Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Észak-Lengyelország: tökéletes célpont a pihenésre
A csendes és nyugalmas Balti-tengeri parton, a változatos történelméről ismert Gdańskon vagy a világörökség részét képező Słowiński Nemzeti Park homokdűnéin ábrándozva egy hűsítő vakáció élményeit idézem meg.Andalgás Gdańsk főutcájánA rózsaszín, sárga, zöld házak, hol magasabbak, hol alacsonyabbak, tülekednek egymás mellett az Óváros főutcáján. Mind igyekeznek a legkiválóbbak és legfigyelemfelkeltőbbek lenni, ebben a színes-díszes kavalkádban. A századfordulós hangulatot árasztó Hosszú utca mutatja meg igazán a mai Gdańsk városmagjának hangulatát, itt találhatók a múzeumok és a Neptun kút is. A város közepén álló, gótikus Szent Mária templom a történelmet és művészetet kedvelőket örvendezteti meg. Az utcát a 17. századi Aranykapu zárja le, melynek árkádjai alatt utcazenészek játsszák a középkort, kora újkort idéző dalokat.Amikor átléptem a kapun, a Motława-folyó partján találtam magam. A kikötői sétányon árusok bódéinak végtelen sorai közül kimagaslik a kereskedelméről híres lengyel város 600 éves kikötői daruja. A város szimbólumát több tonna rakomány megemelésére tervezték. A fából épített daru mellett áfonyalekváros füstölt sajtot és krówkát árultak az utcán. A gyerekeket pedig a folyón szabályos időközönként feltűnő kalózhajó szórakoztatta.19. századi üdülő a Balti-tengernél: SopotGdańsktól fél órára fekszik Sopot üdülővárosa. A 19. század előkelőinek nyaralóhelye ma is népszerű, de még turistaszezonban sem volt túlzsúfolt. A parton a bátrabbak megmártóztak a körülbelül 15 fokos Balti-tengerben, az úszni nem vágyók, mint én is, végigsétáltak Európa leghosszabb, fából épített mólóján. A város hangulatát az elmúlt századok neogótikus, eklektikus vagy neoklasszikus épületei és 1904-ben épült gyógyfürdője határozzák meg.Egy monumentális történelmi építmény: a Malborki KastélyVörös kastély képe remeg a Nogat-folyó tükrén, a Malborki Kastély Európa legnagyobb téglából emelt építménye. A masszív épületegyüttes tökéletes védelmi és kereskedelmi támaszt nyújtott a 13. századi Teuton lovagrendnek. Az UNESCO által világörökségnek nyilvánított épületbe 40 zlotyiért (körülbelül 3000 forint) jutottam be, és ingyenes audio guide-ot is kaptam, igaz, magyar nyelven nem tudott.A függőhídon átkelve megcsodálhattam a Máriának szentelt, monumentális várat, aminek bejárásához legalább három-négy óra szükséges. A tágas, festményekkel díszített gyűlésteremtől a lovagrend nagymesterének puritán szállásán át a háborúk által megtépázott Szűz Mária templomig áthatja a kastélyt a középkori kereszteslovagok életmódja.A pihenni vágyóknak tökéletes célpont a békés Észak-LengyelországAmikor megéheztem, a vár aljában ínycsiklandó halat, sajtot vagy goffrit vettem a nyári vásárban. Szerencsémre éppen a malborki középkori lovagi játékok idején látogattam el a lengyel erődbe, amit idén is megrendeznek július 18-20. között a vár előtti sík terepen.Słowiński Nemzeti Park védett dűnéiA Balti-tenger partján fekvő Nemzeti Park 1977 óta áll az UNESCO védelme alatt. Az erdőkkel tarkított homokdűnék 33 000 hektáron terülnek el, de az élővilág fokozott védelme miatt csak a Park kisebb része látogatható. A legnagyobb homokdombokat több kilométeres ösvényen gyalogolva vagy kisvonattal zötyögve lehet megközelíteni, én utóbbit választottam. Kordonnal elkerített területen csodáltam a végtelennek tűnő dűnéket, miközben több mint 200 madárfaj dalolt a fák között. A hűs Balti-tenger partján sétáltam vissza a parkolóhoz.A vörös város, ToruńA Visztula partján fekvő vörös téglás Toruń a világörökség részét képező városmagjáról híres. A város fejlődését a 1231-ben épített teuton lovagrendi erődítés alapozta meg. Nevét mégis inkább a 16. századi csillagász, Kopernikusz kapcsán ismerhetjük, akinek állítólagos szülőházát a város közepén meg is látogattam. A több emeletes, toronyszerű lakóházban egyre följebb haladva a középkori csillagász hálószobáján át tetőtérben lévő dolgozószobájáig vezet az út.A 15. századi városháza ma már múzeumként működik, ahol a gótika remekeit, ötszáz éves faszobrokat, oltárokat lehet megnézni. A város egyébként a változatos mézeskalácsairól híres, így speciális alakú sütőformákat, de akár Kopernikusz fejét mintázó édességet is vásárolhatunk az utcai bódékban.
