Tel.: 06 1 371 21 91 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Kamerun

Hivatalos név: Kameruni Köztársaság Időzóna: GMT+00:00
Anyanyelven: République Du Cameroun Autójelzés: CAM
Államforma: köztársaság Pénznem: CFA frank BEAC (XAF)
Főváros: Yaoundé Elektromosság: -
repülőjegy foglalás szálláshelyek Ide utaznék
Leírás |  Utazási információk |  Fontosabb telefonszámok |  Földrajz, gazdaság
Leírás
Esőerdők, és elefántok. Ez az a két első dolog, ami először eszünkbe juthat az ország nevének hallatán. Jogosan.
A növekvő és modernizálódó városok határán kívül esőerdők nyújtóznak az Atlanti-óceántól, de még helyet hagyva a szavannáknak és félsiavatgos területeknek északon is. Elefántok és antilopok százai gyülekeznek a nemzeti parkokban, vagy ha kedvünk támad, sétálhatunk és lazíthatunk a hosszú tengerparton.

A legalkalmasabb időszak az utazásra a hűvösebb és szárazabb hónapok alatt van, novembertől februárig. Május és november közötti időszak számít az esős évszaknak, amikor is utazás jelentősen nehezebbé válik.


A zene és tánc szerves része az ünnepségeknek, fesztiváloknak, társasági összejöveteleknek és történetmeséléseknek. A tradícionális táncokat erősen koreografálják, a nők és a férfiak pedig el vannak különítve egymástól. A táncok célja bármi lehet az egyszerű szórakozástól kezdve a vallásos odaadásig.
Hagyományosan a zene alatt éneklást értünk; sokszor egy kórus visszhangozza a szóló részét. A zenei kíséret lehet a taps és lábdobbantás, de néha feltűnhet még pár harang a táncosok ruhájára akasztva, dobok, sípok, kürtök, húros hangszerek, és xilofonok.
Néhány előadó teljes dalokat énekel el, amiket hárfához hasonló hangszerrel kísérhetnek.

Utazási információk
Nemzetközi repülőterek

Douala, Garoua, Maroua, Ngaoundére, Yaoundé.
Fontosabb telefonszámok

Ország előhívó: 237
Földrajz, gazdaság

Népesség adatok

Lakosság: 11 540 000 fő
Népsűrűség: 24.30 fő/km2
Nyelvek: francia, angol.
Népcsoportok: szudáni négerek (fulbe, hausza), bantu négerek (bakoko, fang), félbantu négerek (bamum, bamileke).
Vallások: törzsi vallású (50%), keresztény (30%), mohamedán (20%).
Földrajzi, természeti adottságok

Terület: 475 442.00 km2
Nagyobb települések: Douala 1 030 000, Yaoundé 654 000, Garoua 95 000, Nkongsamba 93 000, Bafoussam 75 000, Maroua 70 000.
Legmagasabb pontok: Kamerun 4070 m.
Főbb folyók: Bénoué, Sanaga.
Főbb tavak: Csád-tó.
Földrajz

A keskeny tengerparti síkságot keleten őserdővel borított hegyvidékek és vulkanikus, szavannás fennsíkok határolják, mely észak felé a Csád-tó félsivatagos medencéjére ereszkedik alá.
Gazdaság

Egy főre jutó GNP: 820 USD

agrárország.
Kapcsolódó cikkek
Kamerun III.
ISMÉT DOUALAÍgy is volt. Yaouandé eléggé kihaltnak tűnt. Hál'istennek. Meg sem álltunk, irány vissza Douala.A következő négy nap életem legrosszabb időszakai közé tartozik. Ugyanoda tértünk vissza, ahonnan indultunk. Visszaadtuk a kocsit, és megpróbáltuk elintézni, hogy a hátralevő időre valami bartel keretében újra megkaphassuk. Persze nagyon nem volt mit felajánlanunk érte. A legnagyobb értékünk egy óra volt és mellette néhány apróság. Erre persze nem hajlott a tulaj. Viszont megpróbált intézkedni, hogy pénzhez juthassunk. Volt egy ismerőse, aki sokáig az Aqua Palace-ban dolgozott. Hátha ő el tudja intézni, hogy a recepción lehúzzák a kártyámat, és kápéban ideadják az ellenértékét. Veszélyes játék, de nem volt választásunk. Megpróbáltuk. Az ürgével és az ismerősével elmentünk az Aqua Palace-ba. Ott még az igazgatóhoz is bement az emberke az érdekünkben. Természetesen nem tudtak segíteni. Próbálkoztunk bankban, hátha valami módon lehet itthonról átutaltatni. Ott is igazgatósági szintig jutottunk. Adtak egy teljesen ellenőrizhetetlen számlaszámot, plusz semmiféle biztosítékot arra nézve, hogy az erre a számlára érkező pénz el is jut hozzánk. Tehát semmi. Négy napot végig nyűglődtünk. A városban fölösleges volt mászkálni, pénzünk alig. 24 órás garantált izzadás. A semmittevésből kifolyólag délutánonként aludtunk. Azóta sem tudok, de nem is vagyok hajlandó. Aztán végül elhatározás született. Nincs más lehetőségünk, a kártyámra kiveszünk egy autót az Avis-tól és visszamegyünk Limbébe. Meg is történt. Az irodában egy kedves hölgy felhívta a bankomat, leinformált. Később ez még egy további probléma