Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Öko-sarok - Magazin
Borzalom: Elszabadult lazacok Norvégiában

Mintegy hétszázezer lazac szabadult ki a héten két norvégiai akvakultúrából. Az állatok hibás hálóknak köszönhetően juthattak ki az élővizekbe, ahol tetemes ökológiai kárt okozhatnak.A norvég természetvédelmi szövetség attól tart, hogy a szökevények Dél-Trondelag vidékén, ahol a károk bekövetkeztek, megzavarhatják a vadlazacok ívását, és veszélyeztetik azok genetikai tisztaságát - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). A meglépett lazacok száma nagyjából megfelel az elmúlt három év folyamán összesen kiszabadult állaténak. Ez év februárjában már egyszer elúszott a most érintett két lazacnevelde egyikéből 175 ezer tenyészhal. A vállalkozást csupán pár napja ítélték mintegy ötszázezer eurónyi (150 millió Ft) környezetvédelmi bírságra. A természetvédők szerint immáron nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi lazactenyésztés ellenőrizhetetlenné vált. A szervezet ezért a norvég kormány beavatkozását követeli. A természetvédelmi szövetség elnöke, Lars Haltbrekken úgy nyilatkozott egy rádiós interjúban, hogy a norvégiai lazactenyésztés nagyságrendjét sürgősen csökkenteni kell.
BŐVEBBEN
Lemerült az aksi? Irány a Kempinski!
Nem aksi üzlet nyílt a jeles szállodában, hanem átadták az első magyar, nyilvános elektromos töltőállomást csütörtökön.Tehát október 20-tól, ha bárki, aki elektromos bringával, robogóval vagy autóval közlekedik és a környéken fogy el a delej járművéből, nyugodt szívvel járulhat a budapesti Kempinski szálloda 7 elektromos töltőállásának valamelyikéhez.A 7 állásból 4 a szálloda forgalmi előterén várja a lemerült akkumulátorokat, egy-egy gyors- valamint egy-egy normál tölővel. További három állás éjszakai töltésre a szálloda garázsában vehető igénybe.A "tankolás" 2012 végéig egy fabatkába sem kerül majd, de a tervek szerint azt követően is csökkentett áron kapják majd az áramot a kuncsaftok - tudtuk meg a Konrad Kreuzertől, a projektben partnerként együttműködő E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnökétől. Mi több, az elektromos autót használók hatalmas kedvezményeket kapnak - áruta el az átadási ceremónián szintén megjelent Rogán Antal, az V. kerület polgármestere- Mint Rogán beavatott: az e-autók tulajdonosai mentesülhetnek a regisztrációs adó, gépjármű átírási illeték, gépjármű adó és parkolási díj alól. Így az üzembentartása ezeknek a gépkocsiknak egész kedvező, mi több, 100 kilométert nagyjából 1000 forintért tehet meg vele az ember.Delejjel BécsigEz nem is árt, mivel a legolcsóbb ilyen autó is 8 millió forintért cserél gazdát - derült ki a sajtótájékoztató során. Ugyanakkor az e-autózás egyelőre még csak a városon belüli közlekedésben hatékony az autók rövidebb - 130 kilométeres - hatótávolsága illetve a töltő infrastruktúra fejletlensége miatt. Ezen kíván változtatni az E.ON, mely még idén megkezdi a Bécs-Budapest útvonal elektromos töltőállomásokkal történő felszerelését. Ez akár a töltőállomásoknak otthont adó települések turizmusának is kedvez, mivel a töltés idejét az embereknek el kell ütni valahogy - tette hozzá Kreuzer. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ma már akár 25 perc alatt fel lehet tölteni egy autó aksiját. Ezzel leginkább a töltőállomás melletti presszó jár majd legjobban.2. lépcső"Az áttörés második lépcsője lesz, ha a tömegközlekedésben is elterjed a e-mobilitás" - mondta Rogán hozzátéve, hogy bár erre még néhány évet várni kell, de akár a Budai Várban és a Belvárosban elektromos buszok is közlekedhetnek. Ennél hamarabb valósulhat meg a polgármester szerint a töltők által is megtámogatott, kisebb méretű elektromos járművek kölcsönzési hálózata. Azaz e-bringák és robogók.