Frissítő nyári koktélok
Beköszöntött a várva várt nyár és vele együtt a koktélozás főszezonja. Aki csak teheti a vízparton, homokos strandon, egy napernyőkkel védett teraszon vagy egy bárban keres menedéket a kánikula elől és élvezi a frissítő, jeges koktélok által nyújtott felüdülést.A legtöbb koktél szinte bármilyen időben kellemes és feledhetetlen élményt nyújt fogyasztójának. A nyári forróságban azonban a tejes, tejszínes vagy a túl édes italok háttérbe szorulnak, ilyenkor a könnyed frissítő limonádék képesek lehűteni és felfrissíteni a vendégeket. Megfűszerezve, sőt tovább fokozva a nyári party-k hangulatát, keverd meg velünk te is listánk valamennyi frissítő koktélját, hogy egy jéghideg itallal a kezedben élvezd tovább a nyarat.MojitoHozzávalók: 4 cl Fehérrum 3 cl Lime leve 8-10 darab Mentalevél 2 bárkanál Nádcukor feltöltő ÁsványvízA 19. század hajnalán Kubában, a rum-gyártás szülőhazájában született meg napjaink legnépszerűbb kevert itala: a Mojito. A koktél pontos eredete máig vitatott, azt azonban senki sem meri kétségbe vonni, hogy ez a csodás mentás limonádé a legfrissítőbb nyári koktél. A hűsítő Mojito többek között Ernest Hemingway szívét is meghódította, aki az ital hatására a híres Bodeguita del Medio bárjának falára azt, a ma is olvasható szöveget írta: "Mi Mojito en la Bodeguita" vagyis "Az én Mojito-m a Bodeguitában".Elkészítés: A lime gerezdeket collins pohárba rakjuk, hozzáadunk 2 bárkanál nádcukrot és egy pár cl ásványvizet, amit a muddler segítségével erősen megtörünk, ezután hozzáadunk 3-4 db mentalevelet és megkeverjük a pohár tartalmát. Ha sikerült elkevernünk hozzáadjuk a jeget, a rumot, a maradék mentalevelet, majd feltöltjük ásványvízzel és a bárkanállal alaposan megkeverjük. Díszítéshez használjunk mentaágat, lime cikkeket. Próbáljuk ki az italt ásványvíz helyett, gyömbér üdítő feltöltővel is.Gin And TonicHozzávalók: 5 cl Gin 10 cl Tonik 4 szelet CitromListánk második itala a Gin and Tonic több, mint egy egyszerű koktél, hiszen a tonicban található kinin csillapítja a malária tüneteit, a citrom vagy a lime pedig segít megelőzni a skorbut kialakulását. A kezdetben gyógyszerként alkalmazott Gin and Tonic napjainkban már gyógyhatása helyett harmonikus és összetéveszthetetlen fanyarságával menti meg az embereket, ha nem is egy betegségtől, de egy unalmas estétől biztosan.Elkészítés: A hozzávalókat töltsük jégre high ball pohárba, facsarjuk, majd tegyük a pohárba a citromszeleteket. Ezután keverjük meg az italt bárkanállal. Díszítéshez használjunk citromszeletet.MargaritaHozzávalók: 3.5 cl Silver tequila 2 cl Cointreau 1.5 cl Lime leveErős, különösen fanyar mégis milliók imádják a Margarita koktélt. Ha valami újra és izgalmasra vágysz, akkor mindenképpen készítsd el és kóstold meg a klasszikus változatot. Az ital gyümölcsös verzióját, a Strawberry Margarita-t néhány szem eper hozzáadásával készítheted el.Elkészítés: A hozzávalókat blenderben, jéggel összeturmixoljuk, majd hűtött margaritás pohárba töltjük. Díszítéshez