Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Növekvő árbevétel és működési eredmény a British Airways-nél
Szárnyaló magyarországi eredmények - látványosan nőtt a üzleti termékek hazai forgalmaLondon, Budapest, 2005. november 8. - Az üzemanyag árak 51,3 százalékos növekedése ellenére is jó eredménnyel zárta második üzleti negyedévét a British Airways. A légitársaság a szeptember 30-án zárult negyedévben, az előző év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal magasabb, 2,205 milliárd fontos árbevételt ért el. A vállalat adózás előtti eredménye 293 millió fontról 241 millió fontra csökkent miközben működési eredménye az egy évvel korábbi 245 millió fontról 261 millió fontra emelkedett. A kiugróan magas üzemanyag árak ellenére javuló eredmények a légitársaság következetes költséggazdálkodásának köszönhetőek. A második üzleti negyedév eredményei jelentős mértékben javították a British Airways magyarországi irodájának eredményességét. Az üzleti év első hat hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva 16 százalékkal több, összesen mintegy 34.000 utast szállított Budapestről kiindulva Londonba illetve onnan tovább tengeren túli célállomások felé. Ebben az időszakban a légitársaság hazai értékesítése is látványosan javult, bevételei mintegy 20 százalékkal nőve megközelítették az 1,5 milliárd forintot.A 2005. június 1-től szeptember 30-ig tartó második üzleti negyedévben a British Airways 241 millió fontos adózás előtti eredményt ért el, az előző év azonos időszakában realizált 293 millió fonthoz viszonyítva. Ebben az eredményben már megjelenik a légitársaság Qantas részvényei értékesítéséből származó bevétele. A második negyedévben realizált adózás előtti eredményt is figyelembe véve a British Airways első féléves adózás előtti eredménye 365 millió font, mindössze 3 millió fonttal kevesebb az előző év első félévének eredményénél."Javuló eredményeink hátterében bevételeink növekedése valamint kapacitáskihasználtságunk további emelkedése áll. Ennek ellenére fontosnak tartom azt, hogy költséggazdálkodásunkat tovább javítsuk, bizonyítva ezzel azt, hogy lehetséges egyszerre emelni a szolgáltatás színvonalát és csökkenteni a költségeket."- mondta Willie Walsh a British Airways ügyvezető igazgatója.A British Airways költségei szinte minden területen emelkedtek. A költségek átlagosan 4,7 százalékos emelkedéséhez a legnagyobb mértékben az üzemanyagárak 51,3 százalékos növekedése járult hozzá.A British Airways vállalatcsoport a második üzleti negyedévben 8,2 százalékkal nagyobb, összesen 2.205 milliárd font árbevételt ért el úgy, hogy gépeinek kapacitáskihasználtsága 1,1 százalékkal 79,6 százalékra nőtt, miközben kapacitása 2,2 százalékkal bővült. A British Airways az év egészét tekintve 6-7 százalékos bevétel-növekedésre számít, amelynek forrása a prémium valamint a turista és emelt szintű turista osztályok iránt mutatkozó keresletnövekedés lehet.Az üzleti osztályok forgalma növekedett a legnagyobb mértékben Magyarországon is. A légitársaság prémium, azaz üzleti osztályai magyarországi értékesítéséből származó bevétele - az év első hat hónapjában, az előző év azonos időszakához viszonyítva - a tengeren túli járatok esetében 26 százalékkal, a rövidtávú járatokon pedig 6 százalékkal növekedett. Így a prémium osztályok a British Airways hazai, közel 1,5 milliárd forintos bevételeinek több mint 25 százalékát tették ki. A légitársaság magyarországi irodája mintegy 34.000 utast szállított Budapestről kiindulva Londonba. Ezen utasok több mint 35 százaléka tengeren túli célállomások irányába is a British Airways gépeinek fedélzetén folytatta útját.A British Airways magyarországi irodája látványos javulást regisztrált a legfontosabb légiközlekedési mutatószám, az egy utaskilométerre eső bevétel (yield) esetében is, amely a áprilistól szeptemberig mintegy 4 százalékkal javult.
Ó, azok az orosz méretek!
