Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Új helyszínre költözik a budapesti Oktoberfest
Új helyszínen, a Városligeti Műjégpályán várja a sörök és a fesztiválhangulat szerelmeseit a második budapesti Oktoberfest október 9. és 12. között.A világhírű müncheni Oktoberfesten - ahol tavaly mintegy 6,5 millióan ürítették korsóikat az egyenként tízezer fős sátrakban - kizárólag német sörök fogyaszthatók, az ennek mintájára megrendezett budapesti programsorozaton azonban a német sörök mellett magyar kézműves termékeket és egzotikus országok söreit is megkóstolhatják a látogatók - mondta el a fesztivált beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Necz István főszervező.Hozzátette, hogy sörös ételeket, és speciális eljárással zselésített italokat, vagyis különleges sör- és pálinkazselét is kínálnak a háromnapos rendezvényen.A Budapest utca a főváros kedvelt szórakozóhelyeinek, pubjainak, street food egységeinek kínálatával készül, és a gasztronómiai élvezetek mellett szerephez jut a kultúra is: a Színházak főutcáján hat a Budapesti Operettszínház, a Thália Színház, az Új Színház, a Játékszín, a Karinthy Színpad és a Holdvilág Kamaraszínpad kínál előadásokat.Összesen mintegy tízezer négyzetméternyi területet fed be sátraival az idei budapesti Oktoberfest, amelyen olyan előadók is színpadra lépnek, mint Fenyő Miklós, Korda György és Balázs Klári, Csepregi Éva, az Animal Cannibals, a Beatrice vagy Geszti Péter és a Gringo Sztár. De lesz sramliszínpad, esténként sváb utcabál, kalandpark és az Álomautó Múzeum nagyszabású autós showja is szórakoztatja a vendégeket.A részletes program a www.oktoberfestbudapest.hu internetes oldalon található.Az eredeti, müncheni Oktoberfest több mint kétszáz éves múltra tekint vissza: 1810-ben a München melletti Terézia-mezőn ünnepelték meg Lajos trónörökös, a későbbi I. Lajos király és Terézia Sarolta szász hercegnő házasságkötését, az ünnepségre pedig a város minden lakosa hivatalos volt. Az ezt követően szinte minden éven megrendezett fesztivál egyre nagyobb méreteket öltött, és világhírű népünnepéllyé vált.
Ön tudja, mi a dánok nemzeti étele?
Az egész országra kiterjedő szavazás keretében választanak maguknak hivatalos nemzeti ételt a dánok.A kezdeményezést elindító Dan Jörgensen élelmezésügyi miniszter közleményében hangsúlyozta, reméli, hogy az ország nemzeti ételéről való szavazás a dán gasztrokultúra boncolgatására sarkallja a munkahelyi étkezdékben összegyűlő kollégákat és az otthoni konyhaasztal köré sereglő családtagokat, barátokat. A dánoknak a következő két hét áll rendelkezésükre, hogy megosszák saját és megvitassák mások javaslatait a különböző közösségi oldalakon. A javasolt fogásoknak az átlag dán állampolgár számára jól ismertnek és csalogatónak kell lenniük.Ezután az ország nyolc különböző térségéből kiválasztott séfek fejenként három ételt készítenek a helyi hozzávalók felhasználásával. A remekműveket bemutatják az egyes térségek állampolgárainak, akik az interneten szavazhatnak kedvenceikre. Mindegyik séftől egyetlen fogás jut tovább a nemzeti döntőbe. A legjobb nyolc recept közül november 20-án választják ki Dánia hivatalos nemzeti ételét. "Miénk talán a világ néhány legkitűnőbb nyers élelmiszer-alapanyaga. Történelmileg is nagyszerű gasztrohagyományokra tekinthetünk vissza, amelyeket most szerintem újra felfedezhetünk és tovább fejleszthetünk. A kedvenc fogásaink megvitatása mindenképpen segíteni fog minket ebben" - fogalmazott Jörgensen.
