Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Gombamód szaporodnak a minisörgyárak Csehországban
Csehországban gombamód szaporodnak, egyre népszerűbbek és keresettebbek a minisörgyárak."Szeptember közepén országszerte 189 minisörgyár működött, és ez a szám az év végére 200-ra emelkedik" - jelentette ki Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke újságírók előtt, hétfőn Prágában. A szövetség azzal számol, hogy ez a szám néhány éven belül legalább 300-ra emelkedik."Információink szerint az év végére 200-ra emelkedik a minisörgyárak száma. Korábban úgy véltük, hogy 250 körül megáll a növekedés, de ma azt gondoljuk, hogy néhány éven belül legalább 300-ra nő a kis sörgyárak száma. Ez hagyomány, hiszen a múltban szinte minden faluban, városban volt egy helyi minisörgyár" - mutatott rá Surán. Jelezte: a most működő minisörgyárak közül eddig egyik sem jutott csődbe, mindössze gazdát cserélt.Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés valamivel több mint egy százalékát. "Várható, hogy elérjük a két százalékot. Azzal, hogy nálunk is olyan teret nyernének a minisörgyárak, mint az Egyesült Államokban, nem számolunk" - jelentette ki Surán. Elmondta: az Egyesült Államokban ezek a sörpiac mintegy 10 százalékát ellenőrzik. Ez a sör drágábban értékesíthető, mint a nagy sörgyárak terméke, ezért gazdaságilag kifizetődő a vállalkozás. Erre a nagy sörgyárak is rájöttek, s például a világ legnagyobb sörgyárának, az Anheuser-Busch-nak számos minisörgyára van.A minisörgyárak termékeinek ára Csehországban is magasabb, mint a nagy sörgyárak söreié. "Nyilvánvaló, hogy a kézzel varrott cipőnek drágábbnak kell lennie a géppel varrott terméknél" - jegyezte meg Surán.Leszögezte: az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 2500, Németországban 1200, Nagy-Britanniában pedig több mint ezer minisörgyár működik.A hatályos cseh szabályozás szerint az a sörgyár számít minisörgyárnak, amely maximum 10 ezer hektoliter sört főz évente. Eddig a határig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.A minisörgyárak sörei iránt egyre nagyobb a kereslet. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg tíz százalék palackozva kel el.
Megnyílt a 180. müncheni Oktoberfest
A hétvégén megnyílt Münchenben az Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál.Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester ütötte csapra, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 180. Oktoberfest.A bajor főváros főpolgármestere Christian Ude, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, a miniszterelnök pedig Horst Seehofer, a konzervatív CSU elnöke. Az előző héten vasárnap tartott bajorországi tartományi választáson a CSU abszolút többséget szerzett, és az SPD, amelynek kormányfőjelöltje Ude volt, csupán 20,6 százalékot szerzett. A folyékony kenyér ünnepén a politikai ellentéteket félretették, a szociáldemokrata és a konzervatív politikus a legnagyobb békében koccintott. A sörfesztivál nyitányát jelző gesztust tízezrek fogadták üdvrivalgással.Az idei Oktoberfesten 9,40 és 9,85 euró (2810-2945 forint) közötti összeget kell fizetni az egyliteres korsó sörért, ami minden korábbinál magasabb ár, és 3,6 százalékos drágulás 2012-höz képest. A szervezők arra számítanak, hogy nagyjából 6 millióan látogatnak el az október 6-ig tartó fesztiválra.Az első napon már a hivatalos megnyitó előtt le kellett zárni több sörsátrat, mert megtelt. Az első vendégek már kora hajnalban elzarándokoltak a Terézia-rétre, hogy biztosan legyen helyük.Tavaly a 2011-ben feljegyzett rekordnál mintegy ötszázezerrel kevesebb látogatót, 6,4 millió embert vonzott az Oktoberfest, amelyen csaknem 7 millió korsó sör fogyott.A rendezvény eredete egy esküvőre nyúlik vissza: Lajos bajor trónörökös (a későbbi I. Lajos király) 1810. október 12-én vette feleségül Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt, és a menyegző alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, ahol az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, és a kezdetét előrehozták a kevésbé hűvös szeptemberre.A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást, és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek.A megnyitó ünnepség forgatókönyvét 1950-ben rögzítették, azóta minden évben a müncheni főpolgármester csapolja meg az első hordót, és a bajor miniszterelnöknek tölti tele az első korsót. Az idei a 21. és az utolsó Oktoberfest, amelyet Christian Ude nyitott meg, a 65 éves politikus jövőre visszavonul.
