Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Több program- és diszkó-hajó lesz a Balatonon
A Balatoni Hajózási Zrt. (BH) 90 millió forint adózott eredményt ért el 2007-ben, a tavalyelőtti 60 millióval szemben a közgyűlés által elfogadott mérleg szerint - számolt be Horváth Gyula vezérigazgató a cég szezonnyitó sajtótájékoztatóján. A közgyűlés által pozícióján újabb három évre megerősített vezérigazgató elmondta 2007-ben 12 százalékkal nőtt az árbevétel - 1,8 milliárdról 2,1 milliárd forintra -, és a rendszerváltás óta a legjobb gazdálkodási eredményt érték el. A balatoni idegenforgalom kedvezően érzékeltette hatását több területen: tavaly 744 ezren utaztak a balatoni személyhajókon, ami 2,5 százalékos forgalomnövekedést jelent az előző évhez képest.A programhajók - főként a Badacsony és Tihany túra - iránt jelentősen, 40 százalékkal nőtt a kereslet. A kerékpárturizmus fellendülését jelzi, hogy a személyhajókra 10 százalékkal több biciklijegyet váltottak. A hajókon megtartott rendezvények népszerűsége 11 százalékkal-, a kompon átkelő utasok száma 5,8-, a járműveké 7,6 százalékkal emelkedett egy év alatt. Egyedül a cég egy hoteljében és két kempingjében nem regisztráltak forgalomnövekedést, amelyek kihasználtsága nem változott a korábbi évhez képest.A 22 kikötővel, 24 személyhajóval egy vitorlással és 4 komppal rendelkező társaság a 162. idényét megkezdve bővíti kínálatát az igényekhez alkalmazkodva - mondta Horváth Gyula. Az elhúzódó engedélyeztetéstől függ, hogy mikor tudják forgalomba helyezni a szezonnyitó rendezvény kapcsán bemutatott és kipróbált 12 személyes gyorshajót, amely 20 perc alatt teszi meg a Siófok-Balatonfüred közötti távolságot. Az idén több, összesen 11 kikötőből indítanak hajókat kisgyermekes családoknak bohócokkal és gyermekanimációs programokkal. A legtöbb kikötőből indul majd retro-diszkó hajó, és Siófok mellett idén nyártól Keszthelyen is válthatunk jegyet Grill-partyval egybekötött sétahajóra. Nemcsak a fő-, hanem az elő- és utószezonban is részt lehet venni már Badacsony-túrán, és a korábbiaknál több kikötőből indítanak borkóstolással egybekötött hajójáratokat. (MTI)
Az Austrian lett Európa legjobbja
A Capital üzleti magazin olvasói körében elvégzett felmérés szerint az Austrian Airlines, a Lufthansa és Swiss légitársaságokkal együtt a hagyományos európai menetrendszerinti járatok szegmensében vezető helyet foglal el.A felállított ranglistán az Austrian Airlines végzett az első helyen 2,3-es összesített eredményt elérve. A vállalat legjobb eredményeket a Szolgáltatási és Vendéglátási kategóriákban ért el. Az elmúlt évek során az Austrian széleskörű innovatív termék- és szolgáltatás palettát vezetett be a rendkívül sikeres és jellegzetes minőségi és szolgáltatási offenzíva keretében.Az egyéni és személyes szolgáltatásokra való összpontosítás, valamint a “We Care” projekt megteremtette a megfelelő alapot ahhoz, hogy az Austrian sikeresen meg tudja magát különböztetni versenytársaitól. Idén 22-ik alkalommal kérte fel olvasóit és online felhasználóit a Capital magazin, hogy értékeljék az egyes légitársaságok teljesítményét. A felmérés alapjául több mint 1000 törzsutas véleménye szolgált mintegy 17 ezer járat figyelembevételével a következő hat kategóriában: Ár/Teljesítmény aránya, Biztonságérzet, Szolgáltatás, Ülések kényelmi fokozata, Vendéglátási színvonal és Pontosság. A felmérés pontos eredményeit a magazin legújabb nyomtatott kiadványa publikálta, valamint az alábbi link segítéségével az interneten is megtekinthető: www.capital.de.
További tengerentúli járatok költöznek át a Heathrow Terminal 5-re
Június 5-től már a New York JFK járatok is az új terminálról indulnakBudapest, 2008. május 9. - A British Airways és a Heathrow repülőteret üzemeltető BAA bejelentette, hogy június 5-én újabb tengerentúli járatokat költöztetnek át a Heathrow Terminál 5-re. A tengerentúli járatok átköltöztetésének ebben a szakaszában a New York JFK-re valamint Abuja, Bangalore, Peking, Kairo, Cape Town, Lagos és Pheonix városok irányába közlekedő British Airways járatok költöznek át a március 27-én megnyílt új terminálkomplexumra.A British Airways naponta 8 járatot üzemeltet a New York JFK repülőtérre, a többi 7 desztináció irányába pedig napi egy járatot működtet. Jelenleg ezen járatok mindegyike a 4-es terminálról üzemel. A szóban forgó járatok a 4-es terminál forgalmának mintegy negyedét teszik ki.“Április 11-i bejelentésünknek megfelelően, tengerentúli járataink átköltöztetése a 4-es terminálról a Heathrow Terminal 5-re több fázisban történik meg. Ezt a döntést a zavartalan utasforgalom biztosítása érdekében hoztuk meg. A Heathrow Terminal 5 rendszerei immár megfelelően működnek, ezért június 5-én további tengerentúli járatok üzemeltetését helyezzük át az új terminálra.” - mondta Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója.“A British Airways légitársasággal együttműködve dolgoztunk azon, hogy megoldjuk a Heathrow Terminál 5 működésének kezdeti nehézségeit, és felkészüljünk a tengerentúli járatok átköltöztetésének soron következő fázisára. A közös munka a fennmaradó tengerentúli járatok migrációja tekintetében folytatódik.” - mondta Colin Matthews, a BAA vezérigazgatója.A 4.3 milliárd font értékű beruházással felépült modern terminál, mely Anglia legnagyobb önmagában álló épülete, évente 30 millió utas kiszolgálására képes.
Új funkciókkal bővíti internetes szolgáltatásait a British Airways
Beszállókártya faxon és e-mailben vagy PDF állományként elmentveTovábbfejlesztette online szolgáltatásait a British Airways, melyeknek köszönhetően az utasok online beszállókártyájukat a ba.com oldalról immár elfaxolhatják, e-mailben elküldhetik, de akár PDF állományként is elmenthetik. A British Airways közel egy éve vezette be magyar nyelvű online foglalási rendszerét, a szintén magyar nyelvű online check-in-t és az ehhez kapcsolódó online beszállókártyát. A légitársaság most három újabb funkcióval bővíti internetes szolgáltatásinak körét. A ba.com oldalon a check-in folyamatában, a „beszállókártya opciók” (boarding pass options) alatt elérhető új funkciók – a beszállókártya elküldése faxon és e-mail-en, vagy PDF állományként történő elmentése – célja az, hogy tovább bővítsék a British Airways online szolgáltatásait és ezáltal kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyék a foglalási folyamatot az utasok számára.A British Airways tavaly júliusban vezette be magyar nyelvű foglalási rendszerét. Szeptemberben, egy újabb lépésként a British Airways bevezette az online beszállókártyát Magyarországról induló utasai számára is, amelynek népszerűségét jól mutatja, hogy a bevezetését követően, mindössze két hónap alatt megduplázódott azok száma, akik igénybe vették ezt a szolgáltatást.A ba.com weboldalt több mint 40.000 utas használja naponta, a British Airways pedig folyamatosan törekszik arra, hogy minél hatékonyabbá és átláthatóbbá tegye internetes foglalási rendszerét utasai számára. Az új szolgáltatások a ba.com oldalon, az interneten elvégzett check-in folyamatában, a „beszállókártya opciók” (boarding pass options) alatt érhetők el az utasok számára.A check-in folyamat ezen részéhez érve az utasnak mindössze annyit kell tennie, hogy megadja azt a számot vagy e-mail címet ahova beszállókártyáját el kívánja faxolni vagy küldeni. A beszállókártya elfaxolásának vagy e-mail-en való elküldésének legnagyobb előnye az, hogy az utas a későbbiekben akkor is ki tudja nyomtatni beszállókártyáját, ha a check-in pillanatában nincs nyomtató a közelében. Ilyen eset lehet például az, ha a check-in-t a szállodai szoba kényelméből végezi el az utas, aki a ba.com oldalról a hotel recepciójához elfaxolt vagy e-mailben elküldött beszállókártyát a hotelből való kijelentkezéskor felveheti. A PDF állományként elmenthető beszállókártya lényege hasonló, azt egy pen drive-ra rámentve, később egy tetszőleges helyen és időben nyomtathatja ki az utas.A fent említett újdonságoknak, fejlesztéseknek köszönhetően az utasok térben és időben, foglalásuktól és bejelentkezésük helyétől függetlenül, ott és akkor nyomtathatják ki beszállókártyájukat, amikor és ahol a legalkalmasabb számukra.A fejlesztésektől függetlenül természetesen az utasok akár a repülőtéren is bejelentkezhetnek az induló járatokra. A Heathrow Terminal 5 repülőtéren 96 önkiszolgáló check-in automata (Self Service Kiosk) áll az utasok rendelkezésére erre a célra.