A török kultúra értékei elevenednek meg az egri pasa sátrában
Eger új turisztikai látványossága a belvárosban, a Dobó utcában, a vár alatt megnyitott Török-Magyar Testvériség Emlékpark. Ehhez kapcsolódik a török kultúra értékeit hordozó egri pasa sátra, amely különleges vendéglátóhely.Oroszné Bodnár Erika vállalkozó, a Török-Magyar Baráti Társaság egri tagozatának alelnöke régóta vonzódik a az oszmán kultúra emlékei iránt. Immár negyedszázada él a hevesi megyeszékhelyen, és első vállalkozásaként nyitotta meg a régi egri uszoda mellett működött török kávézót. Ezt úgy rendezte be, hogy érintette az oszmán kultúrát. Ennek ellenére az 1990-es évek elején városrendezési tervek miatt a kávézót lebontották. Ezután külkereskedelmi vállalkozóként folytatta tovább, miközben erősítette kapcsolatait a török partnerekkel.Kávék, keleti édességek, játékokAztán 2010-ben a Heves Megyei Önkormányzat az egri vár felújítási projekt keretében hirdetett pályázatot, az úgynevezett attrakciót kiszolgáló vendéglátó egység program megvalósítására. Erre pályázott Oroszné Bodnár Erika, és az Új Széchenyi Terv keretében közel 10 millió forint támogatást nyert el. Így jöhetett létre az a kettős beruházás, amely a Török-Magyar Testvériség Emlékpark, illetve az Otak-i Humayunja, azaz a vezéri sátor létrehozásáról szólt. Ezt az újdonságot az egri pasa sátrának nevezték el.A tulajdonos-vállalkozó a Turizmus Online érdeklődésére elmondta, hogy a támogatással és az azt kiegészítő pénzügyi önerővel mintegy 15 millió forint értékű fejlesztést valósítottak meg. Mindez az egri Dobó utcából, a várhoz vezető és hamarosan megnyíló Bástya sétány közvetlen közelében található. A sátor tervezésében és kivitelezésében a két fia is részt vett, akik korábban Törökországban tanultak és jól beszélik a nyelvet.Az elsősorban vendéglátóhelyként működő sátor érdekessége, hogy az alapjától a csúcsáig eredeti kecskebőrrel szőtt textilből készítették. Belülről pedig valamennyi kellékét, berendezését Törökországból hozták. A speciális eszközökkel eredeti ottomán kávékat, teákat készítenek, továbbá keleti édességeket is ajánlanak az érdeklődőknek. De a vendégek kipróbálhatják a vízipipákat, továbbá láthatnak hastáncbemutatókat is. Ugyanakkor különféle mesékkel és játékokkal is megismerkedhetnek.Újabb turisztikai látványosságokOroszné Bodnár Erika azt is elmondta, hogy további turisztikai látványosságokat terveznek. Így a jövőben zenei és táncfesztiválokat szerveznek. Sőt, szponzori támogatással a következő évben szeretnék Egerben fogadni a híres misztikus rend, a Mevlevi - ahogy emlegetik a kerengő - derviseket, akik tervek szerint egy nyolcszáz éves múltra visszatekintő szertartást mutatnak majd be a Török-Magyar Testvériség Emlékparkban.Egyébként ezen az új helyen folyamatos munkával kiemelkedő személyiségek szobrait helyezik el - adta hírül Soós Tamás turkológus, a Török-Magyar Baráti Társaság egri tagozatának elnöke. Az elsőt már fel is avatták: a Prima Primissima-díjas Rostás Bea Piros szobrászművész Evlia Cselebiről, a híres török utazóról készült alkotását. Cselebi 1660-1664 között bejárta a török hódoltsági területeket, így az akkori Magyarországra is eljutott. Leírta tapasztalatait a városokról - így Egerről is - továbbá a korabeli eseményekről is több kötetes művében, az Utazási feljegyzésekben számolt be. Ez a munka ma is komoly forrásnak számít szakmai körökben.Hírességeknek állítanak szobrotA következő években olyan tudósok, kiemelkedő személyiségek szobrai kerülnek majd az egri emlékparkba, akik sokat tettek a török-magyar kapcsolatok erősítéséért. Így tervezik például a nemzetközi hírű magyar orientalista professzor, Germanus Gyula, illetve Júnusz Emre, a középkori török irodalom legnagyobb költője szobrának felállítását is.
