Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Programok - Magazin
A rovat további hírei
Így lakhatsz luxushotelben pár ezer forintért
Az utazás, nyaralás jellemzően sokba kerül, főleg ha nem a tóparti kempingben, hanem valamivel exkluzívabb környezetben szeretnénk pihenni. Egy amerikai férfi azonban életcéljául tűzte ki, hogy minél több és minél minőségibb helyet látogasson meg, lehetőleg első osztályon utazva, mindezt úgy, hogy nem fizet többet egy fapados repülőjegy áránál.Ben Schlappig számára az utazás több, mint sima kikapcsolódás: egy kihívásokkal teli játék, amelynek célja, hogy a lehető legolcsóbban jusson hozzá luxuslakosztályokhoz és prémium repülőjegyekhez. Tehetségét bizonyítja, hogy tudott már 49 dollárért (valamivel több mint 13 000 forint) 500 dolláros (közel 140 000 forint) párizsi lakosztályt foglalni, illetve egy havi nagybevásárlás költségéből első osztályon körbeutazta a világot. Akárcsak a Micsoda Turista című blogot vezető Balázs, ő is újabb és újabb célpontok meghódítására törekszik, de költségeit igyekszik a listaárak töredékére csökkenteni.Schlappig egyike a magukat travel hackernek nevező utazóknak, akik minden létező módon arra törekszenek, hogy olcsón tudjanak repkedni szerte a világban. Annyi előnnyel indul bárki máshoz képest, hogy gyerekkorában, szüleinek köszönhetően rendszeresen kellett repülőn utaznia, ezért rengeteg törzsutaspontot gyűjtött össze. Amióta elvégezte az egyetemet, főállású utazóként tölti napjait, és One Mile at a Time című blogján számol be kalandjairól.A fiatalember nemrég a VICE magazinnak adott telefonos interjújában számolt be következő célpontjairól, illetve tippeket is adott, hogyan lehet jelentősen lefaragni az útiköltségekből. Elmondása szerint, ha az eddigi utazásait piaci áron fizette volna, már több mint egymillió dollárt (több mint 275 millió forintot) költött volna repülőjegyekre és szállodai szobákra. Ehhez képest saját számításai szerint több éve tartó mániájára eddig összesen úgy 50 000 dollárt (13,7 millió forintot) költött csupán.A "hitelesség" fontosSchlappig szerint egy első osztályú repülőjegy New Yorkból Hongkongba nagyjából 30 000 dollárba (több mint nyolcmillió forintba) kerül, ezért ha valaki nem szeretné egy kisebb hobbiterepjáró árát kifizetni, trükközésre kényszerül. Az utazó hacker első számú fegyvere mintegy 30-40 hitelkártya, amelyekkel értékes promóciós ajánlatokat vehet igénybe és törzsvásárlói pontjait is gyarapíthatja. Természetesen ennyi hitelkártyát már megigényelni sem könnyű feladat, de ne feledjük, hogy Schlappig már évek óta űzi ezt a műfajt. A második fontos tényező, hogy ezeket a kártyákat számon is kell tartani, nehogy valaki súlyos adósságspirálba kerüljön. Persze aki nem akar 30 hitelkártyát, akár már kettővel is elkezdheti a törzsutaspontok begyűjtését, ha akad erre irányuló ajánlat a cégek kínálatában. Az is fontos tényező, hogy sokszor a hitelkártyás cégek kifejezetten egyes szállodaláncokkal partnerségben kínálják kártyáikat, az ilyen kártyákkal pedig nem kell túl sokat költeni, hogy egy-egy ingyenes éjszakához jussunk.Azonban ha ez sikerül, akkor jöhet a következő fázis: kimatekozni, hogy mikor melyik kártyát éri meg használni, illetve figyelni arra, hogy mikor melyik cég kínál vonzó utazási promóciókat. Például az egyik prémium szállodalánc nemrég olyan akciót hirdetett, hogy kliensei két megvásárolt éjszaka után egy ingyenes éjszakát kaptak a lánc bármelyik szállodájában. Schlappig erre le is csapott, mivel észrevette, hogy a cég egyik hotelje a floridai Tampa repülőtere mellett található, ahol egy éjszaka csupán 80 dollárba (körülbelül 22 000 forintba) került. Az így megkaparintott ingyenes éjszakát pedig ugyanannak a szállodaláncnak a rendkívül elegáns sydney-i hoteljében használta fel, amely körülbelül 1000 dollárba, vagyis több mint 275 000 forintba került volna.Egy kis függőség sem ártAnnak érdekében, hogy ne maradjon le a hasonló ajánlatokról, Schlappig éjjel-nappal az internetet és a különböző utazással foglalkozó blogokat túrja (már amikor nem utazgat). Elmondása szerint a travel hackingnek különféle válfajai léteznek: van, aki az ingyen utazásokra hajt, a kényelemmel mit sem törődve, míg mások számára az első osztályú jegyek és luxuslakosztályok megkaparintása jelenti a célt, természetesen az eredeti ár töredékéért.Az olcsó utazás egyik nagy trükkje, hogy érdemes kerülni a drágábbnak számító országokból való indulást. Például egy Kairóból New Yorkba tartó repülőre 1200 dollár körül alakul a jegy, míg ugyanez az irány fordítva akár 9000 dollárba is kerülhet. Schlappig ezért sokszor azt a stratégiát választja, hogy célállomását olyan országokból közelíti meg, ahonnan a repülőjegy is kevesebbe kerül. Persze ehhez először el kell jutnia az adott helyre, és itt jön be a képbe a travel hacking egy újabb fontos szelete: ismerni kell a légitársaságok