Általános egészségügyi információk utazóknak
Utazás - Egészség – általános információkHepatitis A és B, malária, hastífusz, gennyes agyhártyagyulladás, sárgaláz– rosszul hangzó, nálunk kevésbé ismert betegségek, amelyek azonban az utazók mindennapjainak részévé válhatnak, ha felelőtlenül nem készülnek fel utazásaikra. Az Egészségügyi Világszervezet általános ajánlásokkal látja el az utazókat arra vonatkozóan, hogy mely országokban és mely régióban milyen megbetegedésekkel kell számolni, milyen védőoltások felvétele ajánlott, helyenként kötelező. Ismertetőnkben a Magyarországon legnépszerűbb mediterrán és egzotikus úti célpontoknak megfelelően egy rövid körképet nyújtunk a leggyakoribb és legveszélyesebb betegségekről: hepatitis A és B, hastífusz, sárgaláz, malária és gennyes agyhártyagyulladás.Évente Magyarországról többszázezer ember utazik valamilyen mediterrán vagy egzotikus országba, közülük kb. 8.000-10.000-en fordulnak orvoshoz tanácsért és védőoltásért. 100.000 emberből mintegy 10 százalék betegszik meg az utazása alatt, ebből 1.100 betegnek kórházi kezelésre van szüksége. Sajnos 100.000 utazóból egyvalaki meghal valamilyen utazási betegségben. Éppen ezért rendkívül fontos a megfelelő tájékoztatás.Hepatitis, a mediterrán régió betegsége!Görögország, Portugália, Horvátország, Olaszország, Bulgária, Románia, Törökország, Tunézia, Jordánia és Egyiptom – sokan nem is gondolják, hogy a hozzánk közel elhelyezkedő országokba is szükségünk lehet védőoltásokra. Nemzetközi egészségügyi szervezetek (WHO, CDC) figyelmeztetnek arra, hogy a mediterrán nyaralásainkra egészségügyi szempontból is fel kell készülnünk. A hepatitis (fertőző májgyulladás) napjaink legelterjedtebb, legkönnyebben elkapható, utazással kapcsolatos fertőző betegségei közé tartozik, amely gyakori a mediterrán régió országaiban is. A mediterrán országok többsége közepesen vagy erősen fertőzött hepatitis-szel, mely védőoltásokkal megelőzhető. Az elmúlt öt évben Magyarországon több ezer ember fertőződött meg hepatitis A vagy B vírussal, az elmúlt két évben pedig számos belföldi járvány tört ki, részben a felelőtlen utazók által behurcolt vírusok miatt. Az év legveszélyesebb időszakának a nyár számít, amikor rengetegen utaznak a mediterráneumba, hiszen a Földközi-tengert övező országok többsége közepesen vagy erősen fertőzött mindkét vírussal, ugyanakkor erre egyetlen utazó sem gondol.A hepatitis A fertőzések száma legfőképpen azokon a területeken magas, ahol az alapvető higiénés szabályokat nem tartják be, vagy ahol a Földközi-tengerből kifogott tengeri állatokat (főként kagylókat) közvetlenül feltálalják a turistáknak. A vírus előfordulhat Magyarország közvetlen szomszédságában is, így Horvátországban, de elterjedt Görögországban, Törökországban, Tunéziában, Egyiptomban, Cipruson, Jordániában és Marokkóban is. A kórokozó szájon át, mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers, vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, palackozatlan vízzel és nem ivóvíz minőségű csapvízzel kerül be a szervezetbe. Tudni kell, hogy egy kutatás szerint a Földközi-tenger kagylóinak 40%-a vírushordozó, így olyan helyen is veszélybe kerülhetünk, ahol például az ivóvízelátással nincs probléma (Horvátország, Olaszország). A betegség hosszadalmasan gyógyítható, minden esetben kórházi kezelésre szorul a hepatitis A vírussal fertőzött beteg.A hepatitis a mediterrán régión kívül természetesen problémát jelent a trópusi országokban is, így mindenképpen számolni kell vele az afrikai (Egyiptom, Marokkó, Kenya, Mauritius, Zanzibár, Tanzánia) országokban, a közép- és dél-amerikai területeken (Karib-térség, Brazília, Argentína, Chile, Peru, Mexikó) és Ázsiában (Kína, India, Thaiföld, Indonéz-szigetvilág).A fertőző májgyulladás sokkal veszélyesebb formáját okozó hepatitis B vírus nemcsak szexuális úton, hanem vér és testváladékok által is terjed, elkapható egy véletlen baleset folytán is. A fertőzés forrása lehet véletlenszerű karcolás, piercing berakatás, akupunktúrás kezelések, sebészeti, fogászati beavatkozás is. A hepatitis B okozta májgyulladás a betegek 10 százalékánál krónikussá válik, és májzsugorhoz, májrákhoz vezethet. A fertőzés veszélyét csökkenthetjük, ha odafigyelünk a fent felsorolt tényezőkre, ugyanakkor teljes biztonságot, közel 100%-os védelmet csupán a védőoltás adhat. A hepatitis A és B védőoltások teljes sorozatának felvételével több évtizedre szóló védelmet szerezhetünk, így bátran utazhatunk. Utazás előtt legalább egy hónappal érdemes felkeresi a háziorvost, és kérni a védőoltás felírását.Évente 2,7 millióan halnak meg a maláriábandocument.write('malária');Kiemelten kell figyelnünk a maláriára, mert ez a fertőzés okozta megbetegedés már a világ legveszélyesebb betegségei közé tartozik - erre figyelmeztet a Egészségügyi Világszervezet is. A világ populációjának 40%-a malária-fertőzéssel veszélyeztetett területen él. Évente mintegy 500 millió ember betegszik meg maláriában, és több, mint kétmillió ember meg is hal ebben a betegségben. A legtöbb fertőzést és halálesetet a szubszaharai területről jelentik, azonban a betegség előfordul Ázsiában, Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is. A maláriaparazitákat moszkitók terjesztik. A betegség ellen ajánlott egyrészt mechanikai úton védekezni, azaz viseljünk hosszú ujjú ruházatot, szabadon lévő testrészeinket pedig kenjük be szúnyog elleni védőkrémmel, éjjel pedig moszkitóháló alatt aludjunk. A megfelelő öltözék mellett a malária megelőzésének leghatékonyabb módja a megfelelő gyógyszer alkalmazása. Mielőtt döntenénk, kérjük ki orvosaink tanácsát, a készítmények ugyanis a napozásra és alkoholfogyasztásra vonatkozó előírásaikat tekintve eltérnek egymástól, illetve néhány készítmény ellen a maláriaparaziták egy része már rezisztens, így a fertőzés megelőzésében nem lesznek hatékonyak.22 millió hastífuszos megbetegedés éventeA hepatitis A fertőzéshez hasonló módon, szintén széklettel terjed a hastífusz baktériuma, amely a rossz higiénés körülményekkel rendelkező országokban gyakori. A terjedési mód miatt nemcsak a trópusi országokban fordul elő, hanem a mediterrán utazások során kedvelt afrikai régióban is, ahol a higiénés körülmények eltérnek az európai normáktól. Különösen gyakori betegség Afrika északi és középső területein, Dél-Amerikában, valamint Ázsia trópusi területein. Amennyiben nyáron azt tervezzük, hogy Tunézia, Marokkó vagy Egyiptom lesz a nyaralásunk színhelye, akkor mindenképpen védekeznünk kell a hastífusz ellen is. Évente kb. 22 millió megbetegedés fordul elő a világ országaiban, amelyből kb. 200.000-en meghalnak. Sokszor a betegség enyhe tünetekkel zajlik, mely veszélyt jelent a fertőzés terjedése szempontjából. A hastífusz ellen védőoltással védekezhetünk, amellyel három évre szóló védettség biztosítható. Az egy adagból álló vakcina 2 éves kortól felvehető.Gennyes agyhártyagyulladás - százezres járványok AfrikábanAz utazókra leselkedő veszélyek közül nem szabad kihagynunk a gennyes agyhártyagyulladást sem, amely komoly járványokat és sajnos számos halálesetet okoz világszerte. A betegséget okozó baktérium felbukkanhat bármely melegebb, trópusi országban, így előfordul Ázsiában, az Indonéz-szigetvilágban, de akadnak megbetegedések például az USA területén is. A legveszélyesebb