használjunk lime szeletet.CaipirinhaHozzávalók: 5 cl Cachaca 4 gerezd Lime 2 bárkanál NádcukorBrazília nemzeti itala a cachaca, a sokak által kedvelt Caipirinha koktélnak köszönheti, hogy manapság nem hiányozhat egy koktélbár polcáról sem. Kóstoljatok bele ti is a mediterrán életérzésbe, fogyasszatok el néhány pohár Caipirinha-t, majd igazi karneváli hangulatot teremtve ropjátok együtt a Samba-t.Elkészítés: A lime gerezdeket old fashioned pohárba rakjuk, hozzáadunk 2 bárkanál nádcukrot, majd a muddler segítségével határozottan megnyomkodjuk. Ezután hozzátöltjük a cachaca-t, törtjeget és a bárkanállal alaposan megkeverjük.Rosso JazzHozzávalók: 5 cl Édes vörös vermut 2 dl Gyömbér üdítőA Rosso Jazz egy gyorsan és egyszerűen elkészíthető koktél, melyben a vermut és a gyömbér házassága valami újat, valami különlegeset alkot.Elkészítés: A hozzávalókat töltsük jégre, collins pohárba. Díszítéshez használjunk narancs cikkeket.Vodka SlingHozzávalók: 5 cl Vodka 3 cl Citromlé 1 cl Cukorszirup 2 cl VízHa Szibériában hirtelen trópusi forróság támadna, akkor a helybeliek a vizecskét, vagyis a vodkát ezek után csakis Vodka Sling formájában fogyasztanák, hiszen a melegséget adó vodka ebben a kiváló limonádés alapban igazi nyári frissítőként tetszeleg.Elkészítés: A hozzávalókat töltsük jégre, old fashioned pohárba, majd bárkanállal keverjük meg. Díszítéshez használjunk citromszeleteket.Shady LadyHozzávalók: 3 cl Görögdinnye likőr 3 cl Silver tequila 12 cl Grapefruitlé 1.5 cl CitromléExkluzív és csábító ízeivel könnyen megbabonázhat a Shady Lady koktél, melyben különböző égtájak alapanyagai alkotnak izgalmas, új ízeket.Elkészítés: A hozzávalókat shakerben jéggel összerázzuk, majd high ball pohárba töltjük. Díszítéshez használjunk citromszeleteket.Sex On The BeachHozzávalók: 4 cl Vodka 2 cl Őszibaracklikőr 4 cl Narancslé 4 cl ÁfonyaléA sokat sejtető név mögött egy kellemesen frissítő, mégis picit édes koktél rejtőzik, amely majdnem akkora örömet képes okozni, mint a "sex on the beach".Elkészítés: A vodkát, az őszibaracklikőrt és a narancslevet töltsük jégre, hurricane pohárba, keverjük meg bárkanállal, majd óvatosan töltsük az ital tetejére az áfonyalevet. Díszítéshez használjunk narancscikket, koktélcseresznyét.Moscow MuleHozzávalók: 4 cl Vodka 8 cl Gyömbér üdítő 2 cl Lime leve 1 cl CukorszirupHa megkóstolsz egy Moscow Mule (moszkvai szamár) koktélt, csökönyös módon ragaszkodni fogsz hozzá, más italra rá sem tudsz majd nézni.Elkészítés: A hozzávalókat shakerben jéggel összerázzuk, majd collins pohárba szűrjük. Díszítéshez használjunk limeszeletet.Cape CodHozzávalók: 4 cl Vodka 12 cl Áfonyalé 3 gerezd LimeEz a gyümölcsös csoda reggeltől estig itatja magát, fogyasztója csak akkor tudja leküzdeni az ital csábítását, ha bezár a bár.Elkészítés: A hozzávalókat töltsük jégre collins pohárba, majd az italt bárkanállal keverjük meg. Díszítéshez használjunk lime gerezdeket melyeket a jég közé rakunk, illetve koktélcseresznyét.Kellemes koktélozást és eseménydús nyarat kívánunk.
