Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Hírek, aktualitások - Magazin
A rovat további hírei
Ki a legjobb turista?
Az Expedia online utazási portál idén is elkészítette a Best tourist (a legjobb turista) elnevezésű nemzetközi tanulmányát, amely 4000 szállodavezető megkérdezésén alapul, és amelyben 31 ország turistáinak viselkedéséről, szokásairól faggatták a válaszadókat.A legkedvesebb vendégeket tíz kategóriába sorolták, például a nagyvonalúság, az öltözködés, a helyi étkek iránti érdeklődés alapján. Tavaly csak Európában vizsgálódtak, idén kiterjesztették a felmérést Észak- és Dél-Amerikára, valamint néhány afrikai országra is. Az idei felmérésben a japánok végeztek az élen: a 100 adható pontból 68-at kaptak, így az összesített lista vezetői lettek. Kiváló szereplésük elsősorban kitűnő modoruknak, elégedettségüknek és udvariasságuknak köszönhető, amit a szállodások a világon mindenütt nagyra értékeltek. A második helyre a németek kerültek, holtversenyben a britekkel - 53-53 pontot érve el. A harmadik helyen a kanadaiak vannak, akik saját hazájukban is szívesen látott vendégek. A sereghajtók a kínaiak, az indiaiak és a franciák lettek, akiktől a szállodások pontokat vontak le a vendéglátók nyelve és konyhája iránti érdektelenségük, illetve rendetlenségük okán. A németek tisztaságuknak és jó modoruknak köszönhetik magas pontszámukat, valamint a törekvésüknek, hogy legalább alapszinten megbírkózzanak a helyi nyelvvel. Ugyanakkor lepontozták őket szűkmarkúságukért: nem vagy alig adnak borravalót, és e tekintetben a felmérés szerint csak a franciákról állítottak ki rosszabb bizonyítványt a szállodások. A leghálásabbak és a legnagyvonalúbb borravalózók az amerikaiak a felmérés szerint. (Népszabadság)
Horvátországi határkérdések
Az élelmiszer beviteli szabályok nem annyira szigorúak, mint ahogy az elmúlt napokban egyes médiumokban megjelent hírek állították, és a nem szülővel utazó gyermekek beutazásánál is valahol a korábbi nyilatkozatokban szereplő megoldások között kell keresni a megfelelő eljárást - tudta meg az Útikalauz.hu szerkesztősége a zágrábi magyar nagykövetségen.A horvátországi magyar képviselet ügyeletes munkatársa elmondta, hogy június 1-jén valóban életbe lépett a horvát mezőgazdasági minisztériumnak az a szabályzata, amely megtiltja minden hús, tej és belőlük készült termék, valamint tojás bevitelét az országba. A jogszabályt az uniós szabályokhoz való igazodás céljából alkották, hisz ugyanilyen korlátozás van például nálunk is.Valótlan az a múlt héten megjelent hír, hogy a jogszabályt a hatályba lépése előtt, illetve most vissza akarnák vonni, az várhatóan a jövőben is érvényben marad. A magyar turisták számára akkor oldódik majd fel a korlátozás, ha Horvátország is belép az Európai Unióba.Ugyanakkor alaptalanok azok a hírek is, hogy akár egy szendvics vagy Túró Rudi már gondot okozhatna a határon. Az országba a közvetlen utazáshoz - tehát nem a nyaraláshoz - szükséges mennyiségű élelmiszert továbbra is be lehet vinni probléma nélkül.A nagykövetség ügyeletese elmondta azt is, hogy újabb információt kértek a nem a szüleikkel, illetve törvényes képviselőjükkel utazó 18 év alatti személyek beutazásának feltételeiről. A horvát külügyminisztérium szerda délután megerősítette, hogy a jogszabályban eredetileg előírt hivatalos fordítású, közjegyzővel hitelesített dokumentum helyett megelégszenek az érintett szülők, illetve törvényes képviselők által készített okirattal is.A nagykövetség munkatársa ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy egy csak magyar nyelven megírt nyilatkozat biztosan nem lesz megfelelő, mert a magyarul nem tudó határőrök nem tudják értelmezni.