Magyar mesepark nyílik a Vidámpark helyén
A magyar népmesék által ihletett meseparkot és egy a szubtrópusi növény- és állatvilágot bemutató családi élményparkot tervez a Fővárosi Állat- és Növénykert a Vidám Park jelenlegi területére, amelyet október elsejével vesz át.A Magyar mesepark elsősorban a kisgyermekes családoknak kínál majd tartalmas szórakozási lehetőségeket modern játékokkal, a Vurstli hagyományainak felelevenítésével és a magyar állatos meséket feldolgozó mesevárral, amely az Elvarázsolt kastély utódja lesz. A kéthektáros területre tervezett, szubtrópusi állatokat és növényeket felvonultató Pannon parkban pedig kalandpálya, vízi szafari és állatkifutó várja majd a látogatókat - közölte Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a tervezett fejlesztésekről tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.Mint hozzátette, a Vidám Park műemléki játékait megtartják és lehetőség szerint üzemeltetni is fogják. Ide sorolható az 1906-ban épült körhinta, az 1912-ben kialakított barlangvasút, az 1922-es hullámvasút és a mesecsónak is.Az igazgató hangsúlyozta: "a gépek parkja helyett az élővilág és gyerekek parkja lesz a terület szelídebb és gyermekbarátabb funkciókkal".A Vidám Park területén folyamatosan zajlanak majd a fejlesztések, és bár az előzetes tervek szerint csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz. Ezek közé tartozik az állatsimogatót is magában foglaló gyermekrész, a honfoglaló magyarok állatait bemutató terület, valamint a mesepark kialakítása, amely néhány hagyományos, de "szelíd" vidámparki elemet is magában foglal majd.A kéthektáros területre tervezett Pannon park egyik területén a Pannon ősvilág kap majd helyet, benne a Pannon ősvadon elnevezésű csarnokkal, amely az elképzelések szerint Európa legnagyobb biodómja lesz. Ez egy fedett, helyenként 40 méter belmagasságot is elérő szubtrópusi csarnok lesz állatokkal, növényekkel és kalandparkkal, a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzá csatlakozó mesevárral, magyar majorral, madárkórházzal és gyereklovardával.A területen kialakítanak egyebek mellett bemutatótereket, amelyek kiállítások és előadások megtartására lesznek alkalmasak, valamint az állandó parkolási gondok megoldására mélygarázst is létesítenek.A fejlesztési tervek elkészítésére ebben az évben 100 millió forintot kapott a kert, a beruházás megvalósítását az előzetes számítások alapján 15 milliárd forintra becsülik. Persányi Miklós kiemelte: "a beruházás fejében az ország egy európai vonzerejű, hatalmas attrakciót kap, amelynek látogatószáma is lényegesen meghaladja majd az állatkert mostani látogatottságát".A Budapesti Vidám Park Zrt. szeptember 30-án szünteti be tevékenységét.
