Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ide utaznék Düsseldorf

Általános leírás

Kapcsolódó cikkek
Magyar borok a világ legnagyobb italvásárán
Marius Berlemann, a ProWein-vásárok projektigazgatója tartott tájékoztatót kedden az idei kiállításokról az egyik népszerű hazai borbárban.A düsseldorfi ProWein, a maga több mint 6000 kiállítójával a világ legnagyobb borseregszemléje, de más szeszes italból is óriási a felhozatal. Ugyancsak a ProWein nevéhez fűződik a sanghaji ProWine China, és a ProWine Asia, ez utóbbit Szingapúrban és Hongkongban váltakozva rendezik meg.A BD Expo magyarországi képviselete által szervezett tájékoztatón részt vett a Magyar Turisztikai Ügynökség gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója, Török András is, aki az idén március 19. és 21. között megrendezendő düsseldorfi vásáron való hazai részvételről, valamint a magyar bormarketing új koncepciójáról beszélt.Az idén 20 magyar bortermelő állít ki és kóstoltatja nedűit, de a közös standon kívül jelen lesz még néhány hazai nagyágyú is, elsősorban Tokajból. Kilenc szemináriumon lesz szó magyar borokról, illetve számos szakmai tanácskozáson vesznek részt a hazai borászok. A bor fontos része a magyar gasztronómiának és vonzereje a turizmusnak is, ezért is kezelik kiemelten az idei düsseldorfi részvételt.Több mint 55 ezer látogatót várnak idén a ProWein-ra. Ezen a három napon Düsseldorf a borok lázában ég majd: minden hotelben és étteremben partikat, kóstolókat, borvacsorákat szerveznek. A kiállításon pedig se szeri, se száma nem lesz a különféle trade show-knak és tájékoztatóknak.
Papa Charlie kipucolása
Elsőre nem hangzik túl soknak a felesleges tárgyak mennyisége, de egy hosszú úton tonnányi kibocsátáscsökkenést jelent.Lehet-e egy légitársaságnál is fogyókúrára fogni egy repülőgépet? A mai kerozinárak, és a környezeti terhelés csökkentésének igénye mellett érthetően izgatja ez a kérdés az üzemeltetőket, és az Air Berlin elhatározta, hogy utána is jár a dolognak. Az akció lényege: vajon mi történik, ha minden egyes tárgyat, ami elmozdítható, el is mozdítanak a fedélzetről, és elérhető-e a minden darab elemzése révén súlycsökkentés?Az akció neve "Papa Charlie takarító bevetés" volt, a Papa Charlie annak az A330-asnak a lajstromjelére utal, amelyen a kísérletet elvégezték. A cég harmincnyolc alkalmazottja esett neki a gépnek egy hangárban Düsseldorfban, hogy kivegyen belőle minden olyan kivehető tárgyat, ami nem feltétlenül szükséges a gép üzemeltetéséhez. Természetesen az üléssorok a kabinban maradtak... Viszont a többit lefotózták és grammra pontosan lemérték, majd feltették a kérdést, hogy az illető tárgyak egyrészt feltétlenül vissza kell-e hogy kerüljenek az Airbusra, másrészt helyettesíthetők-e más, könnyebb darabokkal. Például a pilóták dokumentumokkal teli táskája helyett az is súlymegtakarítás, ha a repülőszemélyzet csinos kis tabletekről kapja a járat lerepüléséhez szükséges információkat.Nos, végül is kiderült: összesen több mint fél tonnányi, 630 kilónyi felszerelés volt a gépen, ami nem volt permanensen rögzítve, ebből 335 kilónyit vissza is kellett vinni a gépre, mert nem volt sem elhagyható, sem helyettesíthető. 162 kiló dolgában további vizsgálatok szükségesek arról, mi lehet a sorsa a tárgyaknak, és 116 kiló volt az a mennyiség, amit sikeresen lehet könnyebbekkel helyettesíteni. Összesen 17 kilónyi olyan tárgyat, felszerelést találtak végülis a gépen, amit minden további nélkül a földön lehetett hagyni.Mint az adatokból érzékelhető, maguk a gyártók, beleértve nemcsak a gépek, hanem a szükséges felszerelések gyártóit, azért javarészt megtalálták a most elkészíthető legkönnyebb megoldásokat, viszont az akció így is látványosan demonstrálta ország-világ előtt az Air Berlin elkötelezettségét az olcsóbb és környezetkímélőbb repülés iránt. Sőt, végülis ezek a kilók nem is számítanak olyan kevésnek. Ha a könnyíthető és szükségtelen tárgyakat valóban leveszik, illetve kicserélik, az egy hosszú távú járaton, mint amilyeneket az A330 teljesít, már akár tonnányi megtakarítást hozhat üzemanyagban és széndioxid-kibocsátásban.A légitársaság amúgy is bajnoka a takarékos repülésnek: 2012-ben az egy utasra és 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztás mindössze 3,4 liter volt, ami a cég gépeinek összes széndioxid-kibocsátását több mint 100 ezer tonnával csökkentette egy év alatt, ezért kaphatta meg az Air Berlin a leginkább környezetbarát légitársaság díját.