Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Piacképessé tennék a téli Balatont
Az elmúlt évhez képest az idén megduplázódott azoknak a programoknak a száma, amelyekkel januártól március végéig próbálnak vendégeket csábítani a Balaton partjára.Legfrissebb felmérésük szerint a különböző településeken immár közel 300 olyan időszakos, illetve alkalmi rendezvény lesz, amelyek lendületet adhatnak az évtizedek óta legkevesebb vendéget vonzó hónapoknak - nyilatkozta Sárosdy Pál, a Pegazus Idegenforgalmi és Utazásszervező Kft. ügyvezető igazgatója. Sárosdy szerint erre most különösen nagy szükség van, hiszen a jelenlegi 25-30 százalékos foglaltsági mutatókat - amelyek közel tíz százalékkal rosszabbak a tavalyinál - csak vonzó rendezvényekkel lehet növelni. A különböző zenés-táncos farsangi mulatságokon, koncerteken kívül több helyütt rendeznek utcabált, vásárt, borünnepet, szabadtéri ökörsütést és még sok minden mást. A programok jelentős részét az önkormányzatokkal közösen elsősorban szállodák és az idegenforgalomban érdekelt helyi vállalkozók szervezik. Az ügyvezető igazgató hozzátette: biztató, hogy a legnagyobb hévízi, siófoki, illetve balatonfüredi szállodák és fürdőt működtető cégek is támogatják a rendezvényeket. Az ágazat szereplői közül egyre többen ismerik fel, hogy kihasználható a téli Balaton. Bár a lapunknak nyilatkozó szakember a várható forgalomnövekedést illetően nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, úgy vélte, az már most látszik, hogy egy-egy jól kigondolt programsorozatra a gazdasági nehézségek ellenére is lehet majd hazai, sőt külföldi vendégeket is toborozni. (Napi Gazdaság)
Kolbászból lesz a kerítés Békéscsabán
Közel félmilliárd forintból, európai mércével mérve is egyedülálló látványosságot, kalandparkot építenek Békéscsabán. A város több százmilliós uniós forrást nyert a megvalósításra. A továbbiakban egy kolbászfalut is kialakítanának.A békéscsabai parkerdő 44 hektáros önkormányzati tulajdonú területén egyedülálló látványosság, kalandpark valósulhat meg a közeljövőben. A város a megvalósításra 209 millió 485 ezer forintot nyert a Dél-alföldi Regionális Operatív Program Turisztikai Attrakciófejlesztés programjában. A pályázat támogatási intenzitása ötvenszázalékos, tehát az önkormányzatnak még egyszer ekkora összeget kell társítania a teljes beruházás megvalósulásához. A kalandpark ötletével a parkerdő természeti adottságait igyekszünk kihasználni, megőrizni és továbbfejleszteni. Első körben akadálymentesített, valamint kivilágított túra, illetve séta útvonalak szelnék át a területet, érintetlenül hagyva a természeti környezet jelentős részét. Ezenkívül csónakázótó, illetve télen korcsolyapálya is várná a kikapcsolódni vágyókat - beszélt a részletekről Hanó Miklós. Békéscsaba gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere elmondta, egy négyemeletes épület magasságú kilátóval felszerelt szánkódombot is kialakítanának. Ezenfelül mászóvár, állatsimogató, kamikaze vízicsúszda és kanopi-pálya szintén helyet kapna a beruházásban. A terveken szerepel egy 443 négyzetméteres fogadóház kialakítása. Az épületben egyebek mellett kiállító- és fogadóhelyiségek, irodák, raktárak, valamint büfé kapna helyet. Ezenkívül egy nyolcvannégy férőhelyes, akadálymentesített parkolót is megépítenének. - Abban bízunk, hogy a későbbiekben a befektetők saját látványosságaikat is behoznák, működtetnék a kalandparkban, ezzel is növelve a szolgáltatások körét - hangsúlyozta Hanó