Malajzia, ahol kilenc szultánból lesz egy király
A maláj idegenforgalmi hivatal szlogenje szerint Malajzia az igazi Ázsia. Ehhez képest jóval tisztább és kevésbé kaotikus ország, mint a szomszédos Thaiföld vagy Indonézia. Aki egzotikumra vágyik, de nem járt még a Távol-Keleten, annak első állomásnak ideális hely. Bejártuk Malajziát a szmogos fővárosától a gibbonoktól hangos dzsungelig.1. kép Malajzia Délkelet-Ázsiában található, az Egyenlítő közelében fekszik egy körülbelül németországnyi területen. Két részből áll, a Maláj-félszigeten lévő Nyugat-Malajziából és a Borneó északi részén lévő Kelet-Malajziából. A két részt hatszáz kilométer választja el egymástól.2. kép Malajzia államformája föderatív választói monarchia. Az ország államfője a király, akit kilenc szultán közül választanak meg. Selangor szultánjának Istana Alam Shah nevű palotája.3. kép Az ország mintegy 28 millió lakója közül 22 millió a Maláj-félszigeten él. A lakosság fele maláj, 12 százaléka ómaláj bennszülött, 24 százaléka kínai, 8 százaléka indiai - főleg tamil.4. kép Malajziában mindig meleg van, átlagosan 25-30 fok körüli a hőmérséklet, ami nagyon magas páratartalommal párosul.5. kép Az 1980-as évektől a '90-es évek közepéig Malajzia látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül. Számos óriásberuházás valósult meg ekkoriban, ezek közül a leghíresebb a 452 méteres Petronas-ikertorony. De a KLIA, vagyis Kuala Lumpur nemzetközi repülőtere, az észak-déli autópálya, Sepang Formula-1-es pályája és az új szövetségi főváros, Putrajaya is ebben az időben épült. Golfozók Selangor tartomány területén , ahol két ütés között a mangroveerdőben sétálhatnak a játékosok.6. kép A nagymértékű iparosodás és gazdasági fejlődés ellenére persze itt sem mindenki golfpályától felhőkarcolóig tengeti életét. Ugyanakkor Malajziában még szegénynek is jobb lenni, mint például Indiában. Sokaknak még úgy is megéri áttelepülni ide, hogy az általuk végzett munka teljesen ugyanaz, az életszínvonal viszont összehasonlíthatatlanul jobb, mint otthon.7. kép Kuala Lumpurtól 25 kilométerre délre fekszik Putrajaya, a mesterségesen létrehozott közigazgatási központ. A kilencvenes években kezdték építeni, a kormány 1999-ben költözött ide, de a király és a parlament székhelye, valamint az ország gazdasági központja továbbra is Kuala Lumpur maradt.8. kép 1957 óta Malajzia fővárosa Kuala Lumpur. A várost 1857-ben alapították, nevének jelentése mocsaras torkolat, ugyanis a város a Klang és Gombak folyók torkolatánál fekszik. Itt járva mocsarat nem, de az indonéz ültetvénytüzek miatt sűrű szmogot annál inkább láttunk.9. kép Kuala Lumpur kínai negyede.10. kép Kuala Lumpurtól 13 kilométerre észak felé található a legnépszerűbb Indián kívüli hindu szentély egy hatalmas mészkőbarlangban - ez a Batu Caves. Már a hozzá vezető 272 lépcsőfok is kihívás, de olyan vezeklőt is látni, aki térden tette meg a távot. A tövében egy 42,7 méter magas hindu istenségszobor fogad, a lépcsőkön pedig vad majmok garázdálkodnak, akik minden mozdíthatót kilopkodnak a turisták kezéből és táskájából a fényképezőgéptől a vizespalackig.11. kép Batu Caves.12. kép A maláj alkotmány garantálja a vallásszabadságot, de a hivatalos államvallás az iszlám. A 2010-es népszámlálás adatai szerint a lakosság több mint 60 százaléka muszlim, 20 százaléka buddhista, kicsivel több mint 9 százaléka keresztény, 6 százaléka hindu, 1,3 százaléka taoista vagy konfuciánus. A nem vallásosak aránya az 1 százalékot sem éri el.13. kép Malajzia államfője a Yang di-Pertuan Agong, Malajzia királya. A király a parlament és a kormány tanácsaival összhangban uralkodik. Ötévente választják meg a kilenc örökletes szultán közül, a másik négy állam, amiknek névleges kormányzói vannak, nem vesznek részt a választásban. A király Kuala Lumpur közelében él az Istana Negara nevű palotában.14. kép Népszerű turistaprogram a homestay, aminek lényege, hogy a látogatók pár órát eltölthetnek autentikus környezetben, helyi családoknál, együtt étkezve, kipróbálva mindennapi tevékenységeiket. 