Ha valaki elvetődik Oroszországba, hamarosan rádöbben, itt most is más léptékkel és űrmértékkel számolnak, mint Magyarországon. Moszkva épületei monumentálisak, az utak 8-10 sávosak - jobb állapotban vannak a budapestieknél -, a forgalom hatalmas, a metrón csaknem 10 millió ember hullámzik.Bő tíz évvel a Szovjetunió felbomlása után vajon milyen lehet Moszkva? - töprengtem, miközben a repülőgép landolt a Seremetyevo repülőtéren. A városba befelé vezető úton már látható, hogy új időket írnak, a délelőtti forgalomban - régen Zastavák, Moszkvicsok és Zsigulik gurultak - mellettünk Rolls-Royce araszolt, arrébb egy Ferrari várt a zöld jelzésre, amelyben egy leopárdmintás bundába öltözött hölgy enyhítette a kopasz sofőr kellemetlen látványát.A jó nagy orosz méretek megmaradtak. Óriási a város: monumentálisak az épületek, a műemlékek, a terek és a metró, amelyben tucatnyi vonal, százötven állomás van és naponta tízmillió ember - szinte a város teljes lakossága - hullámzik, lökdösődik. Hatalmas a forgalom a közutakon, amelyek egyébként sokkal jobb állapotban vannak, mint Budapesten. Az utak nyolc-tíz sávosak, az autók kilencven-százzal száguldanak.Kolosszális a szálloda, a Hotel Rosszija is, amelynek legalább tízezer szobája egyikében sikerült szállást foglalni. A belső épület tizenkét emeletes, a végeláthatatlan folyosókon a szovjet rendszerben még gyezsúrnaják, azaz szobaasszonyok ültek kint, és nyolcórás műszakban figyelték a vendég mozgását. Gyezsurnaja már nincs, bújtatott munkanélküliség még mindig van: az épületek sarokrészében bárokat üzemeltetnek 3-4 alkalmazottal, holott ide naponta két vendég ha betéved.Az elmúlt évtizedben szemmel láthatóan elsősorban ide és Szentpétervárra irányították a fejlesztésekre fordítható orosz, amerikai és európai uniós pénzeket. Az óriási piacot felfedezte magának a külföldi tőke is, az idő patinájával bevont Lenin-szobrok és az épületek tetején megmaradt ötágú csillagok döbbenten nézik a felhőkarcolókat, a hajdan üres GUM áruház és a híres bevásárlóutca, az Arbat árutól roskadozó pultjait, a Tverszkaja sugárút üzleteit, a belváros éjszakai klubjait és kaszinóit. (A GUM áruhiánya annak idején viccek sokaságát ihlette, mára a választék semmivel sem marad el a londonitól és a párizsitól.) Sok minden persze megmaradt, mint például Jurij Gagarin égnek törő emlékműve, a Puskin-múzeum, a párizsi Louvre után a második leggazdagabb francia impresszionista gyűjteménnyel, a felújított Bolsoj Színház, ahová nem sikerült jegyet szerezni, a Tagankába viszont igen - akit érint: az orosz színházi kultúra csodálatos, a városban csaknem száz színház működik! Természetesen a mai napig turisták tízezrei sétálgatnak a Vörös tér, a Kreml, a Lenin-mauzóleum és a Történeti Múzeum környékén, esténként - stílszerűen - vörös fények gyulladnak ki a tér fáira szerelt lámpácskákon, megvilágítva az épületek vörös tégláit. A Vaszilij Blazsennij (Boldog Vazul) hagymakupolái is változatlanul meghökkentik az utazókat (lényegében kilenc templomot egyesítenek egy épületben), a matrjoskaárusok még mindig a Lomonoszov egyetem előtt, a veréb-hegyi kilátónál árulnak, és Nagy Péter is lelkesen integet emlékműve, a Moszkva folyó partján álló, természetesen grandiózus hajó tetejéről.Valamiben azért különbözik a város a hajdanitól: a csecsen háború elleni tüntetők például zavartalanul osztogatják a szórólapokat, a Szibériába történő transzportálás legcsekélyebb veszélye nélkül. A KGB-székház egyébként, nem messzire a tüntetés helyszínétől, elnézően sütkérezik a délutáni napfényben, csak az ablak üvegei villognak figyelmeztetően. A rendszerek változnak, az orosz nép marad, ha kisüt a nap, most is fiatalok ezrei lepik el a Történeti Múzeum előtti - mondani sem kell - grandiózus parkot. Innen indulnak a kínai, olasz, tatár éttermekbe, a Szpartak Moszkva-meccsekre vagy egy jó jégkorongderbire.Ami az árakat illeti, kérdezhetjük - mint nálunk a nyugati turisták -, vajon miből élnek itt az emberek. A ruhanemű általában drágább, mint nálunk, de az élelmiszer és általában minden 10-15 százalékkal olcsóbb, miközben a fizetések jóval alacsonyabbak a magyarországiakénál. A megoldást részben a bódésorok szolgáltatják: a moszkvaiak itt vásárolnak, de még az esti bulira készülő, nercbundás hölgyek is itt dobnak be kecses mozdulatokkal egy deci vodkát a pirog vagy az orosz hot dog mellé. Mindkét ételt forrón szervírozzák, a legnagyobb hidegben is.Hasznos tanácsokKözlekedés: a metró hajnali egyig jár, mindenhová el lehet jutni vele és ez a legolcsóbb közlekedési eszköz.Szállás: Moszkva általában nagyon drága, szállást 20-30 ezer forint alatt nem találni. Természetesen 350-400 dollárért megszállhatunk a Le Meridien, a Savoy, a Sheraton szállodaláncok egyikében, vagy néhány olcsóbb hotelben is, mint a Hotel Rosszija, a Hotel Ukrajna, a Hotel Mir vagy a Hotel Budapest.Pénzváltás: tanácsos bankoknál intézni, amelyek általában 9-16 óra között vannak nyitva, a szállodákban ne váltsunk.Borravaló: elvárják, a mértéke 5-10 százalék.