logisztikáját. Bizonyos légitársaságok ugyanis olcsóbban repülnek egyik városból a másikba, míg mások ugyanezt két-háromszoros áron teszik, mivel sok múlik azon, hogy melyik cégnek hol vannak a világban nagyobb bázisai, logisztikai központjai.Az időzítés is legalább ilyen fontos: ha valaki törzsutaspontokkal szeretne fizetni az olcsó repülőjegyért, érdemes a létező legutolsó pillanatig (sokszor akár az indulás napjáig) várni, mivel a légitársaságok az utolsó percekben megnyitják a foglalásokat, hogy a "bent ragadt" jegyeket megpróbálják értékesíteni. Schlappignak így sikerült például első osztályon elrepülnie Hongkongba, a jegyét mindössze két órával az indulás előtt vásárolta.A célpont "becserkészése"Kombinálni is érdemes: míg egy távolabbi cél megközelítésére érdemes egy nagyobb légitársaságot választani, egy adott régión belül már lényegesen jobban járhatunk, ha a helyi, akár fapados cégeket részesítjük előnyben. Schlappig tapasztalatai szerint ilyenkor akár ugyanannyiért is vehetünk repülőjegyet egyik helyről a másikra, mint amennyibe a reptéri taxi kerülne. Persze fontos figyelembe venni, hogy a fapadosok sokszor extra költséget számolnak fel egy sor szolgáltatásért, így elkerülhető, hogy az eleinte kedvező árúnak tűnő jegy a végére súlyos tízezrekbe kerüljön. Szintén érdemes elkerülni a népszerű utazásszervező oldalakat és közvetlenül a helyi társaságok weboldalán keresztül jegyet foglalni, így további megtakarítást érhetünk el.Az olcsó utazásokra vágyóknak érdemes lehet a nagyobb szállodaláncok hűségakcióiba is belépni, a törzsvásárlói kártyák ugyanis sokszor értékes ingyenes éjszakákat jelentenek. Például a már említett 49 dollárt Schlappig az egyik ilyen cég hűségprogramjába való belépésre költötte, amelyért cserébe választhatott egy 500 dolláros szobát Párizsban, Londonban, de akár Bora Bora szigetén is. Kevésbé ismert emellett, hogy a légitársaságoknál olyan is előfordul, hogy a törzsutaspontokat sokszor közvetlenül is értékesítik, amely megfontolandó lehet, mivel a pontok nem kerülnek túl sokba, ellenben akár business class vagy első osztályú repülőjegyekre is beválthatóak, jelentős kedvezménnyel. A szállodai hűségprogramokba azért is érdemes lehet belépni, mert akkor is ketyegnek rá a pontok, ha más okból kifolyólag - például munkaügy - szállunk meg az adott hotelben, illetve már kevés pontért is értékes tárgyakhoz juthatunk hozzá a szállodaláncok webshopjaiban.
A vidámtemetőtől a zsiráfhotelig: a legszokatlanabb látványosságok szerte a világon
A világ legszebb és legnagyobb turistalátványosságai messze földön ismertek. A Colosseum, az Eiffel-torony, az Akropolisz vagy a londoni Tower kihagyhatatlan szenzáció. Várak, tornyok, templomok, terek, kutak, lépcsősorok és kilátópontok nyűgöznek le bennünket már több száz éve, azonban számos különleges célpontja lehet a látogatóknak még ezeken túl is. Íme, néhány furcsa, szokatlan látványosság, ami évről évre egyre több turistát vonz.1. Indiai palota, amelynek négy szintjét a tó vizébe építettékA Jal Mahal palota Jaipurban található, a hegyektől körülvett Man Sagar-tó kellős közepén. Úgy tűnik, mintha mindössze egy emelet és annak tükörképe lenne a nem mindennapi látványosság, azonban még négy szint rejtőzik a víz alatt. Eredetileg a palotát vadászathoz építették, és csak a napokig tartó esőzés miatt emelkedett meg a vízszint. A 18. század folyamán gátat építettek a hegyek között, és így a palota nagy része víz alá került. A látogatók csónakon közelíthetik meg az épületet, amelyet kiválóan konzerváltak, és a tetején már tekintélyes nagyságú fák is nőnek.2. Afrikai festett faluBurkina Fasóban található az a kicsi falu, melynek házait gyönyörű, festett képek teszik egyedülálló nevezetességgé. Tiebele mindössze három hektáron terül el, az épületeket helyben található anyagokból: sárból, fából és szalmából készítik, s mivel elsődleges cél a védelem, keskeny résen lehet csak bejutni. A falfelület nagy részét geometriai minták, ősi szimbólumok és állatrajzok díszítik, melyet mészkőből, agyagból és természetes színezőanyagokból hoznak létre, majd az elkészült freskót lecsiszolják, és akácból nyert lakkal borítják. Egyetlen kép sem ismétlődik, mindegyik egyedi.3. Vidám temető RomániábanMáramaros megye Sapanta nevű városában található ez a temető, mely gyönyörű, vidám színekben pompázó keresztjeiről nevezetes. A naiv rajzok jellegzetes pillanatokat ragadnak meg: a sírban nyugvó személy családi vagy szakmai életének jellemző mozzanatait (gyapjúfonás, szőnyegszövés, kenyérsütés, éneklés stb.), néhányon pedig dalszövegrészletek és humoros versek emlékeztetnek arra, amin a halott egykor keresztülment. Állítólag Stan Ioan Patras készítette az első ilyen keresztet 1935-ben, a helyiek szerint ugyanis a vidám temető egy ősi dák szokáson alapul: a dákok állítólag úgy tartották, vidáman kell menni a halál elé.4. Parányi sziget NémetországbanA