Ide utaznék Trogir

Általános leírás

Halászfalvak, mediterrán kisvárosok, sziklás partok, szétszórt szigetek, világítótornyok, gazdag növényvilág és víz, titokzatos tengeri világ ameddig látunk. Sokak számára közömbösek e szavak, míg mások szíve kitárul, mert eszükbe jut legutóbbi hajós kalandjuk, egy izgalmas vitorlásverseny, egy lakatlan sziget-, egy csendes öböl felfedezése vagy csak egyszerűen a pihenés és a nyugalom emléke. Horvátország tengerpartja a világ egyik legszebb üdülőövezete.
Ahogy Közép-Dalmáciában gyakorta előfordul, Trogír, e kicsiny középkori város is egy sziget - Ciovo - és a szárazföld találkozásánál, a Split-i öböl nyugati sarkában épült. Trogir a magyar üdülőközönség ismert kedvence. Strandjai, látványosságai és magyar vonatkozású emlékei miatt a 8500 lakosú Trogir mindenképp érdemes a figyelmünkre. A "kis Velenceként" is emlegetett Trogir a középkori mediterrán kultúra valóságos emlékkönyve. Óvárosa, amely gazdag múltról tanúskodik, 1997 óta az UNESCO világörökség részéhez tartozik. A középkor művészetének szépsége, hangulata magával ragadj az idelátogatókat. Az óvárosi részt körülveszi a tenger, szemben vele található a Ciovo sziget, amely a szárazföldről keskeny csatornán átívelő hídon közelíthető meg. Ez a festői kis városka az utóbbi évtizedekben sokat fejlődve, kimondottan változatos turisztikai kínálattal fogadja az idelátogatókat, a vitorlásokat pedig színvonalas szolgáltatásokkal várja a "Ciovo" Vitorlás és Jachtklub. A város ősi magja egy kis szigeten helyezkedik el. A régmúltban félsziget volt, a görögök idejében választották el a szárazföldtől egy csatornával. A keleti és nyugati részre osztható, ám közös városfallal körülvett óvárosi rész jól elkülöníthető területen helyezkedik el, már csak azért is, mert egy szigetre települt.Az óváros így napjainkban is csak hajóval vagy hídon keresztül érhető el. Trogir Budapesttől 780 km-re fekszik.
A város történelmi vonatkozásban több magyar emléket őriz. A tatárjárás idején IV. Béla királynak és családjának nyújtott menedéket, akkor még Trau néven. Sokak szerint Trogir Velence kicsinyített mása. Reneszánsz palotái, szűk sikátorai, templomai valóban megidézik a szépséges olasz várost. Az óvárosban sétálgatva érdemes felmászni a főtéren található katedrális - Szent Lovro - tornyába, a sok-sok lépcsőn túl meseszép kilátás tárul elénk a magasban.
A mediterrán hangulatú Trogir partján gyönyörű pálmafasor fogadja a tenger felől, vagyis a hajón érkező turistákat. Kikötésre, ahogy sok más helyen az adriai városkákban illetve közelükben, itt is két lehetőség van: az óváros partfalánál, közvetlenül a pálmafasor és a középkori várfalak - Kamerlengo bástya - előtt, vagy a várossal szemben elhelyezkedő Ciovo szigetre épített ACI kikötőben. Hogy melyik mellett döntünk, rajtunk, leginkább hangulatunkon múlik. Ahogyan például Hvaron, úgy Trogirban szintén pezseg az élet, különösképp az esti és éjszakai órákban. A város szívében ugyanúgy, mint a tengerparton vagyis a kikötőben. Az ACI kikötő a szigeten lényegesen nyugodtabb körülményeket biztosít a hajósoknak az éjszakázás szempontjából. Aki tehát aludni is szeretne Trogirban, annak megéri inkább a szigetet választani. A leginkább megszállott hajós turisták számára adott a lehetőség a kikötő és a város közti mintegy száz métert kisebb méretű vízitaxikon megtenni. Kora estétől folyamatosan jönnek-mennek a kishajók a város fényeitől csillogó varázslatos hangulatú éjszakában. Trogirt nappal számos hajó érinti az útja során, ugyanis benzinkút, szerviz és hajógyár is található a városban.

