Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Dracunculiasis, mint utazási betegség
Nem gyakori féregbetegség, mely Afrika nyugati és középső részén, ill. India nyugati felén terjedt el.Elterjedtség: Nem gyakori féregbetegség, mely Afrika nyugati és középső részén, ill. India nyugati felén terjedt el. Panaszok, tünetek: A lappangási idő 8-10 hónap. A féreg kitörési helyén a fertőzött ember erős viszkető érzést érez, majd hólyag képződik, mely megreped, és a keletkezett nyíláson keresztül, előtüremkedik a féreg egy darabja, melyből a vízzel való újabb érintkezések során ismételten lárvák kerülnek a környező vízbe. Előfordul, hogy a féreg visszahúzódik a környező kötőszövetbe, és súlyos gyulladás fejlődik ki. Kórokozó Dracuncula mediensis (fonalféreg fajta) Átvitel: Terjesztője az édesvizekben élő apró rákfajta, a vízibolha (cyclopoid copepods), melynek víziváskor történő elfogyasztása által kerül a lárva az ember szervezetébe. A gyomorsav megemészti az apró rákokat és a szabaddá váló lárvák átfúrják magukat a gyomor-bél traktus falán, és a hasüregbe kerülnek. Ezt követően befúrják magukat a kötőszövetekbe, ahol érett férgekké válnak. Ekkor történik meg a megtermékenyítés is. A hím féreg 1-4 cm x 0,4 mm, a nőstény féreg 60-80 cm x 1,5-2,0 mm nagyságú, és a megtermékenyítést követően a hím gyorsan elpusztul. Hosszú távú hatása: Nem alakul ki krónikus betegség Az érintett terület (végtag) szöveteinek elhúzódó gyulladása Kik kaphatják meg: Olyanok, akik fertőzött vizet isznak Gyógyítás Csak tüneti gyógyítás lehetséges Megelőzés Kellően hőkezelt víz fogyasztása. Ezzel a féreg életciklusa megállítható.
Újabb 30 Flirt vonat a MÁV flottájában
A Stadler Rail Group (Stadler) leszállította és átadta a MÁV részére az újabb 30 FLIRT motorvonat első két darabját.Az új szerelvények az eredetileg vállaltnál két hónappal korábban érkeznek Magyarországra. A flotta utolsó darabjai várhatóan 2010 februárjában kerülnek forgalomba, így 2010-ben már összesen 60 motorvonat áll szolgálatba.A MÁV és a Stadler 2006-ban írta alá a 30+30 darab villamos-motorvonat szállítására vonatkozó szerződést. Ennek alapján a MÁV 2007 decemberében – az első 30 motorvonat megérkezése után – a második 30 FLIRT motorvonat leszállítására is megbízást adott a Stadlernek. Ennek beszerzését a Raiffeisen Bank finanszírozza: a pénzintézet összesen 141,6 millió eurós hitelt biztosít a MÁV részére. Az első 30 motorvonat a Budapest–Győr, a Budapest–Székesfehérvár és a Budapest–Pusztaszabolcs vasútvonalakon teljesít szolgálatot. Az új és korszerű villamos-motorvonatok beszerzése annak a modernizációs programnak a része, amelyet a MÁV az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése, a szolgáltatási színvonal emelése és az elővárosi vonalakon közlekedő vonatok menetidejének csökkentése érdekében indított el.Az újabb Flirt motorvonatok megérkezésével az elkövetkezendő időben több vasútvonalon is javulnak a személyszállítás minőségi feltételei. Az első járműveket a Budapest–Székesfehérvár, valamint a Budapest–Pusztaszabolcs vonalon állítja forgalomba a MÁV-START Zrt. 2009 májusától a Budapest–Gödöllő–Hatvan vasútvonalon is igénybe vehetik az utasok a korszerű motorvonatokat. A folyamatosan beérkező vonatok forgalomba-állásával a MÁV-START Zrt. fokozatosan cseréli le az eddigi korszerűsített, valamint a hagyományos elővárosi, úgynevezett Bhv ingaszerelvényeit. Az újabb FLIRT motorvonatok üzembeállításával hétvégente a nyugat-magyarországi elővárosi vonalak után a Dunakanyar térségbe is közlekednek. Hétvégenként elsőként a zónázó vonatokban járnak a minden igényt kielégítő motorvonatok, majd a járművek fokozatos üzembeállásával a Vácig közlekedő járatokban is hétvégenként utazhatnak FLIRT vonatokkal az utasok. Nyáron, az elővárosi forgalomból felszabaduló szerelvények a Balaton déli partján szolgálnak majd a szerelvények. (Világgazdaság)
Még mindig készpénzt viszünk külföldre
