Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Öko-sarok - Magazin
A rovat további hírei
Az egyiptomi turizmust is fenyegeti a tengerszint emelkedése a Nílus-deltában
Egy nemrég megjelent egyiptomi kormányzati tanulmány szerint 2025-ig több mint félmillió ember kényszerülhet a Nílus-delta elhagyására a tengerszint emelkedése miatt.A Földközi-tenger vízszintje már a huszadik század folyamán is 20 centiméterrel emelkedett, s a vízállás 2025-ig további 10 centiméterrel nőhet - áll a jelentésben. A betörő sós víz elől már eddig is sokan elhagyni kényszerültek az ország éléskamrájának számító területet, mások homokot vásárolnak a földek megemelésére vagy gátakkal védekeznek.A tanulmány szerint a vízszint emelkedésének következtében további több mint félmillió ember kényszerülhet kitelepülni, s a mezőgazdaság és a turizmus hanyatlása révén mintegy 70 ezer munkahely szűnhet meg. Az áttelepülések miatt Egyiptom más részein várhatóan megugrik a munkanélküliség és a bűnözés, s más társadalmi feszültségek is várhatók.A Nílus-delta környezeti pusztulásának kezelése egyelőre nem tarozik az ország prioritásai közé, ám szakértők szerint ha a helyzet tovább romlik, súlyos élelmiszerhiány alakulhat ki, s a klímamenekültek száma a század végére elérheti a 7 milliót. A delta biztosítja a 80 milliós ország élelmiszertermelésének egyharmadát, az export révén pedig jelentős bevételt is hoz. Egyes műszaki cégek partmenti falak felhúzását javasolják, ami hosszabb távú megoldást jelenthetne a krízisre.Egy Hamza Associates nevű vállalat 2 méteres gátat építene, ami a tengervíz felszín fölötti és alatti beáramlását is megakadályozná. Tervüket 2007-ben be is nyújtották a hatóságoknak, egyelőre azonban nem kaptak zöld utat, mivel a kormány attól tart, hogy a falak elcsúfítják a népszerű földközi-tengeri üdülőhelyeket. A regionális katasztrófaelhárító központ más megközelítést javasol: az alkalmazkodásét. Úgy vélik, ahol a víz betör, ott meg kell honosítani a halászatot, más, értékes területeket pedig valóban gátakkal kell megvédeni. (MTI)
50 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt a luxus ökoszálloda
Európa egyik legszennyezettebb levegőjű városában Milánóban 2010 tavaszán nyílik a Scala operaházról elkeresztelt négycsillagos ökohotel. A recepción a bejelentkezési űrlap és a fürdőszobában a vécépapír is újrahasznosított; a konyhában a tűzlap nem veszít hőt; a klímát és a forró vizet zöldenergia termeli Milánó első nullaemissziós szállodájában.Az Aida-lakosztályért éjszakánként minimum 400 eurót fizető vendégek nem fognak hidrogénautóval érkezni, de a garázstól a tetőteraszig minden szén-dioxid-kibocsátásmentes a négycsillagos Hotel Milano Scalában. „Az energiához szükséges vizet 17 méter mélyről pumpáljuk fel: nem könnyű a környezetvédelem egy metropolis szívében restaurált 1800-as években épült palotában, ahol napelemhez sincs hely a tetőn” – a megoldás a japán Mitsubishi Electric technológiájával született meg, magyarázta a szállodát menedzselő Maurizio Fanoldi, aki szerint ezzel bizonyított, hogy a (luxus)szállodaipar is tenni tud a globális felmelegedés ellen.A 15 millió eurós projekttel „évi 45 százalékát takarítunk meg a hagyományos szállodák energiafogyasztásához képest, 417,5 tonnával kevesebb CO2-kibocsátással”. „Az ökológia a harmadik évezred idegenforgalmi jelszava” – hangoztatja a milánói turizmusért felelős Massimiliano Orsatti emlékeztetve, hogy a zöldszálló az északolasz városban 2015-ben rendezendő világkiállítás témáit előzi meg. A megújuló energia fellegvárának kikiáltott Hotel Milano Scalában hő nem vész el, a szálló egyik büszkesége a tökéletes