Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Az önálló állami lét kérdőjelessé vált San Marinóban
Gazdasági csapások és pénzügyi botrányok sora után az önálló lét is kérdésessé vált az – eddigi magas életszínvonalat főleg a pénzügyi szolgáltatásokból eredeztető – San Marino számára - tájékoztat a VG Online.Az Olaszországba beékelt – az adriai parttól alig 10 kilométerre lévő – államocska minden erejével igyekszik szabadulni a pénzmosás és más törvénytelenségek stigmájától, eközben azonban gyorsan veszít a versenyképességéből, amit korábban az ott fellelhető pénzügyi-befektetői szakértelemmel alapozott meg. San Marino államalakulatot a harmadik-negyedik század fordulóján hozták létre, Diocletianus császár elől védelmet kereső keresztények, azóta két alkalommal – a második évezred derekán – veszítette el a függetlenségét, átmeneti időre, a pápai hatalommal szemben. Most a második világháború utáni legnagyobb válságát éli, ami végképp kérdésessé teheti önálló állami létét. Európa – a Vatikán és Monaco után – harmadik legkisebb, mindössze 61 négyzetkilométeres államát először a nemzetközi hitelválság rendítette meg, aminek hatását fokozták az adócsalások letörésére indított globális kampányok. A bajokat tetézte, hogy pénzmosás gyanújával nemrég letartóztatták a terület legfontosabb bankjának – Cassa di Risparmio della Repubblica di San Marino (CRSM) – öt vezetőjét. Az már csak kegyelemdöfésnek számított, hogy az olasz kormány adóamnesztiát hirdetett a törpeállamban elhelyezett pénzek legalizálására, aminek elmulasztása nyomán Róma automatikusan törvénytelennek nyilvánít, minden itt elhelyezett, de be nem jelentett összeget.A törpeállamban a GDP évi 3 százalék körüli rátával növekedett a 2000-2008 közötti időszakban, ami azonban az idén 10-12 százalék körüli visszaesésbe megy át. Az ott kezelt összegek – a tavaly augusztusi, több mint 14 milliárd euróról – mintegy félmilliárddal csökkentek ez év nyarára. A névtelen és titkos betétek rendszerének megszűntetése után tömegesen bocsátottak el alkalmazottakat a bankoktól, a végkielégítésekre fordított összegek az idei év első öt hónapjában több mint hatszorosukra növekedtek. A kormányzat vergődik azzal a törekvésével, hogy a terület kerüljön le a kétes pénzügyi praktikák folytatásával vádolt országok listájáról, amelyet „adóparadicsomok” néven vezet az OECD. Az évek hosszú sora óta többletet mutató költségvetés az idén negatívba fordul, és jövőre még rosszabb mérleget jósolnak. Védekezésül a helyi kormányzat arra törekszik, hogy a pénzügyi szolgáltatások megrendülése után, nemzetközi nagyvállalatok központi telephelyeként tegye vonzóvá magát. Arról már lemondtak a törpeállam vezetői, hogy a terület akár Luxemburg, akár Írország vetélytársává nője ki magát, szerényebben már inkább csak olyan státuszra törekszenek, mint amilyent Skóciai élvez az Egyesült Királyság részeként. A területen – mint a Reuters emlékeztet – jelenleg 12 bank, 55 más jellegű pénzügyi intézmény és befektetési alap működik. (VG Online)
Tovább szépül a fürdőváros
Balatonfüreden az állami ünnep előtti napon avatták fel hivatalosan a Balaton-part ékköve program második ütemének első négy projektelemét.A projekttel azt szeretnék elérni, hogy a reformkori városközpont ismét a régi fényében tündököljön. A tervezett fejlesztésekből mostanra a Vitorlás és Gyógy-tér, a Széchenyi park és a Rózsa-kert rekonstrukcióját fejezték be. A létesítményeket felavató Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke emlékeztetett rá, hogy a program első ütemére összesen 2,2 milliárd forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el