Ingyenes utazásra jogosító kedvezmények idén is a Magyar Nagydíjon
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.Az "Egyenesen a Hungaroringre" elnevezésű program keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a futam napjára 19 ezer 990 forintért ülő- és 9900 forintért állójegyeket lehet vásárolni, ezekkel országos szinten ingyenes igénybe vehetőek a tömegközlekedési eszközök.Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az akciót harmadik alkalommal tartják meg, és másodszor van lehetőség arra, hogy az Erzsébet-táborban résztvevő hátrányos helyzetű gyerekek is a helyszínen követhessék a versenyt."Az osztrák futam visszatérése miatt vélhetően Mogyoródon nem lesznek annyian, mint tavaly, de mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson el a versenyre, tavaly ugyanis ennek az akciónak köszönhetően már huszonöt százalék volt a magyar nézők aránya" - mondta Gyulay, aki emlékeztetett arra, hogy 2013-ban három nap alatt 257 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre.Az akcióban a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV-Start, a Volán és a GYSEV is részt vesz az IBUSZ és a MOL Nyrt. mellett.Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a minisztériumnak koordináló szerepe van az akcióban, hangsúlyozta a Hungaroring turisztikai szerepét, és a nemzeti bruttó össztermékhez (GDP) való hozzájárulását.Az akcióról, s az utazási feltételekről a tömegközlekedési vállalatok honlapjain lehet bővebb információt találni, a belépőket országos szinten 52 MOL-benzinkúton is meg lehet váltani.A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a négy nap alatt 1500 rendőr teljesít majd szolgálatot a mogyoródi pályán és környékén, munkájukat pedig 15 osztrák, román, szlovák és lengyel rendfenntartó segíti majd.
