Haldoklik a Titicaca-tó
2003. január 20.

Ökológiai katasztrófa fenyegeti a perui Titicaca-tavat. A beléömlő szennyvíz miatt már kipusztultak onnan az őshonos halak, s a víz felszínén lebegő zöld "pázsitszőnyeg", amelyet a szennyvízből táplálkozó púpos békalencse (Lemna gibba) alkot, fulladással fenyegeti a tó természetes élővilágát.

A tragikus helyzet oka a népességrobbanás a tó partjára épült városban, Punóban. A fontos kereskedelmi és turisztikai központ lakossága két évtized alatt 40 ezerről 100 ezerre nőtt, s a sekély Punói-öbölbe becslések szerint már naponta 10 ezer köbméter szennyvíz ömlik, amit a tó nem képes feldolgozni. A helyzetet súlyosbítja az elmúlt három év aszályos időjárása is, amelynek következtében 1,8 méterrel apadt a tó vízszintje.

A perui és a bolíviai kormány Japán és az ENSZ Fejlesztési Programjával (UNDP) együtt próbálja megmenteni a két ország határán fekvő tó élővilágát. Míg Tokió Puno város szennyvíztisztítását és szemétbegyűjtését segít megszervezni, az ENSZ az őshonos halak és növények visszatelepítését, valamint a hagyományos természetvédelmi módszerek elterjesztését tervezi. Ezek egyike lehet, hogy a tatorát (Scirpus californicus), a Titicaca-tavon használt híres kákacsónakok alapanyagát használnák fel a tóparti kistelepülések szennyvizének természetes szűrésére.

A tatorakáka, amelyből a tó közepén lebegő hatalmas szigetet is fonták, a tó partvidékének legjellegzetesebb, sokoldalúan hasznosítható növénye. A tavon lakó uru indiánok mindenfélére felhasználják, az úszó szigeten még a házakat és a bútorokat is abból készítik. Tatora a fűtőanyag azokban a cserép tűzhelyekben is, amelyeket a tó fenekéről felhozott agyagból égetnek ki. Friss hajtása remek édes csemege, pálinka készítésére is alkalmas. A Titicaca-tó partvidékének legjellegzetesebb növénye megjelenésében a nádra emlékeztet, de nem nád és nem is papirusz, mint Thor Heyerdahl csónakkísérletei nyomán beépült a köztudatba, hanem az erdeikáka-félék nemzetségébe tartoznak.

A perui mitológia szerint Takaynamo isten hajdanában hatalmas tatoratutajon érkezett Peruba a világ másik végéről. A peruiak háromezer éve használják csónakkészítésre a tatorakákát, a tengerparton ma is ezen halásznak- újabban szörföznek - a helybéliek. A mocsaras vidékeken magasra növő növényt kivágják és a napon megszárítják. Minden évben fesztivált rendeznek, amelynek során elkészítik a caballitók, a "nádparipák" új nemzedékét. Két szakember képes fél óra alatt összeállítani egy ilyen egyszemélyes halászhajót, amely szárazon igen súlyos, de a hagyomány szerint a tulajdonosnak egymagának kell vízre bocsátania a "lovacskát", mert ha egyedül nem bírja el, akkor a háborgó tengeren sem boldogulna vele.

(Peru-El Dorado)
Forrás: É.T.