Ízesítők: a kakukkfű
Az ókori görögök aromafürdőt készítettek belőle. A rómaiak elégették, mert úgy hitték, hogy a füstje elűzi a skorpiókat. A germánok számára szent volt, Freya istennőnek áldoztak vele. A kereszténység idején a Mária-szimbólumok egyike volt. A kakukkfűnek egyéb elnevezései is vannak, pl.: vadkakukkfű, mezei kakukkfű, démutka.A legtöbben a Földközi-tenger térségében honos kakukkfüvet, mint kedvelt fűszert ismerik, ami nélkül elsősorban a dél-európai konyha ízletes ételei elképzelhetetlenek volnának. A francia konyhában a kakukkfű a "Bouquet garni" nevet viselő kis fűszercsokor alkotóeleme, amit főzéskor levesekhez, szószokhoz és egytálételekhez adnak és tálalás előtt eltávolítanak. A "Bouquet garni" a kakukkfű mellett jellemzően babérlevelet, rozmaringot, turbolyát, bazsalikomot és legtöbbször petrezselymet is tartalmaz.De a kakukkfű régóta ismert gyógynövényként is. Már a római államférfi, Plinius - aki majd 2000 évvel ezelőtt írásaiban összegyűjtötte az ókor orvoslási és botanikai tudományát - is ajánlotta a gyógynövényt kígyómarásra és fejfájásra. Nagy Károly is írt gyógynövényes könyvecskéjében egy kakukkfűből készült főzetről, amit a bőr tisztátlanságának, ízületi fájdalmak kezelésére használtak. A kakukkfűteát a népgyógyászatban még ma is fogyasztják gyomor- és bélpanaszok, valamint a húgyhólyag gyulladásai esetén.Ma már tudjuk, hogy a kakukkfű hatóanyagai, elsősorban fő alkotóelemként timolt és carvacrolt tartalmazó illóolaja erős nyák- és görcsoldó, valamint gyulladáscsökkentő hatással bír. A kakukkfűkivonat egyúttal növeli az ellenállóképességet a leggyakoribb, gyermekeknél is előforduló légúti fertőzések kórokozóival szemben. A modern fitoterápiában ezért sikeresen alkalmazzák a kakukkfűkivonatot tartalmazó növényi eredetű gyógyszereket a köhögés és bronchitis kezelésére, főleg ha a betegség erős nyákképződéssel jár.
A tök
Télen az egyik legkedveltebb, könnyen hozzáférhető csemege a finom, omlós, édes sütőtök. A háziasszonyok régebben kenyérsütő kemencében vagy búbosban, ma sokkal inkább a gáz- vagy villanytűzhely sütőjében készítik ezt a nyersanyagában valójában olcsó ételt, ami valamikor - a második világháborút követő szűkös esztendőkben- szinte néptápláléknak számított. És nem indokolatlanul, hiszen a tök sok cukrot, vitaminokat, fehérjét és emészthető rostot tartalmaz, szénhidráttartalma pedig annyi, mint a burgonyáé.A tök népes családjaA tök nemzetség egyre népesedik: az indás és a guggonülő spárgatökből friss főzeléket készítenek, a kolbásztököt kerítésre futtatják, a takarmánytökkel az állatokat etetik, az olajtök magjából olajat sajtolnak, díszként termelik a nagyon változatos színű és alakú turbántököt és lopótököt, téli eltartásra termesztik a laska (istengyalulta) tököt. A sütőtök - a kukoricához, a burgonyához és még sok hasznos növényhez hasonlóan - Amerika felfedezése után került földrészünkre, őshazája Közép- és Dél-Amerika trópusi vidéke.HalloweenHalloween az egyik legrégibb ünnep, eredete évszázadokra vezethető vissza. Mai formája az évszázadok során több kultúra: a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény Mindenszentek napja hagyományainak keveredésével alakult ki. A töklámpás eredete egy nagyon régi ír mondából származik. Lámpás Jack legendája szerint egy részeges, ám csalafinta naplopónak sikerült rászednie az ördögöt. A bohókás szeszkazán, Jack, templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát és rávette, mérkőzzön meg vele fáramászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan felkúszik a fa tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban. A monda végkifejlete azt sugallja, hogy nagyon kevés humorérzék szorulhatott a patás famászó bajnokba, hiszen Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életű lélek előtt, hiszen álmodni sem merhet bebocsátásról az, aki az ördög cimborája. Az örök száműzetésre ítélt Jack egy fáklyát vihetett csak magával - amelyet, a fény hatékony megőrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét.Mi mindenre jó a tök?A sütőtök magja pörkölve kellemes "ropogtatnivaló". Amikor még többet termeltek belőle, akkor a magjából ízletes étolajat is sajtoltak. Az olaj kinyerése után visszamaradt pogácsa a háziállatok értékes fehérjetakarmánya. A konzervipar az utóbbi években kiváló ivóleveket is készít a sütőtökből. Gyümölcsízek töltelékanyagaként is használják. November közepén van szezonja; ilyenkor minden zöldségesnél, szupermarketban és piacon roskadoznak alatta a polcok. Aki ilyenkor bespájzolja, egész télen fogyaszthatja.
