Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Az első európai zöld főváros
2010. március 23.

2010-től már nem csak kulturális, hanem "zöld" fővárosa is van Európának. A megtisztelő címet idén elsőként Stockholm viselheti.

Az ötlet először 2006 májusában merült fel egy tallinni konferencián, amelyet Jüri Ratas, az észt főváros akkori polgármesterének javaslatára hívtak össze. 


A találkozón 15 európai városnak és az észt városok szövetségének képviselői közös memorandumot fogadtak el az Európa Zöld Fővárosa cím létrehozásáról - idézi fel a kezdeteket az Európai Bizottság honlapja. Mára több mint 40 jelentős európai város, köztük 21 tagállam fővárosa támogatja a kezdeményezést.


Mostantól évente egy olyan európai város viselheti a címet, amely élen jár a környezetbarát városi életmód kialakításában példaként szolgálva más városok számára. Az Európa Zöld Fővárosa címért minden, legalább 200 ezer lakosú város pályázhat a 27 EU-tagállamban, a tagjelölt országokból (Törökország, Macedónia, Horvátország), valamint az Európai Gazdasági Térség országaiból (Izland, Norvégia, Liechtenstein). Azoknak az országoknak az esetében, amelyekben egyetlen város lakossága sem éri el a 200 ezret, az ország legnagyobb városa pályázhat. 


A díj első nyerteseként idén Stockholm, majd jövőre Hamburg viselheti a címet. A 2012. és 2013. évre vonatkozó pályázatok leadási határideje 2010. február 1. volt, így már kiderült, hogy 17 európai város - Espoo, Malmö, Glasgow, Reykjavík, Torun, Łódź, Antwerpen, Nürnberg, Nantes, Vitoria-Gasteiz, Barcelona, Murcia, Sevilla, Bologna, Róma, Ljubljana és Budapest - méretteti meg magát a zöld fővárosi címért.

A döntőbe jutott városok nevét március végén teszik közzé, míg az eredményhirdetésre októberben, az idei zöld főváros Stockholmban kerül majd sor.


Budapestnek igencsak össze kell szednie magát, ha meg akar mérkőzni a címért. Csupán a miheztartás végett: a svéd főváros lakosságának 95 százaléka legfeljebb 300 méteres távolságban él a legközelebbi zöldterülettől.

A város minden vonata és belvárosi busza megújuló üzemanyaggal közlekedik. A település teljes üvegházgáz-kibocsátása 25 százalékkal mérséklődött 1990 óta, és a városvezetés azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy 2050-re teljesen függetlenné teszi a fővárost a fosszilis energiahordozóktól. (MTI)

forrás: www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Stockholm
Svédország