Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
A franciák többsége összeveszik a nyaralás alatt
A franciák 84 százaléka összevész útitársával a nyaralás alatt, legyen szó házaspárról, családról vagy baráti társaságról - derül ki az Expedia internetes utazási iroda felmérésből, amelyet a Libération című párizsi napilap ismertetett kedden.Tény, hogy a veszekedések fele általában jól végződik, de a felmérés szerint 54 százalékuk már az utazás előtt kitör, 19 százalékuk pedig az utazás alatt érlelődik: a franciák leggyakrabban a kocsiban vesznek össze, azt követően a buszos körút okoz leginkább stresszt, a repülőutat és a legnyugodtabb vonatozást megelőzve. A közvélemény-kutatás azt a közvélekedést is cáfolni látszik, hogy egy közös utazás békét teremhet a civakodó párok kapcsolatában, ugyanis a megkérdezettek fele azt mondta: a legnagyobb veszekedések a nyaralásról való hazatérést követően robbannak ki. Igaz, azok fele kibéküléssel zárul, és a franciák 20 százaléka később még nevetni is tud azon, hogy min is veszett össze párjával. A megkérdezettek 22 százaléka egyenesen úgy véli, hogy a nyaralás nem feledheti a párok között meglévő konfliktusokat, hanem inkább felerősíti azokat, s a franciáknak csak 3,5 százaléka hisz abban, hogy az utazás során el lehet menekülni a mindennapi viták elöl. A nyaralás alatt pedig szinte bármi okot adhat a franciáknak a veszekedésre. A párok 34 százaléka azért veszik össze, mert amikor eltévednek, egyikük nem akarja a helyiektől megkérdezni, hogy merre kell menni, hanem ahelyett, hogy elfogadná, hogy nem tud tájékozódni, inkább két órán keresi a szerinte rövidebb utat. A veszekedések 31 százaléka a szállás miatt tör ki, míg a francia párok és családok 27 százaléka csak összeveszés árán tudja eldönteni, hogy melyik étterembe menjen vacsorázni. 21 százalékuknak még az időjárás is jó ürügy a kiabálásra, s 12 százalékuk egyszerűen azon vitatkozik, hogy mivel töltsék el közösen a szabadidőt. A franciák 16 százaléka állítja azt, hogy soha nem veszekszik a nyaralás alatt, 7 százalékuk viszont a nyaralást követően mond örökre búcsút egymásnak. (MTI)
Celebek szállodái
Nem ritka, hogy egy-egy szálloda az ott rendszeresen megszálló sztárokkal reklámozza magát, nem csoda hát, hogy közülük néhányan úgy döntöttek, saját szállodát üzemeltetnek. Robert De Niro a pletykák szerint saját maga tervezte a New Yorkban található szállodája, a The Greenwich Hotel 88 szobájának mindegyikét – írja a travelline.hu. Robert Redford üdülőközpontja, a különböző film- és zenei fesztiváloknak is otthont adó Sundance Resort Utah államban található. A kaliforniai Monterey-félszigeten lévő Carmelban két hollywoodi híresség is rendelkezik szállodával: a Cypress Inn Hotel tulajdonosa Doris Day, aki a hotel közelében lakik, Clint Eastwood szomszédságában. Az egykor Carmelben polgármesterkedő színész-rendező a 22 hektáros, vadnyugati stílusú Mission Ranch-on várja vendégeit. John Malkovich The Big Sleep nevű hotelje az angliai Cardiffban található, s szezonon kívül elérhető áron, 50 fontért is meg lehet szállni benne. Malkovichnak bejött az üzlet, mert a hotelnek van már két „testvére” is: Celtenhamban és Eastbourne-ben. A U2 együttes frontembere, Bono, és a gitáros, Edge vette meg az enyészet által mardosott dublini The Clarence Hotelt, melyet mára pazarul felújítottak. Michael Douglas annyira megszerette a Bermudákat, hogy oda is költözött, s első otthona az Ariel Sands hotel volt, melyben komoly tulajdoni részt vásárolt feleségével, Catherine Zeta-Jones-szal, s ma is sokszor időznek a 14 hektáros hotel egyik tengerparti bungalójában.
