Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Namíbia

Hivatalos név: Namíbiai Köztársaság Időzóna: GMT+00:00
Anyanyelven: Republiek Van Namibia Autójelzés: NAM
Államforma: köztársaság Pénznem: namíbiai dollár (NAD)
Főváros: Windhoek Elektromosság: -
repülőjegy foglalás szálláshelyek Ide utaznék
Leírás |  Városok |  Utazási információk |  Fontosabb telefonszámok |  Földrajz, gazdaság
Leírás
Namíbia varázsát a szomszédos Dél-Afrikában jól ismerik, ám a kívülállók még csak most kezdik felfedezni sivatagjait, tengerpartját, bozótjait és az itt megtapasztalható határtalan szabadságot. Namíbia 1990-ben vált függetlenné, addig német, majd dél-afrikai gyarmat volt. Természeti kincsekben gazdag területével, modern infrastruktúrájával és tradicionális kultúrájával Namíbia elbűvöli az idelátogatókat. A Namíbiai-sivatagról azt állítják, hogy a világ legkorábban kialakult sivatagja. A hatalmas, 2-300 méter magas vöröses homokdűnék elképesztő látványt nyújtanak. Az állatvilág szintén lenyűgöző. Az Etosha park a leghíresebb, de több magán kézben található rezervátum is várja a látogatókat többek között oroszlán gepárd, orszarvú etetéssel. A tengerparton pedig fókákkal, delfinekkel, pelikánokkal, és flamingók sokaságával találkozhatunk. Namíbia egyedi élményt nyújt! Tökéletes közbiztonság, muskátlis ablakok, németül beszélő emberek. Védőoltás nem szükséges.

Városok Utazási információk
Egészségügy

Namíbia minden nagyobb városában állami kórházak működnek, az orvosok felkészültsége megegyezik az európai átlaggal.
Nemzetközi repülőterek

Windhoek, Walvis Bay, Lüderitz, Keetmanshoop.
Külképviseletek

Magyarország tiszteletbeli konzulátusa Namíbiában

Windhoek Felügyelő külképviselet: Pretória
Cím: Windhoek West 7 Hippokrates Street
Előhívó: (264)(61)
Telefon: 223-175, 220-450, (264)(81)124-7493 (mobil)
Ügyelet: -
Tiszteletbeli konzul: Trepper György
Fax: 223-175
E-mail: -
Honlap: -
Levelezési cím: Windhoek P. O. Box 20392
Fontosabb telefonszámok

Ország előhívó: 264
Földrajz, gazdaság

Népesség adatok

Lakosság: 1 402 000 fő
Népsűrűség: 1.70 fő/km2
Nyelvek: afrikaans (búr), angol, bantu nyelvek, nama.
Népcsoportok: bantu (71%), busman és hottentotta (13%), búr (63%), félvér (5%), egyéb (5%).
Vallások: törzsi vallású (90%), keresztény (10%).
Földrajzi, természeti adottságok

Terület: 824 292.00 km2
Nagyobb települések: Windhoek 115 000, Swakopmund 15 500, Rehoboth 15 000, Keetmanshoop 14 000, Tsumeb 13 500, Otjiwarongo 11 000.
Legmagasabb pontok: Brandberg 2606 m.
Főbb folyók: Orange (Oranje), Okavango, Cunene.
Földrajz

Felszínét jobbára a Kalahári-medencébe enyhe lejtéssel belesímuló fennsíkok alkotják, amelyek nyugaton meredeken szakadnak le az Atlanti-óceánt kísérő Namib-sivatagra.
Klíma

Időjárása száraz, félsivatagi. A nappalok a melegtől a forróságig, az esték a hűvöstől a csikorgó hidegig változnak. Különösen a téli hónapokban, áprilistól októberig. A nyár novembertől márciusig tart, ez egyben a namíbiai esős évszak, ami átlagos évi szinten 50 mm a Namib-sivatagban, 350 mm Közép-Namíbiában, északon pedig évi 700 mm, ami nagyon kevés csapadékot jelent az országnak.
Gazdaság