Wilhelmstein-sziget egy mesterséges földdarab a Steinhude-tavon, mely Északnyugat-Németország legnagyobb állóvize. A 18. században hozták létre, kövekkel alapozták meg, melyeket helyi halászok csónakon vittek oda. 1765 és 1767 között alakított ki rajta katonai erődöt Wilhelm von Schaumburg-Lippe gróf, aki saját földjén kívánt biztonságban elzárkózni. A hely még arról nevezetes, hogy 1772-ben itt épült meg az első német tengeralattjáró.5. Spanyol templom, amit gördeszkás hellyé alakítottak átAz eredeti templomot Santa Barbara Llanerában 1912-ben építették Manuel del Busto spanyol építész tervei alapján, de hamarosan elhagyatottá vált, és kezdett összeomlani. Egy gördeszkás csoportnak sikerült új életre kelteni. Okuda San Miguel utcai művész káprázatos színekben ragyogó freskókkal díszítette az épület belső tereit, a hely így nemcsak a gördeszkások, de a művészet iránt rajongók körében is szentéllyé vált.6. Elhagyatott kínai halászfalu, amit a természet visszafoglaltVan egy régi mondás: a természet előbb-utóbb visszaköveteli a magáét. A 394 tagból álló Senghsi-szigetek egyikén ez bizony valósággá is vált: Hout Wan halászfalu egykor virágzó települését ma már hiába keresnénk. Az iparosítás következtében megszűnt a szigeten a munkalehetőség, a lakosság apránként a szárazföldön található városokba költözött, az épületeket pedig lassan elnyeli a természet.7. A keresztek hegye LitvániábanA messze földön híres hely egy ©iauliai elnevezésű kisvárostól 12 kilométerre fekszik. A városkát 1235-ben alapították, és a német lovagrend birtokába került. A keresztek hegyén rengeteg kereszt emelkedik az ég felé mint a hit és a litván identitás szimbóluma. 1990-ben még 50 ezer, 2006-ban már több mint 100 ezer keresztet számláltak itt, de a zarándokok számtalan szobrot, rózsafüzért és szentképet is hoztak ide a feszületek mellé. A keresztek hegye a litvánok számára a békéért elmondott imádság, a jámborság, a hit és a litván hősökre emlékezés helye.8. Zsiráf Hotel AfrikábanKenyában, Nairobi belvárosától 20 kilométerre található a Zsiráf Manor Luxus Butik Hotel, amit 1930-ban építettek. Az elegáns épület legnagyobb vonzereje azonban nem a szépségében vagy kényelmében rejlik, hanem egy csapat Rotschild zsiráfban, amelyek reggelente beköszönnek az ablakon, és szívesen fogadják a finomságokat a reggeliző asztalokról. Vigyázat! A hálószobákba is kíváncsian és szívesen néznek be a hajnali órákban, ha véletlenül nyitva marad az ablak...9. Tipikus angol falu - JapánbanCotswolds az angol vidék legvonzóbb és legbájosabb területe, az egész világon ismert. A Harry Potter-filmek számos jelenetét forgatták a jellegzetes, patinás házikókban. 2012-ben a japánok nagy örömére egy egész kis angol falu nőtt ki ugyanebben a stílusban, ami a Yufuin Floral Village nevet kapta (Yufuin Virágos Falu). Találunk itt Peter Rabbit Állatkertet nyuszikkal, sündisznókkal és kakadukkal, de van tó is, kacsákkal, számos parányi kert, Alíz Csodaországban bolt, egy pékség, ahol még rózsaízesítésű fagyit is kapni, sőt egy bagoly is tűnődik az egyik ablakban. Aki pedig ebben a mesevilágban akar időzni néhány napig, megszállhat a falucska egyetlen szállodájában.
Húsvét Hollókőn
Hollókőn szombaton kezdődik a háromnapos Húsvéti Fesztivál. A vendégek kóstolót kapnak a környék palóc gasztronómiájából, kiváló borokból és pálinkákból, a látogatókat gyermekprogramok, nép- és világzenei koncertek is várják.Kelecsényi Péter, a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a húsvéti hagyományok eltűnőben lévő kulturális értékeink közé tartoznak, de Hollókőn ezeken a napokon megtalálható lesz mindaz, ami a magyar húsvéti ünnepkörhöz tartozik, például hímes tojás, magyar sonka, locsolóversek. Az igazgató elmondta, hogy a háromnapos Húsvéti Fesztiválon a Nógrád megyei faluba ellátogatók megkóstolhatják a híres hollókői házirétest és a palóc borzag pálinkát, valamint megcsodálhatják a helyiek világhírű viseletét, hiszen Hollókőn "divat a hagyomány".Szombaton kereplőzéssel és kiszézéssel elevenítik fel Hollókő hagyományait az ófaluban. Vasárnap reggel húsvéti szentmisét és feltámadási körmenetet tartanak, majd megkezdődik a vödrös locsolkodás a templomnál és az alsó kútnál, ami hétfőn is folytatódik.Lesz nóta és tánc szombaton és vasárnap a Bakator zenekarral, táncház a Nógrád Táncegyüttessel, mesejátékok a gyerekeknek, akiket Bukovics János palóc mesemondó is szórakoztat. Koncertet ad a Kerekes Band, a Buda Folk Band, a Muzsikás együttes, a Góbé zenekar és Szalóki Ági. Muzsikál a színpadon a Dobroda zenekar, fellépnek a Haraszti ikrek, a Felszállott a páva győztesei.Hollókő várában mindhárom napon megrendezik a középkori húsvétot korhű muzsikával, ruhapróbával, lovagi táborral és életképpel, de a lovagok történelemórát és fegyveres bemutatókat is tartanak, valamint ügyességi játékokat is vezetnek a Nógrád megyei világörökségi falu fesztiválján.