A KLM végrehajtotta az első biokerozinnal működő menetrend szerinti utasszállító repülését
A KLM végrehajtotta az első biokerozinnal működő menetrend szerinti utasszállító repülésétA KLM Holland Királyi Légitársaság a világ első légitársaságaként biokerozinnel meghajtott 171 utast szállító kereskedelmi repülőutat hajtott végre. A KL1233-as járat, egy Boeing 737-800-as repülőgép június 29-én délután 12:30 órakor szállt fel 171 utassal a Schiphol repülőtérről a párizsi Charles de Gaulle repülőtér irányába. Joop Atsma, infrastrukturális és környezetvédelmi államtitkár is jelen volt a járat indulásakor. "Múlt héten bejelentettük, hogy idén szeptemberben több mint 200 repülőutat indítunk majd Párizsba biokerozinnal működő repülőgépekkel. Ma a KLM történelmet írt! Bebizonyítottuk, hogy a KLM készen áll a jövőre", nyilatkozta Camiel Eurlings, a KLM ügyvezető igazgatója röviddel a járat indulása előtt."Ezzel a kezdeményezésével a KLM vezető szerepet vállalt a világban, bizonyítva, hogy az innováció és fenntarthatóság szorosan összekapcsolódnak. Érdekes lesz követni és serkető hatást gyakorolni a bioüzemanyagok további fejlődésére. A kezdeményezésével a KLM egyértelműen megmutatja, hogyan lehet okosan felhasználni a termelői és fogyasztási hulladékot", nyilatkozta Joop Atsma, infrastrukturális és környezetvédelmi államtitkár.A Szállítási és Vízgazdálkodási Felügyelőség (Inspectie Verkeer en Waterstaat - IVW) engedélyezte a repülőutat a KLM számára. A Boeing repülőgépgyártó vállalat is szorosan együttműködött azért, hogy ez az első repülőút lehetővé váljon.A KLM Párizsba tartó első légi utasszállító repülése használt főzőolajból készített biokerozinnal üzemelt. A szeptemberre tervezett járatok esetén is ugyanezt a nyersanyagot használják majd. Az üzemanyagot a SkyNRG vállalaton keresztül a Dynamic Fuels szállította, a konzorciumot a KLM közösen alapította a North Sea Group és Spring Associates vállalatokkal. A KLM nyitott más nyersanyagok felhasználása irányába a végtermék előállítására, amennyiben azok megfelelnek különböző fenntarthatósági kritériumoknak, beleértve a széndioxid-kibocsátás jelentős mértékű csökkentését és minimális negatív hatást a biológiai sokszínűségre és az élelmiszerellátásra. A KLM által felhasznált összes bioüzemanyagnak szigorúan meg kell felelnie ugyanazoknak a műszaki specifikációknak, mint a hagyományos kerozin, és nem igényelheti a repülőgép-motor és infrastruktúra módosítását.A KLM 2007. óta elkötelezett a fenntartható bioüzemanyag kifejlesztése mellett. Az Air France KLM ugyanakkor piacvezető az üzemanyag-hatékonyság terén is. Az Air France KLM már hat egymás utáni évben vezeti a Dow Jones fenntarthatósági Indexet az iparágban.