Lézertechnológiával másolják a világörökségeket
Brit tudósok egy csoportja lézertechnológia segítségével térképez fel tíz nagy-britanniai UNESCO világörökségi helyszínt, hogy elkészíthesse azok digitális mását.A munka annak a nagy projektnek a része, amely az 500 leghíresebb világörökségi helyszín pontos digitális leképezését tűzte ki célul. A tervek szerint többek között az athéni Akropoliszt, a Kínai Nagy Falat és a négy amerikai elnök arcát ábrázoló Mount Rushmore-t is végigpásztázzák majd a lézersugarak. A kutatók ezekben a napokban fejezik be a skóciai New Lanark világörökségi helyszín bemérését. A David Dale által 1786-ben alapított pamutfonoda a filantróp szociális reformer, Robert Owen irányítása alatt sikeres üzem és az utópikus szocializmus egyik mintagyára lett. Maga a lézeres technológia nem új keletű, műemlékek felmérésére azonban most használják először. A világméretű projekt célja, hogy lehetővé tegye a felbecsülhetetlen értékű épített emlékek rekonstruálását esetleges sérülésük vagy pusztulásuk esetén. A sérülés számos ok: természeti katasztrófa, a klímaváltozás vagy akár háborúk miatt is bekövetkezhet. A kezdeményezők a projekt szükségességét egyebek közt a 6. században kifaragott, ám a tálibok által 2001-ben elpusztított hatalmas bámijáni Buddhák sorsával indokolják. A monumentális afganisztáni szobrok újjáépítése mellett Japán és Svájc is elkötelezte magát, ám a lézerprojekt kutatói szerint ez sokkal könnyebben menne, ha birtokában lennénk a pontos digitális térképnek. (MTI)
DDR-nosztalgia
Elektromos meghajtással, napelemmel a tetején tér vissza a keletnémet népautó, a Trabant.A Trabant nT nevű új modell a szeptemberi frankfurti autószalonon mutatkozott be, 18 évvel az eredeti változat sorozatgyártásának leállítása után. A reneszánsz a 2007-es frankfurti szalonon kezdődött. Ott mutatták be egy újgenerációs Trabant-tanulmány 1:10 arányú modelljét. A miniatűrt készítő Herpa Miniaturmodelle nevű vállalkozás közvélemény-kutatást is végzett a helyszínen és az interneten. A közel 14 ezer válaszadó 93 százaléka támogatta, hogy a tanulmányautóból szériamodell legyen. A legtöbben azt javasolták, hogy az új Trabant legyen minél inkább környezetbarát, ára pedig 10 ezer euró körül legyen. A Trabant márka jogaival rendelkező Herpa aztán megállapodást kötött a speciális alkatrészeket gyártó és autók páncélozásával foglalkozó Individual Karosseriebau (IndiKar) nevű céggel az új típus fejlesztéséről. A munka eredménye az elektromos meghajtású Trabant nT, amely az akkumulátorok egyszeri feltöltésével és a tetőn elhelyezett napelem segítségével 250 kilométert tud megtenni. "Ideális városi autó, amelyet város környéki utakra is remekül lehet használni" - mondta Jürgen Schnell, az IndiKar szóvivője a Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint. A szóvivő hozzátette: megvalósíthatósági tanulmányt is készítettek a sorozatgyártásról, és a frankfurti premier leginkább arra szolgál, hogy tőkeerős befektetőtársat találjanak a termelés beindításához. Az IndiKar telephelye az NDK népautójának szülőhelye, Zwickau mellett van. A szászországi városban 1957-től kezdve nagyjából hárommillió Trabantot gyártottak. A termelés 1991-ben, Németország újraegyesítése után állt le. Az autónak azóta Zwickauban emlékművet is állítottak, amely a város jelképe lett. (MTI)
Fényűzés Bruneiben
Arany armatúrák, márvány fürdőszobák és plüss, amíg a szem ellát: a világ legdrágább szállodája, az Empire Hotel Brunei szultánságban áll, és újabban a híres emberek mellett már a családos vendégkört is megcélozta. Aki ide papucsban, metálos pólóban és szakadt farmerben megy le a reggeli büféhez, az egészen biztosan valami nagyon híres ember lehet - megengedheti magának. A szállodai beruházás áráról senki sem beszél, de úgy hírlik, a megbízott több mint 200 külső és belsőépítész tonnaszámra aranyozhatta az épületet és teleragaszthatott mindent Swarowski kristályokkal. A lobby, illetve az egész belső átrium 50 méter magas, és 5 emeletnyire szökell felfelé, a tengerre néző hatalmas üveghomlokzat nagysága ugyancsak világrekordgyanús. Nem spóroltak a fürdőszobák berendezésénél sem: mindenütt olasz márvány és tökéletesen aranyozott armatúrák. Az Emperor lakosztályban még a szőnyeg is aranyszálakkal van átszőve. Akinek a pénztárcája megengedi, hogy éjszakánként 15.000 euróért kivegye ezt a legdrágább lakosztályt, nem kell vegyülnie a többi vendéggel az uszodában: lakosztályához ugyanis egy olimpiai méretű úszómedence is tartozik, amely közvetlenül a hálószobából nyílik. A recepción mindenki kaphat egy térképet, nehogy elkeveredjen a hotelben, melynek néhány további száma: 11 négyzetkilométernyi vízfelület, 9 uszoda, 22 kilométer sétaút. A vendégeket golfkocsik fuvarozzák ide-oda a hatalmas területen. (Focus online Reisen)