Miért jó az őszi nyaralás
Csak lassan tud kikopni a köztudatból, hogy nyaralni kizárólag nyáron lehet. Mi sem mutatja jobban, mit maga a szó, amit általában az utazással egybekötött pihenésre használunk, meg sem tudjuk nevezni ezt a valamit az évszak meghatározása nélkül. Pedig érdemes volna! Ebben az értelemben nyaralni ugyanis bármikor lehet, és itt nem feltétlenül az ősz kiruccanásokra, vagy a télsíelésre kell gondolnunk. Bármilyen meglepő, a napfényes tengerparti úti célok is tökéletesek az ősz nyaralásra, hogy miért, arra most mondunk négy remek érvet!A szabadságMinden munkahely más és más, de abban a legtöbb hasonlít, hogy nehéz összehangolni az ott dolgozok szabadságait. Ki ne élte volna már át azt az izgalmat, hogy vajon kiveheti-e azon a héten a pihenőnapjait, amikorra remek nyaralást talált? "Jó magyar szokás" szerint a legtöbben júliusra vagy augusztusra időzítik az utazást, így az, aki inkább őszig vár az indulással, minden bizonnyal sokkal könnyebben kap kimenőt a munkahelyén!A klímaA legtöbb mediterrán városban mesés az őszi időjárás, a tenger például sokkal alkalmasabb a fürdőzésre, mint mondjuk tavasszal vagy a nyár elején, hiszen a legmelegebb évszak már felmelegítette és a víz lassabban hűl le, mint a levegő. Az őszi indulással ugyanakkor elkerülhető a sokszor tikkasztó forróság, így nem csak strandolást, hanem számos kulturális programot lehet tervezni, nem csak az esti órákra, hanem napközbenre is!A tömegA legcsodásabb úti célok gyakran a legnépszerűbbek is, így főszezonban elkerülhetetlen az óriási emberáradat. Ugyanakkor, ha nem a legforgalmasabb időszakban érkezünk kényelmesen pihenhetünk a parton, anélkül, hogy azt éreznénk, hogy a szomszéd olasz család is a mi napernyőn alá költözött. Sőt, sokkal több esélyünk lesz a választott vidék valódi arcának felfedezésére, így nem csak turista élményünk lesz, hanem bepillanthatunk a helyiek hétköznapjaiba is!Az árVégül, de cseppet sem utolsó sorban, sokkal kedvezőbb ajánlatokat találhatunk, ha nem a legfelkapottabb hónapokra foglalunk. Persze általában nem a nyaraláson szoktak a családok spórolni, de ha jól választjuk meg az indulási időpontot, az utazásra szánt pénzünk hirtelen "sokkal többet érhet". Ha őszre foglalunk, messzebbi úti cél vagy magasabb minőségű ellátást is megengedhetünk magunknak, így pedig garantáltan nem csak csodás fotókkal, hanem életre szóló emlékekkel gazdagodhatunk!Szóval, ha nem foglalt időben, és azt hitte, idén már lecsúszik a nyaralásról, vagy ha úgy gondolta, hogy ebben az évben nem engedheti meg magának az utazás, böngésszen a legkedvezőbb őszi ajánlatok között!
Egy palacknyi napfény
Burgenland az osztrák bor bölcsője, egyben a világ legősibb borrégiója. A borkészítés hagyományát és a legrégibb szőlőtermesztő közösség munkáját 2700 évvel ezelőtti borivó edényben talált megkövesedett szőlőszemek vagy épp 1200 éves borászati oklevelek tanúsítják. Napjainkra a különleges adottságokkal rendelkező vidék a borászatban alkalmazott technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően olyan bortermelő területté vált, mely a minőségi osztrák borászat mércéje lett.Pia Pfeinsl borásznő, a Strehn pincészet szakértő sommelierje a régió különlegességét és borait mutatja be.A 15.000 hektáron elterülő bortermelő vidék kiváló talajával, száraz, meleg klímájával, melynek nedvességtartalmát a Fertő tó szabályozza, ideális körülményeket biztosít a szőlőtermesztésnek. A burgenlandi bortermelés alapvetően kézműves jellegű, hiszen termelőnként relatíve kicsi, átlagosan 22,3 hektár terület áll rendelkezésre a műveléshez. A szőlőskertek nagy része a Neusiedlersee-Seewinkel Nemzeti Park közepén található és a Fertő tó, valamint a nagyszámú sóstó közelségének köszönhetően különleges minőségű borok előállítását teszi lehetővé. Több mint harminc