A szárazföld felől a 17. századi reneszánsz kapun át jutunk be a városba. A XVII. században épült városkapu tetején Orsini Szent János fogad minket, s láthatóan az sem zavarja ebben, hogy abba a fejjel lefelé lerakott kőbe, melyen áll, Antonio Bernard nevét vésték az alkotók.
Rövid séta után jutunk a főtérre - népszerű neve számunkra is beszédes: Pijaca. Itt áll Dalmácia egyik legszebb román stílusú műemléke, a Szent Lőrinc (Sveti Lovro) dóm. Helyén már építését megelőzően is templom állt, a Nagy Konstantin uralkodása idején emelt egykori ókeresztény templom. A bejáratnál a középkori szobrászművészet egyik legnagyszerűbb alkotása vonja magára a figyelmet. Ez a Radovan-kapu, trogiri mester alkotása az 1240-es évekből, bibliai képekkel.

A korabeli emberek közül kevesen voltak írástudók, így a fantasztikus alkotás egyfajta "képes bibliaként" is értelmezhető: láthatjuk Ádámot és Évát, szentek figuráit, a betlehemi istállót a pásztorokkal és a Háromkirályokkal. A templom belsejében itáliai és dalmát mesterek alkotásait csodálhatjuk meg. A belső tér az egymás után következő stíluskorszakok jellegzetességeit tükrözi, a román mellett a gótikus, a reneszánsz és a velencei stílus is képviselteti magát.
Elég kis eséllyel fogjuk elkerülni a Garagni-Fanfogna palotában berendezett városi múzeumot, melyhez pár lépéssel jutunk el. Innen, ha például balra megyünk, a gótikus Cipiko-palotához vezetnek lábaink.
A templom bejárata körül nyüzsögnek a bibliai témájú domborművek; a bűnt jelképező kígyót taposó Ádám és Éva mellett a betlehemi juhászokon és mindenféle szenteken át a háromkirályokat is megtaláljuk itt, két éber (és szárnyatlan) kőoroszlán éber tekintetének kereszttüzében.
Egészen a IX. századba tehetünk időutazást a Szent Borbála (Sveti Barbara)-templom segítségével, mely még mindig csak lépésekre van a loggiától. A faragott kapuját indák díszítik, s néhol római oszlopfők is előbukkannak a római stílusú templom oszlopain.
Kicsit továbbmenve, egy szűk utcán Dalmácia legrégibb gótikus emlékét, a XIII. századi Keresztelő Szent János (Sveti Ivan Krstitelj)-templom egyetlen falból álló, XIV. századi harangtornyát tekinhetjük meg.
Ugyancsak meg kell szaporáznunk lépteinket, hisz egészen az utca végéig (az pedig már a sziget túlsó felén van) kell elmennünk a Szent Miklós (Sveti Nikola)-apácakolostor megtekintéséhez, mely 1064-es építése ellenére több ókori szobrot és domborművet is tartalmaz. A főtér déli oldalán található Trogir egyik jellegzetes épülete, a robosztusnak, bumfordinak ható városi óratorony és loggia, mely a reneszánsz korban az ítélkezés színhelye volt. E torony egykor a Szent Sebestyén-templom harangtornya volt, így nem meglepő, hogy a tornyon megtaláljuk Niccolo Florentino Szent Sebestyén szobrát is, egy óriási és nem túlkomplilált kinézetű óra számlapjának társaságában. Teret engedett azonban kollégájának, Ivan Mestovićnak is, aki a törökök elleni harcban elesett Petar Berislavić bánt örökítette meg az egykori bíróság épületén.
A teret keleti oldalon a városháza zárja. A 14-15. században épült, ez volt akkoriban a velencei helytartó palotája. Udvarán díszes lépcső vezet a felső szintre, az udvar közepén szárnyas oroszlán díszítésű - Velence jelképe - kúttal. A tér nyugati oldalán, a templom bejáratával szemben, egy másik díszes homlokzatú, szintén itáliai stílusú épületet láthatunk, a nevében is olasz Cippico-palotát.
A Trogiri-csatorna felé haladva széles, pálmafákkal szegélyezett sétány fogad bennünket. Végigsétálva a "promenádon" a tengeri életet szemlélhetjük, vitorlások jönnek-mennek, sirályok szállnak le és fel a kikötőben. Jobbra régi épületek egymás mellett. Közülük figyelemre méltó a Lučić-palota, a mellette induló utca képezte egykor a gazdagok (nemesek, vagyonos polgárok) és a szegények (halászok, napszámosok) közti határvonalat. A sétány legnagyobb épülete a 14. században épült Domonkos-rendi kolostor.