Két év alatt megtisztítják a Mount Everestet
Megkezdődik április közepén a Mount Everest nagytakarítása: a környezetvédő akciót szervező Nepál bízik abban, hogy 2012-re megtisztíthatják a világ legmagasabb - 8848 méteres - hegycsúcsát a szeméttől.A Saving Mount Everest 2011-2012 elnevezésű kampányban a nemzetközi közösség is részt vesz - vált ismertté Katmanduban. A szervezők szerint az idei, júniusig tartó művelet során hozzávetőleg nyolc tonna szemetet akarnak lehozni a Mount Everestről (Csomolungmáról) és a hegymászó útvonalakról. Az akció nemcsak egyszeri nagytakarítást jelent, hanem kétéves program arra, hogy kialakítsák a felelős hulladékgazdálkodás fenntartható rendszerét a környéken - fogalmaztak közleményükben a szervezők. "A Mount Everest jelkép számunkra, és bár a hegymászás nem jár károsanyag-kibocsátással, mégis termel szemetet, így komoly figyelmet kell fordítani a természet megőrzésére" - mondta az Asian Trekking elnevezésű szervezet nepáli csoportjának elnöke. Ang Cering serpa szerint ahogy olvad a hó a világ legmagasabb hegyén, úgy szabadul fel és gyűlik össze a szemét a Mount Everest alacsonyabb részein. A hulladékokat nem csupán az utóbbi évek expedíciói hagyták ott, sokkal régebbi, akár az 1970-es évekből is származhatnak. Egy olasz expedíció például helikopterroncsot hagyott maga mögött évtizedekkel ezelőtt. A nepáli kormány 1992-ben szemétadót vetett ki a hegymászókra, a friss szemét gyűjtését az intézkedésnek köszönhetően azóta ellenőrzik.
Káros kondenzcsíkok
A repülőgépek által hátrahagyott kondenzcsíkok és következményeik hatása az éghajlatra jóval nagyobb, mint eddig hitték - derítették ki német légkörkutatók.Ulrike Burkhardt, a Német Légi- és Űrközlekedési Központ kutatója és kollégái egy új éghajlati modell segítségével kiszámították a kondenzcsíkok hatását. Eszerint a szakember lehetségesnek tartja, hogy napjainkban egy év alatt nagyobb mértékben járulnak hozzá a felmelegedéshez a világos csíkok, mint a légiközlekedés kezdete óta a repülőgépek által kibocsátott összes szén-dioxid - írja a der Standard. A kondenzcsíkokból úgynevezett pehelyfelhők keletkeznek, amelyek felülete mintegy kilencszerese a repülőgépek nyomán keletkező vonalszerű csíknak. Eddig a szakemberek mindössze a vonalalakú kondenzcsíkok hatását tudták felbecsülni, és bár gyanították, hogy a pehelyfelhők hatása azt jócskán meghaladja, bizonyítani nem tudták.Ulrike Burkhardt és Bernd Kärcher a Nature Climate Change című szaklapban leírják a természetes felhőzetre gyakorolt hatást is. Mivel a kondenzcsíkok párát vonnak el a levegőből, csökkentik a természetes felhőtakaró kiterjedését - mutatták ki a modell segítségével. A természetes és a mesterséges úton keletkező pehelyfelhők pedig egyaránt csökkentik a Föld infravörös sugárzását, ezáltal melegítve az éghajlatot. Szerencsére a kondenzcsíkok sokkal rövidebb ideig fejtik ki e hatásukat, mint az üvegházhatású gázok - hangsúlyozta Burkhardt.A kondenzcsíkok és a belőlük kialakuló pehelyfelhők Európa felett nagyobb területet fednek le, mint Észak-Amerika felett, ahol ugyanakkor intenzívebb a légiközlekedés. Ezért egyrészt az európai kontinens feletti hidegebb levegő felelős, az szükséges ugyanis a kondenzcsíkok kialakulásához. Másrészről az Atlanti-óceán északi része felett képződő kondenzcsíkok zöme átsodródik Európa fölé.
