Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Megfontolandó az amerikai vízummentességhez kapcsolódó törvény
Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között, a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt, amely az amerikai vízummentesség hatályba lépésének feltétele. A megállapodás egyebek mellett lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy bűnüldözési céllal megvizsgálják, egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat adatbázisban. Ugyanakkor a bűnügyi nyilvántartás hatályos magyar szabályai igen tág körben írják elő az ujjlenyomatok tárolását, például bűncselekmény elkövetésével nem vádolt személyek ujjlenyomatai is benne vannak a nyilvántartásban. Így az igen tág körű magyar ujjlenyomat adatbázis hozzáférhetővé tétele az amerikai hatóságok számára aggályokat vet fel a személyes adatok védelméhez való jog szempontjából.Ezért az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak az után kösse meg, hogy az ujjlenyomat nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a megállapodás alkalmazása nem fog késedelmet szenvedni, hiszen a magyar jogszabályi háttér átalakítása párhuzamosan történhet a megállapodás működőképességéhez szükséges további végrehajtási egyezmények megkötésével, áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.
Elkészült az új átszállófolyosó és poggyászosztályozó csarnok Ferihegyen
Hivatalosan is felavatta a Budapest Airport (BA) a repülőtér 2-es termináljának két új létesítményét, az 1580 négyzetméter alapterületű ideiglenes poggyász-osztályozó csarnokot, illetve a 300 méter hosszú ideiglenes átszállófolyosót, amelynek padlóját a következő két évben várhatóan egymillió utas koptatja majd. Az építményekre azért van szükség, mert a jelenlegi átszállófolyosót és a poggyászosztályozót magában foglaló épületrészt 2009 elején elbontja a BA, hogy előkészítse a helyet a 2A és a 2B terminált összekötő impozáns új terminálépület, a SkyCourt számára. Az poggyászosztályozó csarnokban hat darab, összesen 600 méter hosszú poggyászszalag kanyarog. A következő hónapokban a 2B terminálon feladott összes bőrönd és küldemény ezen az épületen keresztül jut el a megfelelő repülőgépig, illetve az épület érkezési poggyászkiadójába. Az átszállófolyosó a 2A és a 2B terminált kapcsolja össze. A 300 méter hosszú folyosót a BA azon utasai használhatják november elejétől, akik egy schengeni országból érkezve nem-schengeni úti célra szeretnének tovább utazni, illetve akik budapesti átszállással nem-schengeni országból igyekeznek a schengeni övezetbe. A közel három méter széles hidat légkondicionáló és fűtő berendezéssel látják el. A folyosó egy szakasza alatt halad majd az ideiglenes poggyászosztályozó hat új szalagja is. A folyosó és csarnok építési költsége elérte a 900 millió forintot. A Budapest Airport a következő öt évben összesen 261 millió eurót, vagyis hozzávetőlegesen 65 milliárd forintot fektet be a budapesti repülőtér fejlesztésébe a BUD Future elnevezést viselő modernizációs program keretében. A most átadott építmények a program előkészületi, nulladik szakaszának leglátványosabb elemei.
10 tipp egy FLY & DRIVE úthoz az USA-ba 1. rész
Talán hamarosan vízum nélkül utazhatunk már Amerikába, és ezt mindenképpen érdemes kihasználni. A hatalmas, végtelen országutak világában kint csak egy kocsira lesz szükségünk, és indulhatunk egy kontinensnyi ország felfedezésére, ezernyi a lehetőség és a variáció egy fergeteges nyaralásra. Következzék most néhány tipp a spóroláshoz, miközben felfedezzük Amerikát.1. Egy jó és egy rossz hírrel kell kezdenünk összeállításunkat, amelyek feltehetően megváltoztatják majd az utazási kedvet az Egyesült Államokba. Először is kezdjük a kellemetlen oldallal: sajnos ezen a télen sem a Malév, sem a Delta nem indít közvetlen járatot az USA-ba, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor várható változás ezen a téren. Az utat tehát jobban meg kell szervezni, de