Egy főre jutó GNP: 1 610 USD

agrárország.
Kapcsolódó cikkek
Namíbia II.
Aba-HuabElég hosszadalmasra sikeredett az enapi utazás. Itt kell megemlíteni, hogy Namíbiában megdöbbentően jó az úthálózat. Magyarországon nincsenek ilyenek. Nem döcög az autó, kanyarok - amik uszkve úgy 100 km-enként, ha vannak - bedöntve, nehogy bajunk essék. Az iszonyú hőség miatt rengeteg a szórt földút, de ezek is baromi jó minőségűek. Csekó porolt is rajta 130-cal. A tájról akkor még nem is beszéltünk. Csodálatos sziklás vonulatok, mintha a Marson utazgatnánk.Először a Rock Finger-t néztük meg. Ez egy hatalmas kődolomit, ami egymagában áll egy domb tetején. Évmilliók alatt a talaj lekopott körülötte, de ez az iszonyatos szikladarab ellenállt az időnek. A következő látnivaló a Petrifield Forest, a megkövesedett erdő volt. Szintén az idők kezdetén egy hatalmas folyam több ezer kilométerről idehordott nagy fatörzseket, amelyek, ha már ráértek, itt megkövesedtek. A bejáratnál volt egy kis zsibvásár. Egész Namíbiában egyedül csak itt tudtunk csereberélni. Néhány baseball sapkáért és Kiskegyedes reklámpólóért cserébe gazdagabbak lettünk egy-két nyaklánccal. A Kamerunban oly hasznos szóróajándékoknak ezután már nem sok hasznát vettük. Innen tovább haladtunk az iszonyatos hőségben.Twyvelfontein-ig, ahol sziklarajzokat lehetett volna nézni, feltéve, ha addigra nekem és a Csekónak nincs tele a hócipőnk az utazással. Egyszóval mi lent maradtunk, amíg a Csaba és a Sandró felmásztak. A napot már egyre nehezebben viseltem. Ehhez hozzá kell tennem, hogy okosan nagyrészt csak ujjatlan pólót hoztam. Ennek egyenes következménye volt, hogy amikor levettem a pólómat, úgy néztem ki, mint a 70-es évekbeli tiroli szexfilmekben Brünhilda, ha megszabadult a melltartójától. Káromkodtam rendesen, hogy egy nyomorult inget nem tettem be a csomagba.Innen már az Aba-Huab Camp következett. Ez már félig-meddig sivatagos rész. A semmi közepén, mindentől távol alakították ki ezt a kempinget. Egy láthatólag a fáradtságtól félig halott nő fogadott minket, aki újfent bizonyságot adott a feketék matematika iránti absztinenciájáról. Ha kértem két sört, szépen fogta a számológépet, összeadta, majd a kapott összegből kivonta, és kb. 20 perc múlva már boldogan távozhattam az addigra már felmelegedett sörrel és a visszajáróval. A tábor maga állítólag arról híres, hogy szárazabb évszakokban gyakran meglátogatják az elefántok, mivel a Huab folyó mellett fekszik. Ennek --mármint a Huab folyónak - mi nyomát sem láttuk, viszont bizonyítékként elefántürüléket a tábor kellős közepén igen. A namíb folyók amúgy is különlegesek. Útközben mindenhol táblák jelzik, hogy egy folyóhoz értünk, de csak egy kis huppanó jelzi, hogy átmentünk egy folyómedren. Esős évszakban ezek a medrek viszont elég sok kellemetlenséget okozhattak volna nekünk.Este szépen felvertük a sátrakat. Én már az elején kijelentettem, hogy a kocsiban alszom, mi-vel nehezen viselném a skorpiók és a különböző kígyófajták társaságát. Igen ám, csak két hülyeséget követtem el. Egyrészt nem vettem elő a hálózsákomat, másrészt az elemlámpámat. Következésképp éjszaka csonttá fagytam a kocsiban. Ki se nagyon tudtam lépni, mivel semmit sem láttam. Okos. Szóval alvásról nagyon szó nem lehetett.Skeleton CoastReggel továbbindultunk