A rovat további hírei
A széndioxid-kibocsátó pokróc
A holland KLM aggódik a jövő miatt, aggodalma persze nem úgy nyilatkozik meg, hogy akkor inkább ne is legyen repülés, hanem megpróbálja azt olyan intézkedésekkel eloszlatni, ami a pénztárcájára is jó hatással van, csakúgy, mint a globális környezetre - derült ki a holland királyi légitársaság Amszterdam Schiphol repülőterén tartott bemutatón.Nem szeretnénk az olvasót azzal borzasztani, hogy évente hány tonna mérges gázt eregetnek a Föld légkörében közlekedő gépek; talán bele sem gondolnak az üléseikben kényelmesen falatozó, zenét hallgató utasok, mi füstöl a fenekük mögött. A KLM viszont belegondol, és a legkülönfélébb, teljesen észszerű módokon próbálja orvosolni a problémát.Grammlovagok az égenHol van már a jet set korszaka, tetszetős, de súlyos edények és evőeszközök kora? Sőt, messzebb visszarepülve az időben, annak a idején a Zeppelin léghajókon még Zeppelin formájú, saját pipát is gyártattak, vaskos bruyer gyökérből. A múlt köde rá! Igényes műanyagokból lehet igényes, még a felsőbb utasosztályokon is megfelelő, formatervezett evőeszközöket gyártani. Sokat számít csakúgy, mint a tálcák, különböző tárolók, kézikocsik száma és súlya. Nem is gondolnánk, hogyan oszlik meg például egy Boeing 747 Combi ellátó terhelése. Ez az a típusa a Jumbónak, melyben igény szerint változtatható a cargo és az utastér beosztása. Szóval, erre a típusra felpakolnak átlagban 4500 kilónyi, az utasellátáshoz szükséges holmit. Ennek közel felét teszik ki a tárolók, kocsik, fiókok, 20%-ot az ital és csupán 13%-ot az étel, melyben benne van a tálcák súlya is. Egy kalap alá vonva a plédeket, párnákat és piperéket ezek aránya 10%-ra jön ki. Utóbbiakon is lehet súlyos grammokat spórolni. Nagymama gyapjúpokróca helyett például megteszi egy puhus polár is és rögtön kevesebb üzemeanyagot éget a madár azonos teljesítmény mellett. És mi végre az újságos taliga, ha azt meg lehet oldani a géptörzsben egy vagy több helyen kihelyezett újságos álvánnyal? Lényeg, hogy az álvány könnyű legyen, a taliga pedig mehet ezentúl a nagyolvasztóba. Ami pedig marad mondjuk az étel tologatására, az 30 kilóról egészen 15 kilóig fogy a könnyű anyagoknak köszönhetően.Könnyebben, magasabbra, kevesbbértMegszabadulva a felesleges kilóktól fürgébben lódul neki a gépmadár, rövidebb idő alatt nagyobb sebességgel a szokásosnál magasabbra mászik, ahol a levegő kisebb sűrűsége miatt jóval kisebb a légellenállás is; kevesbé szomjas a gép. Majd hosszabb ideig magasabb utazómagasságon haladva, meredekebb süllyedést követően landol a célreptéren és ugyanez vissza. De van valami, amit ilyen módszerekkel nem minden esetben lehet megoldani: a légterek. Aki látott már repülési térképet Európáról, ha nem ért a légtérfelosztás térképészeti ábrázolásához, joggal mondhatja egy ilyen láttán, hogy a Burda magazin 1985-86-os összes számának szabásmintáját montírozták egymásra. Tagolt a légtér, nem egyszer értelmetlen kerülőkre kényszerítve a járatokat. Ilyen például a Zürich-Amsterdam viszonylat - mondja a KLM egyik oktató kapitánya -, ahol több, katonai légtér miatt kacskaringózik a pilóta, mellyel évente a túlfogyasztás miatt 1,7 tonna többlet CO2-t porlaszt a levegőbe, ez pedig 690 ezer euró pluszköltséggel jár. Mindezen segíthet az Egységes Európai Légtér (Single European Sky) bevezetése; ez által évente akár 500 millió utaskilométer, 1,1 millió tonna üzemanyag, 2 millió perc valamint 1,5 milliárd euró takarítható meg. Nem mellesleg pedig a levegőég 3,6 millió tonna széndioxiddal válik könnyebbé. És persze vannak még az olyan földi hívságok, mint a légitársaság hulladékkezelése. Saját bioerőműben égetik el a járatok után maradó, elégethető hulladékot. Organikus alapanyagokból készülnek az ételek. A hajtóművekből a szennyező anyagokat motormosással rendszeresen kipucolják; a lerakódott maszat eltávolításával vidámabban pörögnek a turbinalapátok is. Mindezekkel a KLM csak 2011 végéig 1%-os üzemanyagfogyasztás-csökkenést ér el, mellyel egyetemben az üvegházhatású széndioxid kibocsátás is alábbhagy. De a nem is olyan távoli jövőben a cél a zéró CO2; ezt úgy az évszázad fele környékére tervezi a kék légitársaság. Eddigre, remények szerint már teljes flottája biokerozinon él majd.
