Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

A Colosseum, ahogyan még sohasem láttuk
2010. október 28.

Sohasem látott arcát fedte fel a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum az alagsortól egészen a harminchárom méter magas nézősorokig látogathatóvá vált.

Az évente közel ötmillió turistán túl azonban főleg befektetőkre vár, hogy teljesen újjászülessen. A régészek egyik szeme sír, a másik nevet. Nemcsak a világ minden részéből érkező turistáknak, hanem az ókortudósoknak is élményt jelent a Colosseum először látogatható alagsorának és a negyven évig lezárt, mostantól ismét megnyitott harmadik emeletének a látványa.

Ugyanakkor attól tartanak, hogy a csoda nem tart sokáig: omlás veszélyezteti a nézőtér második szintjét, és akármerre tekintünk, látni, hogy az Örök Város jelképének tartott műemlék sürgős felújításra szorul.

Az idén újabb rekordot döntött a látogatók száma, augusztusig naponta 19 ezren tapostak végig a műemléken. Ahhoz, hogy megmaradjon, eurómilliók kellenek.
A Colosseum alagsorában vezetett látogatást online vagy a jegypénztárban előre le kell foglalni. Naponta tízszer, 25 fős csoportot engednek be. A 12 eurós - hozzávetőleg 3300 forintos - belépőjegyen túl még 8 eurót kell fizetni, a harmadik szintre való felkapaszkodás viszont ingyen van.

A jegybevételből származó évi közel 35 millió euró az állam kasszájába megy, így a Colosseum jövője azoktól a befektetőktől függ, akik október végéig jelentkezhetnek a főpolgármester meghirdette nemzetközi felújítási pályázatra. Az elvégzendő munkák között szerepel a műemlék megtisztítása, a jelenlegi vasrácsok cseréje, az alagsor és a második emelet restaurálása, új jegypénztár kialakítása.

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Róma
Olaszország