a Csontvázpart felé. A kősivatag lassan összeolvadt a homoksivataggal. Ameddig a szem ellát, mindenhol a végtelen semmi. Az úton is órákig lehet haladni anél-kül, hogy bárkivel is találkoznánk. A Csontvázpart kapuján áthaladva Torra Bay-ig mentünk. Itt foglaltunk szállást, jobban mondva sátorhelyet. Ez a kemping komoly csalódást okozott. Kiderült, hogy az egész egy horgászkemping. Összesereglenek a pecások és itt ücsörögnek a semmi közepén hetekig. Nem túl mozgalmas. Gondoltuk, hogy egy kicsit feljebb megyünk, megnézzük Terrace Bay-t. A kemping vezetője pedig közölte, hogy ezt nem tehetjük, mivel nincs ráengedélyünk. Erre tovább szerettünk volna menni, kilépni a parkból, és máshol aludni. Ezt sem tehettük, mivel, ha az éjszakát nem itt töltjük, keresni kezdenek minket. Elég morcosak lettünk. A helyzetet egy jó fej namíb pár oldotta meg. Elvittek egy kis terepjáró túrára egészen az Uniab Delta vízeséshez. Nem vicc, ez tényleg egy kisebb vízesés a sivatag kellős közepén. Szép volt, így már jobban viseltük a dolgokat. A pár tökéletesen beszélte a németet, mivel az őseik németek voltak, de ők már itt születtek. Egy kicsit képet kaptunk a helyi viszonyokról. A férfi mérnökember és 3000 NAD körül keres. Ez állítólag itt már jónak mondható. Ebből kényelmesen megélnek. Hát, mondjuk téli bundára nem is kell túl sokat költeniük.A Csontvázpart nevének eredete viszont számomra elég kérdéses. Állítólag az itt található hajóroncsokról kapta a nevét. Hajóroncsokat sajnos mi egy darabot se láttunk. A part viszont végig tele van hófehér bálna és fókacsontokkal. Most akkor a roncsokról vagy a csontokról kapta a nevét? A fene se tudja. Mindegy, ebből a kietlenségből elég volt, holnap továbbindulunk.SwakopmundEz a nap is egy kicsit hosszúra sikeredett. Először a Cape Cross Seal Reserve-nél álltunk meg. Ennyi fóka és ilyen büdös a világon nincs. A fókakolónia létszáma 80 és 100 ezer között mozog. Illetve mozgott, mivel már itthon tudtam meg, hogy a kormány azóta felére csökkentette a számukat. Ennyi fóka nyílván megritkíthatta az ottani halállományt. Szóval az utolsók között voltunk, akik még láthatták a teljes kolóniát.Innen már hegyvidékesebb területek felé vettük az irányt. A Brandberg-hágó elég horror volt, ahogy iszonyú mélységeknél kanyarogtunk jobbra-balra. Itt a Brandbergnél található az ún. White Lady. Ez egy több ezer éves falfestmény, ami állítólag egy fehér nőt ábrázol. Na, ez a világ legnagyobb átverése. Csak vezetővel lehet feljutni a White Lady-ig. Legalább félórás út egy iszonyatos hőfokú katlanban, sziklák között, amik csak úgy ontják magukból a hőséget. Rendesen megizzadtunk. Ráadásul, amikor megkérdeztük, a vezető megnyugtatott, hogy rengeteg skorpió és kígyó van itt. Innentől kezdve meglehetősen óvatosan lépkedtem a köveken. Amikor felértünk, kiderült, hogy a White Lady nem is fehér, ráadásul nem is nő. A rajz egy férfi vadászt ábrázol, aki az állatok színére festette magát. Kész átverés. Amikor visszaértünk a kocsihoz, az egész csúcspontjaként kiderült, hogy defektünk van. Remek. Kerékcsere, nyomás tovább.A következő állomás Spitzkoppe volt. Egymás mellett álló süveg alakú sziklaformák. Közvet-lenül alatta volt egy kemping. Csaba mindenképpen itt szeretett volna aludni, de mi egy kicsit ellenálltunk. Normális