Erős forint: jó a kiutaz(tat)óknak
Öt éve volt utoljára olyan erős a forint, mint most. A gyenge euró kedvez a kiutazásnak, hiszen így olcsóbbá válik a magyarok részére a külföldi nyaralás. A külföldi partnerükkel euróban leszerződött beutaztatók és hazai szállodák azonban vesztenek ez üzleten, hiszen euróban képződött bevételük kevesebbet ér forintban, amelyből költségeik jelentős részét fedezniük kell.A Napi Gazdaság szerint a szlovák korona vártnál nagyobb mértékű felértékelése bolydította fel a régiós devizák piacát. Ennek a forint lett a legnagyobb nyertese. A cikk szerint rövidesen akár 240 forintnál is kevesebbet érhet majd az euró, de a 225 forintos árfolyam sem kizárt. A Napi Gazdaság idézi Tarnóczi Barnát, a Tensi ügyvezető igazgatóját, aki úgy látja, hogy az erős forintból adódó – könnyen lehet, hogy átmeneti – minimális előnyt csökkenti a működési költségekben (például a fuvardíjakban) bekövetkezett áremelkedés. A szakember szerint, ha a magas forintárfolyam hosszabb távon is marad, ez egyértelműen pozitívan hat az utazási kedvre, és az irodáknak is lehetőségük nyílik az árak csökkentésére, vagy ingyenes pluszszolgáltatások nyújtására. Gyerő Krisztina, a Vista értékesítési és termékfejlesztési igazgatója kiemelte, számos olyan járulékos költség – repülőtéri illeték, külföldi autópályadíj, múzeumi belépők – csökken, amely érzékelhetően olcsóbbá teszi az utazást. A legnagyobb gondot az erős forint az áraikat devizában meghirdető budapesti négy- és ötcsillagos szállodáknak jelentheti.
A „portugál riviéra” számít a magyarokra
Sikeres workshopot és prezentációt tartott hétfőn az Estorili Idegenforgalmi Hivatal, a helyi szállodák és az AICEP Budapesten. A jelenleg 4. legnépszerűbb portugál desztináció voltaképpen a Lisszabontól 20 km-re fekvő tengerpartot (Costa do Estoril), illetve a környező településeket (Mafra, Cascais, Sintra, Oeiras) takarja, ahol tavaly a turisták 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el, átlagosan 4 éjszakát maradva. Bár a régió leginkább a spanyol, angol, német és holland piacon népszerű, a feltörekvő országok – Lengyelország, Magyarország és Csehország – is komoly figyelmet kapnak. A hazai turisták tavaly összesen 5516 éjszakát töltöttek el a régió szállodáiban, ami ugyan 8,3 százalékkal maradt el a 2006-os adatoktól, ám az idei év első négy hónapjában honfitársaink vendégéjszakáinak száma 21 százalékkal emelkedett. Estorilban 32, zömében 4-5 csillagos szálloda 6200 férőhelyet és számos kongresszusi, illetve incentive lehetőséget kínál. A TAP közvetlen lisszaboni járatának köszönhetően a térség könnyen elérhető, és a kiváló elhelyezkedés mellett tengerpartot, hegyeket, kulturális kincseket, jó klímát, vendégszeretet és profi szervezést kínálnak a szabadidős és az üzleti turistáknak egyaránt. Estorilban található Európa legnagyobb kaszinója, és a régióban összesen 7, kiváló minőségű 18 lyukas golfpálya is található, emellett – többek közt - Forma 1-es, Moto GP -futamokat, valamint tenisztornát is rendeznek itt. További információk: www.visiteestoril.com , www.estorilmeetings.com , www.estorilgolfcoast.com
Tízmillió poggyász tűnik el évente
A légi forgalomban a poggyászeltűnésekből származó károk összege tavaly világviszonylatban meghaladta a 20 milliárd dollárt. Ez csak Európában és az Egyesült Államokban évi nagyjából 10 millió csomag eltűnését jelenti.A helyzet romlik, hiszen 10 éven belül várhatóan háromszor annyi légi utas lesz, mint ma. Ennek ellenére a QBE Atlasz Biztosító adatai szerint a hazai utazók elenyésző, mindössze 35 százaléka köt poggyászbiztosítást is tartalmazó utasbiztosítást, míg ez az arány az EU-ban 80 százalék. A magyar utazók alig 35 százaléka biztosítja külföldi látogatásait, az Unión belüli utakat pedig még kevesebben, miközben a britek 90, de a lengyeleknek is 60 százaléka gondoskodik ily módon utazása nyugalmáról. Tapasztalatok szerint tehát a magyarok utasbiztosítás szempontjából megkülönböztetik a hosszabb és rövidebb utakat, miközben a statisztikák semmilyen összefüggést nem mutatnak az út hossza, időtartama és a poggyász eltűnése között − hívja fel a figyelmet a korábban magyar utasbiztosítóként ismert Atlasz Biztosító, ma QBE Atlasz Biztosító néven működő cég szakértője. Dr. Horváth Péter emlékeztetett, ez év márciusában a Heathrow új 5-ös terminálján két hét alatt 28 ezer csomag veszett el.Egyforma eséllyel tűnhet el a poggyász nagyobb vagy kisebb reptereken, és az sem befolyásolja érdemben ennek esélyét, hogy melyik légitársasággal utazunk. Fontos viszont, hogy át kell-e szállnunk az utazás során, mert a vizsgálatok szerint csomagjainkra a legnagyobb veszélyt éppen ezek jelentik. A több járattal utazók közül százból háromnak a poggyászát rossz helyre szállítják, míg az egy vonalon közlekedők 1,4 százaléka nem kapja meg csomagját a leszálláskor. Az eltűnt csomagok tulajdonosainak 15 százaléka egyáltalán nem, vagy csak hetekkel később kapja vissza holmiját.