Csodák tára - Új turisztikai látványosság Szegeden
Félidejéhez érkezett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, a Tudáskapu néven elindult természetismereti tudástár építése. A Szegeden egyedülálló kezdeményezés 2010 végére készül el. A csodák tárát turisztikai látványosságnak szánja a főiskolai kar, mellyel Szeged kínálati körét növelnék.A 160 millió forintos összköltségvetésű beruházás 2010 végére készül el a kar főépületének emeletén, mintegy ezer négyzetméteren interaktív tudástár áll majd a látogatók rendelkezésére, a természettudományok népszerűsítésére - mondta Galambos Gábor dékán. az uniós támogatással megvalósuló programról. Viskocz Béla, a kar kémia tanszékének tanára a beruházás bejárásán elmondta, hogy a tudástár fő elemei a természetismereti kiállítások, a Próbáld ki laboratórium és a bemutatóórák lesznek. A beruházás során kialakították a termeket, melyek berendezéséhez is hozzáláttak. A "minimúzeum" részben akadálymentes lesz, hisz a mozgássérültek lifttel juthatnak fel a kiállító térbe, a látássérülteknek a padlón vezetősávot raktak le, és a termekbe a halláskárosultakat segítő eszközöket is beszereltek. Lesz pénztár, ruhatár és múzeumi bolt is. A létesítményben igyekeztek megőrizni és bemutatni nem csak a felhalmozott leletanyagot, de még a szekrényeket is, így sok Klebelsberg-kori darabot újítanak fel. A tudástárba bejelentkezés alapján várják majd a látogatókat, akiket minden esetben szakemberek vezetnek körbe, így az állatvilágtól a kőzeteken át a fizikai-kémiai kísérletekig mindenről kimerítő információval szolgálnak. A csodák tárát turisztikai látványosságnak szánja a főiskolai kar, mellyel Szeged kínálati körét növelnék. Elsősorban az általános és középiskolás diákokat várják, de az intézmény az egész családnak kikapcsolódási és tanulási lehetőséget kínál majd. A kiállítás magját a kar természettudományos gyűjteményei adják majd, s ezek közül is kiemelkedik a több mint tízezer darabos, 2000-ben védetté nyilvánított herbárium és állattár, melyet az intézményben oktató világhírű kutatók állítottak össze az évtizedek során. Szintén egyedülálló az ásvány és kőzettani gyűjtemény, amelynek megalapítása Koch Ferenc nevéhez fűződik. A kiállítóhelyen létrehoznak egy, az 1930-as évek miliőjét felidéző előadótermet is, ahol nem szorosan a tantervhez kötődő órák keretében ismertetik meg a látogatókat a kar oktatói a természettudományok érdekességeivel. (MTI/uniospenz.hu)
A fertőzött osztriga és a három Michelin csillag
Feltehetően fertőzött kagylók miatt lett rosszul a világ egyik legjobb éttermének számító brit Fat Duck több mint ötszáz vendége az év elején, derült ki a brit egészségvédelmi intézet (HPA) csütörtök késő este nyilvánosságra hozott jelentéséből.Tömeges ételmérgezés történt az év elején a sztárszakács Heston Blumenthal éttermében, a Fat Duck-ban. A London melletti Brayben található éttermet február végén ideiglenesen be kellett zárni, miután két hónap alatt 529 vendég panaszkodott hányásra, és hasmenésre, miután a vendéglőben ettek. A hivatalos vizsgálat eredményei szerint a rosszulléteket a norovírus okozta, amely feltehetően fertőzött osztrigával került az asztalokra. A HPA vizsgálata kiderítette, hogy a kagylók nem az étteremben, hanem már a beszerzési forrásnál fertőződtek meg a vírussal, valószínűleg szennyvíz miatt. Az intézet közölte, hogy több olyan vendéglátóhelyen is történtek megbetegedések, amelyek ugyanarról az essexi telepről szerezték be az osztrigát, mint a Fat Duck. Az étterem szóvivője közölte: örülnek, hogy végre nyilvánosságra hozták a vizsgálat eredményeit, amely bebizonyította, hogy nem az étterem hibája miatt történtek a megbetegedések. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a vendégek akkor lettek rosszul, amikor amúgy is országos járvány volt. A Fat Duck-ot 1995-ben alapította Heston Blumenthal, aki jelentős hírnévre tett szert "molekuláris gasztronómiának" nevezett módszerével, amely olyan meglepő eredményekre vezet, mint például a tojásos-szalonnás fagylalt. Az éttermet 2005-ben a világ legjobb éttermének választotta a Restaurant című szaklap nemzetközi szakácsok és étteremkritikusok szavazatai alapján, és azóta a lista második helyét foglalja el. A vendéglőbe hónapokra előre le van foglalva minden asztal. (Független Hírügynökség)
Hollandia kitiltja a coffee shopokból a turistákat?