termo- és akusztikai szigetelés, a hotelt reklámozó szórólapon is ott az FSC-logó, mely a fenntartható és felelős erdőgazdálkodást igazolja, a bútoroktól a szelektív hulladékgyűjtésig minden a zéró emissziót szolgálja.Kár, hogy a szállodakapun kívül évi hétmillió tonna szén-dioxidot szívnak be tüdejükbe a milánóiak. A Pó-alföld feletti szmogfelhő a városközpont autósforgalmának 2008-ban bevezetett fizetős korlátozásával sem foszlott szét. A Milánóban alakult, szmogellenes családok egyesülete szerint babakocsival tilos közlekedni. Hiába az ökoszálló, Itáliában 2020-ra csak a Vatikán mondhatja el magáról, hogy 20 százalékban megújuló energiát használ. A napelemre való átállás 2008 decemberében, a szentszéki audienciateremmel kezdődött. Szén-diodix-kibocsátását pedig a Vatikán magyarországi erdőtelepítéssel váltotta meg. Persze a 0,44 négyzetkilométeres pápai állam töredékrésze a gyárkémények övezte Milánónak, de az olaszok sem értik, hogy Rómában miért öntik még mindig egybe a szemetet, és Szicíliában miért nem látni napelemet a háztetőkön? (nol.hu)
A KLM a fenntartható légiközlekedésért
A KLM Holland Királyi Légitársaság ma hajtotta végre az első légi utasszállító repülését fenntartható biokerozinnal üzemelő repülőgéppel. A fenntartható légiközlekedés segítése érdekében a KLM szövetségre lépett a North Sea Petroleum és a Spring Associates társasággal a SkyEnergy konzorcium létrehozása érdekében. "A KLM vezető szerepet tölt be a fenntartható fejlesztésben a globális légi közlekedésben. Hollandiának ki kell használnia a vezető pozícióját a tiszta, csendes és fenntartható légiközlekedés továbbfejlesztésében világszerte,” – mondta Peter Hartman, a KLM elnök-vezérigazgatója. „Ez műszakilag megoldható. Mi bebizonyítottuk, hogy ez lehetséges. Most a kormánynak, az iparágnak és a szélesebb társadalomnak kell egyesítenie erőit, hogy gyorsan folyamatos bioüzemanyag ellátásban részesülhessünk.”A KLM a SkyEnergy konzorciumot a North Sea Petroleum és a Spring Associates társasággal közösen alapította. A Természetvédelmi Világalap (WWF) tanácsokat ad a konzorciumnak az ökológiai vonatkozások tekintetében.A biokerozin kifejlesztését a KLM szigorú pénzügyi, műszaki és ökológiai kritériumok alapján végzi. „A táplálkozási láncot nem veszélyeztethetjük, és a biokerozin gyártása nem járhat együtt erdőirtással vagy túlzott vízfogyasztással”, – tájékoztatott Hartman úr, majd hozzátette: „A biológiai változatosság megőrzése szintén a fejlesztés alapvető feltétele. A WWF-fel való együttműködésünk egyszerre fontos és ösztönző jellegű.”Johan van de Gronden, a WWF Hollandia igazgatója: „A SkyEnergy létrehozása forradalmi újítást jelent. A KLM próbarepülése konkrét lépés volt egy fenntarthatóbb jövő irányába. Még hosszú utat kell megtennünk a bioüzemanyagok alkalmazásában a légiközlekedésben, de befektetésével a KLM újra vezető szerepet szerzett ezen a téren.”„A KLM 2007 óta vesz részt a biokerozin kifejlesztési projektjében. A SkyEnergy létrehozásával felgyorsítjuk ezt a fejlesztést, és reméljük, hogy piaci áttörést érünk el. A konzorcium keretében a törvénykezési, ökológiai és technológiai tapasztalatot és szakértelmet gyűjtöttünk össze, és ez lehetővé teszi a gazdaságilag életképes biokerozin kifejlesztését. Nagy eltökéltséggel haladunk előre, de ezt nem tehetjük meg egyedül. Szükségünk van a kormány, az iparág és a társadalom erőfeszítéseire és támogatására.”A KLM és az Air France közösen hajtja végre a nagyratörő Klímavédelmi akciótervet. A kezdeményezés eredményeit példázza, hogy az Air France KLM már öt egymás utáni évben vezeti a Dow Jones fenntarthatósági Indexet az iparágban.