zóna azonban mindenképpen az afrikai Szaharától délre eső terület: Kenya, Tanzánia és Etiópia vidéke. Itt tört ki a kilencvenes években a betegség történetének legnagyobb járványa is, amikor 250.000 ember fertőződött meg, és sajnos 25.000-en meg is haltak. Évről évre újabb járványok ütik fel a fejüket, legutóbb 2002-ben kétszázan vesztették életüket gennyes agyhártyagyulladás miatt a Nagy-tó környékén. A rendkívül könnyen, cseppfertőzéssel terjedő gennyes agyhártyagyulladás ellen is létezik védőoltás. A 2 éves kortól alkalmazható vakcina egy adagja legalább öt évre szóló védettséget ad.Sárgaláz – elengedhetetlen a védekezés a dzsungeltúrákonElsősorban a trópusi területeken előforduló, rendkívül komoly betegség, amelyet szintén szúnyogok terjesztenek. A dél-amerikai, közép-afrikai régiók azon területein jelenik meg, ahol trópusi őserdőket vagy vízben gazdag, mezőgazdasági területeket találunk. Akik dzsungeltúrára indulnak, azoknak nem szabad a sárgalázról sem elfeledkezniük. A védőoltás az Országos Epidemiológiai Központban vehető fel, és tíz évre nyújt védettséget. A betegség visszaszorítása érdekében több, a régióba tartozó ország is kötelezően kéri a sárgaláz elleni védőoltást, illetve az azt bizonyító hivatalos oltási okmányt. A lázzal, sárgasággal és vérzéses tünetekkel járó betegségnél sajnos 20 % felett van a halálozási arány, éppen ezért fontos a védekezés.Meg kell ismételni a gyermekkori védőoltásokat felnőttkorban?Vannak olyan betegségek (kanyaró, mumpsz, rubeola, tetanus, gyermekbénulás, szamárköhögés), melyek ellen kötelezően beoltják a gyermekeket. Felnőttkorban az MMR (kanyaró, mumpsz, rubeola), valamint tíz évente a tetanus és a gyermekbénulás elleni védőoltás megismétlése ajánlott, különösen akkor, ha trópusi országokba látogatunk. Ennek az az oka, hogy ezekben az országokban még mindig gyakran előfordulnak ezek a betegségek járványos kitörések formájában. Ezért ajánlott kiutazás előtt egy-egy adag emlékeztető MMR és diftéria-tetanus-pertussis-polio elleni kombinált védőoltások felvétele. Mivel ezek emlékeztető oltások, így néhány nap alatt felelevenítik a gyermekkorban megszerzett védettséget. 21 éves kor felett ajánlott felvételük.A diftéria (torokgyík) fertőző, néha halálos kimenetelű betegség, melyet baktérium okoz. Közvetlen érintkezéssel vagy cseppfertőzéssel terjed. Először a felső légutakban jelenik meg bőrre emlékeztető, kékesfehér hártya, ezt enyhe láz, torokfájás és levertség követi. Nehezített légzés, rekedt köhögés, nyirokcsomó duzzanat jellemzi. Szívizom-, ideggyulladást, bénulást is okozhat.A tetanuszt okozó baktérium földdel szenyezett bőrsérülésen keresztül jut be a szervezetbe. Tetanuszfertőzésre gyanús sérülések lehetnek: mély, elszennyeződött sebek, nyílt törések, idült fekélyek, állati harapások, szakszerűtlenül végzett tetoválás és füllyukasztás. A baktérium erős mérgező anyaggal károsítja az idegrendszert, izomgörcsöt okozva. A merevgörcs tünetei általában a sérülés után 7-14 nappal jelentkeznek. A méreganyag folyamatos izom-összehúzódást (jellegzetes a szájzár) és heves görcsöket idéz elő, amelyek gyakran légzési és keringési elégtelenség miatt okoznak halált. Fontos a megelőzésben a seb megfelelő kitisztítása, és az elhalt szövetek eltávolítása. Az erősen szennyezett vagy mély sebek ellátását, lehetőleg, szakemberre kell bízni. A sebet minél hamarabb tiszta vízzel és szappannal valamint fertőtlenítőszerrel ki kell mosni. Mély sebet zárni nem szabad.A polióvírust tünetmentesen ürítő személy vagy beteg terjeszti. Széklet útján terjed, de szennyezett tárgyak, ételek is közvetíthetik. A betegség legtöbbször tünetmentes vagy enyhe légúti és emésztőszervi tünetekkel zajlik. A bénulásos forma újabb lázkiugrást követően, agyhártyagyulladással és változó kiterjedésű izomgyengeséggel majd izombénulással jár. A bénulás egy izmot is érinthet, de akár nyaktól lefelé minden mozgató idegre kiterjedve légzésbénulást is okozhat.További hasznos oltások a gyakori utazóknakDél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában hosszabb utazás esetén gyakran kapcsolatba kerülhetnek az utazók a helyi lakosokkal és állatokkal. A közvetlen érintkezés miatt számos olyan betegséggel is találkozhatnak, amelyek igazán nem tartoznak a sokat emlegetett utazási betegségek közé. Ilyen például a veszettség. A veszettség rendszerint halálosan végződő, fertőző betegség, fő lokalizációja a központi idegrendszer. A fertőzés leggyakoribb formája az, hogy a veszett állat marás által nyálával juttatja be a veszettség vírusát. Általában fertőzött macska, kutya harapásával, marásával kapjuk el. A veszett állat teteme is fertőzhet, hiszen bőrön, nyálkahártyán keresztül jut be a vírus a szervezetünkbe. Veszett eb nyála már 3-8 nappal a betegség jellemző tüneteinek fellépése előtt fertőző lehet. Jellegzetes tünete idegfájdalom, láz, víziszony, depresszió vagy düroham. A halált a légzésbénulás okozza, gyakorlatilag 100%-osan halálos kimenetelű. A tünetek a fertőzést követő néhány naptól hónapokig jelentkezhetnek. Ezalatt az idő alatt van lehetőség védekezésre védőoltással. Egyébként a betegség gyógyíthatatlan. A veszettség elleni védekezés akkor ajánlott, ha hosszabb időre utazunk, gyakran kerülünk vidéki környezetbe, ahol a háziállatok (kutya, macska) nagy számban szabadon kóborolnak.A kolera elsősorban a nagyon elmaradott, nagyon rossz higiénés körülmények (nyomornegyedek) között fordul elő a fejlődő országokban. A turisták nemigen szoktak ételt, italt ilyen helyekről beszerezni, így a kolera megbetegedésének kockázata csekély. A kolera baktérium fő terjesztője a kolerás széklettel, hányadékkal szennyezett víz, szennyvízzel kezelt nyers zöldségek, gyümölcsök, szennyezett csapvízzel mosott élelmiszer. Akár egy jégkocka közvetítheti a fertőzést. Mivel a kórokozó folyóvizek tengerparti torkolatában, lagúnákban szaporodik, az innen származó és nyersen fogyasztott ételek, tenger gyümölcsei gyakran okoznak tömeges megbetegedést. Súlyos hasmenéssel és hányással járó, gyorsan kiszáradáshoz vezető fertőző betegség. Nem könnyű megkülönböztetni számos egyéb, az utazókat érintő hasmenéstől. A kiszáradás veszélye csökkenthető megfelelő összetételű - szőlőcukrot, sókat tartalmazó - oldat itatásával. A kolera ellen is védekezhetünk védőoltással. Kolera elleni védőoltást utazás előtt két alkalommal kell felvenni, 1 hetes időközzel, így két évre szóló 85-90% védettség szerezhető.Kérjünk egészségügyi tanácsot és védőoltást utazás előtt legalább egy hónappal!A védőoltások felvételére és a gyógyszerek beszerzésére időben kell gondolni, ezért utazás előtt minimum egy hónappal ajánlott felkeresni a háziorvost, vagy a legközelebbi oltóközpontot. Az úti célpontuk és tervezett programunk ismertetésével a háziorvos vagy az oltóhelyen dolgozó orvos meghatározza, hogy a fent említett védőoltások közül, melyek felvétele ajánlott. A leggyakrabban alkalmazott védőoltás a hepatitis A és B, valamint a hastífusz elleni vakcina, hiszen ezek a betegségek világszerte, Európában is gyakran előfordulnak. A többi védőoltás főként csak egzotikus utazások, bizonyos trópusi országba való látogatások során ajánlott.Hasznos információkat találhatunk továbbá a www.utazaselott.hu utazási portálon is, amelyen a betegséginformációk országok szerint kereshetőek.