A holland kormány továbbra is elnézően viseltetik a könnyű drogok árusításával szemben, de a jövőben azt szeretnék, ha a coffeshopok nem jelentenének többé turisztikai vonzerőt.A holland igazságügyi, belügyi és egészségügyi tárca vezetői szerint a coffeshopok számának drasztikus csökkentése és a turisták onnan való kitiltása megoldást kínálhat az elharapózott bűnözésre és egyéb problémákra.A holland-belga illetve holland-német határszakaszon számos város jelezte már, hogy bezárják a település coffee shopjait, mivel átjáróházzá váltak a határ túloldaláról érkező drogturisták számára.A kormány idén ősszel készíti el az a nyilatkozatot, amely felülvizsgálja a coffe shopok működését, a miniszeterek állásfoglalása azonban már most ismeretes, ők azt szeretnék, hogy csak klubtagoknak adhassanak el marihuánát és hasist a drogüzletek. Ez azonban szinte automatikusan kizárja a drogturistákat, mivel a vásárlás feltétele, hogy a vevő holland bankkártyával rendelkezzen, és csak korlátozott mennyiséget, 3 gramm kannabist vagy hasist vásárolhat. A tárca vezetői így kívánják visszaszorítani a drogturizmust.A könnyű drogok értékesítése hatalmas üzletág Hollandiában és az állam számára is szép summát jelent. A coffe shopok forgalma legalább évi 500 milliárd forintra rúg. Az Amszterdamba látogató külföldiek 23 százaléka fordul meg coffee shopokban.
"Taxisharc" London utcáin
Megélhetésükért kell küzdeniük London híres fekete taxijainak: konkurenciaként léptek fel ugyanis az úgynevezett minitaxik, a taxiengedéllyel rendelkező közönséges autók.Míg a London jelképeiként számon tartott fekete taxik szolgáltatásait az utcán megállítva vehetik igénybe a járókelők, addig az új taxik telefonon és interneten rendelhetők meg. A Heathrow repülőtér és a belváros közötti szakasz eddig csak az elegáns fekete limuzinok privilégiuma volt, ezért kihozta a béketűrésből a sofőröket a légitársaság javaslata, miszerint engedjék be oda is a minitaxikat. Már februárban tüntetést szerveztek a Trafalgar Square-en. "Újra és újra meg fogjuk ezt tenni" - nyilatkozta az egyik sofőr - "Idővel mi is úgy járhatunk, mint a piros emeletes buszok és a telefonfülkék". Egykoron ezek is a londoni utcaképhez tartoztak, mégis többé-kevésbé át kellett adniuk a terepet az újdonságoknak. John Griffin, London legnagyobb minitaxi-vállalkozásának, az Addison Lee-nek a főnöke szerint a fekete taxik már elavultak, nem haladnak a korral, s ha nem fejlődnek tovább, ki fognak halni. Véleménye szerint a modern műholdas navigációs rendszerrel rendelkező minitaxik jobban segítik az utazókat.Egy nemrég nyilvánosságra hozott körkérdés eredménye szerint ugyanakkor a fekete londoni taxikat még ma is a világ legjobbjaiként tartják számon. Jóhírüket elsősorban a sofőrök kitűnő helyismeretének köszönhetik. (MTI)