Közeledik a Karácsony? - Irány a Városliget!
Bár hó még nincsen, Budapest készen áll a Karácsonyra. A város épületei gyönyörű fényekbe bújtak, megjelentek a karácsonyi árusok, és megnyitotta kapuit a Városligeti Műjégpálya. A város ünnepi hagyományai közül, a városligeti korcsolyázás a legnagyobb múltú, így a jégpálya megnyitása várva várt esemény sokak számára. A Városligeti Műjégpálya 1870-ben nyílt meg, és eleinte a Városligeti tó egy kis részén működött. Mára már Európa legnagyobb mesterséges szabadtéri jégfelülete, és egyben a kontinens legöregebb ma is működő jégpályája. Az idelátogatók olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe, mint a korcsolyabérlés, a korcsolyaélezés vagy a korcsolyaoktatás. A korcsolyaoktatást leszámítva, a szolgáltatások a jégpálya fűtött főépületében történnek. Érdemes nem otthonfelejteni a diák illetve személyi igazolványokat, mivel így remek kedvezményeket vehetnek igénybe a fiatalok és az idősebbek egyaránt. A mozgás örömén kívül egyedi esztétikai élményben is részesülhetnek a korcsolyázók. Egyik oldalon a pálya - Lechner Ödön építész által tervezett - főépülete nyújt lenyűgöző látványt, szemben pedig a gótikus, reneszánsz és barokk stílust utánzó épületcsoport; a Vajdahunyad vár kápráztatja el a látogatókat. Feltöltődésként érdemes elszürcsölni egy forralt bort, vagy egy forró teát az épület büféjében. Ez a hatalmas jégpálya tehát ideális úti cél mind a tradíciókedvelőknek, mind a mozgás szerelmeseinek. Nyitvatartás:Hétfő - vasárnap 9:00 -13:00 és 17:00 - 21:00Bővebb információért látogassanak el a http://www.mujegpalya.hu/ oldalra.
Ha unod a turistagiccset: íme bolygónk szürreális helyei
Ha meguntad a turistagiccset, és nem akar sem tengerparti nyugágyban pihenni, sem felkapott, zsúfolt kisvárosokban sétálgatni, akkor menj el oda, ahol biztosan nincs sok látogató. De készülj fel a megdöbbentő látványra!Wadi Rum - JordániaA Wadi Rum nevű völgy baljós szépsége tökéletes háttér volt az 1962-os Arábiai Lawrence című film forgatásához. Ez a sivatagi vadság tényleg a filmvászonra illik - homokvölgyek és dűnék, közöttük sziklák labirintusa, természetes boltívek, szűk kanyonok és repedések, gyönyörű színek hajnalban és sötétedéskor, az éjszaka égbolt pedig telehintve csillagok milliárdjaival.Hogyan lehet meglátogatni?Az utazásszervezők általában egynapos utakat indítanak a jordániai Aquabából vagy Petrából. Ha tehetik, aludjanak is ott, mert csak így találkozhatnak a terület legszebb arcával.Myvatn tó - IzlandIde küldték az Apollo 11 legénységét, hogy gyakorolják a holdjárást. Tele van kráterekkel, lávapillérekkel, iszapgödrökkel. A vízben kis vulkáni szigetecskék vannak elszórva. Ha nem lennének kacsák a homokos fövenyen, azt is gondolhatnánk, hogy egy másik bolygón vagyunk.Hogyan lehet meglátogatni?Szálljon meg Reykjahlióban, a tengerpart észak-keleti részén, vagy Skutustaoir-ban, a déli részen! Elszánt turisták jó, ha tudják, hogy a tó körüli út 36 kilométer hosszú.Kappadókia - TörökországTörökországban annyira barátságtalan a táj, hogy a korai telepesek inkább a föl alatti lágy sziklákba vájtak házakat és templomokat. A felszín fölött a lyukacsos sziklák és a "tündérkémények" néven ismert vulkanikus kúpok teszik drámaivá a környéket.Hogyan lehet meglátogatni?Fizessen be egy léggömbös túrára, vagy szálljon meg a tucatnyi barlanghotel valamelyikében, például a Cappadocia Cave Suites-ben!Bogoria-tó - KenyaEzen a fenyegető tájon olyan vékony a földkéreg, hogy a felszíne úgy néz ki, mint egy boszorkány óriási üstje. A felperzselt földön források és gejzírek bugyognak. A tó olyan gazdag nátrumsókban és ásványokban, hogy a kék és a zöld algákon kívül alig él meg benne valami. Az életet az emberek feje fölött elhúzó sasok és a hihetetlen számban megjelenő flamingók képviselik, amelyek itt táplálkoznak.Hogyan lehet meglátogatni?Több szállás is található a helyszínen: van egy hotel az északi parton, és több különböző színvonalú kempinghely a tó déli részén. A régiót alaposabban bemutató utakról az utazásszervezőknél érdeklődjön!Halong-öböl - VietnamEnnek a lélegzetelállító tájnak a legfőbb jellemzője az a mintegy 3000 mészkő oszlop, amely kiemelkedik a Tonkini-öböl északkeleti részének smaragd vizéből. A helyi legenda szerint óriás sárkányok hozták létre őket, akiket az istenek hívtak össze, hogy harcoljanak a kínai támadók ellen.Hogyan lehet meglátogatni?Számtalan utazási iroda kínál hajótúrákat Hanoi környékén, amelyek során rendszerint felfedezik a környező szigeteket és a rajtuk lévő barlangokat. Gyakran hozzátartozik egy éjszaka a Cat Ba szigeten.A Pusztulás völgye - DominikaEbben völgyben esőerdő burjánzott egészen addig, amíg egy vulkán ki nem tört 1880-ban. Az állatvilágot most csak gyíkok és csótányok képviselik, miközben fortyogó mocsár és gázforrások pöttyözik a tájat.Hogyan lehet meglátogatni?Kapaszkodjon fel Laudat faluba, 1200 méterrel a tengerszint fölé! Innen számos, különböző nehézségű ösvény vezet a völgybe, de nagyon ajánlatos, hogy vezető nélkül ne induljon el.Paint Desert - Arizona, USAVibráló vörösek, narancsok, szürkék és rózsaszínek dekorálják a napsütötte Painted sivatagot az egyik magasan fekvő arizonai fennsíkon. Itt volt eredetileg a hopi és a navajo indiánok otthona. Utóbbiak ismertek a szertartásos homokfestésről - összességében ez bolygónk egyik legrendkívülibb helye.Hogyan lehet meglátogatni?Holbrookból indulva meg lehet tekinteni a sivatagot és Arizona megkövesedett erdőit. A Painted Desert Látogatóközpont az Interstate 40-es út mellett van.