forrásává vált. De ezt majd később. A lényeg, hogy örültünk. Itthagyhatjuk végre ezt a randa várost.MÁ' MEGINT LIMBEA kocsit egy kicsit túlbiztosították. De hát ők tudják, mennyire van erre szükség. Ugyanis addig nem lehetett gyújtást adni, amíg nem riasztottál be. Ehhez viszont, ha már bent ültél, ki kellett nyitni a bal első ajtót. Egy kicsit szerencsétlenkedtünk, amíg megtanultuk.Limbében szintén ugyanoda mentünk. Hiába, a megszokás. A parton sétálgatva összeismerkedtünk egy halásszal, aki azt mondta, hogy később kivisz minket egy halászcsónakon az egyik közeli szigetre. Mondtuk, hogy nincs pénzünk, de ő azt állította, hogy ez nem baj. Később, amikor visszamentünk, kiderült, hogy ő csak a felhajtó volt, a halász egy másik ürge. Ismét felajánlottuk legnagyobb értékünket, az órát, de az embernek nem kellett. Annál inkább pénz. Így az üzlet nem jött össze.Este a szállodával szemközti kocsmában megismerkedtünk American Boy-jal, minden külföldi védőszentjével. Mint kiderült, ez az ürge minden idevetődő külföldire ráakaszkodik, persze merő jóindulatból. Végülis, mi az a néhány whiskey a kocsmában? Viszont rettentően lelkes volt. Mindehhez járult egy 190 cm körüli magasság és a körülményekhez képest választékos öltözködés, ami kimerült egy joggingban és egy nélkülözhetetlen, széles karimájúkalapban.A lelkesedést már másnap reggel megszenvedtük. Fél nyolckor, amikor még mindenki aludt, berontott a szobánkba, hogy azonnal öltözzünk, hozzuk a kamerát, hihetetlen dolgok történnek. Kibotorkáltunk vele a partra, ahol valamilyen evezősverseny előkészületei zajlottak. Az evezősverseny abból állt, hogy bent a vízben két bazi nagy csónakban húsz-húsz ember ült, kint a parton pedig két szurkolótáborra osztva az asszonyok táncoltak és énekeltek. Itt már a szponzoráció első jelei is feltűntek, mivel az egyik hajó legénységén Total feliratú pólókat véltünk felfedezni. Nagy nehezen elindultak a hajók, az asszonyok folytatták a táncolást. A hajók távolodtak, az asszonyok táncoltak. A hajók már alig látszottak, az asszonyok táncoltak. A hajók eltűntek, az asszonyok táncoltak. Szerintem az egész hepajt azért hozták össze, hogy kitáncolhassák magukat. Miután eleget láttunk, meglógtunk American Boy-tól. Aztmondtuk, hogy lemerült a kamera, fel kell tölteni. Utána elindultunk, hogy megmásszuk a Mont Cameroun megkövült lávafolyamát. Gyönyörű volt. Megkövesedett irdatlan lávamennyiség amíg a szem ellát. Fentről csodálatos volt a látvány. Pálmaerdők, mögöttük az óceán.Este persze ismét találkoztunk American Boy-jal a kocsmában. De ez úgy látszik, ez nem volt elég. Ránk akaszkodott két kurva is. Az egyik a Prisztavokot szemelte ki, a másik engem. Persze nem hitték el, hogy nincs pénzünk. Kellemetlen volt a helyzet. Csekót persze ők is légiósnak nézték, mint ahogy végig az út során mindenki. Amikor haza akartunk menni, kérték, hadd nézzék meg hol lakunk. Azt sem akarták elhinni, hogy öten lakunk egy szobában. Egye kutya, megmutatjuk. Mamas frászt kapott, amikor beállítottunk két kurvával. Mivel nem vagyok öngyilkos típus, ráadásul otthon egy teljesen friss kapcsolatból származó lány vár, én szó szerint elmenekültem a vadász elől. Amíg elment WC-re, berohantam, magamra húztam a takarót, és mély álomba zuhantam. Hál'istennek megértette. A Prisztavoké kitartóbbnak bizonyult. Minden este megjelent a kocsmában, sőt még ő akart a Prisztavoknak pénzt adni. Egyébként, ahogy megismertük, intelligensnek bizonyult. Furcsa volt, ahogy a pigmeusokról beszélt. Azért itt is vannak gyűlölködések. Primitív törzsnek tartotta őket, akik még mindig a dzsungel mélyén tengődnek. A barátkozás legfelemelőbb pillanata volt, amikor Mamas kért egy KÉK tollat, hogy lerajzolja a magyar zászlót. Női logika. Aztán megértettük, hogy rajzolni akar három csíkot, amikbe beírja a színeket. Meg is csinálta, legfeljebb annyi hiba csúszott az egészbe, hogy az olasz zászló szerinti felosztásban írta be a dolgokat. Annyi baj legyen!Egyik este kiderült, hogy American Boy nem csak helyi turistapatrónus, afrodzsigoló és autómosó tulajdonos, de hegyivezető is. Közölte, hogy két nap múlva túrát vezet a Mont Cameroun-ra, menjünk vele. Másnap úgy terveztük, semmi alkohol, teljes relax, hogy bírjuk majd a tempót. Gondoltuk, egy pár ezer méterig csak felmegyünk. Azt meg