Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Hogyan utazunk a weben?
A NagyUtazás.hu utazási portál a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóival Marketingkutatás tantárgy keretében együttműködve egy átfogó kutatást végez annak érdekében, hogy alaposabban megismerje az internetezők utazási, illetve utazással kapcsolatos internetezési szokásait, valamint az utazási portálokkal kapcsolatos véleményét, ötleteit. A kutatás célja, hogy a NagyUtazás.hu-t gondozó lelkes csapat a látogatók véleményét, kívánságait maximálisan figyelembevéve tudja tovább fejleszteni, változtatni a portált. A kutatás első lépéseként a NagyUtazás.hu regisztrált felhasznalóit bevonva a hallgatók több ún. fókuszcsoportos beszélgetést szerveztek és bonyolítottak le, melynek keretében a részvételre vállalkozók közös beszélgetések során megosztották véleményüket, ily módon segítve nem csak a fejlesztési munkát, de a hallgatók egyetemi feladatának megoldását is. A munka következő lépéseként a beszélgetések alapján elkészült egy próba kérdőív, amit - véletlenszerű megjelenítés alapján - korlátozott számban tölthetnek ki a portál látogatói. Ennek célja a kérdőív kitölthetőségének, érthetőségének felmérése, értékelése. A próba kérdőív segítségével gyűjtött tapasztalatok alapján a hallgatók szükség szerint módosítják majd a kérdőívet, ami immár végleges formájában 2009. év elején kerül majd fel a NagyUtazás.hu-ra, nyereményjátékkal egybekötve. A várhatóan több ezres minta alapján elkészülő részletes elemzésből kapott, egyrészt konkrétan a NagyUtazás.hu-ra, másrészt általában az utazók internetes és internetezési szokásaira vonatkozó pontosabb kép alapján a hallgatókkal együttműködve a portál megosztja majd tapasztalatait, illetve érvényesíti majd a látogatók kívánságait napi munkája során.
Elkészült a pompás bejárat az amerikai demokrácia egyik működő emlékművéhez
Három év késéssel és a tervezettnél 360 millió dollárral drágábban, de megépült a washingtoni Capitolium föld alatti látogatóközpontja.document.write('Capitolium - Bejárat');A korszerű létesítmény, amely a legnagyobb beruházás az amerikai törvényhozás két évszázados történetében, december 2-án nyílik meg a nagyközönség előtt. Pontosan 145 évvel azután avatják fel, hogy 1863-ban a kupola tetején elhelyeztek egy szabadságszobrot, amivel hivatalosan befejeződött a Kongresszus épületének 1793 óta tartó építése, bővítése."Végre elkészült" - lelkendezett szerkesztőségi cikkében a The Washington Post, amely megjegyezte: a központ pompás bejáratot kínál az amerikai demokrácia egyik legnagyszerűbb működő emlékművéhez.A látogatóközpont megépítésének terve már a 1970-es években felmerült, majd a többszöri módosítás után 2001 őszére document.write('Capitolium - Nagyterem');tűzték ki a beruházás kezdetét. A szeptemberi terrortámadások azonban további biztonsági változtatásokat tettek szükségessé: egyebek mellett két alagutat is terveztek a létesítményhez, az egyiken, amelyik a közeli Kongresszusi Könyvtár épületével köti össze a Capitoliumot, teherautóval is lehet közlekedni.Az eredeti tervek szerint 2005 decemberére elkészülő épületnek 265 millió dollár lett volna a végső költségvetése. Ehelyett 621 millió dollárból épült meg, a Kongresszus keleti oldalán, tehát az épület háta mögött. Az 54 ezer négyzetméter területű központ a földfelszín alá került, hogy még csak véletlenül se zavarja a Capitolium eredeti, Frederick Law Olmsted tájépítész által 1874-ben megálmodott látképét.document.write('Capitolium - Kiállítóterem');Az amerikai törvényhozás épületét évente több mint 3 millióan látogatják. A turisták mostantól fogva mire a létesítményen áthaladva elérik a Capitoliumot, megismerkedhetnek az épület 234 éves történetével és érdekességeivel. Több tárgyi emlékeket is kiállítottak, például George Washington tábornok Kongresszusnak írott levelét, amelyben beszámol a britek feletti 1781-es döntő győzelemről Yorktownnál. Látható Roosevelt híres "Gyalázat napja" beszéde, melyet a Pearl Harbor elleni támadás után, 1941. december 7-én mondott, vagy Kennedynek a Hold-utazással kapcsolatos indítványa. Kiállították azt a ravatalt is, amelyet eredetileg Abraham Lincoln érckoporsójához építettek, és később Kennedy és Reagan elnök felravatalozásakor is használtak a kupolacsarnokban. A központban 250 fős moziterem működik, ahol filmeket vetítenek a Capitolium történetéről, a látogatók ezenkívül szemügyre vehetik a szenátus és a képviselőház makettjét és megtapogathatják a híres dóm 3,3 méter magas modelljét.document.write('Capitolium - Moziterem');
