Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Befellegzik a rövid távú repülésnek?
A független YouGov kutató és tanácsadócég szerint sok angol utazó számára „szociálisan elfogadhatatlanná” válik, hogy a közeli úti célokra repülővel utazzanak.A kutatásban megkérdezettek több mint harmada szerint néhány éven belül környezetvédelmi okokból a közeli úti célokra irányuló repülős utak háttérbe szorulnak olyan desztinációk esetében, ahova alternatív közlekedési eszközként a vasút is szóba jöhet. A kutatásban megkérdezett 2246 ember több mint fele válaszolta, hogy 300-400 mérföldön belüli úti célra tervezett utazásukkor szem előtt tartják az utazás környezetre gyakorolt hatását. 33 százalék válaszolta, hogy rövid távú utazásukkor fontosabb, vagy sokkal fontosabb szempont a környezet megóvása, mint az a tavalyi évben volt. 5 százalékuk állította, hogy egy-két éven belül környezetvédelmi okokból repülő helyett vasúttal szándékoznak eljutni az Anglián belüli és a közeli európai úti célokra. A tanulmány eredményeit támasztják alá az Eurostar statisztikái is. Az Európa nagyvárosai és Anglia között gyorsvasúti összeköttetést biztosító társaság utasainak szám az idei első negyedévben 21,3 százalékkal nőtt 2007-hez képest. Az első három hónapban összesen 2,17 millióan választották az Eurostar járatait. A társaság rekord pontosságot ért el, a vonatok 93,6 százaléka időben, vagy a menetrendhez képest 15 percen belül érkezett meg.
Pünkösdre kinyitnak a pincék
Idén immár három napon át – május 10-12. között – várják a borbarátokat a „Nyitott Pince Napok” szervezői, azaz a Nyitott Pincék Szövetsége, a Bacchus Arts Stúdió, a Magyar Turizmus Zrt. és az akcióhoz csatlakozó 116 kisebb-nagyobb pincészet hazánk 18 borvidékéről.Mint a keddi sajtótájékoztatón elhangzott, a cél a magyar borok népszerűsítése és a hazai vendégéjszakák számának növelése ebben az időszakban. Mivel a naponta 9-19 óra között nyitva lévő pincészetekben - ahol háromféle bort lehet a betérőknek ingyen, vagy kedvezményes áron kóstolniuk - elsősorban a borral foglalkozó gazdák várják a nagyérdeműt, az akció sikerét abban látják a szervezők, hogy ez alkalommal a borkészítés legbensőségesebb pillanataiba is betekintést nyerhetnek a borszerető kívülállók. És létrejöhet borosgazda és fogyasztó között egy olyan ismeretség, kötődés, amely valószínűsíti, hogy ez a kapcsolat nem csupán pünkösdi királyság. A tavalyi Nyitott Pince Nap alkalmával végzett felmérésből is hallhattunk adatokat. Eszerint a pincék elérték céljukat: bővül vendégkörük, kulturált borfogyasztásra adódik lehetőség három napon át, és az is kiderült, a hozzájuk betérő borturisták 74 százaléka tudatosan kereste fel valamelyik nyitva tartó pincészetet. Sok köztük a külföldi vendég, a borvásárlási lehetőséggel pedig mind a hazaiak, mind a külföldiek éltek: összesen 72 százalékban válaszolták azt a pincészetek, hogy nem távoztak tőlük üres kézzel a borturisták. 18,6 százalékuk szállást is foglalt a közelben, 40 százalékuk pedig ételt is rendelt a pincészetben a borkóstoló mellé. A megkérdezett pincészetek 65 százaléka válaszolta, hogy neve ismertségét segítette az akció, és 76 százalékuk bízik abban, hogy ez egyben vendégkörbővüléssel is jár. Egyébként idén elég változatos módon várják a kisebb-nagyobb – elsősorban családi vállalkozásként működő – pincészetek a Pünkösdkor hozzájuk betérőket: van, ahol nem aprózzák el, és ökröt sütnek ez alkalomra, van, ahol friss pogácsát tesznek a pohár mellé borkorcsolyaként. Végül két különlegességről is hallhattunk: a Sopron környéki pincéket egy 40 fős kerékpározó csapat keresi fel (már bejelentkeztek a pincészetekbe), és legtöbb helyen lesz lopóból kóstoltatás. Ami, mint kiderült, Európában különleges dolognak számít, a külföldről érkezők külön keresik ezt a fajta borkóstolást.