Utazási oltóhelyek
Utazásaink előtt minimum egy-két hónappal forduljunk orvosi szaktanácsadásért háziorvosunkhoz vagy a hozzánk közel eső oltóközponthoz. A mediterrán térségbe szükséges oltásokat (hepatitis A és B, hastífusz) felírhatja háziorvosunk vényre, és kiválthatók a patikákban. Könnyen és gyorsan elintézhető és megszerezhető a védettség, amellyel bátran utazhatunk bárhová a mediterrán térségben.Oltóközpontok:Trópusi és Utazási Betegségek IntézeteCím: 1094 Budapest, Páva u. 27.Telefonszám: 1/218-0679Nyitvatartási idő: Hétfő, szerda, péntek: egyeztetés szerint, előjegyzés 8.00-20.00Intermed OltóközpontCím: 1134 Budapest, Váci út 70.Nyitvatartási idő: Hétfő-péntek: 10.00-20.00Online jelentkezés: http://www.oltokozpont.hu/index.php?id=289Budapest ÁNTSZ Nemzetközi OltóközpontCím: 1138 Budapest Váci út 174Telefonszám: 1/465-3809Rendelési idő: Hétfő-péntek: 9.00-12.00, Hétfő: 13.00-18.00, Kedd: 13.00-15.00Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi OltóközpontCím: 1097 Budapest, Gyáli út 2-6. E épületTelefonszám: 1/476-1364Nyitvatartási idő: Hétfő-csütörtök: 9.30-14.00Nemzetközi Oltóközpont - Szent Margit RendelőintézetCím: 1032 Budapest, Vörösvári út 88-96. földszint Szakorvos: Dr. Darvas OlgaRendelési időHétfő: 17.00-19.00, Csütörtök:17.00- 19.00Elérhetőség:Központi tel. szám: 388-9180Oltóközpont: 388-9180/128 m.Hétfőn és csütörtökön hívható a rendelési időbenElőjegyzés, telefonon a Vörösvári úti Rendelőintézetben:8.00-20.00 a 388-7760; 8.00-16.00 a 388-8384 számon.Debrecen ÁNTSZCím: 4028 Debrecen, Rózsahegy u. 4.Telefonszám: 52/420-017, 52/414-199, 30/436-0969Nyitvatartási idő: Kedd, csütörtök: 9.00-11.00GyógyÁszok Kft. Praxis Orvosi RendelőCím: 4025 Debrecen ,Nyugati u. 5-7.Telefonszám: 52/531-411, 30/263-6527Nyitvatartási idő: Egyeztetés szerint, előjegyzésselGyőr ÁNTSZCím: 9024 Győr, Jósika u. 16.Telefonszám: 96/418-044Nyitvatartási idő: Hétfő: 11.00-15.00K&M Praxis Bt.Cím: 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 12.Telefonszám: 22/502-596, 30/903-3163Nyitvatartási idő: Egyeztetés szerint, előjegyzésselMiskolc ÁNTSZCím: Miskolc 3530 Meggyesalja u. 12.Telefonszám: 46/554-611Nyitvatartási idő: Hétfő: 9.00-12.00Nyíregyháza ÁNTSZCím: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.Telefonszám: 42/438-316Nyitvatartási idő: Szerda: 9.00-11.00Pécs ÁNTSZCím: 7623 Pécs, Szabadság u. 23.Telefonszám: 72/514-999Nyitvatartási idő: Kedd: 13.30-15.30PTE ÁOK Infektológiai, Katasztrófaorvostani és Oxyológiai IntézetUtazás-egészségügyi SzolgálatCím: 7632 Pécs, Akác u. 1.Telefonszám: 72/536-824Nyitvatartási idő: Kedd, szerda: 14.00-17.00Szeged ÁNTSZCím: 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.Telefonszám: 62/592-500Nyitvatartási idő: Kedd: 12.00-14.00Szombathely ÁNTSZCím: 9700 Szombathely, Sugár u. 9.Telefonszám: 94/506-300Nyitvatartási idő: Kedd: 09.00-11.00Veszprém ÁNTSZCím: 8200 Veszprém, József A. u. 36.Telefonszám: 88/424-866Nyitvatartási idő: Hétfő, szerda, péntek egész nap
Úti patika csomag
Mi kerüljön az úti patika csomagba?Az utazási felszerelés összetételét természetesen a célországban (országokban) létező körülmények, meglevő állapotok, illetve az odautazás módja és körülményei határozzák meg, valamint az utazó saját egészségi állapota. Ha kellő színvonalú, szervezett utazáson vesz részt a nyaraló, nem kell gondoskodnia arról, hogy olyan szálláshelyet keressen, ahol szúnyogháló is van, de a hátizsákos turistáknak célszerű ilyet magukkal vinni.Az egészségünk megőrzése céljából fontos olyan szereknek az összekészítése, melyek alkalmasak egyszerű helyzetek kezelésére, hogy ne kelljen ezek miatt orvoshoz fordulni. Könnyen előfordulhat, hogy olyan helyet választunk úti célul, ahol nincs a közelben orvos vagy patika, és egy nem várt betegség, vagy véletlen sérülés esetén időbe telik, mire orvosi ellátást kaphatunk. Ezért mindenképpen érdemes összeállítani egy olyan csomagot, amibe a legszükségesebb gyógyszereket összeválogatjuk, s ezek segítségével átvészelhetjük azt az időtartamot, amíg szakszerű ellátást kapunk. Az úti patika csomag összetétele mindig függ az utazótól. Ha valakinek például valamilyen alapbetegsége van és/vagy rendszeresen gyógyszert szed - cukorbetegség elleni készítmény, fogamzásgátló stb. – az nem hagyhatja ki ezeket a gyógyszereit sem, de még sok más hasznos dologra is gondolnia kell. Az úti patika csomagot mindig a kézipoggyászba tegyük, hogy kéznél legyen. Így akkor sem kell aggódni, ha véletlenül elkeveredik a csomagunk. A reptéren az ollót és a csipeszt – mivel szúrófegyvernek érzékelik az átvilágító készülékek – nem lehet átvinni, így azokat érdemes a bőröndbe csomagolni. Bizonyos országokba a belépéskor kérhetik a gyógyszerek listáját, amit magunkkal viszünk, így érdemes egy korrekt listát már itthon elkészíteni, és kinyomtatva magunkkal vinni. Ha szükséges orvosi szakvéleményt is vihetünk.Az utazásra használt úti patika tartalma legyen alkalmas a kialakuló fontosabb tünetek, egyszerűbb sérülések kezelésére, amelyeket még mi magunk is el tudunk látni. Ezért a következőket javasoljuk összekészíteni a csomagba: Felszíni bőrsérülések kezelésére használatos szerek, fertőtlenítő oldatok Mull-lap, géz Ragtapasz Olló, csipesz, hőmérő Lázcsillapító és fájdalomcsillapító szerek Hányingercsillapító gyógyszerek Görcsoldók Kiszáradás elleni sókeverék, amelyet folyadékban kell feloldani (hasmenés, folyadékvesztés esetén használandó) Allergiás reakció ellen gyógyszer, kenőcs Enyhe nyugtató, altató hatású készítmények a repülőút miatti alvászavarok ellen Fényvédő kenőcsök
Egészségügyi információk mediterrán térségbe utazóknak
Hasznos egészségügyi tudnivalók mediterrán országokba készülőknekHa amellett döntöttél, hogy idén nyáron a Földközi-tenger habjaiban merülsz el, akkor jól választottál. A viszonylag közelinek számító mediterrán országok sok kalandot, tartalmas vakációt ígérnek, ugyanakkor a nyaralásra sokféle szempontból fel kell készülnünk! Egészségügyi rovatunk célja, hogy hasznos utazási és egészségügyi tippeket nyújtson a körültekintő utazóknak.Térképezd fel a célország egészségügyi helyzetét!Próbálj minél több forrásból információkat és hasznos tippeket gyűjteni arról, hogy a kiválasztott célországban mire számíthatsz. A horvát, francia, spanyol és olasz riviéra minden bizonnyal a hazai higiénés körülményekhez hasonló környezettel vár, ugyanakkor nem szabad elfelejtkezned arról, hogy a tengerparton felszolgált halételek, tengeri csemegék ugyanabból a Földközi-tengerből kerülnek az asztalodra, ahová az afrikai országok ürítik a szennyvizüket. A halételek számos fertőzés forrásai lehetnek. Ha Görögországot, Bulgáriát, Montenegrót