15. kép A Kuala Lumpurtól 200 kilométerre fekvő Cameron-felföld a belföldi és külföldi turisták körében is hatalmas népszerűségnek örvend. Az átlagosan 1200-1500 méter magasan fekvő területet trópusi esőerdő borítja, ahol túrázni lehet, vagy akár háttérképnek is beillő teaültetvények fölött teázhatnak a látogatók. Az 1885-ben felfedezett felföldön még az időjárás is barátságosabb: a páratartalom alacsonyabb, mint máshol Malajziában, az évi átlaghőmérséklet pedig csupán 18 fok. Nem hiába volt már száz éve is a britek kedvence ez a környék.16. kép A dzsungeltúra keretében a maláj őslakos orang aslik mutatják be a túlélőpraktikákat tűzgyújtástól az ehető növényeken át a kisállatcsapda elkészítésének rejtelmeiig. Persze aki akar, magányosan is nekivághat az esőerdőnek, de akkor a szálláshelyen jelezni kell, hova indul, hogy ha nem érkezik vissza időben, legalább tudják, merre keressék.17. kép Az egyik Cameron-felföldi orang asli törzs faluját pár éve a heves esőzések után elsodorta egy sárlavina. A maláj kormány ilyen átmeneti épületet húzott fel a családok számára. Bár ottjártunkkor túravezetőnk többször is hangsúlyozta, hogy a megoldás átmeneti, és visszaköltözhetnek korábbi falujukba, azt rebesgetik, hogy a régi falu területén ingatlanfejlesztés zajlik, és biztos, hogy nem térhetnek vissza oda a törzs tagjai.18. kép Reggeli piac a Cameron-felföldön, Brinchang közelében. A piacon friss gyümölcsöket, zöldségeket, helyben termelt epret és epres szuveníreket árulnak. A piacozás egyébként nagyon népszerű Malajziában, a reggeli mellett késő esti piacokat is sok helyen rendeznek, itt a hamis óráktól a pashmina kendőkön át műanyag kacatok tömkelegéig bármire alkudhatunk egy jóízűt. 19. kép Az ország etnikai és vallási változatossága a mindennapokban nagyon látványosan jelenik meg: egy átlagos utca képéhez a csillogó szárikba öltözött, indiai szentélyekbe igyekvők éppúgy hozzátartoznak, mint a műanyag székekkel, kirakatba fellógatott kacsákkal hívogató éttermekben összegyűlő kínai családok, vagy a negyven fokban kínzó melegnek tűnő, fekete burkában járó muszlim asszonyok.20. kép A nagy gazdasági fellendülésnek köszönhetően az ország turizmusa is komoly növekedésnek indult. A maláj kormány igyekszik évről évre még népszerűbbé tenni az országot a turisták körében. Ennek köszönhetően a turizmus húzóágazattá vált Malajziában, ez a harmadik legnagyobb devizajövedelmű szektor. 2012-ben 25 millió turista látogatott az országba, Malajzia ezzel a világ tizedik leglátogatottabb helye. 2014-ben a cél a 28 millió vendég, hogy valóra váljon a turisztikai hivatal vágya: minden helyire jusson egy turista. Medence a penangi G Hotelben.21. kép Penangon stratégiai elhelyezkedéséből adódóan virágzott a fűszer-, rizs- vagy éppen ópiumkereskedelem, így a kikötőváros, Georgetown lakói leginkább kereskedők voltak.22. kép Penang a Maláj-félsziget északnyugati részén fekszik, a szárazfölddel egy 13,5 kilométeres híd köti össze. Az üdülési és lakhatási szempontból is népszerű sziget legnagyobb városa Georgetown. Gyarmati épületeiről és arról nevezetes, hogy óvárosa 2008-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.23. kép Georgetownban a legolcsóbb és legautentikusabb módja a városnézésnek a riksázás.24. kép Penangról repülővel, de viharos időben kifejezetten gyomorforgató kompjárattal is átjuthatunk a nyaralóparadicsomba, Langkawi szigetére. Hogy turisztikailag vonzó legyen, a sziget duty free, azaz adómentes státuszt kapott, így az itt üdülők nyakra-főre vásárolhatják az olcsó parfümöket és alkoholt. Ez utóbbi azért lényeges, mert míg máshol 300 százalékos adó terheli az alkoholtermékeket, itt egy doboz sör olcsóbb, mint a kóla.25. kép Így aztán rengeteg parti bárt találunk turistaitatásra specializálódva. A részegség azonban az egyetlen mámor, ami hivatalosan engedélyezett. Ez a hely például Babylon névre hallgat, a rasztafári életérzéshez elengedhetetlen füvezésről azonban szó sem lehet. Drogfogyasztásért hosszú évekre börtönben találhatják magukat a törvénysértők, 15 gramm heroin, 200 gramm marihuána birtoklásáért pedig egyenesen halálbüntetés jár.26. kép A trópusi zivatarok sem ritkák, de több napig tartó egybefüggő esőzésektől nem kell tartani: csak napi néhány órát esik, a levegő pedig olyankor sem hűl le. A folyamatos meleg miatt a tenger is nagyon kellemes, 25-30 fokos. 27. kép Az ország önállóságát 1957-ben ismerték el, amikor Maláj Államszövetség néven a brit Nemzetközösség független állama lett. Szingapúr aztán 1965-ben kivált, és önálló, független állammá alakult.
