Galilei. A Velencei Köztársaság bukása után rövid ideig francia uralom alatt állt, majd a Habsburg Császársághoz tartozott. 1866 óta Olaszország része. 1919-ben bevezették a nevezetes nemzetközi vásárokat számos kiállítással minden év júliusában.

Városok
kapcsolódó ország
Olaszország
- Valutaváltó
- Üzemanyagárak
- Iránytű
- EURÓPA ÁZSIA AFRIKA ÉSZAK-AMERIKA DÉL-AMERIKA AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA ANTARKTISZ
- Hasznos információk
- Útiokmányok Pénzügyek Utazás előtt... Biztosítás Kommunikáció Utazás gépkocsival Utazás repülővel Utazás vonattal
- Utazók sarka
- Útitárs kereső Fórum Repülőjegy börze Útifotó 2000
magazin
NagyUtazás.hu
Több, mint 50 megbízható utazásszervező kínálata egy helyen.