Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Víz alatti látnivalók
2015. december 22.

Mivel Aqaba Jordánia egyetlen kijárata a tengerre, fontos kereskedelmi és számunkra ugyanolyan fontos búvárközpont is. Reggelente hajóra szálltunk, majd dél felé vettük az irányt. Naponta elhaladtunk a teherkikötő mellett. Élményszámba ment a nagy konténerszállító hajók látványa, ahogy az üres fedélzet megtelt rakománnyal, miközben a konténerdaruk groteszk alakja beleolvadt a vörös sziklák uralta part menti tájba.

Első vízbeugráskor azonnal világossá vált, hogy az öböl északi csücskének vize még sósabb, mint a Vörös-tenger általában. Meglepő volt, hogy a levegő hőmérséklete ugyan 45 fokos, a víz 26-27 fokos volt csupán. Lemerülve az is szembeötlött, hogy a látótávolság sem a legideálisabb. De ezzel ki is merítettem a negatívumokat. Az élővilág változatosságát nagyban befolyásolják az áramlatok. Mivel errefelé nincsenek nagy halrajok, ragadozók, nem találkoztunk cápával, mantával.

Viszont a korallok sokkal jobb állapotban vannak, mint a tenger délebbi régióiban, a színes korallképződmények között pedig sok apróságot láttunk, murénákat, rákokat, csigákat, bizarr kerti angolnákat. Ami felejthetetlen marad, az a két csikóhal, amelyek szinte észrevétlenül húzták meg magukat a tengeri fűben. Leginkább a sakktáblák huszáraihoz hasonlítottak. A Mózes lábnyoma fantázianevet viselő nyelvhal is különleges fajta. Teljesen beleolvad a homokos aljzatba, csak mozgás közben rajzolódik ki, mint egy repülő szőnyeg, úgy suhan a tengerfenék felett. A jordán vizek egy hajóroncsot is rejtenek, amely nem egy baleset után merült el, hanem a mai király - aki maga is lelkes búvár - javaslatára, irányítottan süllyesztették el. Küldetése pedig nem más, mint a búvárok szórakoztatása. A közel 80 méter hosszú szállítóhajó roncsa két korallszirten fekszik, át lehet úszni alatta. A roncs belsejébe is be lehet úszni, bár itt nincs sok látnivaló. Ami ennél is meglepőbb volt, az egy amerikai M42-es önjáró légvédelmi tank, melyet 6 méteres mélységben süllyesztettek el, ugyancsak víz alatti attrakciónak szánva. Az ilyen mesterséges zátonyokban érdekes megfigyelni, miként veszik birtokba őket a korallok és más vízi élőlények.

forrás: www.nagyutazas.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Aqaba
Jordánia