Magyarok Londonban
Magyar emlékeket és híres magyarok Londonban tett látogatásait gyűjtötte csokorba a British AirwaysLondonba minden évben több százezer honfitársunk látogat el. Annak ellenére, hogy a Londonba látogató nemzetek sorában mindössze a 31-32. helyen szerepelünk, az angol metropolisz tekinthető az egyik legnépszerűbb úti célnak a magyar utasok körében. A világváros már szinte minden főbb nevezetessége ismert előttünk a Big Ben-től kezdve, a Szent Pál Katedrálison és a Madamme Tussaud's Panoptikumon át a London Eye panorámakerékig, de azt kevesen tudják, hogy London bővelkedik magyar vonatkozású kulturális és történelmi nevezetességekben is.A repülőre szálló magyar utasok csaknem kétharmada Európa nagyvárosait veszi célba, derül ki a British Airways ez év tavaszán végzett reprezentatív felméréséből. A magyar utasok körében ezen belül is London számít az egyik legnépszerűbb úti célnak, hiszen ide az idén várhatóan több százezer honfitársunk látogat. Ez nem is csoda, hiszen Londonban a világon megtalálható szinte összes kultúra, nemzetiség képviselteti magát, a világvárosban utánozhatatlan hangulatát közel 150 nemzet kultúrájának, művészetének, vallásának, gasztronómiájának és életstílusának ötvözete adja. Ennek az ötvözetnek természetesen fontos magyar alkotóelemei is vannak, hiszen Londonban ma is mintegy 30.000 magyar él és dolgozik, de a városban számos magyar történelmi személy és híresség is megfordult már.Közöttük is talán az egyik legfontosabb Szent Margit, akiről kevesen tudják, hogy személyesen is megfordult Angliában. Ennek a látogatásnak az emlékét a Viktoriánus Egyház egyik központjának számító Westminster Apátság szenteknek épített kápolnája őrzi, ahol egy a Szent András és Szent Niniam emléke mellett elhelyezett kődombormű állít emléket a magyar szent látogatásának.London szinte minden útikönyve megemlékezik arról, hogy a Trafalguar Square egyik jellegzetes templomocskájának is van magyar vonatkozása. A templom névadója, Szent Márton ugyanis nemcsak az angol, de a francia középkori és népi hagyomány szerint magyar eredetű, szombathelyi születésű volt. A Szent Martin in the Fields nevű templomocska minden héten számos zenei esemény és koncertsorozat helyszíne. Szent Márton neve és alakja ezen kívül az Egyesült Királyság számos templomában megtalálható.London magyar kulturális és történelmi emlékeinek sorát a két normann lovag által alapított Southwark katedrális egyik kápolnája, a St. Francis and St. Elizabeth of Hungary Chapel gyarapítja. Ez a kápolna közvetlenül a London Bridge déli tövében található és nevezetessége azt, hogy alig néhány méterre innen egy korabeli fogadóban hunyt el első nagy útleírónk Szepsi Csombor Márton.Szinte mindenki tudja azt, hogy a Lánchidat egy angol mérnök William Tierney Clark tervezte, az viszont kevésbé köztudott, hogy a Temzén Londontól északra található Hammersmith Bridge volt a mi hidunk ihletője, amelyet látván Gróf Széchenyi István egy londoni tanulmányút során döntötte el, hogy a Duna felett építendő híd műszaki megoldása lánchíd legyen. A Hammersmith hídhoz és az annak magyar vonatkozását megörökítő táblához közel kis templom található, amelynek üvegablakán Árpád-házi Szent Erzsébet látható segélyt nyújtó kézmozdulatával.A világ fővárosának egyik legújabb magyar emléke az a Vargai Imre által készített Bartók Béla szobor, amely London South Kensington kerületében került felállításra, nem messze attól a helytől, ahol a híres magyar zeneszerző londoni tartózkodása során lakott.Ha ebben a nyüzsgő és vibráló metropoliszban, az utazó megfárad a magyar emlékek felkutatásában és a megtekintésében, természetesen több magyar étteremben megpihenhet. Ezek közül a legismertebb és az angolok által is kedvelt étterem a Vidám Huszár, amely a Soho-ban, a Greek Street-en található. Nem kevésbé híres a Budapest Restaurant, amely a Dundas Street 348. szám alatt található, de kedvelt hely még Lajos magyar étkezdéje, azaz a Louis Hungarian Patisserie's is, amely a Harben Parade 12 szám alatt található.Híres magyarok Londonban Nicolaus de Hungaria - Az Angol és a magyar történetírás Őt tekinti az első magyarnak, aki Angliában járt. Utazása, amelyről írásos emlékek is fellelhetőek, a középkor időszakára datálható Puskás Ferenc - 1953 novemberében Londonban két gólt lőtt a híres 6:3-as mérkőzésen. Az Aranycsapat legendás csatára, a futballtörténelem egyik legjobb játékosa - az UEFA szavazásán az elmúlt ötven év tizenegyedik legjobbjának választották, egyik futballcipője és meze a Vidám Huszár nevű londoni magyar étteremben látható. Dallos József - a kontaktüvegek (kontaktlencsék) tökéletesítője- A budapesti I. sz. Szemklinika laboratóriumában végezte a kontaktüvegek tökéletesítésére irányuló kísérleteit. A kontaktüveg érintkezési felületi tulajdonságainak a tökéletesítésével nagymértékben javította a lencsék viselhetőségét, és kiküszöbölte a fénytörési hibákat. 1937-től Londonban folytatta kísérleteit. Eredményeinek elismeréséül a British Contact Lens Association"Josef Dallos Research" pályadíjat alapított. Korda Sándor - Mezőtúron járt elemi iskolába, majd a Mester-utcai Kereskedelmi iskolába. 1920-as években az első magyar mozi újság kiadója. Politikai okokból (1919) emigrál Németországba, majd Hollywoodba. Végül filmrendezőként és producerként Londonban telepedett meg (VIII. Henrik magánélete, Lady Hamilton stb.). Lovaggá avatták 1941- ben. Korda Vince - 1931-ben, Londonban telepedett le. Testvére, a világhírű Korda Sándor mellett a London Film vállalat művészi vezetője, díszlet- és jelmeztervezője volt. A Bagdadi tolvaj (1940) díszleteiért Oscar-díjjal jutalmazták. Fivére halála után 1956-tól egyedül irányította a stúdiót.Korda Vince lánya, Korda Krisztina, ma London egyetlen magyar nyelviskoláját működteti.