Csillaghullás hétvégén: a holdsarló sem zavar be
Szombatról vasárnapra virradó éjjel következik be a Perseida meteorraj maximuma, de a környező éjszakákon is sok hullócsillagot láthatunk - írja a Magyar Csillagászati Egyesület híportálja.2012-ben kedvező körülmények között, hétvégi időpontban és sötét égen láthatjuk az év legizgalmasabb csillagászati eseményét, a Persieda meteorraj maximumát. A hajnalban felkelő holdsarló nem fogja zavarni a megfigyelést, ám különös hangulatot kölcsönöz majd a meteorok megfigyeléséhez. A Perseidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában, vagyis egy régóta létező meteorrajról van szó. A meteorokat létrehozó porszemek a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstökösből származnak, melyet szintén láttak az ókori Kínából Kr.e. 68-ban. A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a földpályát, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla. Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is láthatunk Perseida meteorokat, természetesen ekkor még kis számban. A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 11-12-e környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen kellemes meteortevékenységet láthatunk. Persze a tökéletes látványhoz el kell hagyni a városi fényáradatot, körpanorámás, gyéren lakott helyet keressünk. Ne a fejünk fölött függőlegesen keressük a villanásokat, hanem a zenit és a horizont közt, félúton. Beutaztatók számára: ha nincs még a csoportjuknak szombatról-vasárnapra virradó éjjelen porgramjuk, adják el ezt egy kis kitelepülő cateringgel megfűszerezve.(forrás: Magyar Csillagászati Egyesület )
Lépj be az alvilági mozgalomba!
Nagy valószínűséggel a hazai bringás szezon legkülönlegesebb versenye kerül megrendezésre augusztus 11-én, Budapesten a kőbányai pincerendszerben, ahova még gyalogosan, látogatóként is nehézkes a bejutás, nem hogy két keréken egy verseny keretei között.A MOFÉM Underworld Kupa immáron harmadik alkalommal várja azokat a mountain bike-osokat, akik valami igazán szokatlan élményre vágynak. A verseny helyszínéül a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpont szolgál, amely alatt található a közel 30 km hosszúságú kőbányai alagútrendszer egy része, ami a 180 ével ezelőtt bányatevékenység után maradt hátra.A föld alatti verseny során 5 különböző futamban - ahol profik és amatőrök, idősebbek és fiatalok külön-külön versenyeznek -, futamonként 70 induló állhat rajhoz, így összesen maximum 350 induló vehet részt a viadalon. Mivel az indulók száma limitált, csak előnevezés van a versenyre, azaz a helyszínen nincs lehetőség a jelentkezésre."Ha a pálya nyomvonala nem is jelent komoly kihívást, a pincében uralkodó viszonyok, a jelentős pára és a kintinél 15 fokkal hűvösebb levegő, valamint a nappali fényből a bányajáratok félhomályába való beszáguldás biztos, hogy semmihez nem hasonlítható élménnyel fog szolgálni az indulók számára - mondta Fülöp Miklós főszervező.Egy olimpiai sátorban a londoni események is nyomon követhetők, amelynek kiemelt eseménye lesz Benkó Barbara szereplése a női hegyibringások küzdelmeiben, amelyre fél kettőtől kerül sor.
Katalán fesztivál Budapesten - 2012. augusztus 3-5.
