Dől a Colosseum
2012. augusztus 01.
Képgaléria - Colosseum
Elkezdett dőlni az ókori Róma leglátványosabb, máig fennmaradt épülete, a római Colosseum, jelentette be az épület műemlékvédelmi igazgatója, Rossella Rea. A kétezer éves amfiteátrum déli oldala 40 centimétert süllyedt az északihoz képest. Ez egyelőre szabad szemmel nem vehető észre az egykor 50 ezer embert befogadó arénán, ami ma a városba látogató turistákkal van tömve, de ha a jelenség folytatódik, az az épület épségét veszélyeztetheti, és pár év alatt a híres pisai ferde toronyhoz teheti hasonlóvá a Colosseumot.
Hogy mi a dőlés oka, arról egyelőre nincs egyetértés a szakértők között, az épületet most a La Sapienza egyetem geológusai és építészei vizsgálják. Egyelőre azt gyanítják, hogy a környék útjainak sűrű járműforgalma tette ki évtizedeken keresztül olyan megterhelésnek a az amfiteátrum alapzatát, ami miatt abban egy nagyobb repedés jött létre, és ez megbontotta az egész épület egyensúlyát. A 48 méter magas falakkal övezett, 190 méter széles, elliptikus épületet egyébként is megtépázták már az idők során földrengések és a falaiból építőanyagot lopó helyiek, az utóbbi évtizedekben pedig a város szennyezett levegője, illetve több millió turista is nagyon rosszat tesz neki. A Colosseumon jelenleg is zajlik egy 25 millió eurós, 2014-ig tartó felújítási program.
A Colosseum dőlésének okát további vizsgálatokkal fogják kideríteni, ezek egyelőre nem befolyásolják a turistalátványosság nyitvatartását. Az épület stabilizálása azonban később komoly gondokat okozhat, a pisai ferde torony például több mint egy évtizeden át volt lezárva a turisták elől, mire sikerült teljesen biztonságossá tenni, és 2001-ben újra megnyitották.
forrás: index.hu/

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék! Róma |
Olaszország |
kapcsolódó ország
Olaszország
- Valutaváltó
- Üzemanyagárak
- Iránytű
- EURÓPA ÁZSIA AFRIKA ÉSZAK-AMERIKA DÉL-AMERIKA AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA ANTARKTISZ
- Hasznos információk
- Útiokmányok Pénzügyek Utazás előtt... Biztosítás Kommunikáció Utazás gépkocsival Utazás repülővel Utazás vonattal
- Utazók sarka
- Útitárs kereső Fórum Repülőjegy börze Útifotó 2000
magazin
NagyUtazás.hu
Több, mint 50 megbízható utazásszervező kínálata egy helyen.