a helyzetet talán megkönnyíti a hír, mely szerint hamarosan vízummentesen utazhatunk az Egyesült Államokba.2. Vezetni remek élmény Amerikában, az utak szélesek, a benzin olcsó, az autók hajó méretűek, és sebesek. Az autóbérlés egyszerűbb, ha még itthon lefoglaljuk, a repülőtereken ugyanis nehéz a választás, mert a kölcsönző telepek egymástól és a repülőtértől is messzebb vannak, így egy kis irodában összehasonlítás nélkül köttetik az üzlet. A www.carhire3000.com weboldalon körülnézhetünk a cégek között, típus és árfekvések terén, de használjuk a választott autókölcsönző cég közvetlen weboldalát a foglalásra. A Dollar amerikai részlege egy viszonylag laza társaság, akik veszik az amerikaiak kocsihoz láncolt attitűdjét, és nem számítanak fel komolyabb felárat mindenért, például ha az autót más városban tesszük le, mint ahol felvettük. Általában egy kisebb kategóriájú kocsira érdemesebb alkut kötni, ha nagyobb távolságokra, vagy államok között utazgatunk. A legtöbb esetben (ez társaságonként változhat) ugyanis azt a kocsit fogja a bérlő megkapni, amelyet vissza kell utaztatni. Tehát ha például Kaliforniából Arizonába megyünk, arizonai rendszámú kocsit kapunk, hogy az visszatérhessen a rendeltetési helyére, és meglehet, hogy malacunk van, és egyetlen ilyen autó van a gépparkban, az pedig egy Hyundai Santa Fe.3. Mint már említettük, az utak szélesek és a vezetés biztonságos élmény, de az amerikai közlekedési szabályok mások mint, az európaiak, ezért fontos, hogy gondosan átböngésszük őket, mert van egy két -főleg nőket- összezavaró szabály az iskolabuszokkal, és a balra kanyarodással kapcsolatban, amit keményen büntetnek. Kisebb utakon kilométereket tehetünk meg anélkül, hogy bárkivel találkoznánk, beleértve egy másik autót is. Ez persze egyedül a rendőrre nem értendő, aki bárhol, és bárhonnan előbukkanhat, így a szabadság élményétől feldobva se tépjünk a megengedett sebességnél gyorsabban, mert a közlekedési rendőrök a szabálysértéseknél már csak magukat veszik komolyabban. A kocsinkat - a távolságok miatt - mindig tankoljunk tele (a matek tudásunkra többször is szükség lesz a gallon és a liter átszámításánál), és legyen nálunk elsősegélycsomag és a fontosabb gyógyszereink. A teljes körű beteg és balesetbiztosítás elengedhetetlen Amerikában, hiszen nincsen állami egészségügyi rendszer, így csak tetemes összegekért látják el a beteg embert.4. Az amerikai úthálózat egyszerű, a legtöbb út egyenes, és a rácsos négyzethálós utcarendszer minden városra jellemző, ettől rendkívül könnyű az eligazodás még a nagyvárosokban is (kivéve persze New Yorkot, ahol a közlekedés lehetetlen a taxik miatt). Útbaigazítást is könnyű kérni a számozott utcák miatt, de ennek ellenére az összes előre tervezett programunk útvonalát előre nyomtassuk ki, internetről. A MapQuest nevet viselő weboldalon remek térképeket lehet nyomtatni, és írásos navigációt is, kérhetünk. Ezzel meg lehet spórolni a sat-nav bérlését, amelyet az autókölcsönzők, igen drágán ajánlanak kihasználva, hogy az Európában kapható Tom-Tomok és navigációs készülékek többsége nem ismeri az amerikai utakat.5. Amerika nem olyan félelmetes, mint amilyennek a filmekből kitetszik. Ma már az olyan nagyvárosok mint New York és Los Angeles is viszonylag biztonságosak, ha a kellemes negyedekben és a nevezetességek körül maradunk, és nem merészkedünk a távoli külvárosokba. Kocsival igen nehéz rossz környékre keveredni, néhány környék pedig rosszabbnak látszik, mint amilyen. Érdemes észben tartani, hogy az amerikaiaknak legtöbbször egymással van problémája és nem a turistákkal. Az egyetlen súrlódási pont az lehet, hogy a nagyobb városokban teljes a közlekedési káosz, és gyakori a tettlegességig fajuló dugóvita. Ezért fontos hogy, ne tegyünk semmilyen provokatív gesztust senki felé, aki vezetés közben elénk vág (ez szinte állandó), vagy befurakodik, és reagáljunk totális fapofával, ha valaki provokálni próbál bennünket.folytatjuk...