Életadóm a Föld - Amikor együtt rezegve kertészkedünk...
Volt már olyan érzésetek, hogy nem bírtok magatokkal? Arra gondolok, amikor pezseg a vérem, a torkomnál akar kitörni valamilyen aranyszínű sugár, és meg is teszi, amint a vágyott kedves átölelésére gondolok. Én napi szinten átélem ezt az élményt, mikor kinézek a kertembe, ekkor át tudnám ölelni az egész Földet. Ebben a cikksorozatban elmondom, hogyan lehet okosan szeretni, megadni neki mindent, amire szüksége van, hogy ő is a legtöbbet adhassa gazdájának.Beszélünk majd a hobbikert pszichológiai hatásairól (kapcsolat a természeti lényekkel, kikapcsolódás, tervezés és a jövő programozása a vetés közben),testünkre gyakorolt jótékony vonatkozásairól (milyen testtartással könnyebb és hogyan használható fogyasztó-harmonizáló tornaként), mit mikor ültessünk (útmutatónk a Hold), hogyan vessünk (termények milyen módszerrel fejlődnek legjobban, mik bizonyultak jó társításnak egymásnak, és milyen természetes hozamnövelő készítményeket érdemes használni, amit a Biokontroll Kft. is ajánl)és az asztrológia és a meteorológia vonatkozásait is bevetjük, mint termésnövelő erőket.Kezdjük az alapoknál.Ha ősszel jól zárjuk az évet, tavaszra lényegesen előrébb tarthatunk, nem egyszerűen kevesebb lehet a munkánk, hanem amit teszünk, az hatékonyabb lesz, s nagyobb hozammal jár. Ahhoz, hogy jó termésünk legyen jövőre, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami a rendelkezésünkre áll, mi is lesz az álomkertünk kiindulási pontja. Így tudunk viszonyítani, mit kell javítanunk, alakítanunk, hol kell hozzátennünk vagy elvennünk.Kapcsolatteremtés kertünkkelNos, mérjük fel a terepet. Mi az, amit jelenleg tenni kellene? Mit tudunk hasznosítani? Mely növénynek van szüksége azonnali segítségre a túléléshez, vagy ahhoz, hogy kibírja a telet? Álljunk ki a kert egy központi részére, és csendesedjünk el. Figyeljünk, van-e valaki, aki válaszol ODABENT a feltett kérdéseinkre! Talán könnyebb, ha elképzeljük, hogy tündérek, manók és egyéb kis lények élnek kertünkben. Minden fafajtához, de akár minden egyes fához más tartozhat. Más lény az, aki vigyáz a ribizlibokorra, és más élteti az almafánkat. Ha nem hiszünk a tündérekben, nem is fognak válaszolni. Ekkor jobban járunk, ha a szemünkre és értelmünkre hagyatkozva figyeljük meg, mi a helyzet a területünkön. Egy próbát megér. Legyünk nyitottak az új lehetőségekre. Az ő létükkel csak nyerhetünk. Legfeljebb nem mondjuk el a szomszédnak, mit tapasztaltunk.Kérdésünket feltehetjük nyitott vagy csukott szemmel. Ha a talajon állunk, ekkor legjobb, ha a jóga testtartást vesszük fel: csípőszélességű terpesz, csípő enyhén magunk alá billentve, mellkas kiemelve, vállak egy fél körzés után hátul finoman lenyomva, fejbúbunkkal az ég felé törekedünk. Szívünk így nyitottabbá válik, de talán még jobb ennél is, ha egy pokrócot a földre terítve lefekszünk, ekkor közvetlenebb kapcsolatot tudunk kialakítani a földdel. Lehet, hogy először csak egy átsurranó érzést tapasztalunk, olyat, mintha egy hajszálat húztak volna végig a mellkasunkon kívülről vagy belülről. Ugyanezt nyitott szemmel egy felvillanó halvány fénysugár, vagy egy elsuhanó világosabb terület mutathatja. Ez már elég bizonyíték, hogy van, aki válaszoljon. Bízni kell saját megérzésünkben, meg kell adni magunknak az esélyt, hogy megérthetjük őket. Ez többféle módon megtörténhet. A nyilvánvaló tennivalóktól kezdve a fák segélykiáltásáig széles az érzékelhető feladatok skálája. Én magam egyszerűen a megérzéseimre szoktam hagyatkozni. Vagy az ízlésemre. Ha megnézek egy területet, megnézem, mennyire érzem harmonikusnak. Ha nem az, felteszem magamban a kérdést, mit is kellene tennem, hogy azzá váljon, s figyelek, mit érzek. Van, hogy az értelmemet is be kell vetni, és többféle variációt kigondolok, s azt választom, amit leginkább kellemes érzések kísérnek.A folytatásban következik:Első tennivalók a kertbenTervezés - mit hova, és miért?