Augusztus első hétvégéjén a katalán kultúrával ismerkedhet meg a budapesti közönség. Az Aplec Nemzetközi Fesztivál évről évre más országba utaztatja és mutatja be látványos népi és tradicionális kultúrát megjelenítő produkcióját.Augusztus 3-5. között katalán zenészek, néptáncosok, ördögök, sárkányok és óriások népesítik be a Szabadság teret. A fesztivál egyedülálló látványosságai, a szellemi világörökség részeként nyilvántartott embertornyok (castells) akár 10 ember emeletnyi magasra is "épülhetnek." Augusztus 4-én, szombaton a több száz fős társulat látványos felvonulást tart Budapest belvárosában, több Duna-hidat is érintve.A fesztivál programja2012. augusztus 3., péntekSzabadság tér17.00 Fem rotllana amb força, equilibri, valor i seny / Járjunk körtáncot! - Embertornyok építése körtánc kíséretében19.00 Espectacle inaugural l'Arbre de la vida / Életfa - Megnyitó az Aplec Internacional fesztiválon résztvevő csoportok bemutatkozásával19.30 Barreja de danses / Táncos forgatag - Katalán és magyar néptánccsoportok előadása21.30 Que salti la plaça! / Mozduljon a tér! - Táncház2012. augusztus 4., szombatSzabadság tér10.00 Gran Cercavila / Zenés felvonulás - Indulás: a Clark Ádám térrőlRecorregut / Útvonal: Clark Ádam tér, Lánchíd, Széchenyi tér, Október 6. utca, Szabadság tér11.00 Fem rotllana / Járjunk körtáncot! - Körtáncbemutató és táncház12.00 Cultura popular catalana universal i viva / Katalán néphagyományok bemutatása 16.00 Força, equilibri, valor i seny / Erő, egyensúly, bátorság és értelem - Embertornyok építése17.45 Concert / Az El Grupet katalán néptánccsoport, a Bisbal Jove katalán népzenekar és a Budapesti Operettszínház Zenekarának és Énekkarának közös koncertje19.30 Som mediterranis / Mediterránok vagyunk - A tenger és a kocsmák világát felidéző dalest rumégetéssel egybekötve21.00 Que salti la plaça! / Mozduljon a tér! - Táncház2012. augusztus 5., vasárnapSzabadság tér16.00 Fem rotllana amb força, equilibri, valor i seny / Járjunk körtáncot! - Embertornyok építése körtánc kíséretében18.00 Els elements de la cultura popular catalana / Néphagyományok katalán folklórcsoportok tolmácsolásában19.45 Fanfàrria catalano-hongaresa / Katalán-magyar zenés mulatság fúvósok és ütősök előadásában20.15 Proclamació de la ciutat que acollirà l´Aplec Internacional 2013 / A jövő évi Aplec Internacional helyszínének kihirdetése20.30 Espectacle de cloenda - El turul, el foc, l'univers, la festa / A turul, a tűz, a világegyetem és az ünnepek - Záróesemény levegőakrobaták, ördögfigurák és tűzokádó sárkányok részvételévelMit jelent Katalónia?A hétmilliós lélekszámú katalán nemzet hét évszázadon át az európai mediterrán térség meghatározó államalakulata volt. Amióta teljes önállóságukat elveszítették, a katalánok nemzeti szuverenitásuk kibővítését tekintik az egyik legfontosabb feladatuknak. Ez a szellem nyilvánul meg a nyelv, a hagyományok és a kultúra iránti szenvedélyes elkötelezettségükben. Katalónia népe egyesületekbe szerveződve ápolta és a mai napig ápolja, keresi a nemzeti identitás lehetséges kifejezési formáit, köztük a legjellegzetesebbeket, a néphagyományokat. Katalóniát különösen erőteljesen jellemzik ezek a hagyományok, az elmúlt években ráadásul e hagyományok egyre látványosabb és játékosabb formában váltak a katalán mindennapok részeseivé.El folklore - HagyományokBall de bastons - Botos táncA botos tánc ősi idők tanúja, pontos eredetéről keveset tudunk. Feltételezhető, hogy a hosszú pásztorbotokkal járt táncok, valamint az ősi, más országokban is ismert, és a ball de bastons-hoz igen hasonló kardforgató harci táncok keveredéséből jött létre. A botos tánc az egyik legelterjedtebb tánc Katalónia területén: több mint száz tánccsoport tartja repertoárján, mindegyik a saját népviseletében. Az aprólékosan kidolgozott és precíz koordináció, a gyakorta felgyorsuló tempó igen látványos és szuggesztív táncformát eredményezett, olyat, melyről bizton állíthatjuk: maga a tánccá szelídült harc.Bestiari festiu - Ünnepi bestiáriumA katalán állatfigurák igen változatosak, összetett szimbolikájukban a tűz motívuma, az udvari ünnepek világa és az alakoskodás is megjelenik. A tűzhöz kapcsolódó figurák közt vannak a tűzokádó sárkányok, melyeket speciális pirotechnikai eszközökkel is felszerelnek. A felvonulások és népi szokások állandó résztvevői közé tartoznak a nemességet és a királyi hatalmat jelképező állatok, többek között a fenséges sas, a díszesen felkantározott öszvérparipa, az oroszlán vagy a bika. Az utolsó csoportba pedig olyan játékos állatfigurák, állatjelmezek, mesefigurák tartoznak, mint a ló, a bogár, a tyúk, a medve, a bagoly, de még hosszasan sorolhatnánk. E figurák őseit megtalálhatjuk az Úrnapi körmenetekben és a középkori karneválok forgatagában is.Capgrossos- NagyfejűekA capgrossos, azaz a kosztümös nagyfejű figurák már a XVIII. században felbukkantak a vallási kör- illetve díszmenetekben. A nagyfejűek szerepe az volt, hogy utat törjenek az óriásokkal felvezetett kíséretnek, csak néhány faluban volt szokás a nagyfejűek tánca, és csak igen ritkán játszottak főszerepet. A polgárháború után több falu is vásárolt nagyfejűeket, hogy az óriásokat kísérjék. Kezdetben