Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Érdekességek - Magazin
Tunézia, ahova Hollywood is visszajár

A nemzetközi filmes elit - köztük az amerikai és brit filmesek - számtalanszor választották már Tunéziát forgatási helyszínnek, nem véletlenül: az ország természetes és épített környezete történelmi és nem evilági jelenetek hátteréül is szolgált már. Ráadásul az egyes helyszíneket az ide látogatók is megtekinthetik, sőt van, ahol meg is szállhatnak. A filmtörténelem során több mint 130 alkotást forgattak már Tunéziában Roman Polanski 1986-os Kalózok című filmjétől Az angol beteg romantikus drámán és Az elveszett frigyláda fosztogatói című Indiana Jones-filmen át a Csillagok háborúja több epizódjáig vagy éppen az angol humor egyik megtestesítőjéig, a Brian életéig. A mozifilmek sokaságában egy közös volt: mind Tunézia változatos és egyedülálló környezetét használták háttérként - a rögös hegyeket, az aranyló sivatagot, a frissítő oázisokat és a történelmi városokat.George Lucas Csillagok háborúja című sorozata kétségkívül a leghíresebb olyan alkotás, amelyet Tunéziában forgattak. Éppen ezért ma már számos Star Wars-rajongó zarándokol el a filmek ikonikus helyszíneire, az utazási irodák pedig komplett csomagajánlatokat kínálnak a filmkedvelők számára, mely során bejárják a mozikból már ismerős tájakat. A filmben szereplő Tatuin bolygó például nem más, mint a Tunézia délnyugati részén fekvő Tozeur "oázisváros", az innen nem messze található mészkőképződmények pedig a sorozat kronológiai első részében Qui-Gon Jinn és Darth Maul párbajának színhelyéül szolgáltak. Ma is látogatható Luke Skywalker egyik filmbéli, igluszerű otthona, amely egy egykori sóstó kiszáradt medrében található szintén Tozeur közelében. Az ország déli részén lévő Matmata - amely egy kis berber város - földalatti lakásai is ismerősek lehetnek a sorozat kedvelői számára: ez volt ugyanis a fiatal Luke otthona, ma pedig Sidi Driss Hotel néven szállodaként várja az elkötelezett Csillagok háborúja-fanokat. Itt egy Star Wars-bár is várja az utazókat, ráadásul egy kiállítást is láthatunk a film díszleteiből. Djerbán pedig - többek között - Obi-Wan Kenobi otthonát láthatjuk, ami a valóságban egykor halászok tárolóhelyiségeként funkcionált.Tozeur környékén egyébként több turisztikai látnivaló is akad: a Chebika oázis az Atlasz-hegység kopár hegyei között csodálatos datolyapálmák és vízesések otthona, a közeli Grand Canyonnál forgatták a kilenc Oscar-díjjal elismert Az angol beteg című film néhány jelenetét is Ralph Fiennes-szal a főszerepben. Ez a film a magyarok számára azért is érdekes, mert gróf Almásy László Afrika-kutató történetéről szól. A forgatás során vettek fel jeleneteket többek között Tuniszban, Szfaksz kikötővárosban (ez a kairói bazárnak adott helyet) és a szintén tengerparti Mahdia városában is, amely a líbiai Bengázi szerepében tetszelgett.Az Indiana Jones-rajongóknak jó hír, hogy Az elveszett firgyláda fosztogatóihoz is több jelenetet vettek fel Tunéziában. A filmben az 1930-as évek Kairóját például a Tunézia északi részén fekvő Kairouan - más néven Al-Qayrawan - alakította, ami kevesebb, mint száz kilométerre található az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosától, Sousse-tól. Érdekesség, hogy a felvételek miatt több mint 350 televízió-antennát kellett eltávolítani a város egyes részeiről, amely a turisták által leglátogatottabb területeken zajlott, többek között a November 5-e sugárúton. Kairouan egyébként ma is a muszlimok egyik szent városa mecsetekkel - köztük a népszerű Nagy mecsettel -, piaccal, hangulatos utcácskákkal és káprázatos szőnyegekkel. A filmhez pedig Kairouanon kívül a fent említett Tozeur környékén is vettek fel jeleneteket.Egy másik kultfilm, a rekeszizmokat megdolgoztató Brian élete bizonyos részeit is Tunéziában forgatták. A filmből ismerős lehet például a monastiri Ribat kolostor és erőd, amely egykor a város védelmét szolgálta - innen kémlelték ugyanis a tengert és a környéket a muzulmánok, akik a keresztény támadásoktól tartottak. A Ribat azon kívül, hogy forgatási helyszín volt és ezért a turisták is szívesen keresik fel, ma fontos vallási és kulturális örökségnek számít, Monastir pedig egy gyönyörű fürdőváros rengeteg történelmi látnivalóval. A Brian életéhez más tunéziai helyszíneken is forgattak, például a karthágói amfiteátrumban és a filmesek körében rendkívül népszerű Matmatában is.Egy biztos: Tunézia számos kasszasiker népszerűségéhez hozzájárult gyönyörű, már-már földön túli tájaival és történelmi örökségével. Így nem csupán a tengerpartot és all inclusive-ellátást kedvelőknek nyújt kikapcsolódást, de az igazi filmrajongók paradicsoma is, akik akár egyetlen utazás során is számos ikonikus mozifilm helyszínét bejárhatják, legyen szó sci-firől, vígjátékról, vagy drámáról.
BŐVEBBEN
A kagylóhéj formája
A KAGYLÓK puha testét a héjuk védi, hogy a zord körülmények között is megéljenek, és ellenálljanak a tengerfenéken tapasztalható óriási nyomásnak. Ez az optimális védelmet nyújtó tulajdonság arra ösztönözte a mérnököket, hogy tanulmányozzák a kagylóhéj formáját és felépítését. Szeretnének olyan járműveket és épületeket tervezni, melyek védelmet nyújtanak a bennük tartózkodóknak.Gondolkodj el ezen: A mérnökök kétfajta kagyló formáját vizsgálták. Az egyik a kétteknőjű (klasszikus kagylóforma), a másik a spirális (csavar alakú).A kétteknőjű kagylók esetében a héj külső bordázata a sarokpánthoz és a héj széleihez vezette el a nyomást. A spirális kagyló ezzel ellentétben középre és a kúp alak szélesebbik végéhez vezette el a nyomást. Mindkét esetben a testük legerősebb részére irányították a nyomást, hogy a belsejüket a legkevesebb sérülés érje.A kutatók összehasonlító teszteket is végeztek. Megvizsgáltak igazi kagylókat és 3D-nyomtatóval készített, egyszerű félgömb és kúp alakú modelleket, melyek a kagylók formáját és szerkezetét imitálták. Az eredmény? Az igazi kagylók héja csaknem kétszer akkora nyomásnak állt ellen, mint a modellek.A kutatás eredményének alkalmazásáról a Scientific American folyóirat ezt mondja: "Ha egyszer majd egy szép napon valaki kagyló alakú autót vezet, az nemcsak dizájnos lesz, hanem meg is védi a benne utazó »törékeny« testét."