A hajózástól vagy a repüléstől fulladunk-e meg?
A nemzetközi hajózás összességében több szennyezőanyagot juttat a levegőbe, mint a globális repülőforgalom - derül ki a Német Légiközlekedési és Űrrepülési Központ (DLR) és a Brémai Egyetem által végzett vizsgálatból.A szén-dioxid-kibocsátás 2000-ben mindkét közlekedésfajtánál megközelítően azonos mértékű volt, mintegy 800 millió tonna. A hajózás azonban több mint 20 millió tonna nitrogén-oxiddal azonban tízszeresen túlszárnyalja a légiközlekedést, 12 millió tonna kén-dioxiddal pedig százszorosan - foglalta össze az eredményeket a DLR a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint. A hamburgi székhelyű Német Hajózási Vállalkozók Szövetsége (VDR) ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a számokat nem lehet összehasonlítani. A két különböző közlekedési eszköz ugyanis teljesen más volumenű forgalmat bonyolít le. Hajón zajlik a világkereskedelem 90 százaléka (mérföldenként szállított tonna alapján). A légi közlekedés ezzel szemben csupán "mikroszkopikus mértékben" vesz részt benne - nyilatkozta a VDR. Fűt, hűt?A DLR magyarázata szerint egyre inkább szigorúbb határértékek lépnek érvénybe a hajózás kén-dioxid-kibocsátását illetően. A kéndioxid első pillantásra a szén-dioxid hatására fokozódó felmelegedés ellen hat, ugyanis a légkörben kénsavvá alakul, és vízzel együtt apró cseppeket, úgynevezett aeroszolokat alkot. Ezekről pedig több napfény verődik vissza az űrbe, innen a hűtő hatás. E hőmérsékletcsökkenés első látásra pozitívnak tűnhet, a hatás azonban helyben és időben igen korlátozott. Az aeroszolok csak pár napig léteznek, míg a szén-dioxid száz éven túl is a légkörben marad. Ezen kívül a kén-dioxid tetemesen hozzájárul a partközeli levegő szennyezéséhez, különösen a kikötőknél. A kutatáshoz a DLR és a Brémai Egyetem kutatói többek közt az európai Envisat műhold egyik érzékelőjének adatait használták fel. Ezek alapján magasabb nitrogén-oxid-koncentrációkat mutattak ki a fő hajózási útvonalak mentén.