Műemléki világnap - díjmentesen látogatható számos műemlékegyüttes
A műemléki világnapon, pénteken tizennégy műemlékegyüttes kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt: az ingyenes belépés mellett különleges idegenvezetéssel is várja a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a látogatókat, akik az épületek máskor elzárt részeit is megismerhetik.Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a kezdeményezéssel hagyományt kívánnak teremteni, egyben fel akarják hívni a figyelmet a műemlékvédelem mostoha helyzetére. Hozzátette: az ünnep alkalmából nem csupán díjmentes belépést biztosítanak a tizennégy kiválasztott épületbe, hanem rendhagyó idegenvezetést is, így az érdeklődők előtt megnyílnak a műemlékek máskor nem látogatható részei is.A műemléki világnapon megnyitja kapuit a fertődi Esterházy-kastély, a pécsi Jakováli Hasszán-dzsámi és Idrisz baba türbéje, az ozorai várkastély, a tatai Esterházy-kastély, a dégi Festetics-kastély, az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély, a fáji Fáy-kastély, a fertőrákosi püspöki palota, a füzérradványi Károlyi-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, Majkon a volt kamalduli remeteség, a péceli Ráday-kastély, a szegvári volt vármegyeháza és a tuzséri Lónyay-kastély.Az uniós projektekről beszélve Varga Kálmán elmondta, hogy a 12 ezer hazai műemlék 8-10 százaléka szorul sürgős felújításra. Mivel azonban a hazai költségvetési források általában rendkívül szűkösek, az európai uniós pályázatok jelenthetik a megoldást: a projekteken keresztül elérhető forrásmennyiség révén a következő 4-5 évben már láthatóak lesznek az eredmények is - vélekedett az igazgató.Külön kiemelte a fertődi Esterházy-kastélyt, amely részben megújulva jövőre a Haydn-év rendezvénysorozatának ad otthont.2009 a kulturális örökség éve lesz Magyarországon, így jövőre a Magyar Turizmus Zrt.-vel közösen számos különleges programot készítenek elő - számolt be terveikről Varga Kálmán, majd hozzátette: épületeik egységes nyitva tartásával, új szolgáltatások kiépítésével céljuk a látogatói komfort növelése és a turisták jobb kiszolgálása. Az igazgató így elérhetőnek tartja a tavalyi négyszázezres látogatószám akár 40-50 százalékkal történő növelését is.A műemléki világnapot az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS kezdeményezésére 1984 óta ünneplik világszerte. Április 18-án különböző rendezvényeken hívják fel a figyelmet a műemlékekre, elsősorban azokra, amelyek megmentéséhez segítségre van szükség.
Több mint 2 milliárd forint a szentendrei skanzen fejlesztésére
Kiemelt projektként 2,222 milliárd forintos európai uniós és állami támogatásban részesül a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (skanzen). Az erről szóló Skanzen Örökség Program szerződését, amelyet Cseri Miklós, a skanzen főigazgatója és Lukovich Tamás, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója már aláírt, pénteken ünnepélyes körülmények között, újságírók előtt jegyezte ellen Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter valamint Hiller István oktatási és kulturális miniszter.A Skanzen Örökség Program négy beruházást foglal magában. Az első keretében a skanzen az eddig meglévő hét tájegység mellé felépíti az észak-magyarországi falut, amely az Ipoly és a Hernád közötti észak-magyarországi palóc terület hagyományos népi építkezését és életmódját mutatja be. A második: új bejáratot kap a múzeum, amely a mezőhegyesi vasútállomás épületének eredeti tervek szerinti rekonstrukciója lesz. Az épület fogadórészében csomagmegőrzőt és pelenkázót, valamint új kiszolgáló helyiségeket is kialakítanak. A harmadik kiemelt beruházás keretében 2,4 kilométer hosszú, korhű skanzenvasút épül öt megállóval. A fejlesztés negyedik elemeként Nyitott Muzeológiai Műhely épül, amely nyilvános műhelyként, kiállítóhelyként és új oktatási színhelyként működik majd. A fejlesztések 2010. március 31-ig megvalósulnak.