Balatonfüred. A 2008 októberében indult, 1,7 milliárd forint összköltségvetésű második ütem mintegy negyven százaléka készült el mostanra. A hatszázmillió forintos költséggel teljesen megújult területek tovább erősítik Balatonfüred turisztikai vonzerejét.A Vitorlás tér bejáratánál kifeszített nemzeti színű szalagot Pál Béla, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Nagy Jenő országgyűlési képviselő valamint Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke vágta át. A Gyógy-téren lévő forrásnál egy pohár gyógyvízzel is koccintottak a sikerre.Dr. Bóka István az avatást követő sajtótájékoztatón többek között elmondta, hogy tovább folytatódik a fejlesztési program. A lebontott, volt szovjet üdülő helyén készül már egy újabb díszpark, s lényegében befejeződött a Jókai Mór Emlékmúzeum épületének és kertjének felújítása is, már csak a belső berendezési munkálatok vannak hátra. Elkészült már a Blaha Lujza utca 3. szám alatt a Balatonfüredi Helytörténeti Gyűjtemény és Látogató Központ is. A reformkori városrészbe vezető utak közül a nyárra felújították a Csokonai és a Honvéd utcát, valamint a Fészek közt. A Balaton-part ékköve fejlesztési projekt második ütemének legjelentősebb része a Vaszary-kastély 600 millió forintos felújítása lesz. A reformkori városrész díszének számító műemléki épületben múzeumot, európai szintű kiállításoknak is helyet adó galériát és képtárat rendeznek be - mondta a polgármester. (BTSZ)
Fizet a vasút, ha az utas lekési a csatlakozást
Az európai uniós követelményekkel összhangban változik a magyar vasúti szabályozás. A kiemelt célok között szerepel - a nemzetközi vasúti személyszállítás liberalizációja mellett -, a nemzetközi és belföldi utasjogok érvényesülésének hatékonyabb biztosítása, az utasok biztonságának védelme, a vasúti szolgáltatások minőségének javítása.Az új rendelkezéseknek köszönhetően már nemcsak a légiutas jogok, hanem a vonaton utazok jogai is szigorúbb szabályozás alá kerülnek. Külföldi vasúttársaság a minőségi követelmények életbe léptetésével már jegyár növelést helyezett kilátásba. Az új jogi szabályok többsége már 2009. december 3-án életbe lép Magyarországon - írja honlapján a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, amely fokozott figyelemmel kíséri az új rendelkezések hazai megjelenését, azért, hogy az európai uniós követelményeknek való megfelelés költségei ne a fogyasztókat terheljék. Az új rendelkezések kiterjednek - többek között - a vasúttársaságok kártérítési felelősségére. Fokozott helytállási kötelezettséggel tartozik a vasúttársaság akkor, ha az utas a vonaton, le- vagy felszálláskor vasúti balesetet szenved, csomagjai megsérülnek a vasúttársaság hibája miatt, valamint akkor is, ha vonatkimaradás, késés vagy csatlakozás lekésése miatt az utas nem tudja utazását folytatni. Az új szabályozás alapján a fogyatékossággal élők számára fokozottan biztosítani kell azt, hogy a vasúti közlekedést akadálymentesen igénybe tudják venni többletköltség nélkül, megfelelő vizuális, illetve hangjelzésekkel lehetővé kell tenni a biztonságos és kényelmes utazás lehetőségét számukra is. Szigorúbb szabályok vonatkoznak az utasok tájékoztatására is. Konkrétan meg van határozva az utasok számára biztosítandó minimális információk köre, melyet a vasúttársaságnak az utazás előtt, illetve az utazás során is meg kell adnia, így - többek között - a menetrendre, a leggyorsabb utazási lehetőségekre, a kerékpárok elhelyezési lehetősége, az első-másodosztályon igénybe vehető szolgáltatásokra, a panaszkezelés módjára, továbbá a higiéniai és levegőtisztasági minimumkövetelményekre vonatkozó tájékoztatást.