bírni kell. Még szerencse, hogy másnap kiderült, az egész a nyelvi hiányosságokból eredő félreértés. A Mont Cameroun stimmelt. Viszont nem túra lesz, hanem egy futóverseny. Néhány őrült nekiáll és felspurizik a hegyre. Na ne! Inkább megnéztük a Limbe állatkertet és a 6 miles beach-et, amit American Boy megmutatott, merre találunk. Az állatkert nem volt különösebben izgalmas, olyan, mint máshol. Viszont már itthon tudtam meg a Spektrumból, hogy itt van az ország legnagyobb gorilla kölyökmenhelye. A helyieknek ugyanis a patkány mellett van még egy jó szokásuk. Ínyencfogásnak tálalják a gorillatappancsot. Ezért baromi sok az árva kölyök.A 6 miles beach-nek van egy lezárt része. 500 CFA a beugró, de ezért jár egy ingyen üdítő. Itt láttam a legtöbb fehért. Egy gyökér, hájas francia úgy viselkedett, mintha még mindig a rabszolgaság korában élnénk. De, hogy ne unatkozzunk, mit tesz isten, itt is belefutottunk egy evezősversenybe. Mennyit tudnak ezek táncolni?Utolsó nap egy részét a Csekó egyre agresszívabb hisztirohamainak engedve, napon fetrengéssel töltöttük. Aztán elindultunk a reptérre. Legalább négy órával a becsekkolás előtt érkeztünk meg. Persze a kocsileadással is volt némi gond. Nem emlékszem pontosan, hogy mi, de fennhangon győzködtük őket, hogy nemzetközi pert akasztunk a nyakukba, kirúgatásban lesz részük, sőt a NATO-val karöltve lerohanjuk a reptéri Avis irodát. Utána békésen álldogáltunk egy sarokban egy hegynyi cuccal. Persze jöttek ismerkedni. Egy értelmesebb emberke azt mondta, hogy ismeri itt a főnököt, majd ő segít, hogy minden gond nélkül menjenek a dolgok. Tényleg segített. Amikor megmondtuk, hogy nincs pénzünk, akkor egy kicsit felszisszent, hogy mit fog kapni a főnök. Őt nem érdekelte a pénz. Aztán jött egy tiszt, intett, hogy menjünk utána. Átrohantunk néhány helységen, kifizettük a kiutazáskor kötelező 10 000 CFA-t (ha itt jársz, ezt ne felejtsd el!), és újra kint találtuk magunkat ott, ahonnan elindultunk. A tiszt megkapta legértékesebb ajándékunkat, az órát. Egy kicsit csodálkozott, de elfogadta. Némi para ellenére minden simán ment. Fent ültünk a gépen, irány haza.BRÜSSZEL Ez az út talán még kényelmetlenebb és még unalmasabb volt, mint az előző. Az én testmagasságom legfeljebb egy koboldéval vetekedhet, de az istennek sem tudtam úgy elhelyezkedni, hogy kényelmesen elalhassak.Brüsszelben több mint fél napot kellett vesztegelnünk. Viszont ITT MÁR VAN ATM! Ki a városba! A pénzkivétellel persze adódtak problémák. Miért is ne? A Csekó és a Mamas ugyanis két kártyát csináltatott. Két kártyához viszont két PIN-kód dukál. De melyikhez melyik? Az X-edik kísérlet sikerült. Volt pénzünk!Ezután két részre váltunk. Csaba és a Prisztavok elindultak várost nézni, mi hárman úgy döntöttünk, hogy közelebbről megismerkedünk Brüsszel híres kocsmakultúrájával. Igenám, csak Brüsszelben 11 előtt nincs nyitva kocsma. Így mi is egy kicsit városnéztünk, majd beültünk az első ébredező kocsmába. Utána egy másikba, majd még egy újabba. Itt felkeltette az érdeklődésünket a kínálatban valami. Megkérdeztük, mi az? Kis csirkecombok valami szósszal. Próbaként rendeltünk egyet, aztán még hatot. Hús! Végre húst eszünk! Alig bírtuk abba hagyni.A reptérre persze megint vagy öt órával előbb mentünk ki, mivel a Prisztavoknak valaki azt mondta, hogy du. 4 után meg se lehet közelíteni a repteret, annyian vannak. Persze alig lézengtek. Viszont voltak bankkártyával működő telefonok. Megpróbáltam felhívni a barátnőmet. Néhányszor nem sikerült, aztán egyszercsak nem fogadta el a gép a kártyámat. Összeszedtük az összes aprónkat, amivel végül sikerült telefonálnom. A rövid beszélgetés abból állt, hogy amikor mondtam, nem fogadja el a kártyámat a telefon, a válasz annyi volt, persze, mivel nincs rajta pénz. És megszakadt. Frászt kaptam. Kint nélkülöztem, és már Magyarországon sincs pénzem. Persze itthon kiderült, hogy mivel Kamerunból nem lehet közvetlen kapcsolatot teremteni, ezért kocsibérlésnél a hölgy egy jókora összeget zároltatott a számlámon biztosítékként. Fasza!A hazafele utat már annyira untuk, hogy még meg sem állt a gép Ferihegyen, mi már ugráltunk fel a helyünkről.Itthon voltunk épen és egészségesen. Csak egy betegséget kaptunk el: az Afrika-mániát. Nem olyan komoly. Túl lehet élni.Forrás: MaxMix
Kamerun II.
