Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Új British Airways járat Budapest és London között
2008. október 08.

A British Airways bővíti Budapest és London között közlekedő járatainak számát. A 2009. évi nyári menetrendben az eddigi három helyett már négy BA-gép repíti az utazókat Londonba és onnan a tengerentúlra. A járatokra már jelenleg is vesznek fel foglalásokat.

„Örömmel tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb az igény a Budapest-London útvonalon repülő járataink iránt. Adataink azt is igazolják, hogy utasaink egyre inkább kihasználják a London Heathrow repülőtér új, T5 terminálján rendelkezésükre álló több és kényelmesebb átszállási lehetőséget. Légitársaságunknál az elmúlt 12 hónapban a brit fővárosban átszálló, turistaosztályon utazók száma öt százalékkal, az üzleti utasok száma pedig 24 százalékkal emelkedett” – indokolta a járatsűrítést Anna Ingham-Grant, a légitársaság Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős kereskedelmi igazgatója.

A British Airways az igényekhez alkalmazkodva 2009. március 29-től naponta négy járatot indít Ferihegyről Londonba, a Heathrow 5-ös terminálra illetve vissza. A British Airways gépek a nyári menetrend szerint 8.30, 12.45, 15.15 és 18.15 órakor indulnak majd Ferihegyről. A járatok sűrűsége lehetővé teszi, hogy a brit légitársaság utasai rugalmasan tervezhessenek, mivel a T5-ön keresztül számos tengerentúli csatlakozás ezentúl még gyorsabban elérhetővé válik az üzleti és a vakációra induló utasoknak egyaránt.

A brit légitársaság október 22-én minden repülőjáratát „átköltözteti” Európa legmodernebb repülőgép-fogadó termináljára, a T5-re, így a repülőtér naponta mintegy 510 British Airways járatot fogad vagy indít majd.

forrás: British Airways