10 dolog, amiről a pilóták inkább nem beszélnek
Milyen napszakban utazzunk, hova üljünk a gépen, alszanak-e a pilóták a pilótafülkében? A Reader's Digest pilótákat kérdezett a repülés rejtelmeiről. Tanácsok és tények, amelyek csak ritkán hangzanak el - a hvg.hu cikke.1. "Az egy dolog, ha a pilóta benyomja a 'kapcsolják be az öveket' gombot". Ha viszont szóban is elhangzik, hogy üljenek le, akkor valóban komoly légörvényre lehet számítani." (John Greaves) 2. "Ha valaki fél a repüléstől, jobban teszi, ha a reggeli órákban utazik, mert a talaj hőmérsékletének növekedésével párhuzamosan légörvényből is több lehet. Délután pedig mindig nagyobb esély van rá, hogy belefutunk egy viharba." (Jerry Johnson, pilóta, Los Angeles)3. "A repülőgép olyan, mint a libikóka. Akkor számíthatunk a legtöbb zötykölődésre, ha hátul helyezkedünk el, és mindig a szárny környékén ülni a legkényelmesebb." (Patrick Smith, pilóta) Ha viszont inkább az foglalkoztat bennünket, hol a legoptimálisabb a hőmérséklet, és hol a legjobb a levegő a gépen, érdemes minél előrébb ülni. Mindig hátul van a legmelegebb.4. Arra továbbra sincs recept, biztonsági szempontból hova érdemes ülni. "Egy repülőgépen nincs olyan, hogy legbiztonságosabb hely. Az egyik balesetben azok halnak meg, akik hátul ültek, a következőben pedig azok, akik elöl." (John Nance, Seattle)5. Sokan nem veszik komolyan a mobiltelefonok kikapcsolására vonatkozó kérést. "Nos, tegyük fel, hogy landolás előtt tizenkét ember úgy dönt, hogy felhív valakit. Ekkor könnyen előfordulhat, hogy a műszerfalon úgy érzékelem, hogy magasabban vagyunk, mint valójában... (Jim Tilmon, Phoenix)6. "A vízen landolás nem létezik. Ezt valójában úgy hívjuk, becsapódás az óceánba." (South Carolina)7. "Az utasok azt várják tőlünk, hogy kipihentek legyünk, és készen álljunk az útra, de sokszor olyan rossz körülmények között szállásolnak el bennünket, hogy egész éjjel forgolódunk. Rossz környéken van a szálloda, nagy a hangzavar, és poloskák vannak az ágyban." (Jack Stephan)"Sokszor 16 órát repülünk megállás és pihenés nélkül, de egy teherautó-sofőrrel szemben mi nem tehetjük meg, hogy megpihenünk a következő felhőnél."Alszanak a pilóták a pilótafülkében? "Igen, előfordul, hogy tíz percre elszunyókálnak." (John Greave, Los Angeles)8. "Bár a tévében mindig kalapban ábrázolják a pilótákat, valójában nincs rajtunk fejfedő a pilótafülkében. Ezeken a képeken csak nevetni szoktunk." (Joe D'Eon)9. Nem véletlenül kérjük, hogy húzzák fel a napellenzőket. Vészhelyzet esetén a légiutas-kísérők így jobban fel tudják mérni, merre érdemes menekülni." (Patrick Smith)10. "Mielőtt hátradöntik az ülésüket, ellenőrizzék, mi van a hátuk mögött. Nem tudják elképzelni, évente hány laptop törik ripityára a körültekintés hiánya miatt." (John Nance)Részletek: http://hvg.hu/utazas/20130903_pilotak_titkai
Megtalálták a legrégebbi földgömböt, amin rajta van Amerika