BAFFANG, BAFOUSSAMMásnap továbbindultunk. Itt már az őserdőből kiharapott út hegyes terepen kanyargott. A katonákat és a fizető pontokon zsúfolódó árusokat már teljesen profin kezeltük.Az első célpont Baffang volt. Ehhez átverekedtük magunkat Bofoussam közepes városának metropoliszi forgalmán. Ide még vissza kell majd jönnünk, hiszen a Lonely Planet szerint csak itt kapunk szállást. Baffang jelentéktelen hely, viszont előtte van egy csodálatos vízesés. Amikor megálltunk előtte, még csak két gyerek nézegetett minket. Utána öt. Aztán tíz, tizenöt, huszonöt. Kicsit kényelmetlen volt a helyzet. Felváltva, kettesével mentünk megcsodálni a vízesést. A kocsit az összes pakkunkkal nem akartuk őrizetlenül hagyni. A gyereksereg meg csak egyre nőtt. Egyébként a gyerekek gyönyörűek. Hatalmas szemek, szép fekete bőr, a lánykák erős hajából pedig hihetetlen frizuracsodák kerekedtek. Ami még furcsa volt Kamerunban, hogy szinte alig láttunk öregembert, viszont gyerekekből rengeteg volt. Valószínűleg az átlagéletkor nem haladhatja meg a negyven évet. De visszakalandozva a gyereksereghez. Az otthonról hozott szóróajándékok között természetesen szerepelt úgy kb. 200 lufi is. Gondoltuk, kiosztunk néhányat. Először egyesével adtuk, amiből nem is volt baj. A gyerekek nem látták, honnan vesszük elő, csak a kocsinál tülekedtek. Aztán a Csaba egyszer csak úgy gondolta, hogy elővesz egy marékkal. Nem kellett volna. Szerencsére ekkor már mind a kocsiban ültünk. A gyerekek meglátva a maréknyi lufit, egy emberként megrohamozták a Csaba résnyire nyitva lévő ajtaját. Csaba egy éktelen sikoly kíséretében a levegőbe hajította a lufikat, majd "Tűz! Tűz!" üvöltéssel becsapta az ajtót. Padlógáz. Bafoussamba visszaérve találtunk egy tökéletesen lepukkant szállodát. Persze, hogy itt szálltunk meg. Este rituális konyhaművészkedés, majd szunya.BAMENDA, FOUMBANAmi még sokszor feltűnt útközben, az albínó feketék nagy száma. Hogy miért van ennyi, nem tudtuk megfejteni. Cserébe viszont sajnáltuk őket. Az övéik is kivetik maguk közül őket, ráadásul itt, az állandó napsütésben kell teljesen bebugyolálva élniük.A következő célpont, Foumban felé, még beugrottunk Bamendába is. Ez volt a legkultúráltabb rész, amit Kamerunban láttunk. Talán ezért is nem fogott meg minket. Az egyetlen élmény az volt, amikor bementünk egy faragványboltba, és a tulaj megengedte, hogy megnézhessük a hátsó udvaron dolgozó fafaragókat. Elképesztő ügyességgel és gyorsasággal dolgoztak. És nem mellékesen gyönyörűen. Érezhető volt, hogy már nincs olyan messze Kamerun kézműves paradicsoma, Foumban.Foumban külsőre ugyanolyan jelentéktelen, mint a többi hasonló városka. Szállásként gyorsan megtaláltuk a Lonely Planet útmutatásai alapján a katolikus missziót. Érdekes, hogy pont ott lakunk katolikus misszión, ahol nagyrészt muzulmánok élnek. Ez már idefele is feltűnt, az egyre szaporodó minareteket látván. A misszión nem állapítottak meg szállásdíjat, hanem azt mondták, annyit adunk, amennyit akarunk. Mi 10 000-ret akartunk. Megfelelt. Utána nekiindultunk felderíteni Foumbant. Piac, utána a főutca, mellette kis fafaragvány boltok egymás után. Csorgott a nyálunk, dehát pénz ohne. Pedig mindenhol mindenáron ránk akartak sózni valamit. Hiába mondtuk, hogy nincs pénzünk. Bólogattak, hogy persze, persze, aztán még egyszer megkérdezték, mennyit adnánk. Ez addig tartott, amíg Mamas kicsit félve, de mégis csak fel nem mutatott egy napelemes valutaváltót. Ezért mit adna? Az ürge fején szétterült a szája a mosolytól, és körbemutatott az egész üzleten. Bármit. Elképesztő volt. Mindent el akartak cserélni. Árussereg rohant utánunk az utcán "Change! Change!" kiáltásokkal. Nekünk sem kellett több. Vissza a misszióra, elő az összes fölösleges cuccot! Koszos reklámpóló, napszemüveg, maradék tollak, kalapok, szóval minden, amit nem sajnáltunk. Az itt töltött két nap alatt tetemes álarcmennyiségre sikerült szert tennünk. Az üzleti sikerek után megkönnyebbülve ültünk be a misszióval szemközti kocsmába. Itt marha jó fejekkel sikerült találkoznunk. A kocsma a következőképpen nézett ki. Belül egy lyuk, ahol volt a pult, kívül a bejáratra merőlegesen két hosszú pad, ahol ücsörögtek az emberkék. Átadták a helyet, egyből szóba elegyedtek velünk. Sikerült kideríteni, hogy miért nem szeretik, ha fényképezzük őket. Úgy tartják, hogy ezzel ők valami személyes dolgot adtak nekünk, ezért azt szintén valami személyessel illik viszonozni. Itt nem kell feltétlenül pénzre gondolni, elég valami tárgy, amiről elhiszik, hogy személyes. Egy középkorú nő ráadásul meghívta a Mamas-t a házába. Utána elmesélte, hogy fürdőszobát nem látott, a