fajta fehérbort termelnek Burgenlandban, a tartomány szőlődűlőinek csaknem felén fehér szőlőt termesztenek, mint a fehér burgundi, szürke burgundi vagy a chardonnay.A Podersdorf-Illmitz-Apetlon háromszögben, az úgynevezett Tózugban a mikroklíma és a homokos talaj kifejezetten a desszertborok készítésének kedvez. A hőmérséklet és a páratartalom ideális feltételeket kínál a bor előállításhoz szükséges nemes penésznek, míg a termőföld adottságai a szőlő magas cukorfokában játszanak fontos szerepet."A szőlőtermő vidékek Burgenlandban rendszerint családi kézben vannak, így a hagyomány és a filozófia magasan a világtrendek felett áll, és egy olyan stílussal bír, ami nemzetközileg is egyedi, így az autentikus a leginkább találó szó a régió boraira. A mi kékfrankosunk például rendkívül népszerű a New York-i sommelier körökben autentikus jellege miatt" - mondja a Strehn pincészet borszakértője.A "Kékfrankos-ország"-ként is titulált közép-burgenlandi borvidék az osztrák vörösbortermelés egyik fellegvárának számít, a térség agyagos talaja ideális a szőlőfajta termesztéséhez. A kékfrankos a legjelentősebb burgenlandi vörösborfajta, melynek készítéséről már egy 1200 évvel ezelőtti oklevélben is említést tesznek. A térség borászai nem csak a tartományban, de Ausztria-szerte elismert borászoknak számítanak, így Weninger, Lehrner, Kerschbaumer, Wellanschitz már nemzetközi díjakat is magukénak tudhatnak."A burgenlandi borászat különlegessége a minőségi szőlők sokszínűségéből ered, melyek épp az éghajlati- és talajadottságoknak köszönhetik változatosságukat. Készítünk gyümölcsös borokat, de ugyanolyan jelentőséggel bírnak a testes burgundi fehérborok, az elegáns, karakteres vörösborok és édes borok is" - mondja Pia Pfeinsl borásznő.A dél-burgenlandi borvidék Burgenland legkisebb borvidéke, mely számos érdekességet kínál. A mindössze 500 hektárnyi szőlőből, amely elsősorban Eisenberg környékén található, kiváló terroir borok származnak. Az autentikus vörösborokat, ezek közül is leginkább a kékfrankost itt különösen ásványos fűszeresség jellemzi. A régió bortermelésében komoly szerepet játszanak még az elegáns, pikáns fehérborok, valamint a régió specialitása, az ősi uhudler bor is.Baglyok bora, az uhudlerNégy amerikai direkttermő a Ripatella, a Delaware, a Concord és az Elvira egyedülálló természetes ötvözete, mely hasonló különlegességnek számít, mint az olasz fragola. A műemlékvédelem alatt álló heiligenbrunni borospincék számítanak az uhudler központjának, ahol minden évben megrendezik az uhudler újbor fesztivált. Hogy honnan származik az uhudler elnevezés, pontosan nem tudni, azonban egy legenda szerint egy bizonyos mennyiség elfogyasztása után az ember tekintete egy bagolyéhoz kezd hasonlítani.Ahol a múlt és a jelen találkozikNapjainkban számos olyan pincészetet találunk Burgenlandban, melyek kiválóan ötvözik a tradicionális borkészítés hagyományát a modern technológiával és nemcsak építészeti, hanem borászati szempontból is különlegesek. Egyre több burgenlandi borász kötelezte el magát az olyan építészeti megoldások mellett, amelyek modern és elegáns légkörben mutatják be a borkészítés több száz éves múltra visszatekintő helyi hagyományait. Emellett olyan újszerű technológiát alkalmaznak a borkészítés során, mely Európában is egyedülálló, így a Hillinger borászat is, mely a Lajta lejtőjének oldalában látványos építészeti megoldásokkal büszkélkedik, Európa egyik legmodernebb borászata."A burgenlandi borkészítés azért innovatív, mert a minőségi bortermelés a világ többi nagy bortermelő régióihoz képest itt egészen fiatal. Élénk eszmecsere folyik a fiatal, határokat nem ismerő borászok között a bor jövőjéről, elkészítéséről és arról, hogy hangsúlyozható még inkább az italok sokszínűsége, különlegessége" - teszi hozzá a szakértő.