Ízesítők: a gyömbér
A gyömbért már a Kr.e. 3000 körül keletkezett első kínai nagy füvészkönyv, a Pen Cao Csing fontos gyógyszerként említi. A könyv összeállítója, Sen Nang császár a gyógyító növényeket saját magán próbálta ki, míg egy mérgező növény a halálát nem okozta.Az ókori indiaiak a gyömbért főzéshez és emésztési problémákra használták. Vallásos ünnepek előtt, hogy hagymaszagú leheletükkel ne sértsék meg isteneiket, gyömbérrel helyettesítették a fokhagymát és a hagymát. Így leheletük édes, az istenek számára elfogadhatóbb lett. Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. Később a gyömbért beledolgozták a kenyérbe, innen a gyömbérkenyér.A hagyományos indiai ájurvédikus orvoslás szerint a gyömbér nem csak a testet, hanem a lelket is erősíti. Fokozza az intelligenciát, határozottabbá tesz. A kínai tengerészek gyömbérgyökeret rágtak tengeribetegség ellen. A középkori Itáliában a gyömbér az időskori boldogság biztosítéka volt, mert fokozza a szexuális képességeket. Angliában gyomornyugtató italokat és sört készítettek a gyömbérből. Utóbbi előfutára volt a mai világos gyömbérsörnek, melyet ma is ajánlanak hasmenés, émelygés, hányinger ellen.A gyömbér gumós gyökerű, trópusi évelő növény. Minden évben 1 méter hosszú szárat hoz, vékony, lándzsa alakú levelekkel, sárga és bíbor virággal. Felhasználható része a gyökere. Szabadban csak meleg éghajlaton nő, de üvegházban nálunk is termeszthető.Tejes és gyümölcsös italokhoz, gyümölcssalátákhoz jó kiegészítő. Az indiai konyha fontos fűszere.
Hat Világrész - Utazások és felfedezések
Az Enciklopédia Kiadó egy teljesen elfeledett, még az antikváriusok számára is ismeretlen reprint sorozattal rukkol elő az idei évben. A HAT VILÁGRÉSZ - Utazások és fölfedezések a Világirodalom Könyvkiadóvállalalat 1922-1926 között megjelentetett útleírás-sorozata, melyet Halász Gyula szerkesztett. Ki is volt Halász Gyula? (Budapest, 1881. április 17. - Budapest, 1947. november 7.) Két, egymáshoz rejtett szálakkal kapcsolódó tudomány töltötte ki Halász Gyula életét: nyelvészet és geográfia. Nem volt ugyan egyiknek sem szaktudósa, inkább nemes szándékú ismeretterjesztõje, aki komolyan veszi olvasóját, s ezért elkerüli mind az ezoterikus tudományosság, mind a felületes ismerethalmozás csapdáit. A világ megismerésének vágya párosult benne a tudás továbbadásának szenvedélyével. 1922-ben kezdte el egyik legnagyobb szabású vállalkozását A hat világrész című, Utazások és fölfedezések alcímű sorozatának szerkesztését, amelyben fordítóként is rész vállalt. Az igen jól összeválogatott kötetekben olvashatók többek között klasszikus útleírások (Pigafetta, Cook, Drake), a XIX-XX. század legjelentősebb, nemzetközileg is elismert felfedezőinek (Amundsen, Nansen, Nordenskjöld) beszámolói, valamint magyar utazók (Torday Emil, Bíró Lajos) és utazásnépszerűsítők (Lambrecht Kálmán, Pásztor Árpád) munkái is. document.write('Roald Amundsen északi útja'); document.write('Shackleton: Az Antarktisz szívében'); Az eddig megjelent kötetek: Roald Amundsen északi útja A hat világrész első kötete Roald Amundsen, norvég sarkkutató 1903-06 között megtett hajóútját írja le. Legendás hajóján, a Gjöán először kelt át az Észak-nyugati-átjárón. Az Északi-sark meghódítását 1909-ben vette tervbe, ám indulása előtt értesült arról, hogy Peary már megelőzte. Tervét megváltoztatva indult a Déli-sark felderítésére, amit négy héttel Scott előtt ért el. 1926-ban repülte át a Norge léghajóval az Északi-sarkvidéket a Spitzbergák és Alaszka között. Nobile expedícióját keresve 1928-ban tűnt el a repülőgépével a Barents-tenger felett. Shackleton: Az Antarktisz szívében Sir Ernest Shackleton (1874-1922) az ír származású brit Déli-sarkkutató négy alkalommal is kísérletezett a pólus meghódításával, de a célt csak 180 kilométerre közelítette meg. Életével fizetett érte. Ő volt korának a "legdélebbre jutott embere", ezért lovaggá is ütötték az ünnepelt kutatót. Néhány idézet az első kötet megjelenése utáni kritikákból: "...Amundsen vonzóhangú elbeszélő; előadásában érdekes olvasmánnyá válik a hosszú és keserves sarkvidéki küzdelem leírása..." (Az Ujság) "A nagy norvég kutató hatalmas küzdelmei eleven erővel jelennek meg a magyar olvasó előtt..." (Földrajzi Közlemények) "Izgalmas és humoros jelenetek változatos filmje pereg le az olvasó előtt." (Magyarság) "...zamatos, fordulatos nyelve plasztikusan elénk tárja Észak szépségeit és borzalmait." (Uj Nemzedék) "Az elbeszélés ... egyszerű és vonzó, emberien érdekes ... szinte kedvet érzünk, bárcsak minket is fölvett volna Amundsen parányi hajójára, a Gjöá-ra..." (Világ) "Nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna oly közvetlen hangú, ... élvezetes útleírást, mint Amundsennek ez a könyve. Aki ezt a művet elolvasta, türelmetlenül várja a többi köteteket... Nagy élvezettel olvastam különösen... a pompás tájleírásokat. A kietlen éghajlat, a gazdag állatvilág és a kevésszámú nomád eszkimó-család talajtalan élete a jég és víz hátán- egymásnak csaknem matematikai függvényei..." (Föld és Ember) Tervezett kötetek: 3. Magalhaes: A Föld elsõ körülhajózása - Megjelenik 2005-ben 4. Popper József: A mai Szovjetoroszország. Egy tanulmányút élményei képekkel és térképvázlattal (1926) - Megjelenik 2005-ben 5. Sir Francis Drake: Angol lobogó alatt a Föld körül 6. Zboray Ernõ: Az örök nyár hazájában. Feljegyzések Jáva szigetérõl 7. Haardt-Dubreuil: A szaharán keresztül. A sivatag elsõ átszelése Citroen-automobilon 8. Torday Emil: Bolyongások Afrikában 9 Nicaud: Pelletier Doisy repülõútja Párizstól Tokióig 10. Erland Nordenskiöld: Az indiánok között. El Gran Chaco (Dél-Amerika) A könyvek megrendelhetőek az Enciklopédia Kiadó weboldalán, vagy kaphatóak a könyvesboltokban.