lakás teljesen lerobbant volt, de a nő nyilván azért hívta meg őt, mert büszke volt az otthonára. Itt nyilván ez előkelőnek tűnt. Másnap reggel volt egy megrázó élményünk. Kint a ház előtt ébredeztünk a Prisztavokkal, amikor a kivágott fatörzsek között valami mozgást láttunk. Egy kicsit féltünk, hátha egy kutya vagy ki tudja mi. A méretéből erre lehetett következtetni. Utána egyszercsak a ház sarkán felrohant  egy irdatlan, elképesztő, botrányosan nagy patkány. Nem hittünk a szemünknek. Utána kijött a Csaba fogat mosni. Persze nem hitte el. Aztán még egyszer megismétlődött. Ugyanaz a patkány, ugyanott még egyszer. A Csaba szájában megállt a fogkefe, és csípőre tett kézzel egy percig mozdulatlanul állt. "Hubaze..."Másnap ismét egy kis csereberével töltöttük a napot. Prisztavoknak sikerült beszereznie egy mellényért, egy pólóért és még valami apróságért egy kb. 60 cm magas, 30 cm széles szobrot. Pont jól jön ötünk mellé az amúgy is zsúfolt kocsiba. Elnevezte Brudernek. Ő lett a túra hatodik tagja. Kényelmetlen egy alaknak bizonyult. Ráadásul éjszaka előhozta az UFO-parámat is, mert állandóan azt hittem, hogy egy ufonauta figyel a sarokból. Később elsétáltunk a szultán palotájához, ahova persze pénzhiány miatt nem mentünk be. Az udvarán viszont elkapott minket egy jópofa, középkorú, elegáns népviseletbe öltözött pacák. Hiába mondtuk neki, hogy nincs pénzünk, berángatott egy helyiségbe és két társával valamint különböző meg nem nevezhető hangszerekkel rögtönzött népzenei bemutatót tartott nekünk. Utána sikerült elbeszélgetnem vele, kiderült, hogy jól beszéli a németet, mivel a zenekarával járnak Európába koncertezni. Mint megtudtuk ő valóban herceg és nem csak a művészneve a Prince Yaya. Foumban ugyanis egy önálló királyságnak a központja, ő pedig rokona a királynőnek. Ez nagyjából olyan lehet - tudom, hogy nem jó példa - mint nálunk a cigányvajda is uralkodó egy bizonyos területen a cigányok között. Azt mondta, novemberben van meghívásuk Magyarországra is. Mostmár november vége van, de nem találkoztam még itthon a nevükkel.Estére is maradt egy kis élmény. Prisztavok, Csaba és én elhatároztuk, hogy egy másik kocsmában - ahol vélhetően az egyetlen tévé található - megnézzük az Afrika Kupa elődöntőjét, amit persze Kamerun játszott, ha jól emlékszem, Tunéziával. Foumbanban este is nyugodtan lehet sétálgatni. Egy kis segítséggel megtaláltuk a helyet, ahol egyből egy kis félreértés kerekedett. A helyen már gyülekeztek a férfiak, bent már nem volt hely. Kívülről kukucskáltunk be, amikor egy férfi odajött, és mutatta, hogy kövessük. Bevezetett egy másik helyre, ahol egy fehér család ült. Mutatta, hogy foglaljunk helyet. Én felháborodtam, hogy mi ez az egész. Most a fehéreket különítik el? Ráadásul innen még a tévét sem látjuk. Hamar kiderült, hogy ők csak udvariasak akartak lenni, és leültetni olyan helyre, ahol nyugodtan ellehetünk. Amikor megértették, hogy mi velük akarjuk nézni a meccset, nagyon megörültek és szorítottak maguk között egy kis helyet. A meccsből nem sokat láttunk, mert állandóan elment a kép, de irgalmatlan hangulata volt. Később kiderült, hogy a Csekóék a megszokott helyünkön láttak egy gitáros csodát. Lehozott egy összeeszkábált erősítőt, amin olyan tölcsérek voltak, mint egy hangosbeszélő, és elképesztő zenéket nyomott gitáron. Sajnáltam, hogy nem láthattam. Visszatérve a szállásra újra hódolhattunk gasztronómiai szenvedélyünknek. Ráadásul a szabadban.OBALAAz eddigi leghosszabb folyamatos utunkon nem élveztük kifejezetten Bruder társaságát. Persze attól a felvetéstől, miszerint dobjuk ki a francba, a Prisztavok meglehetősen elzárkózott. Így kénytelenek voltunk hatan nyomorogni. Még szerencse, hogy Bruder hátizsákkal nem rendelkezett.Következő célállomásunk, Obala kis üdülőtelep nem messze Yaoundétől. Bungalók, kellemes környezet. Márcsak az a kérdés, hogy mindez mennyiért? Nagy nehezen megérkeztünk abba a faluba, amelyet a helységjelző tábla Obalaként aposztrofált. Viszont a tábla mögött egy egyetlen főutcából álló, végtelenül poros, betonozatlan, randa kis falucska lapult. Itt lenne üdülőfalu? Érdeklődésünkre egy srác rögtön motorra pattant, és előttünk felverve a port mutatta az utat. Hamarosan beértünk egy kapun (egyedül soha nem találtuk volna meg), és tényleg ott volt. Szép kis bungalók, nagy zöld terület, úszómedence. Megviselt szervezetünknek ez kellett. Útmutatónk leszállva a motorról várakozó álláspontra helyezkedett, amit persze mi az istenért sem akartunk megérteni. Ahogy a helyi személyzet se minket, amikor megpróbálkoztunk azzal, hogy az én bankkártyámmal fizessünk. Gondoltuk, ilyen helyen csak