Tiltakoznak a francia csokoládékészítők
Tradicionális csokoládé- és cukrászsütemény készítők ellenzik a francia egészségügyi minisztérium új tervét, amely színjelzésekkel figyelmeztetne az édességek egészségromboló hatására - írja a The Daily Telegraph című brit lap.4500 csokoládékészítő és cukrász lobbizik a színkódos címkék bevezetése ellen, amelyek a zöldtől pirosig terjedő ötös skálán jeleznék az élelmiszerek egészségre gyakorolt hatását. A tervek szerint a csokoládé a piros, vagyis a legegészségtelenebb kategóriába kerülne.A Francia Csokoládé és Cukrászsütemény Készítők Egyesülete petícióval és a közösségi hálón folytatott kampánnyal tiltakozik a lépés ellen."A csokoládé nem tesz kövérré" - olvasható a nyílt levélben. Az aláírók szerint az ilyesfajta címkézés nem állítja meg az elhízás és a cukorbetegség terjedését. A cukrászok arra is emlékeztetnek, hogy azok a kezdeményezések, amelyek hasonló rendszert akartak bevezetni az Egyesült Államokban rendre sikertelennek bizonyultak.A tiltakozó cukrászok kiemelték azt is, hogy kutatások szerint a hetente elfogyasztott kis mennyiségű feketecsokoládé csökkentheti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást is. A csokoládéban és a kakaóban található polifenolok pedig akadályozzák a zsírsejtek kialakulását a szervezetben.Az egészségügyi minisztérium szerint azonban a fogyasztóknak vigyázniuk kell, hogy ne egyenek túl sok csokoládét, mert az könnyen elhízáshoz vezethet az édesség magas zsírtartalma miatt.Franciaország sokáig példának számított az európai országok között konyhája, az alacsony elhízási statisztikák és a hosszú élettartam miatt. Azonban az elmúlt években a túlsúlyos emberek száma gyorsan növekszik, mivel a slow food hazájában sokan fordulnak az egészségtelen gyorsételek felé. Mindezt jól mutatja, hogy Franciaország a McDonald's második legnyereségesebb piaca az Egyesült Államok után.A kézművescsokoládé-készítők szerint 15 ezer ember állása kerülhet veszélybe, ha az egészségügyi minisztérium nem változtat a tervein.A színkódok ötlete egy neves táplálkozási szakember, Serge Hercbergtől származik. Hercberg szerint a kezdeményezés lényege, hogy segítsen a fogyasztóknak tisztába jönni az általuk megvásárolt ételek táplálkozási értékével, valamint hogy a gyártókat jobb minőségű termékek készítésére ösztönözze.
Budapestre érkezett a NatGeo Wild fotókiállítása!
A Varázslatos Vadon elnevezésű, látványos természetfotó-kiállítás szeptember 14-ig ingyenesen tekinthető meg a fővárosban!Veszélyes ragadozók testközelből, támadásra készülő krokodil, a fotóstól másfél méterre elhaladó bálna, egymással harcoló zebrák - a NatGeo Wild tévécsatorna egyedülálló fotókiállítása a Föld lenyűgözően sokszínű élővilágát mutatja be gyönyörű, díjnyertes fotók és meglepő tények segítségével. A kiállítás most Budapesten is bemutatásra kerül: az érdeklődők a képeket 2014. szeptember 14-ig, ingyenesen tekinthetik meg a Campona bevásárlóközpont földszintjén! A kiállítás a NatGeo Wild Varázslatos vadon című, egész éven át tartó programsorozatához kapcsolódik, amely a világ legszebb és legérintetlenebb tájait járja körbe, és lenyűgöző földi-, vízi- valamint légifelvételek segítségével mutatja be a természet valódi arcát. A műsorfolyam érinti többek között Ausztrália, Skócia, Brazília, Zambia, Kongó, Uganda, Gabon tájait, valamint körbejárja az Egyesült Államokat a Yellowstone Nemzeti Parktól Alaszkán át a Grand Canyonig. A világ 131 országában 38 nyelven elérhető NatGeo Wild fő célja az ismeretterjesztés és a tájékoztatás. Erre irányul a tévécsatorna nem csak lenyűgöző képi világot, hanem érdekességeket és tényeket felvonultató informatív fotókiállítása, amelyhez nyereményjáték is kapcsolódik.A kiállítás nyitva tartásáról itt tájékozódhat: www.campona.hu
Vezessen Ferrarit egy ezresért!
