Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Megfontolandó az amerikai vízummentességhez kapcsolódó törvény
2008. október 21.

Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között, a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt, amely az amerikai vízummentesség hatályba lépésének feltétele.

A megállapodás egyebek mellett lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy bűnüldözési céllal megvizsgálják, egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat adatbázisban. Ugyanakkor a bűnügyi nyilvántartás hatályos magyar szabályai igen tág körben írják elő az ujjlenyomatok tárolását, például bűncselekmény elkövetésével nem vádolt személyek ujjlenyomatai is benne vannak a nyilvántartásban. Így az igen tág körű magyar ujjlenyomat adatbázis hozzáférhetővé tétele az amerikai hatóságok számára aggályokat vet fel a személyes adatok védelméhez való jog szempontjából.

Ezért az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak az után kösse meg, hogy az ujjlenyomat nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a megállapodás alkalmazása nem fog késedelmet szenvedni, hiszen a magyar jogszabályi háttér átalakítása párhuzamosan történhet a megállapodás működőképességéhez szükséges további végrehajtási egyezmények megkötésével, áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Magyarország