Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Ingyenes utazásra jogosító kedvezmények idén is a Magyar Nagydíjon
2014. július 01.

A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.

Az "Egyenesen a Hungaroringre" elnevezésű program keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a futam napjára 19 ezer 990 forintért ülő- és 9900 forintért állójegyeket lehet vásárolni, ezekkel országos szinten ingyenes igénybe vehetőek a tömegközlekedési eszközök.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az akciót harmadik alkalommal tartják meg, és másodszor van lehetőség arra, hogy az Erzsébet-táborban résztvevő hátrányos helyzetű gyerekek is a helyszínen követhessék a versenyt.

"Az osztrák futam visszatérése miatt vélhetően Mogyoródon nem lesznek annyian, mint tavaly, de mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson el a versenyre, tavaly ugyanis ennek az akciónak köszönhetően már huszonöt százalék volt a magyar nézők aránya" - mondta Gyulay, aki emlékeztetett arra, hogy 2013-ban három nap alatt 257 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre.

Az akcióban a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV-Start, a Volán és a GYSEV is részt vesz az IBUSZ és a MOL Nyrt. mellett.

Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a minisztériumnak koordináló szerepe van az akcióban, hangsúlyozta a Hungaroring turisztikai szerepét, és a nemzeti bruttó össztermékhez (GDP) való hozzájárulását.

Az akcióról, s az utazási feltételekről a tömegközlekedési vállalatok honlapjain lehet bővebb információt találni, a belépőket országos szinten 52 MOL-benzinkúton is meg lehet váltani.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a négy nap alatt 1500 rendőr teljesít majd szolgálatot a mogyoródi pályán és környékén, munkájukat pedig 15 osztrák, román, szlovák és lengyel rendfenntartó segíti majd.

forrás: Turizmus.com