A Waldorf Astoria szállodalánc állt elő a szuper ötlettel.A Waldorf Astoria szállodalánc vendégeinek páronként 999 amerikai dollárért igazi száguldó élményben lehet részük. Nem mást, mint egy Ferrari 458 Italia Spidert, egy McLaren MP4-12C-t és egy Porsche 911 Turbót vezethetnek az egyes szállodákban lakva szeptembertől decemberig, meghatározott időintervallumokon belül.Mindez elérhető a Waldorf Astoria következő hoteljeiben:Szeptember 30 - Október 5.: Waldorf Astoria Park City (Park City, Utah)Október 15 - 20.: La Quinta, A Waldorf Astoria Resort (Palm Springs, Kalifornia)Október 24 - 29.: The Boulders, A Waldorf Astoria Resort (Scottsdale, Arizona)November 6 - 11.: The Roosevelt, A Waldorf Astoria Hotel (New Orleans, Louisiana)November 14- 19.: Boca Raton Resort & Club, A Waldorf Astoria Resort (Boca Raton, Florida)December 2 - 7.: Arizona Biltmore, A Waldorf Astoria Resort (Phoenix, Arizona)A vendégek mindegyik helyszínen Didier Theys idegenvezetőtől - aki egyébként egy belga autóversenyző bajnok - kapnak útbaigazítást a vezetéssel és az előre meghatározott útvonallal kapcsolatban. Az útvonalat igyekeztek úgy összeállítani, hogy az az ország legszebb útjain és emlékművei mellett haladjon el. Mind a hat út során három megálló van, így a vendégek mindhárom autót kipróbálhatják.A közel 1000 dolláros autós élmény még a szállás díján felül fizetendő.Ha a vendégek élményeiket megosztják közösségi oldalaik valamelyikén, és azt ellátják a #WaldorfExperiences hashtaggel, akkor pedig akár valamelyik Waldorf Astoria Hotelbe is nyerhetnek szállást.
Már nyilvános sakktáblák is csalogatják a turistákat Prágában
Prága öt közterén és parkjában hétfő délben kihelyezték az első nyilvános sakktáblás asztalokat, amelyeken bárki szabadon játszhat. Az egyik ötletgazda tavalyi, Zongorákat a városba elnevezésű akciója turistacsalogatóként is bevált.A sakkfigurákat kora reggel helyezik ki az asztalokhoz, majd késő este elteszik őket. "Remélem, hogy a figurákat senki sem fogja ellopni. Ellenkező esetben csak hozott figurákkal lehet majd sakkozni" - mondta a kezdeményezők egyike, Ondrej Kobza. A szervezők arra számítanak, hogy példájuk nyomán a következő hetekben mások is több tucatnyi nyilvános sakkasztalt hoznak létre Prágában.Kobza már évek óta a nyári hónapokban zongorát helyez el kávéháza teraszára, ezen bárki szabadon játszhat. Tavaly nyáron pedig elindította a Zongorákat a városba elnevezésű akcióját, amelynek keretében öt hangszert helyeztek ki a város különböző pontjain. Meggyőződése, hogy ezzel örömöt lehet szerezni az embereknek. Ötletét azóta többen is támogatták, mert kiderült, hogy nemcsak felpezsdíti a prágai utcák hangulatát, de turistacsalogatónak, reklámnak sem rossz.Azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán, tíz nap alatt kilencmillió ember nézte meg az interneten - közölte a cseh média. A főleg Beethoven-darabokat játszó libanoni zongoristáról, Maan Hamadehről készült felvétel a videomegosztó portál egyik szenzációja lett. Hasonló érdeklődést keltett néhány hónapja egy mások prágai videó is, amelyen a cseh főváros zenei szentélyének számító Rudolfinum épület előtt egy városi rendőr zongorázott néhány percig.Kobza ötletét eddig mintegy 30 cseh és morva város tette a magáévá, zongorák kerültek az utcákra, a közterekre, s az érdeklődés szinte mindenütt nagy. A kezdeményezés elnyerte a prágai önkormányzat tetszését is, s az ötletek megvalósítását anyagilag is támogatja.