Halálra van ítélve az ausztráliai Nagy-korallzátony
Ötven százalékos eséllyel kipusztul az ausztráliai Nagy-korallzátony, ha 2020-ig nem sikerül lecsökkenteni a globális szén-dioxid-kibocsátást legalább 25 százalékkal - kongatták meg a vészharangot Ausztrália vezető klíma- és korallszakértői kedden.A kutatók szerint 2050-ig akár a globális szén-dioxid-kibocsátás 90 százalékos mérséklésére is szükség lehet a zátony túléléséhez. A 13 tudós az ausztrál parlament képviselőinek foglalta össze a világ legnagyobb korallzátonyának ökológiai helyzetét. A Nagy-korallzátony pusztulását a tengervíz melegedése és savasodása, a káros hatású mezőgazdasági tápanyagok és rovarirtószerek tengerbe szivárgása, a part menti fejlesztések és az illegális halászat okozza. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) korábbi jelentése szerint a zátony "funkcionálisan kihalhat" a következő évtizedekben, és a halálos korallkifehéredés folyamata valószínűleg általános problémává válhat 2030-ra. (A kifehéredés során az apró korallorganizmusok - általában a magas hőmérséklet hatására - elpusztulnak, és nem marad belőlük más, csupán a fehér mészkőváz.) Ausztrália, a világ egyik legnagyobb egy főre eső szén-dioxid-kibocsátója egyelőre csupán 5 százalékos emissziócsökkentést vállalt 2020-ig a 2000-es szinthez képest. Az ország kilátásba helyezett ugyan egy 25 százalékos meredek mérséklést, amennyiben decemberben a koppenhágai klímacsúcson "kemény", azaz jogilag kötő erejű megállapodás születik, ami azonban jelenleg igen kétségesnek tűnik. Az 1981 óta a világörökség részeként számon tartott Nagy-korallzátony mintegy 345 ezer négyzetkilométeren - nagyjából németországnyi területen - fekszik Ausztrália észak-keleti partjainál, Queensland állam közelében. A több mint 2600 kilométeren át húzódó, durván 3000 korallzátonyból és körülbelül 900 kisebb-nagyobb szigetből álló korallhálózat még az űrből is látható. A Nagy-korallzátony egykor a világ egyik legsokszínűbb ökoszisztémájának számított. A különböző tengeri fajok populációinak száma még ma is nagy, ám az olyan ökológiailag fontos fajok, mint a tengeri tehenek rendjébe tartozó dugongok, a tengeri teknősök, valamint néhány madár- és cápafaj egyedeinek száma jelentősen megcsappant az utóbbi időben. (MTI)
Elnyeli a víz Hawaii partjait
Eltűnőben vannak a Hawaii-szigetek homokos tengerpartjai: geológusok szerint a Kauai-sziget strandjainak több mint 70 százaléka pusztulófélben van, Oahu pedig homokos partjainak mintegy negyedét már elveszítette. Bár a strandok fokozatos eltűnését nem a globális felmelegedés okozza, a klímaváltozás hatására a helyzet az elkövetkezendő évtizedekben várhatóan látványosan rosszabbodni fog.Mint azt Chip Fletcher, a Hawaii Egyetem geológiaprofesszora elmondta, a szigetek eróziójának hátterében számos ok húzódik meg, többek között egy a 19. század óta tartó folyamatos tengerszint-emelkedés, de a viharok és a homok természetes áramlását akadályozó emberi tevékenység - például a tengerparti védőgátak és hullámtörők építése, valamint a torkolatok kotrása - is komolyan hozzájárul a strandok fokozatos eltűnéséhez. A globális felmelegedés okozta jövőbeni tengerszint-emelkedés csak tovább ront majd a helyzeten: száz éven belül a vízszint a mostaninál legalább egy méterrel magasabban lehet, így az óceán újabb területeket vesz majd el a Hawaii-szigetekből is. Fletcher szerint az Egyesült Államok partvidékének 60-80 százalékát érinti a krónikus erózió. A Hawaii-szigeteken azonban különösen élesen jelentkezik a probléma, hiszen az állam gazdasága nagyban függ a strandoktól. A legtöbb turista ugyanis a gyönyörű homokos strandok kedvéért jön Hawaiira, s a látogatók évente összesen mintegy 11,4 milliárd dollárt költenek el a szigeteken. Így a turizmus kínálja a legtöbb munkahelyet.A partszakaszok eltűnése a környezet szempontjából is komoly veszélyt jelent, hiszen sok állat- és növényfaj számára nyújtanak természetes élőhelyet. A kihalófélben lévő hawaii barátfóka például