Megtalálták a legrégebbi földgömböt, amely Amerikát is ábrázolja, a glóbusz feltehetően 1504-ben készült - adta hírül a LiveScience tudományos hírportál.A földgömböt két strucctojásból illesztette össze készítője, mindkettőnek az alját használta, továbbá Kolumbusz Kristóf és Amerigo Vespucci felfedezők földrajzi ismereteit. Összesen 71 földrajzi név szerepel a gömbön, ezekből mindössze hét a nyugati féltekén.Észak-Amerikát még pusztán csak szigetekre szabdaltan jelölte a mester, aki a óceánokat szörnyekkel és egy hajótörött matrózzal is díszítette. Feltehetően Firenzében készült a glóbusz - közölte S. Missine belga kutató.Elmondása szerint a földgömböt jelenlegi tulajdonosa 2012-ben vásárolta Londonban egy térképvásáron, ám akkor csak az volt biztos, hogy a glóbusz igen régi. A tulajdonos megengedte Missine-nek, hogy megvizsgálhassa karbon-kormeghatározással, számítógépes tomográfiával, a festék anyagának vegyi elemzésével a földgömböt, és földrajztörténeti, kartográfiai, illetve történelmi elemzések révén kiderítse eredetét és korát. Missine arra jutott, hogy 1504 körül készült a glóbusz és nem kizárt, hogy segédmintául szolgált az eddig legrégebbinek hitt, már a "két" Amerikát is ábrázoló földgömb, a Lenox rézglóbusz megalkotásához. Utóbbi 1510-ben készült és a New York-i Közkönyvtárban őrzik.A legrégebbi ismert földgömböt 1492-ben készítette Martin Behaim nürnbergi kartográfus. Ez 50 centiméter átmérőjű volt és Ázsia keleti partját azon a helyen mutatja, ahol Amerika nyugati partja helyezkedik el a valóságban.
Jégben, madárfészekben, sörös dobozban - avagy a világ legkülönlegesebb szállodái
Gyerekként hányszor álmodoztunk arról, hogy de jó lenne egy jégpalotában vagy akár egy homokvárban álomra hajtani a fejünket! Nos, néhány kreatív építésznek hála, ma már számtalan olyan hotel várja az extravagancia kedvelőit, ahol valóra válnak ezek az álmaink, sőt!Jégből vagyok......de felolvadok, mikor vége a szezonnak. Legalábbis ez igaz a kanadai Hotel de Glace-re, amelynek jégfalai minden év januárja és áprilisa között várják a fagybarát vendégeket. A tavasz első sugarainál azonban a szálloda olvadásnak indul, így minden évben újabb formájúra faragják a kristályos csodát. Itt ugyanis minden, a dísztárgyaktól kezdve az ágyakig minden jégből és hóból készül. Így talán nem is csoda, hogy az átlaghőmérséklet -5 °C környékén tanyázik.Gyermekfejjel homokvárat építettem én...Valószínű, hogy az Egyesült Királyságbeli Weymouth-ban nem fújja mindenki kívülről az Apostol együttes slágerét, hiszen itt nem csak gyermekfejjel épülnek homokvárak. A Sandcastle Hotel ugyanis egy hatalmas homokvár bástyákkal, zászlókkal, vizesárokkal. De tető nélkül. Így az ide látogatók elalvás előtt még homokágyukban fekve szemlélhetik a csillagos eget a fejük felett. Az ötlet annyira népszerű volt, hogy azóta már a világ több táján is épült a Weymouth-ihoz hasonló homokvár-szálló.Mint a mókus fenn a fán......a szállóvendég oly vidám, ha a kanadai Free Spirit Spheres-be csekkol be pár éjszakára. Hotelszobája ugyanis a magasban, a fák között, egy hatalmas gömbben található, ami ugyan kívülről egy óriási szemre hasonlít, de a lakrészbe betérve egy kényelmes erdei lak fogadja a fizető vendégeket.Hasonló elgondolással épült a svéd Treehotel is, melynek mind az öt különféle "lakosztálya" a magasban, fák között található. Foglalhatunk szobát a tükörfalú kockában, azaz a Mirrorcube-ban, a Madárfészekben, de az űrszerelmesek választhatják az UFO-t is.Sok jó kis helyen is elférDe még milyen kicsi helyen is! Tokióban a Capsule Inn Akibaharában például 169-en húzhatják meg magukat egy fejenként 2 m2- es hotelszoba-kapszulában. Talán nem meglepő módon, az ilyen szállásformát tényleg csak egy gyors alvásra veszik igénybe a vendégek, de mivel a tulajdonosok fő szempontja a helykihasználás volt, senki nem bánja.Bezzeg a dán Lake Skanderborgban! A