A rovat további hírei
A világ legveszélyesebb útjai
Lavinaveszély, köd, óceán, kőomlás és éles kanyarok, olyan utak, melyeket csak profi sofőröknek ajánlunk: 12 ízelítő a világ legveszélyesebb útjaiból.Zene, magány, tökéletes kikapcsolódás. A vezetéssel töltött idő sokak számára egy kis szünetet jelent a napi forgatagban. A Bright Side összeállításában szereplő utakon azonban ez nem teljesül.1. Khardung La, IndiaA National Geographic és a Guinness Rekordok szerint egyaránt a Khardung La a világ legmagasabb elhelyezkedő útja. A Himalája hegyszorosán érdemes fokozottan figyelni a kőomlásokra.2. Kuoliang-alagút, KínaAz 1200 méter hosszú alagút az egyetlen lehetőség Kínában, hogy a Tajlang-hegyeken át a civilizáció a korábban teljes elhagyatottságra ítélt Kouliang falujába jusson.3. Dalton Highway, AlaszkaAz olajvezetékek mentén haladó út Alaszka legészakibb csücskéhez, a Prudhoe-öbölnél feltárt olajmezőkhöz vezet. A Dalton Highwayt a világ legjegesebb útjának tartják.4. Eshima Ohashi híd, JapánA világ harmadik legmagasabbra nyúló hídját, bármilyen meglepő is, nem egy hullámvasút-rajongó tervezte. A forma azért volt szükséges, hogy átférjenek alatta a legnagyobb hajók is.5. Atlanti-óceáni út, NorvégiaA lenyűgöző látványnak köszönhetően a turisták egyik kedvenc útja az Atlanti-óceáni út. Azonban a hullámok gyakran felcsapnak az úttestre, így épp annyira veszélyes, mint lenyűgöző.6. Zoji La, IndiaA szintén a Himalája hegységben található hágó amellett, hogy tele van szikladarabokkal, elképesztően szűk. Különös kihívást jelent egy jármű és egy állatcsorda találkozásakor.7. Hana Highway, HawaiiA Maui szigetén futó autópályát számos egysávosra szűkülő híd díszíti. Emellett pedig sokszor teljesen le kell zárni a földcsuszamlások okán.8. Kolima, OroszországA "halál ösvényeként" is ismert út a Sztálin-rezsim alatt épült a munkatábor foglyai által. A szűk út neve ezáltal nem csak a kísérteties látványt jelöli.9. Yungas út, BolíviaEzt az utat az Inter-American Development Bank hivatalosan is a világ legveszélyesebb útjának kiáltotta ki. Az út évente 200-300 emberéletet követel.10. Passage du Gois, FranciaországAz utat csak bizonyos órákra nyitják meg egy nap, a további időszakban ugyanis teljesen elárasztja a dagály.11. Kaukázusi út, OroszországÚjabb keskeny, jeges út. A látvány azonban lenyűgöző.12. Transzfogarasi út, RomániaRománia leghosszabb útja, mely a lavinaveszély miatt csak nyáron járható.
Sörcsap a szobában, sörhűtő a zuhanyzóban
Míg eddig többnyire csak a borra épülő szállodákban gondolkodtak a befektetők, az amerikai Ohio-ban elkezdték a sörre alapozott hotel bevezetését, ráadásul úgy, hogy a hozzá való pénzt a sörimádók adnák össze.Nagy az érdeklődés, mivel a korlátlan sörfogyasztás izgalmas attrakciónak tűnik. A Travel & Leusire adja hírül, hogy a BrewDog sörgyár elindított egy reklámkampányt, mely szerint, ha 150 dollárt adományozol, akkor egy éjszakát lakhatsz majd a DogHouse nevű hotelben.Az 50 szobás szálloda szervesen hozzátartozik majd a BrewDog új sörgyárához, ami Ohio állam Columbus városában épült.A szolgáltatások igazi sörrajongóknak valók: sörcsap minden szobában, amelyből a gyár híres söre, a Punk IPA, folyik majd. Egy kis hűtőszekrény a zuhanykabinban, tele sörös üvegekkel, hogy a vendég tusolás közben is tudjon kortyolgatni kedvenc italából. De ha inkább a kádban való fürdést kedveli a vendég, akkor kádból is csapolhat.Az étteremben limitált kiadású sörkülönlegességek is kaphatók majd, amelyek a hotel mellett fekvő gyárból érkeznek, napi utánpótlással. A wellness részlegben elsősorban sörös alapanyagú kezeléseket alkalmaznak.Sör jár a reggelihez, ebédhez és a vacsorához, sőt a fürdéshez is: a luxusapartmanokban a jazzucit teleöntik a komlós-malátás langyos itallal, amely jót tesz a bőrnek.A BrewDog gyár első menetben 75 ezer dollárt szeretne begyűjteni. Minél több pénzt adományoz egy vendég, annál több élményben lehet része a szállodában. Lehet készíttetni saját sört, vagy akár kibérelni a szállodát egy luxus születésnapi bulira.A szálloda tervezett nyitása 2018 szeptembere.