ezeken a partokon ad életet kölykeinek és itt is neveli fel őket. A veszélyeztetett fajok közé tartozó közönséges levesteknős is itt rakja le tojásait a homokba. Sam Lemmo, a tengerparti területek megőrzéséért felelős állami intézmény munkatársa szerint a különböző partszakaszok megmentéséhez eltérő stratégiára van szükség. Valószínűleg végleg le kell mondani azokról a partszakaszokról, amelyek a strandok homokutánpótlását is megakadályozó védőgátakkal vannak körülvéve és már most igen rossz állapotban vannak. Hasonló a helyzet azokon a partokon, amelyek mentén autópályák vagy fontos közlétesítmények találhatók, s ha még nem is épültek védőgátak, mindenképp szükség lesz rájuk. Az egyelőre beépítetlen partszakaszokat azonban eredeti állapotukban akarja megőrizni az állam, és keményen dolgoznak azon, hogy megakadályozzák a nagy beruházásokat - tette hozzá Sam Lemmo.A Hawaii Egyetem jelenleg egy partgazdálkodási terv kidolgozásán fáradozik, amelynek célja, hogy olyan stratégia szülessen, amelynek segítségével Kailua megbirkózhat az egy méteres tengerszint-emelkedéssel. Reményeik szerint ez csak az első lesz a helyspecifikus stratégiák sorában. Fletcher javaslata szerint egyes helyeken - öt-hat szomszédos ingatlan felvásárlásával, és az épületek lebontásával - hagynák, hogy beljebb húzódjon a partszakasz. Természetesen amikor Kailua más részeit is elkezdi fenyegetni az erózió, hatalmas lesz a nyomás, hogy védőgátak épüljenek. "Ez egy kritikus pillanat lesz, ha megengedjük az első védőgát megépítését, azzal valószínűleg aláírjuk az egész partszakasz halálos ítéletét" - véli a professzor. (MTI)
Vadvédelmi parkokban lelnek menedéket India dolgozó elefántjai
Minden indiai állatkertben és cirkuszban élő elefántot vadvédelmi parkokba és védett területekre kell költöztetni, ahol az állatok szabadabban legelhetnek és kóborolhatnak - a döntést pénteken hozták nyilvánosságra.B. K. Gupta, az indiai központi állatkerti szervezet képviselője szerint a rendelet 26 állatkert és 16 cirkusz összesen 140 elefántját érinti. Elmondása szerint a döntést elsősorban állatvédelmi aktivisták tiltakozására reagálva hozták, akik kifogásolták, hogy sok elefántot fogságban, gyakran órákon keresztül láncra verve tartanak. A jelenleg állatkertekben és cirkuszokban élő elefántokat olyan, a kormány áltat fenntartott "elefánttáborokba" költöztetik, amelyek védett területek vagy nemzeti parkok közelében helyezkednek el. Itt szabadon kóborolhatnak és legelhetnek, de a hagyományos elefántgondozók továbbra is rajtuk tartják majd a szemüket. Néhány elefántgondozó szkeptikusan áll hozzá az elefántok vadrezervátumokba való költöztetéséhez. Ezeket a területeket már eddig is sok kritika érte az emberi élőhelyekre gyakran betörő állatok miatt. Kutatások szerint a vadon élő elefántok tovább és jobb egészségben élnek, valamint jobbak szaporodási mutatóik is - mondta el Rámán Sukumar, a bangalori indiai tudományos intézet ökológiaprofesszora.Az állatkerti elefántok gyakran korábban pusztulnak el, nagyobb eséllyel kapnak el betegségeket és sűrűbben szenvednek elhízás vagy ízületi gyulladás miatt, mint vadon élő társaik. Indiában a becslések szerint 28 ezer elefánt él erdei rezervátumokban és nemzeti parkokban, többnyire az ország déli és északkeleti területein. További 3500 állatot tartanak fogságban: a többségük templomokban él vagy az emberek fakitermelő táborokban dolgoztatják őket, ahol a faanyag emeléséhez vetik be izmos ormányukat. Ezeknek az állatoknak a jövőjéről egyelőre nem született döntés. (MTI)
Jönnek az alternatív üzemanyagok a légiközlekedésben