Can Sleep hotelkomplexum tulajdonosai a helytakarékosságot a dizájnnal ötvözték, így a vendégek egy-egy hatalmas sörös dobozba költözhetnek be. A szálló sajnos nem látogatható egész évben, csak a nyári zenei fesztiválok idején tartanak nyitva, de olyankor természetesen nincsenek híján se vendégnek, se sörnek!Víz alatti világA tenger szerelmeseinek válhat kedvenc szállóhelyévé a Maldív-szigeteki Conrad Maldives Rangali Island Resort. A luxushotel nagy része, például az étterem és a lakószobák a kéklő óceán alatt találhatóak. Így pedig könnyen előfordulhat, hogy mielőtt elszenderednénk, még egy cápa kukucskál be hozzánk az üvegezett mennyezeten keresztül.Extrém szálláshelyekben tehát nincs hiány, mindenki megtalálhatja köztük a kedvére valót!
Múzeum lesz Ceausescu kivégzésének helye
Szeptembertől turisztikai látványosság lesz Romániában a laktanya, ahol a Ceausescu házaspár 1989 decemberében, a kivégezésük előtti utolsó éjszakáját töltötte, s ahol a perük zajlott, majd kivégezték őket.Az épület Targovistén a megyei csendőrség udvarán található (annak idején katonai laktanya volt), de már 15 éve nem használják, s az állapota is megfelelő. A belső helyiségeket az eredeti színekre festették, a turisták láthatják a szobát a három ággyal, ahol a Ceausescu-házaspár aludt: két ágyban ők, a harmadikban a felügyeletükkel megbízott katona. Visszaállították a korabeli bútorokat abban a helyiségben is, ahol a per zajlott, látható az orvosi szoba, ahol a vérnyomásukat megmérték, a kivégzés helye a fallal, a folyosó festése, kialakítása is ugyanaz, mint 1989 decemberében.Az új látványosság a targovistei múzeum része lesz, s a tervek szerint néhány helyiségben felidéznék az egykori lovassági iskolát is, kiállítanák a megőrzött relikviákat. A műemléképületben ugyanis 1893-1914 között katonai lovassági iskola működött. A múzeumot fenntartó megyei önkormányzat már kérvényezte a hadügynél, hogy lehessen kiállítási tárgy a páncélozott jármű, amelyben a diktátor-házaspárt a kaszárnyába szállították.A múzeum vezetői szerint máris nagy az érdeklődés külföldről, a belépőjegy pedig kb. 500 forintnak megfelelő lej lesz.Irházi János
Áprilistól tekerhetjük a Bubit
Jövő áprilisra elkészül a budapesti közösségi kerékpár-kölcsönző rendszer (BuBi - Budapest Bicikli); a kivitelezésre és üzemeltetésre kiírt közbeszerzést a T-Systems és a Csepel konzorciuma nyerte - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.A vállalkozói szerződést szerdán írták alá a nyertes konzorcium tagjai, a T-Systems és a Csepel képviselői, a két cég feladata lesz a rendszer kiépítése mellett annak üzemeltetése is a 2014 tavaszára tervezett átadást követő első öt évben.A kerékpárok Magyarországon készülnek, azokat a Csepel Kerékpárgyártó és -forgalmazó Zrt. gyártja és szállítja le. A T-Systems Magyarország Zrt. végzi a rendszerintegrációt, biztosítja az adatkommunikációt és a speciális szoftvermegoldásokat, alvállalkozójaként a főbb rendszerelemeket pedig a német Nextbike GmbH. szállítja.A pályázaton nyertes konzorcium által szállítandó rendszer alkalmas lesz arra, hogy a felhasználók télen-nyáron, éjjel-nappal, kezelő nélkül, automatizáltan férjenek hozzá a Bubi-kerékpárokhoz, és használat után azokat tetszőleges állomáson helyezhessék vissza. A 75 gyűjtőállomás helyét a BKK már korábban kijelölte. Az állomáshálózat a Margitsziget - Budafoki út, illetve a