A város nyugati részén, a parti sétány végén áll a Kamerlengo-vár. A vár cikkcakkos faláról szép kilátás nyílik a tengerre, a falak között pedig szabadtéri színpad várja a látogatókat. Az erődöt még a XIII. században a velenceiek elleni védekezésül kezdték építeni, majd a sors iróniájaként épp a velenceiek fejezték be az építkezést a XV. században. Amíg Trogir keleti részében szebbnél szebb palotákat láthattunk, addig itt a vár környékén, az egykori "szegénynegyedben" egyszerűbb épületek vannak. Azonban ennek a városrésznek is sajátos hangulata van, a sikátorok és a kis belső udvarok sok szépséget rejtenek.
Közvetlenül az erőd mellé egy nagy füves pályát is elhelyeztek itt a sportbarát trogiriak. A füves focipálya mellett, a felezővonal magasságában találhatjuk Napóleon dalmáciai kormányzójának, Marmont marsallnak a győzelmi emlékművét, a hat oszlopon álló Marmont gloriettet. A focipálya másik kapuja mögött találjuk a masszív bástya - alakban inkarnálódott Szent Márk-tornyot, mely valaha a sziget védelmi rendszerének végpontja volt. Ajánljuk

A város történelme
Először az illírek alapítottak itt települést, ők voltak az őslakosok amikor első gyarmatosítóként a Siracusai görögök hódították meg a környéket és Kr. e. 390-ben Vis szigetén megalapították Issát és a Kr.e. 3. században Traguriont. E görög településeket görög geográfusok is megemlítik. Pompeius elleni győzelme után Caesar megszüntette a települések függetlenségét és a terület a Római Birodalom része lett. Plinius római történész az 1. században Traguriumot mint római várost és fontos kikötőt említi. A birodalom kettészakadása után a város Dalmáciával együtt a Bizánci Birodalom része lett. A bizánciakat hamarosan elsöpörte a népvándorlás vihara, majd a 7. században avarok és szlávok érkeztek erre a vidékre és az új hódítók a korábbi romanizált őslakókkal keveredtek. 814 körül Nagy Károly hódította meg a várost. A 10. században Trau a megalakuló horvát állam része lett és a horvát királyoktól kiváltságokat kapott. A horvát királyi ház kihalásával a terület a Magyar Királyság része lett és 1105-ben a város megnyitotta kapuit Kálmán király serege előtt. 1108-ban a király a várost kiváltságokban részesítette. 1116-ban Velence foglalta el, de még ez évben visszatért a magyar uralom alá. 1124-ben II. István ismét elfoglalta, de 1125-ben ismét Velencéé lett. 1137-ben II. Béla serege foglalta el. 1164-ben Bizánc békekötéssel szerezte meg, de 1167-ben behódolt III. Istvánnak. 1170-ben ismét bizánci sereg foglalta el, de 1180-ban III. Béla visszafoglalta. 1242-ben ide menekült IV. Béla az üldöző tatárok elől. 1322-ben a velenceieké lett, de 1356-ban Nagy Lajosnak meghódolt. 1420. júniusában a velencei sereg véres csatában fodlalta el a várost, ezzel addigi kiváltságait elveszítette. A velencei uralom a 18. század végéig tartott. A város vezetői ez időszakban folyamatos harcot vívtak a kormányzók és nemesek önkényeskedései ellen. A török hódítók elleni szüntelen harc a 17. századra könkretette a város gazdaságát. A Velencei Köztársaság megszűnésével a város Napóleon illír tartományának része lett, a francia uralom 1814-ig tartott. A város ezután a Habsburg Birodalom része lett. 1867-ben Strossmayer püspök támogatásával horvát nemzeti könyvtárat alapítottak és a város a horvát kultúra egyik központja lett. 1918-ban a Monarchia összeomlásával a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1941 áprilisában olasz csapatok szállták meg Traut és a város Olaszország része lett, de 1944-ben felszabadult és 1990-ben népszavazás után a független Horvátország része lett.