Elveszett a bőröndje? Hívja fel!
Bár egy kutatás szerint minden Boeing 747-esre átlagosan négy elveszett csomag jut, mégis lassan vezetik be a digitális csomagazonosítást, amelynek révén azonnal megtudhatnánk, merre "jár" a bőröndünk.Minden utazó rémálma, hogy külföldre érkezve, a reptéren szembesül csomagja elvesztésével. Ez a probléma azonban a múlté lehet az Airbus és az AT&T által fejlesztett intelligens poggyász használatával - számol be a nem is annyira új találmányról a svd.se/resor svéd orgánum.Egy kutatás szerint minden Boeing 747-es gépre átlagosan négy elveszett csomag jut, ami igen komoly, évi kétmilliárd fontos kárt okoz a légitársaságoknak. A baj általában az átszálláskor következik be, s elkeveredésük leggyakoribb oka a leszakadt vonalkód. Erre a problémára már többféle megoldást kitaláltak, a GPS-hez hasonló helyzetjelzőtől kezdve az "okosbőröndig", a Bag2Go névre keresztelt intelligens poggyászig. A cikk szerint elég lesz ezentúl csak felhívni a csomagot és a chip jelzi: "bocsánat, Szingapúr helyett még Heathrow-n vagyok".Főleg az olyan hatalmas, nagy átszállóforgalmú repülőtereken éles ez a probléma, mint Párizs, London vagy Frankfurt. A British Airways először a London-Seattle járaton tervezi bevezetni a bőröndök digitális tiketteit, amelyek tájékoztatják a tulajdonosát hollétükről, és nem szakadnak le olyan könnyen. A svéd honlap nem közli, mindez mennyibe fog kerülni a csomagok tulajdonosainak és a légitársaságnak.
Az internet szenzációja lett egy arab zongorajátéka a prágai repülőtéren
Hétmillió ember nézte meg egy hét alatt az interneten azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán.A zongorát Ondrej Kobza prágai kávéház-tulajdonos, vállalkozó helyezte el a közelmúltban a Václav Havel nemzetközi repülőtéren, és a hangszer rövid idő alatt az utazók kedvence lett. Az alkalmi zenészeket gyakran egyszerre több százan is hallgatják.Kobza már évek óta a nyári hónapokban zongorát helyez el kávéháza teraszára, amelyen bárki szabadon játszhat. Tavaly nyáron pedig elindította a Zongorákat a városba elnevezésű akcióját, amelynek keretében öt hangszert helyeztek ki a város különböző pontjaira. Meggyőződése, hogy ezzel örömöt lehet szerezni az embereknek. Ötletét azóta többen is támogatták, mert kiderült, hogy nemcsak felpezsdíti a prágai utcák hangulatát, de turistacsalogatónak, reklámnak sem rossz.A főleg Beethoven-darabokat játszó libanoni zongoristáról, Maan Hamadehről készült felvétel a videómegosztó portál egyik szenzációja lett. A filmhez fűzött kommentárok elsősorban Prága barátságos, emberi arculatát emelik ki, amely jó lehetőségeket nyújt a népek és kultúrák közeledéséhez."A prágai repülőtér hangulata nem hasonlítható az amerikai repülőterekhez, ahol a rendőrök bulldogként mindenkiben terroristát látnak" - írja például az egyik angol nyelvű kommentelő. Hasonló érdeklődést keltett néhány hónapja egy mások prágai videó is, amelyen a cseh főváros zenei szentélyének számító Rudolfinum épület előtt egy városi rendőr zongorázott néhány percig.Ondrej Kobza ötletét eddig mintegy 30 cseh és morva város tette a magáévá, zongorák kerültek az utcákra, a közterekre, s az érdeklődés szinte mindenütt nagy. Prágában az ötletet tovább görgették, és jövő héttől több helyen sakktáblás asztalok kerülnek ki a közterekre, a kávéházak, vendéglők elé."Szeretnék mindenkit felszólítani, hogy ha van jó ötlete, valósítsa azt meg. A város egy hatalmas fehér vászon, amelyre mindenki festhet, amelyet mindenki alakíthat" - mondta Kobza újságíróknak.A kezdeményezés elnyerte a prágai önkormányzat tetszését is, s az ötletek megvalósítását anyagilag is támogatja.