vagy Törökországot választod, akkor tudnod kell, hogy ezeken a helyeken a csapvíz nem fogyasztható. A szennyezett csapvízből készült jégkockák, üdítők és koktélok is fertőzés forrásai lehetnek. Amennyiben Afrika mellett döntesz, és Egyiptomot, Marokkót vagy Tunéziát választod úti célpontnak, akkor mindenképpen körültekintőbb egészségügyi felkészülésre van szükséged, hiszen itt számos egzotikus, számunkra ismeretlen betegség is előfordulhat. Az utazás előtt legalább egy hónappal érdemes felkeresned a háziorvost, aki hasznos tanácsokat tud nyújtani az utazással kapcsolatban, felvilágosítást tud adni az előforduló betegségekről, és még időben elkezdheti a szükséges oltások beadását. A mediterrán országokban egyébként három kiemelt, de védőoltással megelőzhető fertőzésre lehet számítani: hepatitis A, hepatitis B és hastífusz. Ezen kívül a hasmenéses betegségek okozhatnak problémát. Érdemes körültekintően felkészülni, hiszen nagyon kiszolgáltatottá tesz mindenkit, ha egy idegen országban szorul orvosi, vagy akár kórházi kezelésre.Minden utazó rémálma, a hasmenésBorzasztó érzés, amikor azért kell kihagynunk egy remek programot és a szállodai szobában rostokolnunk, mert egy fertőzés miatt hasmenéssel küzdünk. Annál pedig kevés borzasztóbb dolog van, mint amikor ez a probléma az utazás közben jelentkezik. A heveny, fertőzéses eredetű hasmenések emberről emberre közvetlenül nem terjednek, a hasmenés kialakulása leginkább a nem megfelelő higiénére vezethető vissza, leggyakrabban szennyezett étel vagy ivóvíz áll a fertőzés hátterében. A hasmenés pedig általában valamilyen fertőzés tüneteként jelentkezik, mely forrásai egy idegen helyen rendkívül változatosak lehetnek. A kórokozók ráadásul a nyári melegben sokkal gyorsabban terjednek.A nem megfelelően tisztított és kezelt ételek, a félig átsült vagy nyers húsok, halak, kagylók, polipok és osztrigák gyakran felelősek a hasmenés kialakulásáért. De a nyers zöldségek és gyümölcsök is könnyen válhatnak a fertőzés közvetítőivé. A saláták például különösen veszélyesek, fodros leveleik között ugyanis könnyen megtelepedhetnek a kórokozók. Gyümölcsök közül pedig biztonságosabb azokat választani, melyeknek lehúzható a héja. Vigyázzunk a tejtermékekkel, a hideg szószokkal és fagylaltokkal is! Ne feledjük, hogy a jégkocka szinte mindig csapvízből készül, az italokat ezért érdemesebb a hűtőben tárolni. A biztonság kedvéért mindig palackozott vizet vásárolj! Hasmenés esetén pihenj sokat, és feltétlenül ügyelj a fokozott folyadékpótlásra, nehogy kiszáradj, és egyél könnyű, diétás ételeket (pl. pirítós, főtt krumpli, keksz). Pihenj sokat, és ha nincs kedved a szobában maradni, feküdj ki a teraszra, de mindig maradj az árnyékban. Ha tüneteid több nap elteltével sem javulnak, feltétlenül fordulj orvoshoz!Mindenütt ott lehet a hepatitis AA mediterrán országok ízvilága rendkívül változatos. Az ínyencek tobzódhatnak a különleges fűszerezésű nemzeti specialitásokban, de a hagyományosabb, a közép-európaihoz közel álló ízvilágot preferálók is találnak majd a fogukra valót. A Földközi-tenger közelsége miatt a tenger gyümölcsei állandó szereplői az étlapoknak. A mediterrán országok többségében a hepatitis A jelenti a legnagyobb veszélyt. Kórokozója leginkább mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe. Akár a tengerparti tusoló csapvize is felelős lehet a fertőzésért. A szennyezett ivóvíz és a mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása, ezért mindenképpen érdemes palackozott vizet inni, és ezt használni fogmosáskor is.Sajnos az alapvető higiénés szabályok betartása sem garantálja azt, hogy biztosan nem fertőződünk meg, hiszen a jégkockák, a fagylalt és a nem kellően megfőzött kagylók is készülhetnek fertőzött alapanyagokból, ezeket pedig egyetlen utazónak sincs módja ellenőrizni. A tengerparton vásárolt gyümölcsökkel kapcsolatban is ugyanez a veszély állhat fenn. A hepatitis A fertőzés ellen létezik védőoltás, ami közel 100%-os védelmet nyújt. Utazás előtt legalább 2 héttel érdemes kérni a vakcina beadását háziorvosunktól, mert 10-14 nap kell a megfelelő védelem kialakításához. A hosszú távú védettség (20 év) megszerzése érdekében 6 hónap múlva egy emlékeztető oltás felvétele javasolt.Nagy tömegben könnyen terjed a hastífuszA mediterrán országok közül Tunéziában, Egyiptomban, Törökországban és Jordániában nemcsak a hepatitis A jelent komoly veszélyt, hanem a hastífusz is a rossz higiénés viszonyok miatt. A hastífusz baktériuma a hepatitis A-hoz hasonló módon, széklettel, szennyezett étellel és itallal terjed, ráadásul komoly szövődményekhez vezethet. Megkaphatjuk szennyezett tárgyak és fertőzött emberek érintése által is. Akik ezekbe az országokba utaznak, általában sok csillagos, elegáns szállodát választanak all inclusive ellátással. Azt gondolhatnád, hogy itt megfelelőek a higiénés körülmények, és nem leszel fertőzésveszélynek kitéve, de ez sajnos nem igaz. Az ínycsiklandó zöldségeket és gyümölcsöket mind csapvízzel mossák meg, és ebből készülnek a hűsítő jégkockák is. Mivel ezekben az országokban magas a fertőzöttek aránya, előfordulhat, hogy a konyhai személyzet között is vannak hepatitis A vírussal, vagy hastífusszal fertőzöttek, akik így könnyen továbbadhatják a kórokozókat. A hastífusz ellen is védekezhetsz védőoltással. Egyetlen adag vakcina 2 hét alatt megfelelő védelmet biztosít, ami 3 éven át fennmarad. Fordulj háziorvosodhoz tanácsért, és szükség esetén kérj védőoltást!Körültekintően kalandozz!Sokan egyedül, vagy barátokkal vágnak neki a nyári utazásnak, és forró kalandokra vadásznak. Miért is ne? Ha így döntesz, akkor ne feledkezz meg a biztonságról sem! A mediterrán országok közepesen vagy erősen fertőzöttek hepatitis B vírussal is, emiatt a védőoltás elengedhetetlen! Ha a kalandból a szép élményre és vad éjszakákra szeretnél emlékezni, nem kórházban töltött hetekre, akkor az oltásról ne feledkezz meg! A hepatitis B vírus azonban nemcsak szexuális úton, hanem vér és testváladékok által is terjed, így a védőoltás azoknak is ajánlott, akik biztos párkapcsolatban élnek. A fertőzés közvetítője lehet véletlenszerű karcolás, baleset, sebészeti, fogászati beavatkozás is. Tunéziában, Egyiptomban és Törökországban az is növeli a fertőzés kockázatát, hogy sok orvosi rendelőben nem egyszer használatos tűt használnak, hanem a fertőtlenített tűket többször újra alkalmazzák. A kevésbé kalandvágyó utazókat is könnyen érhetik kis balesetek, és a sebek ellátása rosszabb egészségügyi higiénés viszonyok között növeli a megfertőződés lehetőségét. Ne felejts el gumiszandált is vinni, ezzel megakadályozhatod az éles kövek, kagylók és a tengeri