Mobilozhatunk az Air France járatokon
Az Air France és az OnAir szerdai bejelentése szerint megkezdődött a fedélzeti hanghívások kezdeményezésének és fogadásának tesztelése a társaság európai útvonalain közlekedő Airbus A318-as típusú repülőgépeken. A teljes körű mobilszolgáltatással az utasoknak lehetőségük lesz a fedélzetről telefonálniuk, SMS-eket, e-maileket küldeniük és fogadniuk.Az Air France és az OnAir 2007. december 17-én kezdte meg az első fedélzeti mobiltelefon-szolgáltatás tesztelését a nemzetközi járatokon. Az első három hónap alatt az utasok küldhettek és fogadhattak SMS-eket és e-maileket csatolmányokkal. Az OnAir mobilszolgáltatás az Inmarsat SwiftBroadband műholdas csatlakozás segítségével közvetíti a hangot és az adatokat a repülőgép és a külvilág között. A szolgáltatás tesztelésének első szakaszát követően, az utasok pozitív visszajelzései után kezdetét veszi a második szakasz, amelynek során az utasok telefonhívásokat is kezdeményezhetnek és fogadhatnak. A kísérleti szolgáltatás alatt gyűjtött adatok segítségével az Air France felmérheti, hogy mely szolgáltatásra van az utasoknak leginkább igénye. Április 2-ától az utasok pontosan ugyanúgy használhatják mobiltelefonjaikat és GPRS eszközeiket a levegőben, mint a földön. Külföldre utazáskor a szolgáltatás igénybevételéhez csupán egy roaming szerződésre van szükség. A szolgáltatás igénybevételének díját az utas mobilszolgáltatója számlázza ki a megszokott módon. Az Air France/OnAir szolgáltatás háromezer méter felett aktiválódik. Az egyidejű hívások száma maximum 6, az SMS- és e-mail-forgalom pedig korlátlan. Továbbá, ez az egyetlen olyan szolgáltatás, amely e-mail csatolmányok letöltését is lehetővé teszi.
Megnyitották Montecristo szigetét
Megnyílt a turisták előtt a Tirrén-tenger utolsó titokzatos szigete, az Elbától délre elterülő Montecristo, Alexandre Dumas híres regényének egyik helyszíne.A 14 négyzetkilométeres területre idáig csak iskolák, kutatók, műszaki szakemberek léphettek. A felügyeleti szerv, a Toszkánai Szigetek Park, legutóbbi tanácskozásán módosította a szabályt és engedi a látogatásokat, igaz, erősen korlátozott számban.Évente csak ezren járhatják be a vadregényes, szurdokkal, barlangokkal teli szigetet, de ők is kizárólag vezetővel. A jelentkezés interneten történik, utána már csak azt kell kivárni, hogy az ember sorra kerüljön. Arra azonban mindenkinek számítania kell, hogy a látogatást megelőző napon részt kell vennie egy előadáson, amely ismerteti a sziget ökológiai érdekességeit és felhívja a figyelmet azok megóvására. Az ezer látogatón kívül további kétezer ember kap évente lehetőséget, hogy megtekintse az egyetlen kikötő, a Cala Maestra mellett lévő természetes múzeumot - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.A szigeten, amelynek állandó lakosa csupán az őr és a családja, van egy 17. századi villa, amely antik kolostor maradványa és a San Mamiliano barlang, amely arról nevezetes, hogy a 4. században itt húzódott meg a vandálok elől menekülő palermói püspök.Érdekesek a tengeri barlangok is, amelyeket sirályok népesítenek be és amelyek alkalmi pihenőül szolgálnak a delfineknek, a barátfókáknak.