Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kiegyensúlyozták a pisai ferde tornyot
2008. június 02.

800 év után sikerült megállítani a pisai ferde torony további dőlését, közölték a mérnökök, akik 10 éve dolgoznak Olaszország egyik leghíresebb épületének kiegyensúlyozásán.

A 26 millió eurós (6,2 milliárd forint) projekt vezetője azt mondta, a torony mostantól legalább 200 évig stabilan fog állni, írja a BBC. A mérnökcsoport 70 tonna földet távolított el az épület északi oldala alól, amivel azt érték el, hogy a torony saját súlyától stabilizálódott. Már a munka befejezése után mérésekkel bizonyították, hogy a torony felfele mozgott. Jelenleg az épület 48 centivel egyenesebb korábbi állapotánál, további mozgását a földbe illetve a toronyba telepített kamerákkal monitorozzák. A megfigyelések bebizonyították, hogy Pisa nevezetessége egyensúlyba került, egyáltalán nem mozdul. A 12. század végén, a torony építésekor már észlelték, hogy kibillent az egyensúlyból. A dőlést már akkor megpróbálták megállítani, az építkezés hosszabb időre le is állt. Végül azt sikerült elérniük, hogy a torony csak kis mértékben dőlt, bár a legfrissebb kutatásokból az derült ki, hogy az eredeti tervek szerint a tornyot függőlegesre tervezték. (Index)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Pisa
Olaszország