emberi arcokat ábrázoltak, amikor viszont az utca ismét a kötetlen ünnepek színterévé vált a nagyfejű bábúk arcai is egyre fantáziadúsabbá váltak. Az elmúlt évtizedekben a nagyfejűek száma folyamatosan nő, mára a katalán ünnepek legnépesebb résztvevőivé váltak. Katalónia legtöbb hagyományőrző csoportja azon fáradozik, hogy az ünnepeken a fenséges óriások mellett még jobban kihasználják a nagyfejű figurák kialakításában rejlő lehetőségeket.CoblaA cobla a hagyományos katalán népi zenekar neve. A XIX. század közepén Pep Ventura új, népszerűbb zenei formákat keresve állította össze azt felállást, melyben a roselloni Andreu Toron hangszerkészítő hangszerei is szerepet kaptak. Jelenleg a cobla zenekar 11 zenészből áll: egy furulya és kisdob, egy-egy pár tible és tenora (mindkettő az oboa hanszercsalád tagja, ezek adják a cobla jellegzetes hangzását), két trombita, egy harsona, két szárnykürt és egy nagybőgő. A cobla, mely eredetileg elválaszthatatlan volt a szardanától, nem csupán tánczene megszólaltatására alkalmas, zenei lehetőségeinek gazdagsága lehetővé teszi, hogy bármilyen zenei művet, akár klasszikusokat is a saját, jellegzetes hangzásképére hangoljon át.Diables - ÖrdögökAz ördögök (ördög-ruhások) a jó és rossz közötti harc régi vallásos megelevenítéséhez köthető, melyet az Úrnapi körmeneteken mutattak be. Az ördögöket megszemélyesítő bábukról először egy XVI. század közepi, királyi nászünnepség leírás emlékezett meg. Egyes településeken az ördögök a tüzes mutatványokon túl versikékkel gúnyolták ki az elöljárókat és az aktuális, a közvéleményt izgató társadalmi eseményeket. A demokrácia, s vele az utca, mint játéktér visszaszerzésével az ördögfigurák egész Katalóniában elterjedtek, az ünnepségek és fesztiválok megszokott elemeivé váltak. Az ördögök ünnepi játékának állandó eleme az éjszakai tűz, ami rendkívüli vonzerővel vonja be a közönséget egy misztikus, földöntúli előadásba.Dracs - SárkányokA sárkányok, a képzeletbeli állatok, ezek az ősi félelmeket megtestesítő lények minden mitológiában és legendában megtalálhatók. Megannyi más mitológiai figurához hasonlóan, a sárkányok nevelési célzattal, a rossz elleni harc illusztrálására váltak az Úrnapi körmenetek résztvevőivé. Manapság a sárkányok megjelenésekor a látványnak már nagyobb a szerepe, mint a jelképes vallási jelentésnek, sőt, számos településen a sárkányok már magát az ünnepet fejezik ki. A népi mitológia más állataihoz képest a sárkány a katalán képzeletvilágban kiemelkedőbb szerepet játszik, ami szorosan összefügg Szent György legendájával, hiszen Sárkányölő Szent György Katalónia védőszentje. Castells - EmbertornyokEmbertornyokat (castells) már a középkorban is emeltek, eredetük olyan régi táncokra vezethető vissza, melyek emberi építmények kialakításával fejeződtek be. Az embertornyok jelenlegi formája körülbelül 200 évvel ezelőtt jelent meg Vallsban, és lényegében a mai napig megőrizte eredeti formáját. Az emberi testek alkotta tornyok magasságuk, szépségük és törékenységük folytán egyedülálló részévé váltak a katalán népi kultúrának. Úgy tartják, hogy az embertornyokhoz szükséges erő, egyensúly, bátorság és értelem hűen jelképezik a katalán nemzeti karakter alapvonásait. Az egyre szaporodó toronyépítő csoportok, a nem ritkán 10 emelet magas építmények nyomán nem túlzás az embertornyok történetének fénykoráról beszélni. Nem lehet véletlen, hogy 2010-ben az UNESCO az embertornyokat a szellemi kulturális világörökség részévé nyilvánította.EsbartsAz esbarts katalán néptáncokat előadó amatőr csoportok. A XX. század elején azzal a szándékkal jöttek létre, hogy feltérképezzék a falvak ünnepi hagyományainak sokszínű táncait, illetve hogy visszahozzák a köztudatba és továbbadják azokat. Ezek többsége máig megmaradt eredeti környezetükben, és ma is táncolják őket ünnepekkor. Más táncok viszont kikoptak a mindennapokból, csak a népi tánccsoportok tartják őket életben. Előadásaik szépsége bizonyítja, hogy Katalónia kulturális öröksége eleven hagyomány.Falcons - SólymokA sólymok - a castellshez hasonló, de sólyom alakzatra emlékeztető emberi tornyok - az 1930-as években tűntek fel Katalóniában katolikus vallási mozgalmaknak köszönhetően; ez a jelenség tehát viszonylag új keletűnek mondható. A cseh sokol elnevezésű folklórcsoportoktól átvett gyakorlat lényegében gimnasztika, ugyanakkor népszerű szabadidős tevékenység is, mely széles körben elterjedt. Manapság elsősorban a Gran Penedès vidékén űzik. A sólymok eredeti gyakorlata mára kissé megváltozott: a jelmez, a zenei kíséret, valamint az embertornyoktól átvett alakzatok hatására egy komplexebb térformációvá alakult át.Gegants - ÓriásokAz óriások katalán ünnepségeken való megjelenéséről a XIV. századtól vannak írásos emlékek, s ez a népszokás mind a mai napig fennmaradt. Eredetileg - Európa többi részéhez hasonlóan - az óriások az Úrnapi körmenetek részét képező bibliai alakok voltak. Idővel azonban vallási szerepük elhalványult, a szórakoztatás került előtérbe, s a legtöbb katalán település ünnepségén nélkülözhetetlenné váltak. Napjainkban az óriások nem csupán papírmaséból készített, vonuló bábokat jelentenek, egyre bonyolultabb koreográfiájú táncokat