sünök okozta sérüléseket. A közel 100%-os, életreszóló védettséget biztosító hepatitis B elleni oltási sor beadásához az utazás előtt legalább 4-6 héttel keresd fel háziorvosodat, vagy a legközelebbi oltóközpontot.Támogatott prevenció – védőoltások elérhetőségégéről, áráról rövidenSzerencsére hepatitis és hastífusz ellen egyaránt létezik védőoltás. Érdemes a hepatitis A és B típus ellen egyaránt védelmet biztosító, kombinált védőoltást választani, így kevesebb oltásra lesz szükség. A hepatitis elleni oltóanyagok 25%-osan támogatottak. Egy adag vakcina így 2800-4000 forintba kerül, a közel 100%-os, hosszú távra szóló védelemhez pedig az oltás típusától függően két-három adagra van szükség. A fiatalok 14 éves korukban már kötelezően kapnak hepatitis B elleni védőoltást, de az 1985 előtt születettek még nem kaptak hazánkban kötelező iskolai védőoltást. Márpedig ez az a korosztály, aki most a legtöbbet utazik külföldre. Ha 14 év alatti gyerekkel utazunk, fontos az ő biztonságáról is gondoskodni, egy éves kor felett ugyanis már a gyerekek is védhetők hepatitis ellen vakcinával. Ők így majd mentesülnek az iskolai oltás alól, ha oltási kiskönyvükkel igazolni tudják, hogy megkapták a három oltásból álló sorozatot, és így megszerezték az életre szóló védettséget. A hastífusz elleni vakcina kb. 3800 forintba kerül, de csak egy adagra van szükség a védettség megszerzéséhez, amely két héten belül kialakul, és 3 évig tart. Mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy két évnél fiatalabb gyerekkel ne utazzunk olyan országba, ahol számítani lehet hastífusz előfordulására, hiszen teljesen védtelen lesz a betegséggel szemben. Ugyanis míg a hepatitis elleni oltás már egy éves kortól felvehető, a hastífusz ellen vakcina beadása csak két éves kortól ajánlott.Barnulj okosan!Ha szép, napbarnított bőrszínnel, és nem egy rák vörösségével szeretnél hazatérni a nyaralásból, bőrödet fokozatosan készítsd fel a napozásra. A nyaralás előtt pár alkalommal akár el is mehetsz néhány percre szoláriumba. Bőröd belső védelméhez fokozott C, E és B vitamin, valamint szelén és cink bevitelre lesz szükséged. Étrendedbe ezért válogass citrusféléket, avokádót, sárgarépát, búzacsírát, olajos magvakat, barna rizst és teljes kiőrlésű gabonaféléket, vagy érdeklődj a gyógyszertárban olyan készítmény után, mely tartalmazza ezeket a vitaminokat és nyomelemeket.Mivel a tenger mellett folyamatosan mozog a levegő, nem érezzük annyira a hőséget, így sokkal könnyebben megpirulhatunk. Fél órával a strandra indulás előtt kend be bőrödet a bőrtípusodnak megfelelő faktorszámú fényvédő krémmel, és a tengeri fürdőzés után ismételd meg a kenekedést. A nagyon világos bőrre 20-22-es (sok anyajegy, vagy a családban előforduló bőrrák esetén akár 32-es), a világosra 15-20-as, sötétebb bőrre 10-15-ös, a sötét, csaknem kreol bőrre 5-7-es faktorszámú fényvédőszer ajánlott. Ha kisgyerekkel utazol, tartsd szem előtt, hogy az ő bőrüket fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Védd őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vidd őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni. Ne feledd, hogy bőrödre nem csak esztétikai szempontok miatt kell vigyáznod! Sokkal fontosabb, hogy megóvd a káros napsugárzástól.Készülj fel minél alaposabban a nyári kikapcsolódásra, hogy garantáltan csodás, felejthetetlen élményekkel térj haza. Jó utat kívánunk!
Utazási betegségek, oltások
Az utazások során elkerülhetetlen, hogy az utazók megkapják azon egészségügyi információkat, amelyek tudatában biztonságossá tehetik utazásaikat. Az egészségügyi tájékoztatást, ezzel pedig a járványok és betegségek prevencióját szolgálja az alábbi összeállítás, amelyben röviden összefoglaltuk, hogy az utazóknak mire kell ügyelniük utazásaik előtt és alatt.Leggyakoribb utazási betegségekHepatitis AA hepatitis A az egyik legelterjedtebb vírusfertőzés a világon. 1,4 millió új hepatitis A fertőzés fordul elő évente. A korokozó szájon át mosatlan zöldségekkel, gyümölcsökkel, fertőzött élelmiszerekkel, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött tengeri ételekkel, vagy nem ivóvíz minőségű vízzel kerül be a szervezetbe. Az alapvető higiénés rendszabályok betartásával ugyan csökkenthetjük a hepatitis A vírussal történő megfertőződés esélyét, azonban biztos és hosszú távú védelmet védőoltással szerezhetünk. A hepatitis A fertőzés legjellegzetesebb tünete a sárgaság, azonban fejfájás, hányinger, étvágytalanság, fáradékonyság, izom-, izületi fájdalom, sötét színű vizelet, agyag színű széklet is a betegségre utalhat. A tünetek 15-50 nappal a fertőzést követően jelentkeznek. Magától gyógyuló betegség, de akár több hetes kórházi kezeléssel járhat, és hónapokig is elhúzódhat.Hepatitis BAz Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egyik legkomolyabb, az egész világot érintő betegségnek tartja a hepatitis B fertőzést. Becslései szerint eddig mintegy kétmilliárd embert fertőzött meg a vírus a világon. Közülük 350 millió ember szenved krónikus fertőzésben, és évente egymillió ember hal meg a fertőzés következtében.Szexuális úton, vér és testváladékok által terjed, de a fertőzés átvitlére alkalmas lehet (minimális mennyiségű vérzéssel járó) véletlenszerű karcolás, piercing berakatása, tetoválás készíttetése, akupunktúrás kezelés, sebészeti, fogászati beavatkozás is, illetve közvetíthetik eszközök, tárgyak (borotva, fogkefe, körömvágó olló, törölköző közös használata). A hepatitis B fertőzések 10%-a krónikussá válik, májzsugorhoz, májrákhoz vezethet. A teljes védőoltási sor életreszóló védettséget biztosít. A sárgasággal járó hepatitis B 4-6 hétig is eltarthat, a lábadozás 2-6 hónap is lehet. A betegség lassan kezdődik, rendszerint láz nélkül. A kezdeti szakaszban a betegnél fáradtság, izületi fájdalmak, étvágytalanság jelentkezik, majd ezt követi a sárgaság. A fertőzés lappangási ideje 45-180 nap, leggyakrabban 60-90 nap. A fertőzőképesség a lappangási időben, rendszerint több héttel a tünetek megjelenése előtt kezdődik. A tünetmentes hordozók és a krónikus betegek évekig, akár életük végéig fertőzőképesek lehetnek.SárgalázRendkívül veszélyes fertőző betegség, amelyet a sárgaláz vírusa okoz. Két típusa van: dzsungel sárgalázról beszélünk, amennyiben az esőerdőkben honos szúnyogok fertőznek, másik típusa a városi sárgaláz. A betegség gyakran tünetmentes vagy enyhe lefolyású. Ritka a súlyos forma, azonban a halálozási aránya magas. A lappangási idő 3-6 nap, amelynek elteltével láz, fejfájás, hasi fájdalom és véres hányás jelentkezik. Ezután átmeneti javulás következik be, amelyet sokkos állapot és testszerte jelentkező vérzések követnek. Végül kialakul