Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Nagy utazók - Magazin
A rovat további hírei
Opál-láz!
document.write('Frei Tamás az opál bánya egyik teherautója mellett');Épp most jöttünk vissza 3 hetes ausztrál forgatásunkról, még mindig pihenem az utat. 38 órát repültünk, szerencsétlen átszállások sorozata sújtott minket, mert Sydney felé - még hetekkel ezelõtt - pár napra megálltunk Hong Kongban és így visszafelé is ugyanarra kellett jönnünk, hogy olcsóbb legyen a jegy. Így aztán 15 órányi utazás után (Sydney-Brisbane másfél óra, ott a reptéren 4, onnan Hong Kong 9) ültünk a hong kongi reptéren 6 órát - a zuhanyzó és az ágy 2 órára 250 dollár fejenként... úgyhogy maradtunk a székben "ülve" zuhanyzás nélkül...:-( Hong Kongból Párizs 14 óra (kedvenc pillanatom, amikor elrepülünk Budapest felett Párizs felé, ott átszállás pár órát és vissza Pestre megint kettõ óra. Magyarország felett vagyunk de még 8 óra amig hazaérünk. Ilyenkor mindig ejtõernyõzne az ember...document.write('Opál bányászok');Szóval ezt az utat pihenem épp. 10 óra idõeltolódás, minden pont fordítva, éjszaka és nappal, pár napig eltart, amíg minden helyre áll.. Hong Kongban virtuális "farmerekkel" forgattunk. Olyan kínai fiatalokkal, akik online videojátékokat játszanak egész nap, virtuális pénzt keresnek és eladják az Interneten igazi pénzért amerikai és nyugat európai fiataloknak, akiknek nincs napi 10 órájuk játszani, viszont szeretnék élvezni azt a pár órát, amennyit a gép elõtt tudnak tölteni... A videojátékokról most már hónapok óta forgatunk, 3 kontinensen, lassan összeáll a mûsor!Ausztráliában világ végi helyen jártunk - magyar opálbányászoknál. Errõl mellékeltem pár képet! Az opál homokkõben található, abszolút szerencse kérdése, hogy ki lel rá. Magyarország volt 150 éve Európában az egyetlen állam, ahol opált lehetett találni, talán ezért is "magyar" foglalkozás az "opálozás"!document.write('Naplemente Sydney fölött');Ausztrália tele van régi és mai magyar emigránsokkal, akik kincsvadász szellemmel mennek az 50 fokos hõségben fehér homokköveket "túrni", hátha rálelnek a millió dolláros kincsre.document.write('Opál');Van, akit évtizedekig hajt a remény, hogy másnap talán milliomos lesz! És néha megesik... Kalandos, de hosszu út volt. Ez lesz a novemberi mûsor, rettegjen Gyõzike! :-) )Sydneyben is jártunk, ott készült a naplementés kép. Egyszerűen ilyen a város, ha jó pillanatában kapja el a fényképezõgép! Jobbra a híres hid, annak jobb lábánál "dereng" az operaház. Szerintem 40 órás repülést is megér..:-)(A frei.hu felhasználóinak e-mailben küldött beszámolóból.)
Ringass még, Tokió, ringass!