Miklós. Hozzátette, a kalandpark későbbi továbbfejlesztésének lényeges eleme lehetne egy a város emblematikus termékét a kolbászt középpontba állító tematikus élménypark, a kolbászfalu, ahol egy rendezvénycsarnok, hagyományőrző épületek egész sora és kiépített szálláshelyek várnák a turistákat. A jelenlegi elképzelések szerint a békéscsabai kalandpark kivitelezési munkálatait várhatóan a jövő esztendő késő tavaszán kezdik meg. A pályázati kiírás értelmében az első kapavágástól számítva két éven belül kell befejezni a teljes beruházást. Így előreláthatólag 2011 tavaszán, nyarán veheti birtokba a területet a viharsarki nagyközönség. (Békés Megyei Hírlap)
Hitelkártyahasználat
Utazz most és fizess később - a Raiffeisen hitelkártya-használati tanácsaiMiért hasznos a NagyUtazónak a hitelkártya Karácsonykor és SzilveszterkorTéli utazásaink megtervezésekor nem kell feltétlenül a bizonyos pénzbevételek megérkezésének időpontjához igazítani indulásunkat, utazásunk minőségét, színvonalát vagy időtartamát. Utazásunk költségvetését végre jelen pénzállományunktól függetlenül, szabadon tervezhetjük a hitelkártya segítségével.Így tehát befizethetjük vagy lefoglalhatjuk azt az áhított utazást, amelyre vágyunk, de félő, hogy ha a befizetéssel késünk, elfogy a hely és elkésünk vele, vagy ahol a kedvezmény időponthoz van kötve, de nekünk addigra éppen nincs pénzünk.Továbbá bevásárolhatunk az utazásra idejében, anélkül, hogy az utolsó pillanatra hagynánk, vagy fontos kellékeket kelljen nélkülöznünk.Az igazi HITELKÁRTYA - nem összekeverendő az ún. betéti, folyószámlához tartozó bankkártyával - az a konstrukció, amely lehetővé teszi, hogy a bank pénzét használhatjuk és ne a sajátunkat, amennyiben nekünk átmenetileg nem áll rendelkezésünkre a szükséges összeg.Utazásunk, síelésünk, szilveszteri kirándulásaink során - legyünk akár vidéken, vagy külföldön - amikor vásárolni szeretnénk, vagy váratlan kiadásunk adódik (pl. kórházi ellátás, elromlik az autó stb.) és a folyószámlánkhoz tartozó bankkártyánkon nincs több pénz, akkor szintén nagy segítségünkre lehet egy hitelkártya. Bármikor, amikor vásárolni szeretnénk, akár 42 napig kamatmentesen biztosít számunkra hitellehetőséget. Így szabadon vásárolhatunk vele anélkül, hogy készpénzt vinnénk magunkkal, vagy nem szükséges valutát beváltanunk, majd a megmaradó külföldi pénzzel vesződnünk, illetve félnünk a távoli ország zsebtolvajaitól.Karácsonyi vásárlásainkat is könnyen intézhetjük a hitelkártyával:Mindannyian szembesültünk már Karácsonyhoz közeledve anyagi problémákkal: elfogy az ajándékokra szánt"keretünk", látunk egy kihagyhatatlannak tűnő akciós ajánlatot, de már megcsappant a pénztárcánk. Mostantól végre nem kell visszafognunk magunkat,hiszen akár 42 nap kamatmentes időszak alatt élvezhetjük a hitelkártya hitelkeretét, vagyis használhatjuk a bank pénzét, amit csak később kell visszafizetni. És ami még nagy előnyére válik nem csak az ünnepek kapcsán: a hitelkártyához nem kell lakossági bankszámlát nyitnunk, betétet elhelyeznünk, vagy jövedelmet átutalnunk.Hogyan igényelhet a NagyUtazó Raiffeisen hitelkártyát? A 24 órás telefonos ügyfélszolgálatnál, a Raiffeisen Direktnél a 06 40 48 48 48-as telefonszámon, ahol az igénylés akár azonnal elindítható! A Telebankár percek alatt elvégzi az előzetes hitelbírálatot, tájékoztatja a további lépésekről. Kérésre postázza az igényléshez szükséges formanyomtatványokat. A hitelkártya igénylés elküldhető postai úton is az igénylőlapon szereplő