Dubrovnikban forgatják az új Robin Hoodot
A következő két hétben a dél-dalmáciai Dubrovnikban forgatják az új Robin Hood film egyes jeleneteit - közölte a horvát sajtó a hétvégén.Otto Bathurst filmrendező szombati sajtótájékoztatóján elmondta: mielőtt felfedezte volna Dubrovnikot, három hónapig sikertelenül kutatott Angliában megfelelő helyszín után, amely hűen ábrázolta volna a középkori Nottinghamet.Kiemelte: Dubrovnik mellett egyebek között azért döntött, mert az emberek nyitott voltak az együttműködésre. "A legtöbb helyszínen ahol eddig forgattunk, általában megtiltották hogy itt vagy ott jeleneteket vegyünk fel, Dubrovnikban erre nem volt példa" - hangsúlyozta.Bathurst arról nem beszélt, mekkora költségvetésből készítik a filmet - mert mint fogalmazott -, az ellentétes a Lionsgate kanadai-amerikai filmipari cég politikájával.Újságírói kérdésre válaszolva mindazonáltal hozzátette, hogy a mostani Robin Hood merőben más lesz, mint az eddig készült verziók. A téma épp oly aktuális ma is, mint korábban a történelemben - mondta, majd hozzátette, hogy szórakoztató filmről van szó, amelynek hátterében a korrupció áll és egy ember, aki meg akarja változtatni az igazságtalanságot.Szavai szerint Dubrovnik építészete számos új jelenet megalkotására ihlette, ami miatt sokkal kevesebb számítógépes effektet kell majd használniuk.Nina Korzinek horvát kulturális miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Horvátországban 2011 óta támogatják a filmgyártás, amely rendszer szerint a producerek visszakapják a helyben befektetett költségek 20 százalékát."Horvátországba eddig 400 millió kunát (16,5 milliárd forint) fektettek be különböző filmgyárak, és ebből 60 millió kunát (2,4 milliárd forint) fizetett vissza az ország" - mondta a miniszter.Gari Capelli turisztikai miniszter kiemelte, hogy a Robin Hood forgatása Dubrovniknak annyit jelent, mintha megkezdődött volna a szezon."A filmipar fontos szegmense a turizmusnak, olyan mint egy egész évben elérhető szolgáltatás" - hangsúlyozta.A dalmát tengerpart legszebb városába nemrég megérkezett Taron Egerton, aki Robin Hood szerepét játssza és Jamie Dornan színész. E. Bennett Walsh ügyvezető producer újságírói kérdésre válaszolva, hogy Leonardo DiCaprio a film producere ellátogat-e Dubrovnikba, annyit mondott: a híres színész nagyon elfoglalt.Sajtóértesülések szerint a film 90 millió dollárból készül, és további 100 millió dollárt költenek majd reklámozására.