Versenyt nyert a Szabadság híd
Tizenhat jelentkező közül idén a budapesti Szabadság híd nyerte az Auroralia-díjat, amellyel minden évben a fenntartható, energiatakarékos és tetszetős közvilágítást felvonultató városok legjobbjait jutalmazzák.A városi közvilágítás fejlesztésére törekvő közösségeket, a közvilágítási szakembereket és az iparág képviselőit tömörítő LUCI (Lighting Urban Community International) szervezésében létrehozott Auroralia-díj második helyezettje Genf, harmadik pedig a hollandiai Tilburg városa lett - tájékkoztatott a Szabadság híd világítását fejlesztő Tungsram-Schréder ZRt.A franciaországi Lyonban december 8-án kiosztott díjakat azoknak a városoknak adják, amelyek a fenntarthatósági szempontok mellett innovatív megoldásokkal rukkolnak elő. A jelentkezők pályázatát nemzetközi szakmai zsűri bírálta. A világ különböző területeiről, például New Yorkból, és Olaszországból érkező bírák különféle közvilágítási, várostervezési és környezetvédelmi folyóiratokat képviselnek.A pályázatokat az energiafogyasztás, szén-dioxid-kibocsátás, a projekt összköltsége, a világítási rendszer előállításához szükséges erőforrások, szállítás, újrahasznosítás lehetősége, a koncepció eredetisége és szépsége, a lakók életminőségére gyakorolt hatása, társadalmi és kulturális hatások, egészségvédelem, az éjszakai városkép javítása, valamint a projekt más városokra gyakorolt ösztönző hatása alapján vizsgálták.A budapesti Szabadság híd új dísz- és közvilágítása éves szinten 100 ezer euró (27,8 millió forint) megtakarítást jelent a hagyományos világítási rendszerekhez képest - magyarázta Ughy Attila, a Fővárosi Önkormányzat Városképvédelmi és Városfejlesztési tanácsnoka.Az új köntösbe öltöztetett hídon az illetékesek a LED-es megoldás mellett döntöttek, és ezzel lehetővé tették a mérnökök számára, hogy egységes összhatású világítást hozzanak létre. Olyan színhőmérsékletű, energiatakarékos fényforrásokat választottak, hogy a lehető legjobban sikerüljön visszaadni a híd eredeti rezedazöld színét, amely nemcsak a környező épületekkel van tökéletes összhangban, hanem az általános éjszakai városképet is javítja.A négy hónapig tartó szerelési munkák során összesen 584 db LED-es világítótestet helyeztek el. Az 1,6 méter hosszú és 6 centiméter széles világítótesteket kifejezetten a Szabadság hídra tervezte a Tungsram-Schréder, amely az új terméknek a találó és a Dunaled nevet adta. (MTI)
Bemutatkozott a Green Taxi
A Magyarországon is egyre fontosabb környezettudatosságot felismerve, egy nemzetközi befektetői csoport projekt társaságot alapított Budapesten Green City Future Zrt. néven. A társaság első lépésként egy környezetbarát, "zöld" taxitársaságot hozott létre Budapesten Green Taxi néven. A Green City Future Zrt. részt kíván venni az európai "Green Cars" projektben, ami rövid távon alacsony kibocsátású és hibrid gépkocsik, középtávon pedig elektromos hajtású gépkocsik magyarországi üzembe állítását, elektromos gépkocsik számára alkalmas töltőhálózat telepítését, a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházásokat és kutatásokat is magában foglal - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.A taxitársaság induló flottája kizárólag EU5 környezetvédelmi besorolású kocsikból áll. A Porsche Hungaria által szállított ©koda Octavia GreenLine, ©koda Superb GreenLine, Volkswagen BlueMotion és Volkswagen BlueMotion Technology gépkocsik a világon az elsők között vannak az alacsony károsanyag-kibocsátás, és üzemanyag-fogyasztás révén megvalósítható környezetkímélés szempontjából. A környezettudatos mobilitást megteremtő taxitársaság 2011. január 1-jével kezdi meg működését. Elsősorban városi fuvarozást vállalnak, saját gépkocsikkal, maximált árakkal. Ezek közepes tarifákat jelentenek, de nem mi leszünk a legolcsóbbak - hangzott el a tájékoztatón. Semmi közelebbit nem lehetett megtudni a tarifákról. A későbbiekben más taxisok is csatlakozhatnak a Green Taxihoz, ha megfelelnek követelményeikhez. Sőt, azt szeretnék elérni - hangsúlyozta a Levegő Munkacsoport jelen lévő vezetője - hogy a jövőben csak Euro5-ös taxik futhassanak a magyarországi utakon.Többek részéről felvetődött, hogy az új taxitársaság valójában a Zóna Taxi másodvirágzása, csak más néven. Erről nem kívántak részletesebben nyilatkozni a cég vezetői.Az elkövetkező években a Green Taxi gépkocsiparkját fokozatosan bővíteni kívánja elektromos kocsikkal. Azt tervezik, hogy a taxizást rövid időn belül egy elektromos autókból álló, nulla károsanyag-kibocsátású flottával fogják végezni, várhatóan Európában elsőként.