címre vagy leadható személyesen valamelyik Raiffeisen bankfiókban. A szükséges dokumentumok benyújtását követően bírálják el az igénylést, és annak elfogadása esetén a hitelbírálat eredményétől függően állapítják meg a hitelkereztet. A pozitív hitelbírálatot követően akár néhány nap alatt átvehető a hitelkártya. A hitelbírálat eredményéről telefonon is értesítenek.Az igénylés feltételei:A Raiffeisen hitelkártyát minimum 1 éves folyamatos munkaviszonnyal (vállalkozó esetén vállalkozói jogviszonnyal) rendelkező, 21-65 éves magyar állampolgárok igényelhetik. További feltételek:  magyarországi munkahely vagy magyarországi állandó lakhely, minimum 50.000 Ft igazolt havi nettó jövedelem, lakóhelyi vezetékes telefon, vagy saját névre szóló előfizetéses  mobiltelefon, legalább két hónapos aktív lakossági, forint bankszámla-múlt bármely  hazai banknál.Igényléshez szükséges dokumentumok: hitelkártya igénylőlap 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás alkalmazott esetén munkáltatói igazolás vállalkozó esetén APEH jövedelemigazolás nyugdíjas esetén nyugdíjszelvény és nyugdíjtörzslap* * Egyedi hitelbírálattól függően a bank alkalmazottaktól és nyugdíjasoktól is kérhet APEH jövedelemigazolást, illetve a hitelbírálathoz szükséges további dokumentumokat.  személyi igazolvány, TB kártya, adókártya (postai igénylés esetén ezek másolata) utolsó havi vezetékes- vagy saját névre szóló előfizetéses mobiltelefon számla eredeti példánya utolsó két lakossági forint bankszámlakivonat eredeti példánya Bővebb információ: http://www.raiffeisen.hu
Vízum
Vízummentességi megállapodások 1/a. Teljes körű, valamennyi úti okmány típusra kiterjedő kölcsönös vízummentes utazást biztosító nemzetközi szerződések az Európai gazdasági Térség részes államaival: Tartózkodási napok száma minden esetben 90 nap                                                                                                                       Belga Királyság   Ciprusi Köztársaság   Cseh Köztársaság   Dán Királyság   Észt Köztársaság   Finn Köztársaság   Francia Köztársaság   Görög Köztársaság   Holland Királyság   Izlandi Köztársaság   Írország   Lengyel Köztársaság   Lett Köztársaság   Liechtenstein   Litván Köztársaság   Luxemburgi Nagyhercegség   Máltai Köztársaság   Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága 6 hónap Németországi Szövetségi Köztársaság   Norvég Királyság   Olasz Köztársaság   Osztrák Köztársaság   Portugál Köztársaság   Spanyolország   Svájc   Svéd Királyság   Szlovák Köztársaság   Szlovén Köztársaság   Andorrai Hercegség   1/b. Teljes körű, valamennyi útlevél típusra kiterjedő, kölcsönös vízummentes utazást biztosító szabályozás  az Európai Közösség 539/2001. számú rendelete II. mellékletében felsorolt államokkal: Argentin Köztársaság Bolívia Bolgár Köztársaság Brazil Szövetségi Köztársaság Chilei Köztársaság Costa Rica-i Köztársaság Guatemala  Honduras Hongkong Horvát Köztársaság Izrael Japán Koreai Köztársaság Makaó Malajzia Mexikói Egyesült Államok Monacói Hercegség Nicaraguai Köztársaság (magyar állampolgárok: 30 nap) Panamai Köztársaság Paraguayi Köztársaság Románia San Marino-i Köztársaság (magyar állampolgárok: 30 nap) Vatikán Állam (magyar állampolgárok: 30 nap) Salvador Szingapúri Köztársaság Uruguayi Keleti Köztársaság Új-Zéland Venezuelai Köztársaság Magyar állampolgárok a fenti országok közül személyi igazolvánnyal utazhatnak az Európai Gazdasági Térség valamennyi részes államába (Lásd az 1/a pontban felsorolt államok), illetve az alábbi országokba: Horvátország (valamennyi forgalomban lévő magyar személyi igazolvánnyal) Svájc (csak az új, kártya típusú  személyi igazolvánnyal). 