Autóvezetési szokások a világban
A sofőrök többsége világszerte meg van arról győződve, hogy kiválóan vezet és semmilyen rossz vezetési szokása nincs, viszont a körülötte lévőknek van némi hiányosságuk. A Europcar autókölcsönző összegyűjtötte a különös autóvezetési szokásokat a világban.Veszélyes vezetőkkel bármelyik kontinensen, országban vagy városban találkozhatunk, területtől függetlenül. Viszont a legtöbb nemzetiség rendelkezik olyan vicces, szokatlan vezetési szokással, ami érdekes lehet másoknak. Nézzük, hol milyen különös szokások vannak:Olaszországban a sofőrök a vezetési stílusában is visszaköszön a jellegzetes mediterrán temperamentum. Főleg Rómában és Nápolyban lehet kihívás az autós közlekedés még egy gyakorlott vezetőnek is. A két sávos út bármikor három sávossá válhat, a sofőrök agresszívek, és egy kisebb félreértés esetén is képesek kiszállni a kocsiból, hogy hangot adjanak felháborodásuknak. A közlekedési lámpák átváltását pedig csak jó tanácsnak veszik.Görögországban, főleg Athén belvárosában a rengeteg autó és a kevés parkolóhely nehezíti meg a sofőrök életét. Gyakran előfordul, hogy egy parkoló autót minden oldalról körbe parkolnak, így a középső sofőrnek igen türelmesnek kell lennie, hogy ki tudjon állni az autójával.Hawaii-on még a legügyetlenebb sofőrnek is felüdülés lehet a vezetés, mert nincsenek közlekedési dugók, a sofőrök barátságosak és türelmesek. Ha valaki valami butaságot csinál, segítenek neki, ahelyett, hogy ráfeküdnének a dudára.Tokióban az autózás teljes mértékben eltér más nagyvárosokétól. Minden rendkívüli módon meg van szervezve és kontrollált, ezáltal folyamatos és zavartalan a közlekedés. A japán sofőrök a legudvariasabbak, senki nem siet, és betartják a követési távolságot.Kenyában több világítás nélkül közlekedő autóssal találkozunk, mint gondolával Velencében. Nagyobb gondot jelent számukra, ha lemerül az autó akkumulátora, minthogy egymásba mennek az autók.Az angoloknál - azon kívül, hogy a másik oldalon vezetnek - a köszönetnyilvánítás is eltér a miénktől. A kézfeltartás helyett ők az egyik ujjukat emelik fel a kormányon. Ezen kívül az olaszoktól eltérően az angol sofőrök sárga lámpánál már fékezni kezdenek, így ők inkább a biztonságra törekednek.Legyünk bárhol is a világban, és legyenek bármilyen szokatlan autóvezetési szokásaik a sofőröknek, próbáljunk meg maximálisan a vezetésre koncentrálni. Ezen kívül győződjünk meg arról, hogy egy megbízható autót használunk. A Europcar autókölcsönző világszerte a legmagasabb elvárásoknak megfelelő autóflottával rendelkezik, amivel garantáltan élmény lesz az utazás.
Pizza 2000 dollárért? Ez vicc?
Egy New York-i felkapott étteremben, Manhattan déli részén, az Industry Kitchenben (Ipari konyha) 2000 dollárért lehet pizzát rendelni. Igaz, nem mindennapit: 24 karátos, ehető aranypelyhek díszítik, libamáj, szarvasgomba és kaviár van még a nyolc szeletre vágható tészta tetején.Számoljunk: 250 dollár lenne egy szelet ebből a pizzából? Igen! És kb 50 dollárt ér egyetlen harapás belőle.A fehér stilton sajt a tésztára Angliából érkezik, a libamáj és a szarvasgomba Franciaországból, osszét kaviár dukál egy ilyen luxuspizzára a Kaszpi-tenger vidékéről, és az aranyt Ecuadorból szállítják a divatos New York-i étterembe, ahol - kapaszkodjon meg - nem kevesen rendelnek ebből pazar étekből.Mint Braulio Bunay, a ház executive chefje elmondja, éttermük New York gazdasági, pénzügyi központjának szívében van, és ez a környezet inspirálta őt abban, hogy létrehozza a pizzák ékszerét. "Ez a tészta maga a megtestesült dekadencia, a gazdagság megtestesítője", mondja lelkendezve Bunay.Amúgy egy praktikus tanács, ha úgy érzi, az arannyal futtatott pizza nélkül immár nem tudja elképzelni az életét: 48 órával korábban meg kell rendelni fogyasztás előtt, mert azért még az előkelő gazdagokat (is) kiszolgáló Ipari Konyhán sem tartanak ott - gazdag és előkelő környék ide vagy oda -, hogy állandóan tartanak sütésre készen belőle, és egyfolytában sütögetnék a fatüzelésű kemencében a 2000 dolláros eledelt.