szállást, normális ágyat szerettünk volna. Innen Swakopmund már csak 100 km, ráadásul betonúton. Úgy döntöttük, hogy továbbtekerünk.Már sötét volt, amikor Swakpomund-ba értünk. Nagy mozgás nem volt az utcákon. A kép hasonló volt Windhoek-hoz. Szép, tiszta, rendezett utcácskák. Egy tipikus német kisváros a sivatagban. Rövid bóklászás után megtaláltuk a kiszemelt szállást, az Alternative Space Backpackerst. Telt ház volt, nekünk már csak a konyhában jutott hely. Sebaj, a hely nagyon jó volt. Ez volt a város utolsó háza, a kert után már a sivatag következett. Volt egy kis hangulata. Az Alternative Space-t egy házaspár tartotta fenn. A férfi tervezte az egészet. A szellőzést elég sajátosan oldotta meg. A zuhanyzóknak és a WC-knek ugyanis nincs tetejük. Ez egy éjszakai zuhanyzásnál elég kellemetlen tud lenni. Ezen a szálláson is összejött a fél világ.Másnap mászkáltunk egy kicsit a városban. Hamar be lehetett járni. Kiderült, hogy rengeteg német él itt. Sandró elég otthonosan is érezte magát. Egy tipikus német étteremben kajáltunk. Na, azért nem bratwurstot kértünk, hanem oryxot, antilopot. Nem is volt rossz. A városban este nem volt túl nagy mozgás. Egy kicsit még kocsmázgattunk, aztán haza. Még van bőven látnivaló Namíbiában.Forrás: MaxMix
Namíbia I.
Okulva tavalyi, enyhén szólva is kalandosra sikeredett kameruni utunkból, alaposan felkészültünk erre a túrára. Útvonal megtervezve, minden információ begyűjtve, vízum beszerezve (Bécsből 450 schilling + 5000 Ft a Vista díja), autó itthonról bérelve, szállás előre lefoglalva, és ami a legeslegfontosabb kizárólag, egyes-egyedül, szigorúan, csakis készpénz a zsebben. Semmi plasztiklapocska, semmi csili-vili, csakis cash. Abból baj nem lehet. A Lufthansára egy kicsit megorroltam, mivel - nyilván kiszimatolva, hogy esetleg még meg-könnyíti az utunkat - a novemberi menetrend-változtatásnál törölte az addigi, közvetlen windhoek-i járatát. Így egy "kisebb" kerülőt megtéve kellett eljutnunk Namíbiába.Az első állomás Frankfurt volt. Itt csatlakozott hozzánk a Sandró, egy volt általános iskolai osztálytársam, aki Németországban él. Ő lett kinevezve a csapat problémamegoldó emberévé. Innen Johannesburg következett, végül még egy átszállással Windhoek.WindhoekA kora délutáni órákban érkeztünk. A legnagyobb meglepetésünkre, minden simán ment. A vízum rendben volt, sőt még az otthon lefoglalt autóval sem volt semmi probléma. Egy kis idő múlva már bepakolva az autóban ültünk.Az első nehézséget, ami végigkísért minket az út során, a "Keep left, drive right" elve volt. Eleve hülyeség, hogy mindenki a forgalommal szemben vezet. Csekó vállalta magára a sofőr szerepét, anyázott is egy kicsit. Országúton még csak-csak nem volt gond, viszont a városban... Kis ívben balra, nagy ívben jobbra, miközben a rossz helyen lévő kar miatt papírvékonyságúra töröltük az ablakot index helyett.Valahogy ennek ellenére is gyorsan beértünk Windhoek-ba. Tudtuk, hogy az idei túránk jóval kultúráltabb lesz, mint a tavalyi, de hogy ennyire! Mintha egy "Alice Csodaországban-szerű szél" sodort volna egy nyugat-európai kisvárost Afrika dél-nyugati fertályára. Tiszta utcák, egy csikk nincs a földön, rendezett házacskák, szép kertecskék, áruval tömött, csillogó kiraka-tok. Alig hittünk a szemünknek.A picike városban