Határellenőrzés lesz a foci eb idején
Az Osztrák Köztársaság a 2008. június 7-29. között megrendezésre kerülő Labdarúgó Európa Bajnokság (az EURO 2008) idején (2008. június 2-án 0 órától 2008. július 1-jén 24 óráig) az osztrák-magyar határszakaszon visszaállítja a határellenőrzést, amelyre jogi lehetőséget ad a Schengeni Határellenőrzési Kódex 23. cikke.A határellenőrzés célja az EURO 2008 biztonságos lebonyolítása, továbbá a rendezvényt veszélyeztető személyek, elsősorban a futball-huligánok kiszűrése. Az ellenőrzéseket a mérkőzések időpontjához és helyszínéhez, továbbá ahhoz igazítják, hogy az adott mérkőzés mely országok között kerül megrendezésre. Az ellenőrzéseket várhatóan az adott mérkőzés előtt 26 órával kezdik meg, és a mérkőzést követő 24. óráig tartanak. Az ellenőrzés nemcsak a harmadik országok, hanem az Európai Gazdasági Térség tagállamainak polgáraira is kiterjed, vagyis a magyar utasokra is vonatkozik. Továbbra is érvényes, hogy a magyar-osztrák határt csak a kijelölt határátkelőhelyeken lehet átlépni. A nagy forgalmú nemzetközi határátkelőhelyeknél folyamatos ellenőrzést tartanak, az ellenőrző kapukat újra üzembe helyezik. A forgalmat egy-két sávra szűkítik. A forgalomellenőrzés során a határátlépésre várakozó gépjárművek 10-20 km/óra sebességgel haladhatnak át az átkelőhelyen, és az osztrák rendőri szervek szúrópróbaszerűen, vagy csak a gyanús elemeket ellenőrzik. A kisebb forgalmú átkelőknél az ellenőrzést mobil egységek hajtják végre. A turista-, gyalogos-és kerékpáros forgalom számára megnyitott átkelőknél szúrópróbaszerű, spontán ellenőrzéssel lehet számolni. A Külügyminisztérium javasolja a magyar állampolgároknak, hogy az „EURO 2008”, illetve az ideiglenes osztrák határellenőrzés időszakában válasszák a kisebb forgalmú határátkelőket.