a vese- és májelgételenség, amely halált okoz. A májelégtelenség sárgasággal is jár, innen származik a betegség elnevezése.HastífuszA rossz higiénés körülmények kiváló táptalajt biztosítanak a hastífusz baktérium terjedésének. A hastífusz széklettel szennyezett étel, ital, tárgyak, „piszkos kezek” közvetítésével terjed. A rossz közműellátottság, az ivóvíz szennyeződése nagy járványokat okoz. Az utazókat, elsősorban a baktériumhordozó - ételt készítő vagy takarító – személyzet fertőzheti meg. A kórokozó könnyű terjedési módja miatt évente mintegy 22 millió ember fertőződik meg hastífusszal, s közel 200.000-en bele is halnak a betegségbe. A zsúfolt utcák, a közkedvelt turisztikai nevezetességek, éttermek és nyüzsgő piacok így - a felejthetetlen élmények mellett - súlyos szövődmények forrásaivá válhatnak. A betegség lassan bontakozik ki: fáj a beteg feje, torka, és fokozatosan emelkedik a láza, a pulzusa pedig a lázhoz képest alacsony. Ha a kórokozó bejut a véráramba, több szerv károsodását, szív- és idegrendszeri szövődményt, illetve a bélfal átlyukadását okozhatja.Gennyes agyhártyagyulladásA járványos agyhártyagyulladás igen súlyos betegség, a kezeletlen esetek nagy arányban halállal végződnek, de olyan maradandó szövődményei is lehetnek, mint a süketség, kancsalság, idegrendszeri elváltozások, vagy elhalás következtében az ujjak elvesztése. A betegség ráadásul nagyon könnyen, cseppfertőzéssel terjed, azaz elkapható pl. csókolózás vagy puszi útján, tüsszentéssel és köhögéssel, vagy akár közös evőeszköz-használattal is. Így elsősorban a beteg közvetlen családtagjai és barátai veszélyeztetettek, de azokat is könnyen megfertőzheti, akikkel egy közösségen belül szoros kapcsolatba kerül (pl. iskolában, katonai közösségben, zsúfolt helyeken). Talán nem is gondolnánk, de a nagy meleg, magas páratartalom és óriási zsúfoltság miatt a még tünetmentes beteg nagyon könnyen megfertőzhet másokat egy szórakozóhelyen is.A járványos agyhártyagyulladás a világon mindenütt veszélyt jelenthet, de Európában szerencsére ritkán fordul elő. A járványos agyhártyagyulladás szempontjából legkritikusabb terület az ún. afrikai „meningitis öv”, amely a Szahara és az Egyenlítő közötti területen húzódva átszeli az egész kontinenset. Mikor gyanakodjunk járványos agyhártyagyulladásra? A betegség jele lehet a hirtelen kialakuló hidegrázás és magas láz, valamint az erős fejfájás. További tünete a hányás, tarkómerevség (amikor a beteg nem tudja előrehajtani a fejét) és aluszékonyság. Súlyos esetekben eszméletvesztés is bekövetkezhet, valamint tűszúrásszerű bőrvérzések is kialakulhatnak. Mindenképpen minél előbb orvoshoz kell fordulni a tünetek jelentkezése esetén, orvosi beavatkozás nélkül ugyanis a megbetegedések közel fele halállal végződik.VeszettségA veszettség orvosi kezelés nélkül halálosan végződő, fertőző betegség. Fő lokalizációja a központi idegrendszer. A fertőzés leggyakoribb formája az, hogy a veszett állat marás által nyálával juttatja be a veszettség vírusát. Általában fertőzött macska, kutya harapásával, marásával kapjuk el. A veszett állat teteme is fertőzhet, hiszen bőrön, nyálkahártyán keresztül jut be a vírus a szervezetünkbe. Veszett eb nyála már 3-8 nappal a betegség jellemző tüneteinek fellépése előtt fertőző lehet. Jellegzetes tünete idegfájdalom, láz, víziszony, depresszió vagy dühroham. A halált a légzésbénulás okozza, gyakorlatilag 100%-osan halálos kimenetelű. A tünetek a fertőzést követő néhány naptól hónapokig jelentkezhetnek. Ezalatt az idő alatt van lehetőség védekezésre védőoltással. Egyébként a betegség gyógyíthatatlan.KoleraA kolera baktérium fő terjesztője a kolerás széklettel, hányadékkal szennyezett víz, szennyvízzel kezelt nyers zöldségek, gyümölcsök, szennyezett csapvízzel mosott élelmiszer. Akár egy jégkocka közvetítheti a fertőzést. Mivel a kórokozó folyóvizek tengerparti torkolatában, lagúnákban szaporodik, az innen származó és nyersen fogyasztott ételek, tenger gyümölcsei gyakran okoznak tömeges megbetegedést. Súlyos hasmenéssel és hányással járó, gyorsan kiszáradáshoz vezető fertőző betegség. Nem könnyű megkülönböztetni számos egyéb, az utazókat érintő hasmenéstől. A kiszáradás veszélye csökkenthető megfelelő összetételű - szőlőcukrot, sókat tartalmazó - oldat itatásával.DiftériaA torokgyík fertőző, néha halálos kimenetelű betegség, melyet baktérium okoz. Közvetlen érintkezéssel vagy cseppfertőzéssel terjed. Először a felső légutakban jelenik meg bőrre emlékeztető, kékesfehér hártya, ezt enyhe láz, torokfájás és levertség követi. Nehezített légzés, rekedt köhögés, nyirokcsomó duzzanat jellemzi. Szívizom-, ideggyulladást, bénulást is okozhat.TetanuszA tetanuszt okozó baktérium földdel szenyezett bőrsérülésen keresztül jut be a szervezetbe. Tetanuszfertőzésre gyanús sérülések lehetnek: mély, elszennyeződött sebek, nyílt törések, idült fekélyek, állati harapások, szakszerűtlenül végzett tetoválás és füllyukasztás. A baktérium erős mérgező anyaggal károsítja az idegrendszert, izomgörcsöt okozva. A merevgörcs tünetei általában a sérülés után 7-14 nappal jelentkeznek. A méreganyag folyamatos izom-összehúzódást (jellegzetes a szájzár) és heves görcsöket idéz elő, amelyek gyakran légzési és keringési elégtelenség miatt okoznak halált. Fontos a megelőzésben a seb megfelelő kitisztítása, és az elhalt szövetek eltávolítása. Az erősen szennyezett vagy mély sebek ellátását lehetőleg szakemberre kell bízni. A sebet minél hamarabb tiszta vízzel és szappannal, valamint fertőtlenítőszerrel ki kell mosni. Mély sebet zárni nem szabad.PolioA poliovírust tünetmentesen ürítő személy vagy beteg terjeszti. Széklet útján terjed, de szennyezett tárgyak, ételek is közvetíthetik. A betegség legtöbbször tünetmentes vagy enyhe légúti és emésztőszervi tünetekkel zajlik. A bénulásos forma újabb lázkiugrást követően, agyhártyagyulladással és változó kiterjedésű izomgyengeséggel, majd izombénulással jár. A bénulás egy izmot is érinthet, de akár nyaktól lefelé minden mozgató idegre kiterjedve légzésbénulást is okozhat.Ajánlott és kötelező utazási oltások Gyermekkori emlékeztető oltásokat (diftéria, tetanus, polio, pertussis, MMR=mumpsz, rubeola, kanyaró ) elegendő utazás előtt 1-2 nappal felvenni. 21 éves kor felett ajánlott a gyermekkori oltások megismétlése. Tetanus és pertussis elleni védőoltás felvétele 10 évente javasolt.Hepatitis A elleni védőoltás – A hepatitis A elleni védőoltás minden 1 éven felüli gyermeknek és minden egészséges felnőttnek ajánlott, aki járványveszélyes területre látogat Közép- és Dél-Amerika, Mexikó, Ázsia (Japán kivételével), Afrika, Kelet-Európa és egyes dél-európai, mediterrán országok. 