hamar megtaláltuk a szállásunkat, a Cardboard Box Backpackerst. Óriási találmány ez a backpackers rendszer. Néhány fiatal, vagy egy házaspár tart fenn egy nagyobb családi ház méretű többszobás épületet. A szobákat telepakolják emeletes ágyakkal, és az ágyakat kiadják a hátizsákosoknak. Persze van közös konyha, bárrész és jobb esetben úszómedence is. Ezeken a helyeken a világ minden részéről jönnek össze a fiatalok, Japántól Ausztráliáig mindenhonnan. Egyetlen hátránya, amit hamar meg lehet szokni, hogy a szobát kénytelen vagy idegenekkel is megosztani. A Cardboard Box-ban első nekifutásra nem volt szerencsénk, mivel annak ellenére, hogy itthonról már lefoglaltuk a szállást, minket kettesével csak külön szobákban tudtak elhelyezni. Sebaj, lepakoltuk a cuccainkat és nekivágtunk a városnak.A gyaloglás még a vezetésnél is életveszélyesebb. Egyszerűen képtelenség megszokni, hogy amikor lelépsz a járdáról, ne balra nézz, hanem jobbra. Járt is rendesen a fejünk. Ezt még tetézték a jelzőlámpák. Kb. 2 másodpercig mutattak zöldet, majd elkezdtek pirosan villogni. Sprintelnünk kellett rendesen, ha át akartunk érni az úttest másik oldalára. Mostmár legalább értem, hogy miért tudnak a feketék ilyen piszok gyorsan futni. A városkép igazolta az első benyomásokat. Minden pepec, kis afrikai Svájc, azzal a kivétellel, hogy itt az 500-as Merdzsóból egy fekete száll ki. Természetesen fehér is akadt bőven, összehasonlíthatatlanul több mint Kamerunban. Ennek így semmi Afrika hangulata nincs, gondoltuk, és elhatároztuk, hogy a tervezett két napot elfelejtve, már másnap továbbindulunk az Etosha Nemzeti Parkba.Etosha Nemzeti ParkReggel korán keltünk, mivel még el kellett intéznünk az engedélyeket az Etosha-ba és a Csontvázpartra. Ugyanis Namíbiában nem olyan egyszerűen megy, hogy csak odakullogsz a park bejáratához, hanem bizonyos helyekre előre be kell szerezni az engedélyt, és le kell foglalni a szállást az idegenforgalmi irodákban. Erre csak Windhoek-ban és Swakopmund-ban van lehetőség.A papírmunka után nekivágtunk a kb. 500 km-es útnak. Ekkor történt az első esemény. Csekó mindig is hajlamos volt arra, hogy kinyomja a kocsik szemét. Pláne, ha még bérautóról van szó. Most is egy "kicsit" gyorsabban hajtott a megengedettnél. De sajnos ennek egy motoros rendőr is szemtanúja volt. Leállított, nem menekültünk. Odajött, udvariasan megkérdezte, hogy vagyunk, majd közölte, hogy ez egy 60-as zóna és mi nem ennyivel jöttünk. Nem volt mit tenni. Mivel Namíbiában a külföldiektől nem szedhetnek helyszíni bírságot, el kellet kísérnünk a közeli rendőrőrsre. Ott megváltunk 100 NAD-tól, majd továbbindultunk.Útközben megálltunk egy puszi kis útszéli kocsmánál. Közel, távol egyetlen település se, csak egy kis kocsma az út szélén. Nem tudom, honnan járnak ide az emberek. Kiderült, hogy a felszolgáló rövid ideig a volt NDK-ban élt. Ennek ellenére hamar kudarcba fulladt Sandró azon próbálkozása, hogy németül társalogjon az emberkével.Szép tájakon autóztunk tovább. Az úttól néhány méterre mindkét oldalon végig rácsok kísértek minket. Ezek védték az állatokat, és nem kevésbé minket, egy szerencsétlen találkozás kellemetlen következményeitől. Amerre mentünk, mindenfelé hatalmas termeszvárak tarkították a tájat. Ilyen kicsi állatok milyen böszöm nagy