Intelligens utazást kínál a British Airways
Az online foglalás, online bejelentkezés, interaktív ülésrend után programokat is kínál utasainak az angol légitársaságBudapest, 2005. szeptember 26. - London az egyik legnépszerűbb uticél a magyar utasok körében, ahová az idén több százezer honfitársunk utazik repülővel. Az utasok mintegy harmada üzleti célból, kétharmada pedig a szabadidő kellemes eltöltése végett utazik Londonba. Ezen utasok közel fele viszont úgy keresi fel a világvárost, hogy még nem tudja, mit érdemes vagy lehet megtekinteni a mintegy három Budapest nagyságú területen fekvő metropoliszban. Túllépve a már megszokott internetes utazási szokások határait, a British Airways és a British Airways Holidays számukra fejlesztett ki egy"intelligens London útikönyvet". Az útikönyv egy microsite, azaz egy erre a célra létrehozott internetes oldal, amely új dimenziókban mutatja be London legnépszerűbb művészeti, kulturális, szabadidős, sport és szórakozási lehetőségeit. A légitársaság és az utazásszervező ezzel a technikai megoldással tovább fejlesztette utazási szolgáltatásainak komplexitását, hiszen egy tranzakció keretében immár nemcsak online repülőjegy foglalást, online bejelentkezési lehetőséget, interaktív ülőhely és étrend választást, kedvező árú szállásfoglalási és autóbérlési lehetőséget, de kulturális, szabadidős és sport programokat is kínál utasainak a www.ba.com/londoniscloser weboldalon.A British Airways ez év tavaszán végzett reprezentatív felméréséből kiderül, hogy a repülőre szálló magyar utasok csaknem kétharmada Európa nagyvárosait veszi célba. A magyar utasok körében ezen belül is London számít az egyik legnépszerűbb úticélnak, hiszen ide az idén várhatóan több százezer honfitársunk látogat. Ez nem is csoda, hiszen Londonban a világon megtalálható szinte összes kultúra, nemzetiség képviselteti magát. A brit fővárosba érve kétségkívül varázslatos világba csöppen az utazó. Vibráló egyénisége utánozhatatlan sajátosságaiból és a városban megtalálható közel 150 nemzet kulturális ötvözetéből adódik. London lakossága hivatalosan csak mintegy 8 millió fő, de az időszámításunk szerint 50-ben Claudius Császár által alapított metropolisz lélekszáma folyamatosan 10 millió fő felett van, mivel a város nevezetességeire valamint egyre bővülő kulturális és szabadidős programjainak kínálatára állandóan legalább 2 millió turista kíváncsi.Napjainkban a közvetlenül az utasoknak eladott repülőjegyek jelentős része már az interneten talál gazdára és a légitársaságok ennek a trendnek megfelelően alakítják ki e-Szolgáltatásaikat, amelyek elsősorban a repülőjegyek online foglalására és az online bejelentkezési lehetőségre koncentrálódnak. Tovább lépve ezen szolgáltatások határain, a British Airways és a British Airways Holidays immár egy tranzakció keretében nyújt teljes körű utazási szolgáltatást.A British Airways e-Service portfoliója jelenleg is igen sokrétű szolgáltatásokat foglal magában. A ba.com-ra történő kattintás után az utasok tájékozódhatnak a BA gépek menetrendjéről, a repülőjegy online foglalását követően egy interaktív felületen választhatják ki preferált ülőhelyüket, a kívánt fedélzeti menüt. Ugyanebben a tranzakcióban szállodát foglalhatnak, autót bérelhetnek ott tartózkodásunk teljes időtartamára, és a további kényelmi szempontokat figyelembe véve online bejelentkezéssel valamint az otthon kinyomtatható saját beszállókártya segítségével a repülőtéri sorban állásnak is elejét vehetik.A BA Londonra vonatkozó turisztikai szakértelmén keresztül eddig nem ismert oldaláról igyekszik bemutatni Londont. A légitársaság online programajánlója múzeumok, mozik, színházak, koncerttermek, kiállítások, fesztiválok, sport programok, városnéző túrák gazdag programkínálatát szedte egy csokorba. A programajánló oldalon ezen kívül megtalálható a London híres nevezetességeinek leírása és az angolok által legjobbnak tartott éttermek és pubok listája is.A ba.com/londoniscloser oldal az adott város bemutatásán kreatív online eszközökkel és alkalmazásokkal is támogatja. Az oldalon megtekinthető egy londoni taxiból forgatott videó klipp és élőben hallgatható egy londoni rádióállomás adása is. A rendhagyó online turizmus népszerűsítő eszköz Európa szinte minden országában szeptember végén indul, helyi nyelven.A kedvező tarifáknak és a közkedvelt online szolgáltatásoknak köszönhetően a 2004/2005-ös üzleti évben 1,8 százalékkal javult a British Airways járatainak kapacitáskihasználtsága. A Budapest - London járatok kapacitáskihasználtsága meghaladta a British Airways átlagos nemzetközi kapacitáskihasználtságát és éves átlagban 76,6 százalékos szintet ért el. A British Airways magyarországi irodája a 2005. március 31-én zárult üzleti évben 56.000 utast szállított. Ezen utasok 65 százalékának az uticélja London volt, míg fennmaradó hányaduk tengeren túli utazásához, Londonon túlra is a British Airways-t választotta.