1/c. Az 539/2001/EK tanácsi rendelet alapján, az ideutazó külföldinek 90 napos tartózkodásra vízummentességet biztosít a magyar fél, ugyanakkor a magyar állampolgárok továbbra is vízumkötelezettek: Ausztrália* 2004.07.01-től Magyarország felvételt nyer Ausztrália elektronikus vízumozási rendszerébe Brunei** 14 nap*   *Amennyiben a magyar állampolgár érvényes továbbutazásra szóló visszaigazolt repőlejeggyel rendelkezeik, a tranzit várót nem hagyja el és tranzit tartózkodása nem haladja meg a nyolc órát nem szükséges tranzitvízumot igényelnie ** Bruneibe utazó magyar állampolgárok 14 napos vízummentességben részesülnek. 1/d. Egyoldalúan, csak az odautazó magyar állampolgároknak vízummentességet biztosító megállapodás: Ecuador Szerbia és Montenegró Ukrajna 2./ Részleges vízummentességi megállapodások: a.) Csak diplomata útlevelekre: Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság 30 Európai Közösségek úti okmányával utazók (laissez-passer)   Iráni Iszlám Köztársaság 30 Jemeni Köztársaság   Szuverén Máltai Lovagrend   Szváziföldi Királyság 30 Üzbég Köztársaság 30 b./ Diplomata és szolgálati útlevelekre Albán Köztársaság 30 Azerbajdzsáni Köztársaság Belarusz Köztársaság Bosznia-Hercegovinai Köztársaság   Dél-afrikai Köztársaság 120 Ecuador   Filippin Köztársaság   Grúzia 30 Indiai Köztársaság 90 Kambodzsai Királyság   Kazah Köztársaság 30 Kirgiz Köztársaság 30 Kínai Népköztársaság 30 Kolumbiai Köztársaság   Kubai Köztársaság   Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság   Macedón Köztársaság 90 Marokkói Királyság   Moldáviai Köztársaság   Mongólia 30 Oroszországi Föderáció   Örményország 30 Paraguayi Köztársaság   Perui Köztársaság   Seychelle Köztársaság   Szerbia és Montenegró   Tadzsik Köztársaság   Thaiföldi Királyság   Török Köztársaság (speciális útlevelekre is) 30 Tunéziai Köztársaság (speciális útlevelekre is) 30 Türkmén Köztársaság   Ukrajna   Vatikán Állam 30 Vietnami Szocialista Köztársaság   3./ Magyar állampolgárok számára egyoldalúan biztosított vízummentesség Albán Köztársaság 30  Barbados 28 Brunei* 14 nap* Dél-afrikai Köztársaság 30 Filippin Köztársaság 21 Grúzia 90  Hondurasi Köztársaság   Marokkói Királyság 30 Peru   Seychelle Köztársaság 30 Sri Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság 30 Tunéziai Köztársaság 30 Mauritius   Kolumbia** 180 és 45 Bosznia-Hercegovinai Köztársaság  90 Macedón Köztársaság  2005 december 31. és 2006 június 30. között 90 Trinidad és Tobago 30 Belize 30 * Bruneibe utazó magyar állampolgárok 14 napos vízummentességben részesülnek. **Kolumbia esetében a vízummentesség: 180 nap - turisták számára 45 nap - ideiglenes látogatók számára (pl. újságíró, tudósító, filmes) 45 nap - technikai látogatók számára (pl. külföldi cégek szakemberei) Mentességet élvezők beutazása: Kapcsolódó jogszabályok: 2001. évi XXXIX. törvény a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról 170/2001. (IX. 26.) Korm. rendelet a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény végrehajtásáról 25/2001. (XI. 21.) BM rendelet a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény végrehajtásáról 35/2001. (XII. 22.) BM-KüM együttes rendelet a külföldiek beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos eljárások díjáról 23/2001. (XII. 27.) KüM rendelet a diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb kiváltságot és mentességet élvező személyek be- és kiutazása, magyarországi tartózkodása egyes szabályainak megállapításáról