Jól vizsgázott a Váci utca
A Mystery Shopping Providers Association (MSPA) tagjai 15 ország 16 híres bevásárló utcáját tesztelték. A kutatás arra keresett választ, hogy a sétálóutcák mennyire vonzó arcukat mutatják a vásárlóknak, milyen a kiszolgálás színvonala az üzletekben, de kíváncsiak voltak az utca hangulatára, tisztaságára és a közbiztonságra is.A MSPA hazai partnere, a ClientFirst Consulting Kft. jóvoltából idén először a budapesti Váci utca - Közép-Európából egyedül - bekerült a rangos mezőnybe. A Váci utca az összesített eredmények alapján a 7. helyet szerezte meg. A megméretés győztese Los Angeles Beverly Hills-i sétálóutcája, a Rodeo Drive lett, megelőzve Madridot és Isztambult. A Váci utca olyan városok bevásárló utcáit utasította maga mögé, mint Párizs, Moszkva, Amszterdam vagy Milánó - így mutatja az azonos szempontok szerint végzett bírálat. A pénztári kiszolgálás udvariasságában az első helyen végeztünk, viszont az utolsó helyeken kullogunk a zavartalan biztonság és az üzletek külső-belső környezetét illetően. A sajtótájékoztatón Rusznák Imre, a Budapest- Közép-Dunavidéki RIB elnöke jelezte, hogy a hibák kiköszörülése érdekében a Turisztikai Egyeztető Tanácsban ismét felveti egy belvárosi közterületi koncepció kidolgozását. Dr. Niklai Ákos, az MT Zrt. elnöke örömét fejezte ki a Váci utca sikerével kapcsolatosan, hiszen a turizmus fontos, a költés 17,7 százalékát adó eleme a bevásárlás. Mindazonáltal ügyelni kell a negatív jelenségek felszámolására, mert Budapest közvetlen vetélytársai, Bécs és Prága igen erősek a bevásárló utcai mezőnyben.
Változnak az utasforgalmi vámszabályok
Január elsejétől az unión kívüli országokból a jelenlegi 175 euró helyett 300 euró értékben lehet behozni termékeket vámmentesen, cigarettából viszont a jelenlegi 400 szálról várhatóan 2 dobozra csökken a keret – tájékoztatott az utasforgalmi vámszabályokban várható változásokról Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője a MÚOSZ által szervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.Míg az eurós keret az unió egész területén egységes, s így a változás bevezetése Magyarországon is kötelező, a cigarettát illető esetleges változás a magyar kormány döntése lesz, mert az uniós előírás megengedőbb, jelenleg 800 szálban maximált. Az utasok az aktuális szabályokról a kiadványok mellett a 24 órán át működő 06-40-financ telefonszámon, illetve a www.vam.gov.hu honlapon kaphatnak tájékoztatást.A különböző szabálysértésekből, bűncselekményekből az idén a tavalyinál nagyobb összeg folyt be. A keleti és a déli határszakaszon elsősorban a cigaretta, kábítószer, műkincsek, védett állatok és növények csempészetére kell odafigyelniük. November közepéig 860 ezer karton cigarettát és 110 kilogramm kábítószert foglaltak le. A Vám- és Pénzügyőrség feladatai folyamatosan bővülnek, így a 2004-es uniós csatlakozás kapcsán bekövetkezett létszámleépítéssel szemben jelenleg már az állomány növeléséről van szó. A Vám- és Pénzügyőrség tevékenységi körébe idén került be a környezetvédelmi termékdíjak fizetésének ellenőrzése, s jövőre a fémkereskedelemben is hatósági jogköre lesz, a szervezet végzi majd a fémkereskedők nyilvántartását. A szükséges technikai, létszám és jogszabályi háttér biztosítása még hátravan, s folyik a vita a kereskedőkre vonatkozó biztosítékrendszer kidolgozásáról is. Sipos Jenő feladataik közül a következő évek legnagyobb kihívásának a pénzügyi, gazdasági bűncselekmények leleplezését tartja, hiszen például a határokon átnyúló áfa-csalások vizsgálata speciális tudású szakembereket igényel.