Tokióban meghaltam. Kétszer is. Pedig elmagyarázták, hogy hogyan kell túlélni. Még a legkisebb japán gyerekek is rendre túlélik. A 30 feletti európai turisták azonban nem mindig.Mert japán értelemben kivételesen fegyelmezetlenek. Rájuk esik a szekrény, a csillár, a magasban tárolt könyvtár, és vagy a dolgok súlyától vagy mert elfogy a levegő, a földrengésben meghalnak.Tokióban több földrengéskutató intézet is van. A legtöbb bárki számára nyitott, sőt olyanok is vannak, ahol az iskolásoknak havonta vagy félévente egyszer az oktatás keretében ismerkedniük kell a földrengések természetével, hatásaival és a túlélési lehetőségekkel. Leginkább ez az utolsó érdekli az embereket, hiszen ha már a földrengés természetfeletti természetét elemezzük, sokan úgy gondoljuk, a világot amúgy sem tudjuk megváltani.Egy foglalkozás körülbelül két órás. Miután részletesen, kellő tudományossággal elmagyarázták nekünk, hogy ki és miért hibázott például 1995-ben a nagy kobe-i földrengés idején, megnézzük a korabeli videofelvételeket. Üldögélünk a filmszínházban, biztonsági övvel átkötve, mert az ülés rázkódik, forog, remeg alattunk, attól függően, hogy most éppen egy kettes vagy egy hetes rengés hullámai érik el a várost. Jó hecc, gondolja az európai ember, különösen, hogy a legtöbb közülünk még sohasem élt át egyetlen igazi földrengést sem. Néha nevetünk is, pedig jobban kellene tisztelni a hatalmas erőt, amely városokat dönt romba, életeket vesz el, történelmet ír át.A nagyjából negyedórás vetítés után kezdődik a bátorságpróba. Hatalmas terembe lépünk, mintha egy lakóház 18-dik emeletén lennénk. Elmagyarázzák nekünk, hogy a nagyjából 30 négyzetméteres szobát, az egész házat, kerületet, várost földrengés éri majd el. Csak a fegyelmezettek élik túl. Azok, akik az első riasztásnál elzárják a vízcsapot, lekapcsolják a gázt és a villanyt és az asztal vagy az ajtófélfa alá menekülnek. A rengések után a folyosókon lehet tovább menekülni, a jelek majd mutatják. Persze az mindenkinek egyénre szabottan, a sorsszerűség kiszámíthatatlansága alapján van megírva, hogy gázszivárgás vagy -robbanás megöli-e vagy sem. Az esélyt azonban mindenki megkapja.Üldögélünk az asztalnál, négy japán nyugdíjas és két európai fiatal férfi. Vacsorázunk. Hirtelen hatalmasat reng a föld, hatalmasat ránt alattunk a 30 négyzetméteres díszlet, és azonnal a földre esünk. Az egyik japán odaugrik a vízcsaphoz, elzárja, a másik a gázzal teszi ugyanezt, majd a közeli ajtófélfa alá másznak, egymásba kapaszkodva várják, mikor lesz vége. Én nevetve, kényelmesen bemászom az asztal alá, a hátamon érzek egy enyhe csapódást, aztán az asztal lábába kapaszkodva nevetgélek, hogy mekkorákat ránt a színpad alattam. Pár másodperc múlva a japán nyugdíjasok egymás kezét fogva, egymás segítve elkúsznak a kijárat felé, és a gázszivárgás miatt a lehető leggyorsabban négykézláb elmásznak a vészkijárathoz, ott pedig lefelé a lépcsőn, szinte futva. Már percek óta kint vannak, mikorra kijutok.Végignézzük a felvételt. Látom, hogy az enyhe csapódás a hátamon maga a szivacsból készített tálalószekrény volt. Első halál. Aztán azt is látom, hogy zavaromban vagy lazaságomban nem kúszva, hanem szinte gyalogolva jutok ki a szobából, lefelé a folyosó végén, a lépcsőn. A gáz megfojt. Második halál. Értékelik a teljesítményt, hatból hatodik vagyok, különösen rossz osztályzattal, még a hat-nyolc éves gyerekek is jobban teljesítenek. Időben, fegyelmezettségben és túlélésben is.Nem tudom, mikor szégyelltem magam utoljára ennyire. Hajt a visszavágás, új próbára kéredzkedem. "Rock me again, Tokio, rock me... - ringass még, Tokió, ringass..." Nem engedik. Sokan várnak kint. Miközben indulok kifelé, a következő csoportnak éppen azt mutatják a videófelvételen, hogy hogyan halt meg a magas európai az alacsony japán nyugdíjasok között az előző szimulációs gyakorlaton.Azóta a piros lámpán sem megyek át soha. Különös helyzetekben tanulja az ember a bölcsességet...