lehet. Persze egytől egyig kizárólag franciául tudtak. Amikor felmutattuk, mosolyogtak, udvariasan elvették és felírták a számát. Utána mutattuk, hogy ezzel mi fizetni szeretnénk. Ezt már nem értették. Nem volt más, maradt a kápé. Nem is volt drága. Ötünkre 18 000 CAF. (A Bruder ingyen aludt.)Elfoglaltunk két kis bungalót és kezdődött a Hawaii. Egyetlen negatívuma volt a helynek, de az erősen. A területen mindenhol különböző fákhoz, cölöpökhöz mindenféle majom volt kiláncolva hatalmas láncokkal. Szerencsétlenek láthatóan már elmebetegek voltak a rabságtól. Volt, amelyik csak keresztbe fonott karokkal egykedvűen reszketett, a másik iszonyú sivítozással próbált szabadulni. Nyilván nekünk, hülye turistáknak szólt ez a "látványosság". Én inkább gyönyörködtem volna az ugyanígy kiláncolt személyzet látványában. Anyáztunk is rendesen. Ezt leszámítva semmi baj nem volt a hellyel. Maradtunk is még egy napot, aminek a nagy részét teljes relax töltötte ki: heverészés a medence mellett, lustulás, tunyulás. Jól esett, mit mondjak. Az eddigiekhez képest luxuskörülmények voltak. Csak egyszer mentünk ki a faluba, természetesen sört venni, mivel boltban még számunkra is megfizethetően, nagyobb mennyiségben is vásárolhattunk. Itt szembesülnünk kellett azzal, hogy X sör és Y liter víz árának összeadása még számológép segítségével is megoldhatatlan feladat elé állítja a helyieket. Amikor visszavittük az üvegeket, már külön kis matekpéldát állítottunk össze levezetve rajta tételesen, hogy mennyit is kell visszakapnunk. Persze nem hitték el. A másik, amit mi nem hittünk el, hogy itt a világ végén, a poros főutcán is van egy kínai patika. Doualában láttunk egy kínai éttermet, na de itt?Utolsó este volt az Afrika Kupa döntője Kamerun és az ősi nagy ellenség, Nigéria között. Persze megint a helyiekkel néztük. Komoly problémát okozott megkülönböztetni a csekély színtelítettséggel üzemelő tévén a két csapatot. Tehát, nagyon figyelnünk kellett, nehogy rosszkor ugorjunk fel örülni. Sikerült. Kamerun nyert, kitört a népöröm. Jöttek is az ajándék kör sörök. Nagyon tetszett nekik, hogy néhány fehér együtt örül velük. Utána a helyiek egy része elindult a nem messzi főváros Youandé felé ünnepelni. Örültünk, hogy mi most itt vagyunk elzárva. Ott nyilván előkerültek a gépfegyverek és miegymások. Nem baj, legalább a holnapi utunkon a fővároson át nem lesznek dugók.folytatjuk...Forrás: MaxMix
Kamerun I.
Már az előkészületek sem tartoztak az egyszerű dolgok közé, de ezt tudtuk, hiszen nem sörözni szándékoztunk átugrani Szlovákiába. Először is felvettem a kapcsolatot Magyarország nigériai nagykövetével, akihez a Kamerunnal kapcsolatos ügyek is tartoznak. Ő kedvesen jó utat kívánt és felhívta a figyelmünket arra a kockázati tényezőre, miszerint a nigériai-kameruni határon az utóbbi időben több fegyveres konfliktus történt. Na, ezt jól figyelembe vettük és elkezdtünk vízumra vadászni. Európában csak Németországban és Oroszországban van kameruni nagykövetség. Ezen kívül működik még Bécsben egy konzulátus, de ez - nyilvánvaló borzasztóan szerteágazó diplomáciai teendői miatt - vízumkiadással nem foglalkozik. Felhívtuk a németországi nagykövetséget, ahol természetesen se a fogadó ország német, se a diplomácia angol nyelvén nem értettek. Végül franciául egyszer azt mondták, hogy nem adnak a határon vízumot, máskor pedig, hogy nyugodtan felvehetjük belépéskor. A biztos információ tudatában elindultunk.DOUALABrüsszelen keresztül mentünk a Sabena járatával. Az út alatt semmi érdemleges nem történt, viszont annál unalmasabb volt. (Ha már aludni nem tudok, miért kell pont A kis hableányt néznem?) Éjszaka értünk Doualába, ahol ennek ellenére kénytelenek voltunk felébredni. A gép légkondis részéből kilépve egyből megcsapott a meleg és az iszonyatos páratartalom. Mi pedig még téli cuccban. Gyors sztriptíz, és már állhattunk is be az útlevélvizsgálathoz, ami szintén elég sajátságos volt. Kis időnkbe beletellett, mire rájöttünk, hogy mindenkinek a neve kezdőbetűjével megjelölt sorba kell beállnia. Így szépen szétszakadtunk. Miután közöltük, hogy vízumot akarunk, egy tiszt elvezetett minket egy hivatali helység elé. Ott leültünk, ő pedig nyomtalanul eltűnt az útleveleinkkel és a fejenként 25 USD-os vízumdíjjal. Nnnnna, most itt ülünk egy a franciák által valószínűleg még a földtörténet előző korszakában épített pre-szocreál, afrikai reptéren útlevél nélkül és még a csomagjaink is kint keringenek valahol a szalagon, ha egyáltalán módjukban áll még keringeni. Mindenesetre megpróbáltuk magunkat nyugodtnak mutatni. Néhány pillantást vetettünk a velünk szemben ülő albínó négerre, hallgattuk egy kicsit a kameruni légitársaság valószínűleg részeg tisztjének énekét. Röpke egy óra alatt kész lett a vízum, de a megpróbáltatások még nem értek véget. Amint kijjebb értünk megrohantak a hordárok. Felkapkodták a hátizsákjainkat (hál'istennek megvoltak) és rohantak előre. Mi utánuk, utánunk pedig a többi helybéli, akik nyilván különböző színvonalas szolgáltatásaikat akarták nekünk felkínálni. Nem volt időnk meghallgatni őket. A hordárok egy taxihoz értek (nyilván ismerős), már nyílt is a csomagtartó, landoltak a h.zs.