Megjelent a WHO 2008-as malária jelentése
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szeptemberben adta ki 2008-as malária jelentését. A jelentés szerint a malária továbbra is óriási probléma, ugyanakkor Afrikában a maláriát megfékező eszközök (különösen az ágy-szúnyoghálók) hozzáférhetősége nagymértékben megnőtt. A fejlődés a malária megfékezésének területén drámaian felgyorsult, különösen az ENSZ főtitkárának felhívása óta, amely egy általános átfogó malária kontroll kiterjesztését sürgette 2010 végéig. Az „A Föld 2008-as Malária Jelentése” című dokumentum 2004-2006 között gyűjtött adatokat dolgoz fel, és átfogó képet nyújt a maláriahelyzetről. Becslések szerint 2006-ban a maláriás megbetegedések száma 247 millió volt, amelyből 212 millió eset Afrikában fordult elő. 2006-ban közel 1 millió volt a halálos kimenetelű maláriás megbetegedések száma (becsült adat 881 000), amelynek 91%-a Afrika területén fordult elő, és legmagasabb számban, az esetek 85%-ában 5 év alatti gyerekeket érintett. A betegség megelőzésére irányuló erőfeszítések hatására a maláriás halálozások száma több országban csökkenésnek indult, ugyanakkor Afrikában a védőhálók és a gyógyszerek még mindig csak kisebb kör számára elérhetőek. A maláriaelleni gyógyszerek beszerzése szintén erőteljesen növekedett 2001 és 2006 között. Néhány országban már pozitív tendencia mutatkozik: több, mint 50%-kal sikerült visszaszorítani a maláriás halálozási arányt Eritreában, Ruandában, Sao Tome és Principe területén. Jelentős javulást figyeltek meg más afrikai országokban is, mint például Madagaszkárban, Zambiában és a Tanzániai Egyesült Köztársaságban és további hat ország jelentett csökkenést a malária okozta halálozások számában 2006-ban: Kambodzsa, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Suriname, Thaiföld és Vietnám. Az egzotikus szezon közeledtével a malária kérdése nem csupán az afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok belügye, hanem kulcsfontosságú téma az utazók körében is. A legtöbb közkedvelt trópusi úti célpont maláriaveszélyes területen fekszik. A malária ellen gyógyszerrel lehet védekezni. A készítmények a hatékonyságukat és ellenjavallataikat tekintve eltérőek egymástól. A trópusi országokba utazók utazás előtt hat héttel mindenképpen látogassanak el a legközelebbi oltóközpontba, ahol felírathatják az úti célpontnak megfelelő maláriaellenes készítményt. Az utazás előtti egészségügyi tájékozódás azért is fontos, mert ezeken a területeken más betegségek is elterjedtek az európaitól eltérő higiénés körülmények miatt.
Új British Airways járat Budapest és London között
A British Airways bővíti Budapest és London között közlekedő járatainak számát. A 2009. évi nyári menetrendben az eddigi három helyett már négy BA-gép repíti az utazókat Londonba és onnan a tengerentúlra. A járatokra már jelenleg is vesznek fel foglalásokat.„Örömmel tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb az igény a Budapest-London útvonalon repülő járataink iránt. Adataink azt is igazolják, hogy utasaink egyre inkább kihasználják a London Heathrow repülőtér új, T5 terminálján rendelkezésükre álló több és kényelmesebb átszállási lehetőséget. Légitársaságunknál az elmúlt 12 hónapban a brit fővárosban átszálló, turistaosztályon utazók száma öt százalékkal, az üzleti utasok száma pedig 24 százalékkal emelkedett” – indokolta a járatsűrítést Anna Ingham-Grant, a légitársaság Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős kereskedelmi igazgatója.A British Airways az igényekhez alkalmazkodva 2009. március 29-től naponta négy járatot indít Ferihegyről Londonba, a Heathrow 5-ös terminálra illetve vissza. A British Airways gépek a nyári menetrend szerint 8.30, 12.45, 15.15 és 18.15 órakor indulnak majd Ferihegyről. A járatok sűrűsége lehetővé teszi, hogy a brit légitársaság utasai rugalmasan tervezhessenek, mivel a T5-ön keresztül számos tengerentúli csatlakozás ezentúl még gyorsabban elérhetővé válik az üzleti és a vakációra induló utasoknak egyaránt.A brit légitársaság október 22-én minden repülőjáratát „átköltözteti” Európa legmodernebb repülőgép-fogadó termináljára, a T5-re, így a repülőtér naponta mintegy 510 British Airways járatot fogad vagy indít majd.
Tállya kilépne a tokaji világörökségi területből?
Néhány település azt fontolgatja, hogy kilép a 2002-ben világörökségi címet kapott tokaji kultúrtáj védett területéből, mert a címmel járó szigorú szabályozások gátolhatják a térség fejlődését - írta a Népszabadság. Még nem volt példa arra, hogy bárki a világörökségi terület csökkentését kérte volna Magyarországon. Osika József, az egyik érintett település, Tállya polgármestere egy kistérségi összejövetelen arról beszélt: a rendkívüli kötöttséggel járó feltételek miatt nem épülhetnek ipari üzemek Tokaj-Hegyalján, pedig ezek létfontosságúak a települések számára. Osika szerint ezek az üzemek a helyieket sokkal nagyobb számban tudnák foglalkoztatni, mint a kiemelten kezelt borászat vagy az idegenforgalom. Májer János tokaji polgármester, aki egyben a Tokaj Világörökségi Egyesület elnöke "hisztériának" nevezte a települések felvetését, szerinte azt a szerencsi szalmatüzelésű erőművel szembeni borvidéki ellenállás okozza. Májer szerint épülhet ipari üzem világörökségi területen is, csak annak működése nem árthat a térség értékeinek. Májer azt mondta: a világon mindenhol fejlődést eredményezett a világörökségi cím az érintett vidékeknek. A tokaji polgármester hozzátette: nemrég ért véget az a kétmilliárd forintot meghaladó borvidéki program, amelynek során több, az idegenforgalmi vonzerőt erősítő beruházás is elkészült, és most újból elérhetők lesznek olyan források, amelyekre csakis világörökségi területeken található falvak és városok pályázhatnak. (MTI)