10-14 nap alatt egyetlen adag oltás felvétele megfelelő védelmet nyújt az utazónak. Ajánlott ismétlő oltás: 6-60 hónap múlva az első oltás felvételét követően, így minimum 20 évre szóló védettség szerezhető. 1 éves kortól adható. A vakcina más oltásokkal egyidőben is alkalmazható, de más helyre adandó. Egyetlen hepatitis A oltás 5 évre nyújt védettséget.Hepatitis B elleni védőoltás beadására két módon van lehetőség. Ha az utazás előtt már csak egy hónap áll rendelkezésre, akkor 3 oltás felvétele javasolt 0-7-21 napos időközzel. Ebben az esetben 12 hónap múlva egy emlékezetető oltás beadása szükséges. A négy dózis felvétele után életreszóló védettség szerezhető. Amennyiben több idő áll rendelkezésre utazás előtt a védőoltás felvételére, megfelelő védettség szerezhető két, 1 hónapos időközzel adott oltás felvételével. Ebben az esetben az első oltás után 6 hónappal egy harmadik oltás felvétele szükséges a teljeskörű hepatitis B elleni védelemhez, az életre szóló védettség biztosításához (hepatitis B ellen közel 100%-os védettség csak a 3. oltás felvétele után kb. egy hónappal alakul ki). A hepatitis B elleni védőoltás újszülött kortól adható. 11-15 éves kor között 2 dózis elegendő a felnőtt adagból.Hepatitis A és B elleni kombinált védőoltás beadására szintén két módon van lehetőség. Ha az utazás előtt már csak egy hónap áll rendelkezésre, akkor 3 oltás felvétele javasolt 0-7-21 napos időközzel, csak felnőttek esetén. Ebben az esetben 12 hónap múlva egy emlékezetető oltás beadása szükséges. A négy oltás felvétele után hepatitis B ellen életreszóló, hepatitis A ellen minimum 20 évre szóló védettség szerezhető. Amennyiben több idő áll rendelkezésre utazás előtt a védőoltás felvételére, megfelelő védettség szerezhető két, 1 hónapos időközzel adott oltás felvételével. Ebben az esetben az első oltás után 6 hónappal egy harmadik oltás felvétele szükséges a teljeskörű hepatitis B elleni védelemhez, a hosszú távú védettség biztosításához (hepatitis B ellen közel 100%-os védettség csak a 3. oltás felvétele után kb. egy hónappal alakul ki, míg hepatitis A ellen már a 2. oltás után 10-14 nappal). A hepatitis A és B elleni kombinált védőoltás egy éves kortól adható.Sárgaláz elleni védőoltás igazolása több országba történő beutazás esetén szükséges, ezért erről előzetesen tájékozódjon. A sárgaláz elleni oltás az egyetlen kötelező oltás, amiből bizonyos országokba lépve kérhetik az oltást igazoló okmányt. A sárgaláz elleni oltóanyagot csak a Nemzetközi Oltóközpontban lehet felvenni. Az oltást minden 9 hónapnál idősebb személynek ajánlatos beadatni, aki járványos területre vagy olyan országba utazik, ahol igazolni kell, hogy az oltást megkapta. Az oltási igazolvány 10 nappal a beadást követően lesz érvényes! Célszerű az oltást felvenni legalább 6 héttel az indulás előtt. Folyamatos tartózkodás esetén az oltást 10 évenként meg kell újítani, ugyanis a sárgaláz elleni védőoltás 10 évre szóló védettséget biztosít.Hasífusz elleni védőoltás: egy adag vakcina 2 hét alatt hatékony, kb. 95%-os védelmet biztosít hastífusz ellen 3 éven át. Az oltás megismétlése akkor ajánlott 3 év múlva, ha fertőzött területre utazunk. 2 éves kortól adható.Gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltás: egy adag oltás 2éves kor felett 5 évre szóló védettséget biztosít, a védelem a beadást követő 2 hét múlva alakul ki. Az oltás megismétlésére csak akkor van szükség 5 év elteltével, ha fertőzött területre utazunk. A nem-konjugált vakcina 2 éves kortól adható.Veszettség elleni védőoltást 3 alkalommal 0-7-21 napos oltási sémában kell felvenni utazás előtt. Veszettségre gyanús sérüléskor újabb oltás beadása szükséges. Tartós veszélyeztetettség esetén 1-2 évenként meg kell ismételni az oltást.Kolera elleni védőoltás: utazás előtt két alakalommal kell felvenni 1 hetes időközzel, így két évre szóló 85-90% védettség szerezhető a betegséggel szemben.A malária ellen többféle gyógszerrel is lehet védekezni, hiszen védőoltás még nem áll rendelkezésre. A készítmények a napozásra és alkoholfogyasztásra való javallataikat tekintve eltérőek. Vannak olyan készítmények, amelyeket utazás előtt egy héttel kell elkezdeni szedni, és vannak olyan gyógyszerek is, amelyeket elég elkezdeni az indulást megelőző napon is, így a „last minute” utazók is igénybe vehetik. Néhány malária parazitafaj bizonyos gyógyszerekben található hatóanyagokra rezisztens, ezért ezekkel a készítményekkel a rezisztens fajok ellen nem lesz hatékony a védekezés. A terhes kismamáknak nem ajánlott a malária elleni gyógyszerek szedése, a kisgyermekek védelme azonban megoldható. Ha valaki gyermeket szeretne, akkor ügyeljen arra, hogy fogantatás előtt a malária elleni gyógyszer kiürüljön a szervezetéből. Némelyik készítménynél ez akár több hónap is lehet. A hatékony malária készítményekről érdemes mindenképpen kikérni az oltóközpontok ajánlását. Fontos, hogy olyan gyógyszert válasszunk, amely biztosan véd az adott úti célországban előforduló malária ellen. Hazatérés után folytatni kell a malária elleni készítmények szedését. Azt, hogy meddig kell szedni, szintén attól függ, hogy milyen hatóanyagú a készítmény. Egyes készítmények esetében akár még több hétig is folytatni kell a gyógyszer alkalmazását.
Világszínvonalú repülőtér épül Mezőkövesden
A Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapestben tartott sajtótájékoztatón írta alá ünnepélyes keretek között Mezőkövesd, Mezőkeresztes és Miskolc polgármestere, valamint az ír-magyar Fieldstone Kft. részéről Peter Dolan a mezőkövesdi repülőtér fejlesztésének alapjául szolgáló 100 évre szóló bérleti szerződést.A 600 hektáros volt szovjet katonai repülőtér a magyar állam tulajdonából díjmentesen került át az önkormányzatokhoz. Az állam az ingatlan 5/6 részét Mezőkövesdnek és Mezőkeresztesnek, 1/6 részét pedig Miskolc városának juttatta. (A közeli és szintén pályázó Eger nem jutott tulajdonhoz). A Fieldstone Kft. nemzetközi utas-és teherforgalomra építi ki a mezőkövesdi légikikötőt, amely stratégiailag ideális kapu lehet Kelet-Európa és az egész keleti világ felé. A térség életében meghatározó jelentőségű lehet ez a fejlesztés, amelynek következtében új munkahelyek jönnek létre: szerelőhangárok épülnek, logisztikai és Air Cargo átrakó és tároló bázisok létesülhetnek. A repülőtér létrejöttével remélhetőleg növekszik a turizmus is, Mezőkövesd mellett Eger és a Tisza -tó is profitálhat a nemzetközi légi forgalomból. A mezőkövesdi repülőtér katalizátorként hathat a térség gazdaságának minden szegmensére. A Fieldstone Kft. vállalta, hogy 3 éven belül befejezi a fejlesztés 10-12 millió eurós költségű első fázisát.