Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A hajózástól vagy a repüléstől fulladunk-e meg?
2011. február 18.

A nemzetközi hajózás összességében több szennyezőanyagot juttat a levegőbe, mint a globális repülőforgalom - derül ki a Német Légiközlekedési és Űrrepülési Központ (DLR) és a Brémai Egyetem által végzett vizsgálatból.

A szén-dioxid-kibocsátás 2000-ben mindkét közlekedésfajtánál megközelítően azonos mértékű volt, mintegy 800 millió tonna. A hajózás azonban több mint 20 millió tonna nitrogén-oxiddal azonban tízszeresen túlszárnyalja a légiközlekedést, 12 millió tonna kén-dioxiddal pedig százszorosan - foglalta össze az eredményeket a DLR a Die Welt című német lap internetes kiadása szerint.

A hamburgi székhelyű Német Hajózási Vállalkozók Szövetsége (VDR) ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a számokat nem lehet összehasonlítani. A két különböző közlekedési eszköz ugyanis teljesen más volumenű forgalmat bonyolít le. Hajón zajlik a világkereskedelem 90 százaléka (mérföldenként szállított tonna alapján).

A légi közlekedés ezzel szemben csupán "mikroszkopikus mértékben" vesz részt benne - nyilatkozta a VDR.

Fűt, hűt?
A DLR magyarázata szerint egyre inkább szigorúbb határértékek lépnek érvénybe a hajózás kén-dioxid-kibocsátását illetően. A kéndioxid első pillantásra a szén-dioxid hatására fokozódó felmelegedés ellen hat, ugyanis a légkörben kénsavvá alakul, és vízzel együtt apró cseppeket, úgynevezett aeroszolokat alkot. Ezekről pedig több napfény verődik vissza az űrbe, innen a hűtő hatás.

E hőmérsékletcsökkenés első látásra pozitívnak tűnhet, a hatás azonban helyben és időben igen korlátozott. Az aeroszolok csak pár napig léteznek, míg a szén-dioxid száz éven túl is a légkörben marad. Ezen kívül a kén-dioxid tetemesen hozzájárul a partközeli levegő szennyezéséhez, különösen a kikötőknél.

A kutatáshoz a DLR és a Brémai Egyetem kutatói többek közt az európai Envisat műhold egyik érzékelőjének adatait használták fel. Ezek alapján magasabb nitrogén-oxid-koncentrációkat mutattak ki a fő hajózási útvonalak mentén.

forrás: www.turizmusonline.hu