Az egész világ kincse lehet a busójárás
Szeptember végén, október elején remélhetőleg újabb magyar elismerésnek örülhetünk: a mohácsi busójárás felkerülhet az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Az UNESCO ugyanis az épített és természeti kincsek, valamint az egyetemes értékkel bíró dokumentumok mellett a szellemi örökséget is próbálja megőrizni. A 2003 óta létező szellemi kulturális örökség egyezményhez hazánk 2006-ban csatlakozott, Hiller István kulturális miniszter pedig az idén májusban tette közzé felhívását, amelyben arra kéri a „kultúra iránt elkötelezett” személyeket, közösségeket, hogy jelöljék az általuk fontosnak vélt hagyományokat a nemzeti jegyzékre. Erről a jegyzékről tesz javaslatot a nemzeti bizottság a miniszternek, hogy Magyarország milyen szellemi örökséget terjesszen föl a nemzetközi listára. „Nincs korlátozva, hogy hány elemet lehet jelölni, a listák folyamatosan bővülnek” – mondta Csonka-Takács Eszter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője. Hozzátette, tavaly Magyarország a mohácsi busójárást nevezte a listára. „Egy évig tart a jelölések átvizsgálása, ezalatt formailag kedvező elbírálást kapott a magyar nevezés, a szakmai értékelés eredménye még nem ismert. Szeptember végén ül össze a kormányközi bizottság, amely meghozza a döntést” – mondta. (bama.hu)
A jövő trendje: bérelt ruhákban nyaralunk majd
A turistáknak nem kell többé nehéz csomagokat cipelni és vagyonokat fizetni a repülőn a túlsúlyért, hiszen az üdülőhelyen bérelhetnek maguknak ruhát a nyaralás idejére. Ezzel a szolgáltatással bővítené jövőre palettáját Ausztrália.A mostanában meghökkentő promóciókkal (a világ legjobb állása és a káromkodós kampány) jelentkező ország új koncepcióját egy kanadai dolgozta ki, és a lényege, hogy az utasok még indulás előtt online kiválaszthatják és lefoglalhatják a ruhákat, amelyeket nyaralásuk idején viselni szeretnének, és amikor megérkeznek, a szobájukban várják őket a göncök. A Zero Baggage koncepciót az ausztrál Gold Coast mellett az ötletgazda Catharine MacIntosh szülővárosában, a kanadai Torontóban is bevezetik.MacIntosh, aki egy a turizmus jövőjéről szóló ausztrál konferencián mutatta be elképzelését, úgy véli, környezetvédelmi szempontból fenntartható rendszert dolgozott ki, hiszen a Zero Baggage energiatakarékos megoldást kínál azzal, hogy megspórolja a rengeteg holmi szállítási költségét, és sok időt és idegeskedést is megtakarít az utasoknak azzal, hogy nem kell a csomagra várniuk és aggódva lesni, hogy az valóban megérkezik-e. A koncepció szerint az utasok választhatnak használt és vadonatúj ruhák között. MacIntosh szerint az Ausztráliát nagy számban látogató felelősségteljes hátizsákos utazók az előbbi mellett döntenek majd.
Új szabályok az Emirátusokban turisták számára
Az Egyesült Arab Emirátusokban úgy látszik, betelt a pohár, ami a turistákat illeti: tájékoztató prospektusok, flyerek és figyelmeztető táblák százai jelentek meg, hogy az egyre rakoncátlanabb turistákat ráneveljék a helybéli erkölcsi előírások betartására. Kampányt indítottak, melynek célja, hogy a turisták és a külföldi vendégmunkások is betartsák ezután a vendéglátó országban uralkodó szokásokat. A "Gulfnews" újság beszámol a tarthatatlan helyzetről, mely szerint a 40 °C feletti nyári melegben egyre több külföldi női turista jelenik meg ujjatlan pólóban és térd feletti rövid szoknyában, és ez éles ellentétben áll a szigorúan iszlám ország öltözködési előírásaival. A bevásárlóközpontok bejáratánál is öles táblák hirdetik a látogatók számára a tőlük elvárt viselkedést. A megfelelő öltözékhez hozzátartozik a dohányzás és alkoholfogyasztás teljes tilalma is. Ugyancsak tilosnak tekintendő, hogy a párok "a nyilvánosság előtt mutassák ki egymás iránti érzelmeiket". Amint egy ilyen renitens látogatót kiszúr a bevásárló központ valamelyik biztonsági őre, máris odalép hozzá és igen udvariasan átnyújt egy tájékoztató brosúrát. Noha a helyi lakosság üdvözölte a kezdeményezést, sok kritika is érte az intézkedést az un. "kettős erkölcs" miatt: ugyanis pontosan olyan "erkölcstelen" női öltözékeket árusítanak a bevásárló központ minden üzletében, mint amelyeknek viselésétől eltiltják a vevőt. Az ország kormánya jelenleg arról tárgyal, hogy a potenciális beutazókat már a vízumkérelem folyamán fel kellene a jövőben világosítani a vendéglátó országban elvárt viselkedési szabályokról. (dpa)