építményeket képesek létrehozni.Hamarosan az Etosha bejáratához értünk. Simán bejutottunk. Kaptunk egy papírt, amiben az szerepelt, hogy csak felhúzott ablakokkal közlekedhetünk, és eszünkbe se jusson kiszállni az autóból. Na, de mi ugye magyarok vagyunk. Az első, amit megláttunk egy zebra kibelezett, kiszáradt teteme volt. Persze, hogy kiszálltunk megnézni közelebbről. Az első ÉLŐlény, amibe belebotlottunk egy zsiráf volt. Közvetlenül az út mellett legelészett. Óvatosan a közelébe gurultunk. Ő unottan hátat fordított nekünk, és néhány pottyantással adta tudtunkra nem túl hízelgő véleményét. A kempingig már csak néhány springbok nyújtott némi látnivalót.Egy kis ráfizetés ellenében kaptunk egy szép bungalót két szobával. Nem messze tőlünk volt az itató. Egy nagyobb pocsolya, amit egy sziklafal választott el a bámészkodó turistáktól. Az itató reflektorral bevilágítva, mint a cirkuszban. Szerencsétlen állatoknak, viszont muszáj volt idejárni, mivel a park területén máshol nagyobb méretű vizet nem találtak. Nagyon állatkertszaga volt az egésznek, csak nem tudtam eldönteni, hogy most az állatok vannak bezárva vagy mi. Este azért kiültünk egy kicsit. Először csak néhány orrszarvú iszogatott. Az első érdekes dolog egy idegen rhino felbukkanása volt. Az előbb érkező persze el akarta zavarni. De ilyen nagytestű állatoknál semmi sem működik villámgyorsasággal. Hosszú-hosszú percekig méregették egymást, kaparták a földet és fújtattak. Egy idő után az egyik megunta, és odébbállt. Aztán a távolban feltűnt egy elefántcsorda. Méltóságteljesen, libasorban ballagtak az itató felé, hogy irdatlan mennyiségű vizet locsoljanak magukba. Később még felbukkant három, valószínűleg fiatal oroszlán is. Tehát megvolt az aznapi látnivaló, de én mégis inkább azt vártam, hogy másnap kocsival kimenjünk a parkba, és valóban élőhelyükön láthassuk az állatokat.Este a ház előtt ücsörögtünk, dumcsiztunk, amikor a sötétben mellettünk elosont egy kutyaféle. Ahogy utánanéztünk, felismertük, hogy ez bizony nem kutya, hanem egy sakál volt. Érdekes. Szerencsétlen valahogy biztosan bentragadt a kempingben.Reggel kocsiba ültünk. A nemzeti parkok nyitvatartása egyébként nem időhöz kötött, hanem napkeltétől napnyugtáig tart. Ez nyilván az állatok és az emberek védelmét is szolgálja. A kapun kihajtva jó nagy kört tettünk. Felfedeztünk több kis itatót, rengeteg springbokot, nyársas antilopot láttunk. Zebracsordák iszogattak, a távolból zsiráfok közeledtek. A porban egy bivaly pihent, messzebb kuduk poroszkáltak. Ez már az volt, amire vártam. Mintha csak egy természetfilmben szerepelnék. Mondanom se kell, az autóból folyamatosan kiszálltunk a fotózás kedvéért. Hamár magyarokvagyunk...Este még kiültünk az itatóhoz, de mivel délután esett az eső, ami feltölthette a kinti itatókat, sokáig az istennek se akart állat jönni. Aztán, hosszú várakozás után egy elefántcsorda megkönyörült rajtunk és lefáradt a vízhez.Utána visszamentünk a bungalóhoz, hogy a ház előtt egy kis sörözgetéssel, borozgatással zár-juk a napot. Nyugodtan üldögéltünk, amikor alig egy méterre tőlünk feltűnt egy világító szempár. Minket nézett. Sakál barátunk volt. Ahogy észrevette, hogy észrevettük, elszelelt. Szegény jobban félt tőlünk, mint mi tőle. Holnap nyomás tovább a Csontvázpartra!Forrás: MaxMix