Jelentős fejlesztésekbe kezd a British Airways a New York JFK repülőtéren
30 millió dollár értékű befektetési program New York-bandocument.write('New York JFK');A British Airways a mai napon bejelentette, hogy a New York JFK nemzetközi repülőtéren 30 millió dollár értékű, közel másfél évig tartó programot indít, melynek során a légitársaság továbbfejleszti az üzleti utasoknak nyújtott földi szolgáltatásait a repülőtér terminál épületében. A British Airways jelenleg naponta nyolc járatot működtet London Heathrow és New York JFK repülőtér között, amellyel piacvezetőnek számít az észak-atlanti légiközlekedésben.A British Airways a most bejelentett 30 millió dollár értékű program keretében a New York JFK repülőtéren található létesítményeit fejleszti tovább. A program 2008 júniusában veszi kezdetét és három fő terület fejlesztését célozza. A fejlesztések első szakaszában a légitársaság kialakít egy új, önálló közúti kapcsolattal és taxi állomással rendelkező check-in pavilont a First osztály utasai és az aranykártyás törzsutasok számára. Ezen túlmenően létrehoz egy emelt szintű, továbbfejlesztett szolgáltatásokat nyújtó check-in részleget is a Club World osztályon utazók valamint az ezüstkártyás törzsutasok részére. Végül, de nem utolsó sorban, a Heathrow Terminál 5 népszerű Galleries váróinak mintájára és építészeti koncepciói alapján kerülnek felújításra a New York JFK repülőtéren jelenleg működő Terrace, First és Concorde várók.A felújított épület lesz az első olyan komplexum a New York JFK repülőtéren, amely rendelkezik majd az „Optimalizált Energiafelhasználás és ÖKO-Design” tanúsítvánnyal. Ennek megfelelően, számos egyéb környezetbarát jellemzője mellett, a felújított épület hasznosítja majd például a természetes napfényt és az esővizet is.document.write('New York JFK');“A gyorsan változó és erős versennyel jellemzett piaci környezetben a British Airways a versenytársainál magasabbra teszi a mércét a kényelmi szolgáltatások terén a New York JFK repülőtéren.” – nyilatkozta Robin Hayes, a British Airways Amerika régióért felelős ügyvezető alelnöke. “A New York JFK repülőtéren légitársaságunk egyedülálló és kimagasló minőségű kényelmi szolgáltatásokat vezet be. A fejlesztéseknek köszönhetően a British Airways, a New York JFK repülőtéren a legjobb prémium szolgáltatásokat nyújtani képes légitársaság lesz.” – tette hozzá az alelnök.A New York JFK repülőtéren épülő új üzleti váró teljes mértékben egyedi, különleges és luxus színvonalú szolgáltatásokat kínál majd azon British Airways utasoknak akik különleges bánásmódhoz és személyre szabott szolgáltatásokhoz szoktak. Az új üzleti váró személyzete speciális képzésben részesül, amelynek célja, hogy a szolgáltatások révén a légitársaság fokozni tudja az utazási élmény színvonalát.A British Airways üzleti utasai az új váróban töltött idő alatt a luxustermékeiről és szolgáltatásairól ismert „Quintessentially” hoteljeinek, klubjainak, spa-jainak valamint éttermeinek kényelmét és magas színvonalú kiszolgálási színvonalát tapasztalhatják meg.Az üzleti váró fejlesztését célzó program a British Airways számára a legjobb pillanatban indul, mivel a légitársaság növelni tervezi a New York JFK-ről az Egyesült Királyságba induló járatai számát, mindemellett pedig júniustól leányvállalata, az OpenSkies is üzemeltet majd járatokat Párizs és New York között. Az idén ősszel a British Airways új járatot indít New York JFK-ről a London, Gatwick repülőtérre, a következő évben pedig tervezi egy New York JFK - London City Airport járat elindítását is.„A New York JFK-n induló fejlesztés, amely számos új munkahelyet teremt az következő 18 hónap során, jól mutatja légitársaságunk elkötelezettségét New York City iránt.” – mondta Robin Hayes, a British Airways Amerika régióért felelős ügyvezető alelnöke.A hamarosan induló átalakítások 18 hónapon belül fejeződnek be, de számos kiskereskedelmi-, éttermi-, valamint a Club World Spa-khoz kapcsolódó fejlesztés már lezárult. Ezt jól példázza az is, hogy a híres séf, Todd English „Bonfire” nevű étterme már megnyílt a 7-es terminálon. Az étterem számos étel és ital különlegességet kínál a nem mindennapi kulináris élvezetekre nyitott utasok számára.Az Elemis, a közismeret brit spa-terápia és szépségápolási termék gyártó, a New York JFK repülőtéren, a British Airways Club World várójában van jelen. Az üzleti utasok számára az Elemis ingyenesen nyújt arckezeléseket, valamint különböző pihentető, frissítő masszázsokat.A British Airways az egyik legnagyobb nemzetközi légitársaság, amely évente mintegy 36 millió utast szállít a világ 146 különböző célállomására. A légitársaság jelenleg naponta 8 járatot működtet London és a New York JFK repülőtér között, egy járatot üzemeltet Manchester és New York JFK viszonylatban, míg napi három járata Newark és London Heathrow között közlekedik.