Déli és a Keleti pályaudvar közötti tengely mentén lesz elérhető, a belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként találhatók majd gyűjtőállomások.Az első ütemben több mint ezer kerékpárt szállítanak le, ezeknél alapkövetelmény a defektmentes abroncs, a megszokottnál jóval nagyobb teher- és strapabírás, a teljesen zárt fékrendszer, a folyamatosan működő, megállás után is világító lámpák. Minden kerékpárra szerelnek majd a lopásvédelem érdekében GPS-modult.A szerződésben szerepel további kétezer, bármikor lehívható kerékpár és a hozzájuk tartozó dokkolóállomás beszerzésének lehetősége, amellyel a rendszer sikere esetén a jövőben a szolgáltatás kibővíthető. A hálózat kiterjesztésének lehetőségét a BKK szakemberei már vizsgálják.A rendszeres felhasználók éves bérlettel használhatják majd a Bubi szolgáltatásait, de a kerékpárok alkalomszerűen is igénybe vehetőek: akár a termináloknál, akár a rendszer honlapján is lesz lehetőség a bankkártyás díjfizetésre. A rendszerhez az iOS és Android platformokra fejlesztett mobil alkalmazás is elérhető lesz, ezek a szabad kerékpárokról, férőhelyekről is tájékoztatást adnak majd.A rendszer kialakításának költsége nettó 899 millió forint, amelynek 85 százaléka uniós támogatás, az önrészt pedig Budapest biztosítja a BKK-nak.
Egy hét túra a természetben, és a Nap szerint fogsz élni
Egy hét kempingezés a Sziklás-hegységben elég volt ahhoz, hogy összhangba hozza a túrán részt vett nyolc személy belső óráját a naplementével és a napfelkeltével.A nyolc önkéntes egy, a Coloradói Egyetemen végzett kutatásban vett részt, amelyben azt vizsgálták, milyen hatást gyakorol a fény az emberi szervezetre. A kutatók abban bíztak, hogy az eredmények talán megoldást kínálhatnak az alvásproblémáktól szenvedőknek is.Az 1930-as években világszerte elterjedt villanyfény hatással van az emberi szervezet napi biológiai órájára, az úgynevezett cirkadián ritmusra. Ez határozza meg, hogy mikor legyünk ébren és mikor aludjunk. A mesterséges fény miatt az ember éjszaka tovább fennmaradhat, mint az a természet szerint lehetséges lenne.A kutatók egy héten át figyelték a nyolc résztvevő mindennapjait. Az önkéntesek egy monitort viseltek a csuklójukon; ez rögzítette a fény intenzitását, ezek időpontját, illetve a résztvevők tevékenységét. Egy hét múlva rögzítették a résztvevők belső órájának járását: laboratóriumi körülmények között megmérték az önkéntesek melatoninszintjét. Ez a hormon szabályozza a szervezetben az alvási ciklust.A második héten következett a kempingezés a Sziklás-hegységben, ahol a kutatók a fenti adatokat folyamatosan rögzítették. Azon a héten a kempingezők csak napfényt láttak, és esténként a tábortűz halvány fényét. A kutatók megfigyelték, hogy a résztvevők biológiai éjszakái átlagosan két órával később kezdődtek, ha mesterséges fénynek voltak kitéve. Azon a héten, amikor a mindennapjaikat élték, a korábban keltek fel, mint ahogyan biológiai éjszakájuk befejeződött volna.Egy hét kempingezés után, amikor a résztvevőket négyszer akkora fényerősség érte, mint a mindennapokban, biológiai éjszakájuk a naplemente körül kezdődött és a napfelkeltével ért véget. A biológiai éjszakájuk végén rögtön felkeltek. A kutatók a tanulmányban leírták, hogy minden résztvevő összhangba került a napkeltével vagy a napnyugtával, attól függetlenül, hogy a hétköznapi életben milyen volt az alvási ciklusuk.