Indul a Budapesti Karácsony
A szokásosnál korábban, november 21-én kezdődik a Vörösmarty téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, amely nem csupán a főváros, hanem a Nemzeti Kulturális Alap támogatását is élvezi – jelentette be Fekete László, a rendezvényt szervező BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. igazgatója. A keddi sajtótájékoztatón jelen volt Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is, aki hangsúlyozta, hogy a rendezvényre nem nyomja rá bélyegét semmilyen válságjel. A Budapesti Karácsonyi Vásár immár Európa-szerte ismert attrakcióvá vált, a kontinens legrangosabb karácsonyi eseményei között tartják számon: 2006-ban a Travel&Leisure magazin Európa 10 legjobb karácsonyi rendezvénysorozata közé sorolta, az Expedia nemzetközi turisztikai portál szerint pedig „nehéz lenne ennél autentikusabb karácsonyi vásárt találni”. A rendezvényt évről évre egyre többen keresik fel, a felmérések szerint a látogatók száma tavaly túllépte a 600 ezret.Az akár téli fesztiválnak is tekinthető Budapesti Karácsonyi Vásár idén egy kettős jubileum jegyében zajlik: egyrészt immár tizedik alkalommal rendezik meg, másrészt 135 éve egyesült Budapest. A 10 éves évforduló alkalmából december 7-én az elmúlt évek karácsonyi vásárainak legsikeresebb együttesei lépnek fel, a 135 éves születésnapról pedig többek között egy múltidéző kiállítás és egy régimódi játszóház emlékezik meg a téren. A vásáron kifejezetten a magyar szokások, tradicionális ételek-italok, népi mesterségek és hagyományőrző zenekarok jelennek meg. A több mint 100 kézműves elárusító helyen kizárólag a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által zsűrizett hagyományőrző termékeket kínálnak. A hatalmas karácsonyfa, a mesélő Betlehemi jelenet (ezt december 13-tól lehet megtekinteni), az óriási adventi koszorú mellett a Gerbeaud ház ablakaiban látható Adventi Kalendárium díszíti a teret. A jótékonysági célra felajánlott festményeket rejtő ablakokból december 1-24. között minden nap 17 órakor fednek fel egyet - harangjáték, fúvósok és fényjáték kíséretében. A mintegy 180 programból álló műsorválasztékból kiemelkedik Kárászy Szilvia zongoraművésznő illatosított(!) ünnepi hangversenye a Magyar Tudományos Akadémián, amelyre azonban már minden jegy elkelt, így a művésznő kilátásba helyezte még egy koncert megtartását.
Legjobb ország: Ausztrália
Legjobb ország: AusztráliaEgymás után harmadszor lett Ausztrália a legjobb, legerősebb országmárka, derült ki a Country Brand Index 2008-as kutatásában, Londonban a WTM szakmai utazási vásáron. A top három ország között Kanada és az USA található. Európát Olaszország, Svájc, Franciaország, az Egyesült Királyság és Svédország képviseli a legerősebb márkájú országok listáján. A top 10-ben található még Új-Zéland és Japán. A legtöbb ország rájött arra, hogy szükséges a márkázás vagy az újramárkázás, mely segítségével nemcsak a turizmus fejlődik, hanem nőhet az export és a befektetések nagysága is, valamint a branding segítségével le lehet győzni azokat a sztereotípiákat, amelyek esetleg megakadályoznak egyéneket vagy intézményeket, hogy egy adott országba befektessenek vagy utazzanak. Ausztrália remekül pozícionálja magát a nemzetközi versenyen, új technikákat mutat be, hogy az országba csalogasson, a legújabb kampányában már nem fantasztikus tájakat és épületeket mutat, hanem csupán egy érzést kínál „megvásárlásra”, amelyet csak Ausztráliában lehet elérni. A legautentikusabb ország a felmérés szerint Új-Zéland, amely sokat fektet abba, hogy megőrizze az egyedi eszenciáját. Egyiptom a legjobb ország a történelem rajongóknak, Olaszországba a művészetekért és a kultúráért utaznak, a legkönnyebben Hollandiába lehet eljutni, a legbiztonságosabb hely pedig Norvégia. Pihenés és kikapcsolódás kategóriában a legjobb ország a Maldív-szigetek, míg az üzleti életben az USA a top. Az éjszaka szerelmesei Japánba, a shopping-őrültek pedig az USA-ba utaznak a felmérés eredményei szerint. A feltörekvő országok közül Kína esélyes arra, hogy a jövőben jelentős desztinációvá váljon. Magyarország csupán egyetlen kategóriában szerepel a listán. A pénz-érték kategóriában tavaly ezüstérmes lett az ország. Idén az ország, amely a legtöbbet ajánlja a pénzükért Thaiföld, majd India.