A légiközlekedési ágazat is keresi az alternatív üzemanyagok használatának a lehetőségét annak érdekében, hogy csökkentse függőségét az olajipartól.A német szövetségi DLR légiforgalmi és űrkutatási központ (Deutsche Zentrum für Luft- und Raumfahrt) négy partner bevonásával vizsgálja majd földgáz alapú üzemanyagok tömeges alkalmazásának lehetőségeit a polgári légiközlekedésben. Az erről szóló szerződést kedden írták alá Dohában. A DLR a Shell, a Qatar Science & Technology Park, a Texas A&M University és a Rolls Royce hajtómű gyártóval együtt a GTL (gas-to-liquid) gáz cseppfolyósító eljárások optimális alkalmazásának lehetőségeit kutatja majd az elkövetkező három évben. A Qatar Airways légitársaság menetrend szerinti Airbus A340-es gépe első alkalommal repült Londonból Katarba félig szintetikus üzemanyaggal tartályaiban. A DLR égéstechnológiai intézetének vezetője Manfred Aigner szerint a GTL (gas-to-liquid) gáz cseppfolyósító technológia továbbfejlesztett eljárása megteremtheti átmenetet a bio-üzemanyagok egy teljesen új generációjának, a BTL (biogas-to-liquid) alkalmazása felé. A tervek szerint a GTL üzemanyagot Katarban 2012-től már kereskedelmi mennyiségben, évi egymillió tonnás nagyságrendben állítják majd elő. Az Air New Zealand egy Boeing B747-es gépe tavaly szeptemberben kísérleti repülést hajtott végre félig hagyományos kerozinból és jatropha olajból álló üzemanyag keverékkel. Az üzemanyag egy 11 ezer kilométeres interkontinentális úton 1,2 százalékos, azaz 1,4 tonnás üzemanyag megtakarítást tesz lehetővé. Az alternatív üzemanyagok óriási alkalmazási potenciállal rendelkeznek a légiközlekedésben. Az Airbus szerint arányuk 2025-re elérheti a felhasználás egy negyedét is. A Lufthansa 2020-re 5-10 százalékos bekeverési arány elérését tűzte ki célul.
Kézzel-lábbal hajtott turistabusz
Egyre több belvárosban és parkban tiltják meg a káros gázokat okádó autók és motorok közlekedését. A zöldek helyettük a kerékpározást ajánlják. De hát nem mindenki elég fitt a járművek közötti szlalomozásra vagy a járdán való manőverezésre. Az elektromos kisautók vásárlására és használatára pedig keveseknek van elegendő pénze, no meg készsége.Megoldásként az Oregon-állambeli Cave Junctionban (Egyesült Államok) élő Charles Greenberg és fia, Chuck megalkotta az FM 4 HumanCart, az emberi erővel hajtható, négyszemélyes városi járgányt.Valójában semmit sem kellett kitalálniuk, hiszen a járgányt már jóval az autó előtt feltalálták. A vasútépítések korában terjedt el, a pályamunkások azzal közlekedtek a síneken. A kézihajtány máig használatos a kisgyermekek kézzel hajtott és lábbal kormányzott játékautójaként. Az FM 4 HumanCar is hasonló, de négyszemélyes. Mind a négy utas előtt van kézi hajtókar, amelynek ide-oda mozgatásával részt vehetnek a mozgatásban. A hátulsók a helytakarékosság érdekében a menetiránnyal háttal helyezkednek el a traktoréhoz hasonló üléseken. Mivel az utasok hátukat egymásnak vetik, szinte minden izmukkal nekifeszülhetnek a hajtásnak. A Popular Science szakmagazin beszámolója szerint a járgány felülről nézve téglalap alakú, csővázas rácsszerkezet, felépítménye, karosszériája nincs. Alumíniumcsövekből állították össze, de elkészíthető erősebb, vékony acélból, sőt erős falécekből is. A hajtókarok ide-oda mozgását a kocsi alatti könyökös tengely viszi át a hosszú hajtótengelyre, annak hátsó vége pedig a hátsó kereket forgató keréktengelyhez csatlakozik. A négy kerék 20 hüvelykes (50 centiméteres), felfújható gumis kerekesszék-kerék. Az elülsőket az elől ülők lábpedállal mozgatott és a gokartokéhoz hasonló szerkezetű kormánnyal irányítják. A család idős és fiatal tagjai sima úton egyaránt óránkénti 60 kilométeres sebességre tudják felgyorsítani az FM 4-et.A városi kézihajtány sikere alapján apa és fia elkészítették annak Imagine elnevezésű városi turistabuszát is. A 18-személyes, piros, műanyag védőkarosszériás városnéző járgány prototípusát Chicagóban mutatták be. A biztonság kedvéért akkumulátorokról működtethető villanymotorokat is szereltek bele, hogy meredek emelkedőkön segítsék vagy vészhelyzetben kimentsék a forgalomból. Felkészültek a sorozatgyártásra is. - Nem kell lebecsülni az ember fizikai erejét - nyilatkozták a "feltalálók" a folyóiratban. - Ha minden amerikai hetente akár csak egy nap emberi erővel hajtott járművön közlekedne, megtakaríthatnánk az Öböl-államokból importált kőolaj felét. (MTI)