Trendi hely lett mára az egykori NDK fővárosából
Ha a hetvenes években dönteni kellett, hogy Nyugat- vagy Kelet-Berlinbe mennénk, egyszerűnek tűnt a választás az előbbi javára, s most 2005-ben is ugyanilyen egyszerű: az egykori Kelet-Berlin sokkal izgalmasabb és érdekesebb a nyugati résznél.A berliniek szerint városukat négy ízben építették újjá. Először a XIX. században, a német egyesülést követően a Hohenzollernek szabtak új formát a Spree-parti birodalmi fővárosnak. Majd jöttek a harmincas évek megalomán elképzelései; később a jóformán mindent porig romboló 1945-ös ostromot követően kezdődhetett az újabb építkezés. A Fal leomlását követően indult a negyedik újjáépítés: a kilencvenes évek elejétől világviszonylatban is páratlan gyorsasággal formálódott, formálódik a régi-új főváros.A kilencvenes években még óriási építkezések, daruerdők fogadták a látogatókat. Mára rengeteget változott a város, ám szerencsére erdőből, ligetből, parkból változatlanul jócskán akad Berlinben. Az újjáépítések során nagy gondot fordítottak a zöld területekre, a lakható környezetre, és ily módon a németek megteremtették az egyik legegészségesebb környezetű európai fővárost. Berlin területének egyharmadát teszik ki a zöld részek. A város ütőere a híres Kurfürstendamm sugárút, amellyel Bismarck vaskancellár szerette volna lepipálni a Champs-Élysées-t, ez azért nem sikerült, ám a 4 kilométer hosszú út valóban impozáns. A Kurfürstendamm egyébként választófejedelmi gátat jelent, a berliniek azonban leginkább Ku'dammnak, azaz Tehéngátnak hívják.Európa legnagyobb építkezése lassan-lassan befejeződik. Az elmúlt néhány évben az Alexanderplatz és a Rosa-Luxemburg-Platz környékén modern bevásárlóközpontok és éttermek létesültek. Manapság az Alexanderplatz, az Eberswalder Strasse, valamint az Oranienburger Strasse környékén találhatók a legjobb szórakozóhelyek, kiállítótermek és kocsmák. Ennek az az oka, hogy az alacsonyabb lakbérek miatt Nyugat-Berlinből a keleti városrészbe húzódtak a fiatalok és a nemzetközi művészvilág képviselői. Többen állítják, hogy egyes keleti részeken alig látni nyugdíjas korú embereket, azaz Berlin nem csupán a monumentális építkezések miatt Európa egyik legfiatalabb városa. Ugyancsak a keleti részbe tevődött át a híres házfoglalások fő színtere is. A lerobbant régi házakat elfoglaló fiatalok az önkormányzatokkal való egyezkedés során elérték, hogy igen alacsony lakdíj mellett maguk kereshetnek szponzorokat a házak renoválására. A leghíresebb ilyen foglalt ház a Thalesse, ahol rendszeresek a képzőművészeti kiállítások. Az egykori nyugati rész éjszakai központja, a Zoologischer Garden és környéke egyesek szerint mára unalmas lett, sokkal érdekesebb, pörgősebb Berlin keleti része. Mások szerint e véleményalkotásban szerepet játszik az is, hogy a volt NDK-sok közül sokan éreznek nosztalgiát a"mi kicsi államunk" iránt, és nyugodtabbnak, biztonságosabbnak tartották az akkori életet."Ossi" ismerőseink viszont úgy látják, hogy a "wessik" nemegyszer túlságosan nyomulósak és mindenbe beleszólnak.A város ütőere után járjuk körül a szívét, a mára híres fesztiválnegyeddé vált Potsdamer Platzot, amely többek között a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválnak is otthont ad. Ez a senki földje volt a hidegháborús években, és remegő inakkal vadnyulak szaladgáltak az őrtornyok közepette. Pár évvel az egyesülés után óriási építkezések kezdődtek itt. Ma a tér újra élettel telt meg, bevásárló- és szórakoztatóközpontok, mozik, színházak, uszodák várják a látogatókat és itt található a Daimler-Chrysler és a Sony több százezer négyzetméter alapterületű székháza is. A dinamizmus jórészt annak köszönhető, hogy a nyugatnémet állam vezetői mindig tartalékoltak pár milliárd márkát arra az esetre, ha megtörténik a "csoda", az egyesülés, de nagyon jelentősek, dollármilliárdokban mérhetők az amerikai és távol-keleti befektetések is.Hasznos tanácsok Közlekedés: Kitűnő a vasút- és