-k. Mi pedig pánikszerűen vetődtünk öten a fennmaradó négy helyre. A hordárok már tartották a markukat. A tízdolláros kérésüket sajnos nem tudtuk teljesíteni. Három dollárt kaptak. Kilőni persze nem tudtunk, mivel előttünk taxi hegyek gyülekeztek. Csaba ekkor kérdezte meg először Csekótól, hogy ugye a kézipoggyászában van a vadászkése. Persze, hogy nem. Hamarosan a szállodához értünk, amit a biztonság kedvéért még itthonról lefoglaltam a neten. Ha nem is olcsó, legalább az első éjszaka legyen helyünk. A taxis húszdolláros igényét nagy munkával ledolgoztuk tízre. Mindegy már, fáradtak vagyunk, idegesek. Irány a hotel.Bent nagyon kedvesen fogadtak, majd ugyanilyen kedvesen közölték, hogy az a 99 000 CFA bizony nem összköltségként értendő. Hoppá. Leültünk tanakodni. Ilyenkor kimenni a doualai éjszakába szállást keresni életveszélyes. A nagy tanakodást egy építő jellegű javaslattal szakította meg az egyik recepciós. Ötünknek két kétágyas szobát odaad szobánként 70 000 CFA-ért. Ezt már kénytelenek voltunk elfogadni. Majd holnap keresünk valami nekünk valót. Felmentünk a szobáinkba. Tiszták voltak, de egyszerűek. Gyorsan megittuk a Prisztavok otthonról hozott vodkáját és elájultunk.Másnap Csekó, Csaba és Prisztavok elindultak szállást keresni. Én addig - még mit sem sejtve a hamarosan bekövetkező pénzügyi helyzetünkre - a Mamas-szal elkezdtem sörözni. Néhány óra múlva visszaértek a többiek. Pakolás, van másik szállás. Gyalog csak néhány perc. Nem mondom, hogy az utcán nem keltett feltűnést öt hátizsákos, rövidnadrágos, világító bőrű emberke. De meg kell szoknunk, hogy itt most a bazári majmok szerepét játsszuk. Hát, a másik szállás, ami később központunkká vált, nem egy Hilton volt, viszont ötünknek csak 15 000 CFA-ba került. Valamit valamiért. Elrendezkedtünk, majd irány a város. Douala Kamerun legzűrösebb városa. Az óceán miatt elviselhetetlen páratartalom, szűrt napsütés, 1,5 millió ember. Káosz káosz hátán. Amikor bementünk telefonálni az egyik négycsillagos hotelba, kiderült, hogy itt csak fele, vagyis 35 000 CFA egy kétágyas szoba szemben a háromcsillagos Meridian-nel. Sebaj. Mostmár úgysem akarunk ilyen helyeken dekkolni. A városban különösebb látnivaló nincs. Kicsit lepukkant, viszont annál koszosabb. Tömeg és nyomor. Elhatároztuk, hogy minél hamarabb lelépünk innen. Még a Meridian-ben mondta az egyik recepciós, hogy tud egy kedvező autóbérlési lehetőséget. Le is beszéltük, hogy este átjön az ürge, akit a recepciós ismer. Meg is érkezett, az üzlet megköttetett. Másnap jön a kocsival, mi pedig pengetünk. Azért a tárgyalás közben egy-két gyors fotót készítettem az emberkéről. Hátha később jól jön, ha netalántán valaki a kocsi tisztázatlan eredetét vélné felfedezni, vagy más probléma adódna. Más dolgunk nem nagyon lévén az estét sörözgetéssel töltöttük.Következő nap. Iszonyatos a pára és a meleg. Rövid mászkálás. A kora délutáni órákban megjött a kocsi. Ettől kezdve indulhat a túra. Előtte viszont készpénzhez kell jutnunk, mert a pénzünk nagy részét kifizettük a kocsiért. Csekó és a Mamas a biztonság kedvéért pénzük nagy részét bankkártyán hozták ki, amiről még a vásárlást is letiltották, nehogy a leendő rabló urak nagy anyagi haszonra tehessenek szert. Tehát csak készpénzfelvételre alkalmas. Bankról bankra jártunk, de sehol sem volt automata, és nem is foglalkoztak kártyával. Nem baj, a reptéren lennie kell egy rohadt ATM-nek. Nincs hát! Pénzünk alig, van egy bankkártyánk, ami semmire sem jó. Én nem tiltottam le az enyémről a vásárlást, így azzal legalább az elitebb helyeken fizethetünk. Felmérve a helyzetünket én gyorsan hisztériás rohamot kaptam, közöltem, hogy azonnal módosíttatom a repjegyet, és hazajövök. Erről lebeszéltek. Autó van, a maradék pénzt valahogy beosztjuk, de a túrát meg kell csinálni. Valahogy majd csak lesz! Még délután megbeszéltük, hogy este átsétálunk a tőlünk két utcára lévő szállodába, mert ott lehet kártyával (a még működővel) fizetni a telefonálásért. Tudtuk, hogy éjszaka kifejezetten tilos Doualában kimenni az utcára, de hát ez csak két utca. Ráadásul velünk szemben a görög