Felcserélt városok, hoppon maradt utasok
Ön tudja, mi az eltérés Granada és Grenada között? Hát Salvador és San Salvador között? Úgy tűnik, néhány tengerentúli utazási iroda nincs tisztában a különbséggel.Granada vagy Grenada?Egy amerikai fogorvos feleségével a spanyolországi Granadába szeretett volna repülni, le is foglalt két jegyet a British Airways business osztályára londoni indulással. Azonban egy "kis" porszem került a gépezetbe, a légitársaság floridai repülőjegy-értékesítője ugyanis benézte a foglalást: nem Spanyolországba szóló repjegyet kaptak az utasok, hanem a karibi térségben található Grenadába repültették őket. A fogorvos, Edward Gamson elmondta, hogy akkor vette észre, hogy nem Spanyolország felé repülnek, amikor már a gépen ültek - az elektronikus jegyen ugyanis csak annyi volt feltüntetve, hogy "Grenada", az utazás hossza például nem volt rajta. Gamson állítása szerint a légitársaság nem biztosította nekik a visszafelé utat, három napig tartó csatározás után pedig a fogorvos úgy döntött, hogy panaszt tesz, és visszakéri a repülőjegyek árát, amit a British Airways szintén elutasított - így az utas végül beperelte őket. Az mindenesetre kiderült, hogy a floridai értékesítő hibájából cserélődött fel a két helyszín.Ez nem az első ilyen eset: a 62 éves Lamenda Kingdon, akit mellrákkal és agytumorral diagnosztizáltak, bakancslistájára vette Granadát, miután orvosai tájékoztatták betegségéről. Azonban tavaly ő is jóval arrébb, a karibi Grenadában találta magát. Ő telefonon keresztül foglalta le jegyét, felhasználva néhai férje Avios hűségpontjait, és nem vette észre az egy betűnyi eltérést. A baki ebben az esetben is csak a felszállás után derült ki, amikor is Kingdon beszélgetni kezdett az egyik utassal, és épp azt ecsetelte neki, mennyire várta, hogy végre eljusson a spanyol városba.Egy tervezett, St. Lucia-i megállónál aztán egy géppel visszafordult Londonba, majd a következő nap repülhetett eredeti úti céljába. Az Avios iroda elnézést kért a tévedésért, és annyi jutalompontot adtak neki, ami fedezte a következő, új-zélandi útját is.Salvador vagy San Salvador?Egy fiatal ausztrál házaspár a brazíliai Salvadorba szeretett volna utazni az idei futball-világbajnokság ideje alatt, hogy az ott található Arena Fonte Nova stadionban nézzék meg a spanyol-holland meccset. Az utazási irodától azonban, ahol foglalták a jegyet, ehelyett a közép-amerikai Salvadori Köztársaság fővárosába, San Salvadorba kaptak jegyet, ami 6332 kilométerre fekszik az eredeti úti céljuktól - erre ők is már a járaton ülve jöttek rá. San Salvadorból így egy újabb 15 órás út során jutottak el Brazíliába.Bár az ausztrál utazási iroda megígérte, hogy visszafizet minden plusz költséget a párnak, tervezett programjukról, a spanyol-holland mérkőzésről sajnos lecsúszta.
Új nyitva tartás és új jegyárak az olaszországi múzeumokban
Júliustól minden hónap első vasárnapján ingyenes lesz a belépés az olaszországi állami múzeumokba és az ókori romvárosokba. Megváltoznak a belépőjegyek árai is - jelentette be csütörtökön Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.Eddig a diákok ugyan kevesebbet, de fizettek a múzeumok látogatásáért. Július elsejétől 18 éves korig ingyenes lesz a belépés az állami múzeumokba. Huszonöt éves korig kedvezményes árat kell fizetni a jegyekért, a 25 év feletti látogatók eddigi kedvezményeit viszont mind eltörlik. Kivételt egyedül a pedagógusok képviselnek majd, akik már idén áprilistól ingyen látogathatják a múzeumokat.Hatvanöt év felett viszont már nem lesz kedvezményes a belépés, amiként eddig volt.Az új jegyárak az Európai Unió többi tagállamából érkező látogatókra is vonatkoznak.Módosul a nyitva tartás is az olasz múzeumokban. Minden hónap első vasárnapján ingyenes lesz a belépés - ahogyan minden hónap utolsó vasárnapján a Vatikáni Múzeumban is történik. Kétszer egy évben az állami múzeumok éjszaka is nyitva tartanak majd, és ilyenkor a jegyek ára egy euró lesz.Az olasz kulturális tárca vezetője meg akarja hosszabbítani a Colosseum, a pompeji romváros és a firenzei Uffizi-képtár napközbeni nyitva tartását hetente egyszer, péntek esténként 22 óráig. Ehhez azonban a múzeumi dolgozók szakszervezeteinek a beleegyezése is szükséges.Dario Franceschini emlékeztetett, hogy a májusban a Múzeumok éjszakáján a római Colosseum nem tartott nyitva, mivel nem volt elég őr a műemlék éjszakai őrzéséhez. Önkéntes pedig egy sem jelentkezett - hangoztatta a miniszter.A miniszter a múzeumi jegyárak módosításával kapcsolatban elmondta, hogy mostanáig az olasz múzeumok felnőtt látogatóinak egyharmada különböző kedvezményeket élvezve nem fizetett a belépőjegyért.Az itáliai állami múzeumok éves összbevétele nem éri el a párizsi Louvre múzeumának bevételét. Az olasz miniszter szerint ez az eddig "nem megfelelő üzletpolitika" miatt történt.Tavaly az olasz állami múzeumoknak és ásatási területeknek 24,5 millió látogatója volt. Ez 76 millió euró bevételt jelentett. A Louvre-t 9 millióan látták, mégis több bevételre tett szert.