közúthálózat, hasonlóan a belföldi repülőjáratokhoz. Hétvégén azonban gyakoriak a dugók. A taxik drágábbak és lassabbak is a városi tömegközlekedésnél, igaz, rögzített tarifával dolgoznak. A Welcome Card valamivel több mint 20 euró, ám három napig minden közlekedési eszközre jó, sőt, kedvezményes belépőkre is feljogosít. Szállás: Egy kétágyas szoba ára naponta 50 eurónál kezdődik, általában bőséges reggeli jár hozzá. Étkezés: Két személyre egy étkezés 40-50 euró. 600-700 forint egy korsó sör, virsli- és kolbászhegyek várnak ránk. Látványosságok: A Falmúzeum, a Checkpoint Charlie nevű egykori átkelőhely mellett található, filmvetítéssel mutatják be, hogyan próbáltak átmenekülni a keletiek a rothadó kapitalista világba. A Reichstag, a birodalmi gyűlés épületét is felújították, régi pompájában tündököl. A Múzeumsziget Berlin és a világ egyik legnagyobb múzeumi komplexuma.
Ízesítők: a cukor
A cukornád Kr. e. 15000 és 8000 között Melanéziában (Új-Guinea) fejlődött ki, majd 6000-ben jutott el Indiába, a "cukorgyártás bölcsőjébe". A nád termesztése és levének feldolgozása ugyanis innen terjedt el, de az első édes lé kinyerésének, illetve a kristályos cukor készítésének időpontja nem ismeretes.Nagy Sándor a perzsa birodalom meghódítása (Kr. e. 327) után seregével az Indus torkolatáig nyomult előre. Admirálisa, a krétai Nearchos tudósított európai emberként először egy indiai nádról, mely "méhek nélkül ad mézet". Kr. u. 600 körül a perzsák készítettek először formázott cukrot, ők a süvegcukor feltalálói.Az arabok hódító hadjáratai nyomán jutott el a cukornád Egyiptomba, Észak-Afrikába, Szicíliába, Dél-Spanyolországba, de a nyugati világ az első keresztes hadjárat során ismerte meg. 1174-től Velence lett az európai nádcukor-kereskedelem központja. Európában a 13. századtól kezdve létesítettek cukorfinomítókat, de a cukor még a 16. században is luxuscikk, illetve gyógyszer volt. Kolumbus 1493-ban honosította meg a cukornádat az újvilág spanyol és portugál felségterületein. Ennek nyomán a 17. század elején Portugália lett Európa ellátója, később - a Karib-tengeri csaták során szerzett gyarmatainak nádcukor ültetvényei révén - Anglia jutott az európai cukorpiacon vezető szerephez.1747-ben Sigismund Andreas Marggraf német gyógyszerész felfedezte, hogy egyes répafajtákban ugyanaz a cukor (a szacharóz) található, mint a csak "délen" termeszthető cukornádban. Tanítványa, a francia származású, de berlini születésű Franz Carl Achard folytatta kísérleteit, "nemesítette" a répát, cukortartalmát kinyerhető mértékűre fokozta. Munkássága nyomán 1784-ben született meg a cukorrépa, mint ipari növény. A világ első répacukor-gyárát is Achard létesítette 1801-ben.Magyarországon a "kezdeti próbálkozások" idejének tekinthetjük az 1790-es évek elejétől 1808-ig terjedő időszakot, melynek legnagyobb jelentőségű alakja Tessedik Sámuel, szarvasi evangélikus lelkész, író, kiváló pedagógus, aki Európában elsők közt létesített gyakorlati gazdasági és ipariskolát és a korszerű mezőgazdasági termelés egyik úttörője volt hazánkban. Német egyetemi tanulmányainak befejezése utáni tanulmányútjai során Marggraf, majd Achard munkásságával is megismerkedett. 1794-ben ismertette répatermesztési tapasztalatait, és 1796-ban először készített hazánkban répából cukrot.1803-ban Gertinger János Sámuel eperjesi gyógyszerész olyan répából gyártott Debrecenben cukrot, amelynek magjait Tessediktől kapta. Gertinger 2750 font répából Achard eljárása szerint 60 font szilárd cukrot állított elő ( 1 font = kb. 0,5 kg ).Az első cukorfőzde a mai Ercsi Cukorgyár területén, Lilien József báró birtokán létesült 1808-ban. A cukorfőzést Tessedik híres szarvasi mezőgazdasági iskoláján kívül később Linberger Gyula pesti iskolája is népszerűsítette. (1835-ben 100 cukorfőző dolgozott, egyik-másik - családjával - napi 100-200 fontnyi süvegcukrot tudott előállítani.) A magyar cukoripar gyáripari jellege 1849-től 1867-ig alakult ki és 1888-ra vált nagyiparrá.