Ausztriában kötelező lehet a síeléshez a védősisak
Több osztrák tartomány vezetése is mérlegeli a védősisak használatának kötelezővé tételét a sípályákon azt követően, hogy Dieter Althaus türingiai tartományi kormányfő az új év első napján súlyos balesetet szenvedett a stájerországi Donnersbachwald síparadicsom egyik lejtőjén: az 50 éves politikus kizárólag annak köszönheti életét, hogy sisakot viselt.Az osztrák hírszolgálati iroda körkérdésére kedden Salzburg, Vorarlberg és Karintia tartomány elöljárói hivatala egyaránt azt válaszolta, hogy a donnersbachwaldi eset hatására komolyan fontolgatják a védősisak rendeleti úton való kötelezővé tételét a sípályákon, ha nem is általános jelleggel, de legalább a 14-15 éven aluli gyerekek számára. Salzburgban és Karintiában a síiskolákban a tavalyi szezon óta már amúgy is előírás a sisak használata. Stájerországban és Felső-Ausztriában - bár a kötelezővé tétel nem szerepel napirendben - fokozni kívánják a felvilágosító kampányt a védősisak viselésének előnyeiről. A tavalyi télisportszezonnak rekordszámú sérültje volt Ausztriában a baleseti intézetek statisztikái alapján: hozzávetőleg 60-65 ezer síelő, hódeszkás és szánkózó szorult kisebb-nagyobb sérülések miatt kórházi ápolásra a 2007/08-as évadban. Az adatok azt mutatták, hogy mintegy 15-20 százalékkal többen sérültek meg a télisport szerelmesei közül az osztrák hegyekben, mint az előző, 2006/07-es szezonban.
Milyen ízeket szeretnek a magyarok?
A Lucullus Baráti Társaság minitanulmányt készített a magyar gasztronómiáról a 2003. és 2008. között szervezett összesen 65 ínyenc vacsora tapasztalatai alapján. A többnyire nemzetiségi alapon szervezett vacsorák közül a legjobban a kínai, indiai, feröer-szigeteki, magyar, olasz, belga, grúz, örmény, görög és andalúz konyhák tetszettek a vendégeknek, legkevésbé pedig az argentin, ruszin, bolgár, skót, etióp, perzsa, bajor és vietnámi ízek jöttek be. A magyar embereknél fontos szerepet játszik a „saját”, megszokott ízvilág, azaz a magyaros ízek szeretete. Ily módon mindenki imádta a Márton-napi libalakomát Szécsényben, a balatonfőkajári halvacsorát, a falusi disznóvágásokat, és még azt az átértelmezett magyar lakomát is, amelyet a Maligán étteremben fogyasztottak el. Ugyanakkor a magyarok szeretik az egzotikumokat is. Sokuknak világélményt jelentett például a 2005. évi feröer-szigeteki viking vacsora, mert itthon soha, semmilyen körülmények közt nem ehettek még nyers feröeri birkát, lapos horgászhalat, lókagylót, tartósítószer nélküli halkolbászt, vagy akár birkamell-szalámit. Népszerű volt a két grúz vacsora is, talán a fűszerezés és az alapanyagok miatt. (A grúz konyhában használatos dió, gránátalma, csombor, „ádzsika”, fokhagyma, juhsajtos ”hacsapuri” és cékla bizonyára elég közel áll a magyar emberek ízléséhez, bár ez inkább csak feltételezés). Mindenképp meg kell említenünk egy közép afrikai/kongói vacsorát is, ahol inkább az ismeretlen megismerése, mint a „jó ízű falatozás” vezérelte a vendégeket – az étlapon ugyanis volt mocsári krokodil, manióka, fufu, meg gombo, de majomhús is, (mert itt ez a nemzeti eledel), de ezt utólag levették az étlapról, mert romlottnak bizonyult a hús... Talán ez volt a legbizarrabb étel, amit „bevállaltak”, de végül el kellett tekinteni az elfogyasztásától.