Végre elindul a BuBi?
Júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi (Budapest Bicikli) - hangzott el a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettesnek és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azt mondta, a széles körű próbaüzemet követően várhatóan júliusban lesz használható teljes körűen a rendszer. Közölte, úgy látják, hogy a nyertes konzorcium mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb megkezdődhessen a hivatalos próbaüzem.Fél óráig ingyenes a BuBiElmondta, hogy a rendszert 18.900 forintért lehet majd igénybe venni egyéves időtartamra. Az első ezer felhasználónak az éves bérlet 12 ezer forintba kerül, ebből ötezer forint felhasználható lesz fél órán túli használatokra. Fél órás használatig ingyenes a rendszer.Utalt arra, hogy a rendszer kiépítése 1,1 milliárd forintos költségvetésű projekt, a forrás nyolcvan százaléka uniós támogatás. A 76 gyűjtőállomáson ezer-ezerötven kerékpárt állítanak forgalomba.Vitézy Dávid, a BKK vezetője közölte, két hónapos késésben van a rendszer átadása, a késedelem oka a számítógépes háttérrendszer véglegesítésének elhúzódásából származik.A kerékpárok készen vannak, a dokkolóállomásokat is telepítették már. A rendszert mindennap mintegy száz embert teszteli.Még javítják a szoftverhibákatKijelentette: a rendszert akkor tudják nyilvános próbaüzemre átengedni, majd átvenni, ha a szoftver hibátlanul működik. Példaként említette, hogy bizonyos funkciók még nem működnek az érintőképernyős terminálon, a kártyás fizetés nem lehetséges még minden kártyatípussal. Abban bíznak, hogy a T-Systems Zrt. hamarosan kijavítja a szoftverhibákat.104 milliónál tart a kötbérVitézy Dávid elmondta, hogy a rendszert a szerződés szerint április 7-én kellett volna átadni, azóta minden egyes nap után 1,8 millió forint kötbért számol fel a BKK, így eddig 104 millió forint gyűlt össze, a kötbér legmagasabb összege 180 millió forint, ezt július 16-án érné el az alvállalkozó konzorcium. Ha addig nem készül el a BuBi, akkor a BKK felmondhatja a szerződést, de erről csak akkor döntenek, ha a vállalkozó addig nem képes a hibák megnyugtató javítására.Szavai szerint minden segítséget megadnak a szállító konzorciumnak ahhoz, hogy mihamarabb kijavíthassák a hibákat. A felmondás kockázatos lenne, újabb tendert kellene kiírni.Közölte, hogy a díjszabást nem vésték kőbe, a tapasztalatok alapján korrekciók lehetnek majd a díjsturktúrában.A nyilvános tesztüzemre bárki jelentkezhet majd - tette hozzá.Horváth Gábor, a T-Systems Zrt. ágazati igazgatója elmondta, hogy szerdától egy hétig úgynevezett terheléses tesztnek vetik alá a rendszert több száz ember részvételével.A késedelemről azt mondta, ott követték el a hibát, hogy a tervezéskor alábecsülték az egyes szoftverek "integrációs szükségletét".Elmondta, a nyilvános tesztüzemben ezer ember próbálhatja majd ki a rendszert.