is előadnak velük. Gyakran a települések múltjában fontos szerepet játszó történelmi vagy legendás személyeket ábrázolnak általik, így az óriások a helyi önazonosság kifejezőivé is váltak. Óriásokat látni az utcán, egyet jelent az ünneppel.Havaneres - HabanéraA habanéra eredetét a kreol sortáncban, a kubai vagy havannai táncban kell keresni, mely a régi Havanna szalonjaiban nagyon népszerű volt. Később aztán kettévált: zene és tánc lett belőle, majd végül leginkább énekműfajjá vált. A habanéra Katalóniában való felbukkanását különbözőképpen magyarázzák: egyesek szerint a Kubából hazatérő katonáknak, mások szerint a kereskedelmi hajóutakon szolgáló tengerészeknek köszönheti a népszerűségét, de van olyan vélemény is, mely szerint a Katalóniába visszatérő "indiánok" (a korábban Amerikába kivándorolt spanyolok) terjesztették el. A habanéra együttesekben eredetileg három, különböző hangfekvésű énekes vett részt. Eleinte az énekesek a ritmust csupán a kezükkel, a bárok asztalain dobolva adták. Napjainkban a három- vagy négyszólamú felállás a jellemző. Az együtteseket gitár és harmonika is kíséri, bár az utóbbi időben további hangszerelésű változatok is születtek.Música tradicional - Katalán népzeneKatalóniában a népi gyökerű zene vagy a tradicionális hangszerrel előadott muzsika nem elszigetelt jelenség, manapság ez egy igen népszerű és jól megizmosodott zenei mozgalom. Számos csoport foglalkozik régi énekek felkutatásával és felelevenítésével, hogy aztán a táncmulatságokon és a koncerteken a közönséget is megismertessék e dallamokkal. E zenei mozgalomnak köszönhető, hogy a már-már elfeledett régi hangszerek és dallamok visszakapták méltó helyüket a katalán kultúrában. Ma már nem ritka, hogy az ősi hangszereket modern hangszerekkel együtt szólaltatják meg, hogy félreismerhetetlen katalán csengést kölcsönözzenek a zenének. A katalán népzenei csoportok nem csupán tanulmányozzák, hanem a mindennapok eleven részévé tették a katalán népzenét.Sardana - SzardánaA katalánok nemzeti táncként tekintenek a szardánára. Az úgynevezett rövid szardánából fejlődött ki, és ma is úgy járják, ahogy a XIX. század derekán Pep Ventura zenész és Miquel Pardas táncművész a rövid szardánát átalakítva lefektette a szabályait. A szardána megújításával együtt született meg a cobla is. A szardána versenycsoportok a XX. század elején alakultak meg, e korszakot tekinthetjük a szardána virágkorának. Napjainkban is rendeznek szardánaversenyeket, ezeken hat párból álló csoportok versengenek egymással. Elsősorban az összhang és a koreográfia minősége számít. A tánc szépsége és a versengés lehetősége rengeteg fiatalt vonz és nyer meg a hagyományok ápolásának.Teatre i arts de carrer - UtcaszínházE művészet képviselői az utcát 360°-os színháznak és a művészi önkifejezés terének tekintik. A művészek egy univerzális nyelvet használva pompás színekkel ruházzák fel az utcákat, az épületeket és a parkokat, hogy azokat önálló élettel és jelentéssel bíró színpaddá alakítsák át. Egyszerre látványosság, provokáció és cinkos összekacsintás, a színészek egyszerre meglepő és mulatságos, valamint mélyen megindító előadást hoznak létre. Ez a fajta szabadtéri színház, mint egy társadalmi korlátokat nem ismerő és közvetlen kommunikációs forma a fejlett országok kulturális kínálatában egyre gyakrabban tűnik fel. Az Aplec Nemzetközi Fesztiválon részt vevő utcaszínház művelőinek alapelve a hagyományos színházi értékek és a kultúra ápolása; munkájukban a hagyományt a modern megoldásokkal ötvözik, a keretet legtöbbször a régi formák adják, így válhat a tradíció egy jövőbe mutató kifejezési forma alapjává.
Kezdődik a miskolci Kocsonyafesztivál
Péntektől a kocsonya a főszereplő a borsodi megyeszékhely utcáin, tizenkettedik alkalommal rendezik meg ugyanis a miskolci Kocsonyafesztivált. Rózsa Edit, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője az MTI-nek azt mondta: ez nem egy egyszerű eszem-iszom, a közösségi alkalmat az a gondolat szülte tizenkét évvel ezelőtt, hogy Miskolcot meg kellene mutatni másként is. Ezért hozták létre ezt a rendezvényt, amely mára igazi ünneppé nőtte ki magát - jegyezte meg.Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezett Kocsonyafesztivál újra a kultúra, a turizmus és a gasztronómia "fellegvárává" változtatja a várost erre a pár napra. A szervezők meglepetésprogramokkal készülnek az idei rendezvényre és lesznek díszvendégek is: Románia, hazai vendégként Mád és Baja, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései.A rendezvény 50 ezer négyzetméterén mintegy 200 ezer látogatót várnak kézművesek, népművészek, őstermelők, élelmiszeripari manufaktúrák. Három színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódium, számos kulturális program, koncert, irodalmi szalon, családi és gyerekprogram, táncház és filmvetítés is.A főszereplő természetesen a miskolci kocsonya, amelynek legendája úgy szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott egy béka, majd benne is ragadt. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket borkorcsolyaként a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. Innen ered a mondás: "pislog, mint miskolci kocsonyában a béka".