követség, tehát még valami diplomata negyed is. Baj nem lehet. Tévedtünk, de még mekkorát! Befordultunk az első utcába. Közvilágítás semmi. Így ugye nem igazán látszanak az ott jelenlévő feketék. Nemúgy mi. Pillanatok alatt láthatatlan női kezek ölelték át a nyakunkat, nagy hangzavar támadt. Egyik kéz az övtáskán, másik hátrafelé csapkodva öklözi a levegőt, vagy a mögöttünk állót, futólépés, majd rohanás. Csak megúsztuk. Visszafelé azért egy nagy kerülőt tettünk, csak kivilágított helyeken. Holnap itthagyjuk ezt a várost.LIMBEMásnap elbúcsúztunk a szállásadóinktól. Felsorakozott az egész regiment. Megszerettük őket, aranyosak voltak, és mindig előre behűtötték nekünk a sört. Jól jöttek a szóróajándékok, amik nagy részét Csekó szedte össze. (Persze ingyen.) Ilyen hasznos dolgok voltak köztük mint napelemes valutaváltógép, golfkés, csak hogy néhányat említsek. A helyiek viszont megőrültek értük. Hálánk jeléül kiosztottunk néhányat, aztán végre indulás!A várost körülvevő nyomortelepek riasztóak. Csupa bádogviskó, por, kosz, nyomor. Az emberek is mogorvábbak. Amikor megláttak egy fényképezőgépet, kis híja volt, hogy meg nem lincseltek. Ráadásul menekülőre sem lehet fogni a dolgot, mivel a kivezető utakon állandó a dugó. Prisztavok azért dugiban filmezett egy kicsit. Ahogy haladtunk, az utak meglepően jónak tűntek egészen addig, amíg egy hirtelen feltűnő, hatalmas lyuk miatt padlóféket nem kellett nyomni. Miután mindannyian lekászálódtunk a szélvédőről, már óvatosabbak voltunk. A kátyúkkal már csak a katonai ellenőrző pontok és az útdíjszedő helyek száma vette fel a versenyt. Mindenhol kedvesen egy szöges láncot húztak át az úton, amit egy laza csukló mozdulattal fel lehetett rántani. Emellett még meggyőző érv volt a megállás mellett a katonákon lógó géppisztolyok látványa is. Az útdíj nem volt vészes, annál kellemetlenebb a környékét elárasztó árusok hada. Mindenféle gyümölcsök, gyökerek és egy pálcikára felhúzott rablóhússzerű valami, amivel kapcsolatban később áldottuk a magasságost, hogy nem kóstoltuk meg. Mondjuk, ránézésre sem indította el az emberben a nyálelválasztást. A katonák normálisak voltak. Már messziről integettek, hogy menjünk tovább. Nyílván világítottunk a kocsiban. Ez lehetett annak is az oka, hogy a szembejövők mindig villogtak, dudáltak nekünk. Aranyosak ezek, na! Itt láttunk először egy srácot az út mellett haladni, aki, amikor meghallotta, hogy autó közeledik, hátra sem nézve felemelt a farkánál fogva egy méretes patkányt. Amikor másodszor láttuk ugyanezt, csak egy felnőtt férfi és két patkány felállásban, megértettük, mi lehetett az a hús az árusoknál. Csaba és Prisztavok azt mondták, hogy az út végén, ha már nem lesz gáz, hogy kórházba kell vonulni, ők bizony megkóstolják a jó kis patkányhúst. Egészségükre!Limbébe hamar megérkeztünk, hiszen csak 40-50 km-re van Doualától. Óceánparti kis halászfalu, a volt angol területek része. Szemben az óceánban sok kis sziget látszik a partról. Az első szálloda, ahol megálltunk közvetlenül a parton volt, saját strandrésszel. Nem is lett volna drága. Feltéve, ha van pénzünk. De sajnos így ötünkre a 25 000 CFA egy kicsit sok volt. Viszont elmondták, hogy van még egy szálláslehetőség, aminek ugyanaz a tulaja és olcsóbb. Ez is rendben volt. Kis szép, tiszta épület, körben tornáccal, szemben a hozzá tartozó kocsmával. Mindez ötünkre 15 000 CFA. Limbe egyébként helyes kis hely. A parton végig sorakoznak a halászok fatörzsből egyben kifaragott csónakjai. Nem messze van Kamerun legmagasabb pontja, a Mont Cameroun. Ez egy aktív tűzhányó, ami utoljára a 80-as években tört ki. El is határoztuk, hogy amint végigcsináltuk a túrát, visszajövünk ide néhány napra. Ráadásul itt található a 6 miles beach, ami alkalmat ad arra, hogy Csekó hódolhasson régi mániájának, a napon fetrengésnek. Igaz, ezen a napon nem sikerült megtalálnunk ezt a partszakaszt. Pedig 6 mérföld azért nem olyan kicsi. Itt kell megemlítenem gasztronómiai élményeinket is, ami végigkísért minket az úton. Miután kiderült, hogy a szegénység ugye relatív, napközben gyümölcsökkel kényeztettük el magunkat. Ezek fillérekbe kerültek, de persze még ebből is alkudtunk. Néhány banán, vagy egy avocadós kenyér megtette estig. Utána jött a közös, rituális főzés. Különböző otthonról hozott porleveseket kevertünk össze és feldúsítottuk egy kis smackivel, hogy valami szilárd is legyen benne. Ezt én még megfejeltem egy kiló borssal, hogy azért valami ízt is kapjon. Egész út alatt ilyen ínyenc módon éltünk, a végén persze mindenkinek olyan zöld volt a nyelve, mint egy frissen avatott futballpálya gyepe.folytatjuk...Forrás: MaxMix