Jelenleg minden második magyar kártyabirtokos használja plasztiklapját külföldön is, derül ki a MasterCard külföldi kártyahasználatról készített kutatásából. Azok körében, akik legalább évente kétszer utaznak, a bankkártyát használók aránya átlagosan 67%.„Míg a magyarok csak minden ötödik, addig a nyugat-európaiak minden második eurójukat költik el bankkártyával, amikor külföldre utaznak.” – emelte ki Gauder Milán, a MasterCard Europe Magyországért, Horvátországért és Szlovéniáért felelős üzleti igazgatója. Gauder Milán szerint ezzel együtt az elmúlt években jelentősen csökkent a magyarok félelme a plasztiklap külföldi használatával kapcsolatban, és további fejlődés várható e téren. A MasterCard kutatásából az is kiderül, hogy miért nem használják a magyar kártyabirtokosok többször vásárlásra a kártyájukat, amikor utaznak. Az elsődleges ok, hogy biztonságosabbnak tartják, ha van náluk elegendő készpénz külföldön is.Emellett meghatározó az is, hogy a többség nincs tisztában a váltási árfolyammal, így a biztosabbnak tűnő készpénzt használja. Meglepő, hogy továbbra is magas azok aránya, akik úgy gondolják, hogy külföldön fizetni kell a bankkártyás vásárlások után (28% hiszi ezt), jóllehet ilyen díj a kereskedők legnagyobb részénél nem csak határainkon belül, de túl sincs. Ugyanakkor a külföldi kártyás vásárlás térnyerését szolgálja, hogy míg 2006-ban a magyar kártyások mindössze 16%-a vélte úgy, hogy a MasterCard márkájú kártyák széles körben elfogadottak külföldön is, ma már 35% biztos ebben.A kutatás azt is kimutatta, hogy a bankkártyák biztonságosságának megítélése is jelentősen javult az elmúlt években. Ami az ATM használatot illeti, a külföldre utazó magyar kártyabirtokosok jelenleg közel 98%-a otthonról visz készpénzt (71% használ valutaváltó irodát, 27% bankfiókban vált), de 16%-uk külföldi ATM-ből is feltölti a személyes készpénz tartalékát.A MasterCard megbízásából végzett felmérés kitért az utazási szokásokra is. A külföldre utazók 20%-a fizeti foglalásait kártyával, de a gyakori utazóknál ez az arány már 31%. Átlagosan évente egyszer utazunk külföldre, leginkább nyári pihenés céljából és népszerűek az 1-2 napos bevásárló túrák is. Utazás előtt az információkat elsősorban barátoktól, ismerősöktől, másodsorban az internetről szerezzük be. A vizsgált célcsoport 10%-a utazott már „télből a nyárba”, azaz felkeresett meleg éghajlatú országot a téli hónapokban.
Szállodaépítési láz a Dél-Alföldön
Egyszerre négy szálloda rekonstrukciója, illetve építése zajlik Szegeden, Mórahalmon és Szentesen, az összesen közel hétmilliárd forint értékű ingatlanfejlesztés megvalósítását 2,1 milliárdos uniós támogatás segítheti.A térségben nemcsak abban bíznak, hogy új munkahelyek jönnek létre, hanem abban is, hogy a szállodafejlesztések lendületet adnak más beruházásoknak. A Szegeden még 2007 októberében bezárt belvárosi Royal Szálló mintegy 1,5 milliárdos forintos költséggel újul meg, négycsillagos színvonalon. A Régi Hungáriára több mint 2 milliárd forintot költ tulajdonosa és ugyancsak négycsillagosként nyitja majd meg újra kapuját. A régi városi fürdő területén az önkormányzattal közösen aqualandot építő Hunguest Hotels Zrt. 1,5 milliárd forintot költ a Forrás felújítására, amelyet négycsillagossá fejlesztenek és konferenciaközpontot is kialakítanak benne. A közel 2 milliárd forintba kerülő mórahalmi Hotel Colosseumot a helyi önkormányzat projektcége építi fel várhatóan 2010-re, mintegy 500 millió forint értékű uniós támogatással, a fürdő mellett megvalósuló wellnesshotelben 69 szobát és öt lakosztályt alakítanak ki. A több mint 110 éves szentesi Petőfi Szálló rekonstrukciójához a Pendola Kft. kezdett hozzá, a patinás épületet 4 milliárd forintot is meghaladó költséggel fejlesztik a térség első ötcsillagos hoteljévé. (Napi Gazdaság)
Ligúriát nem csak tavasszal érdemes felkeresni
A ligúriai riviéra évtizedek óta híres enyhe klímájáról és színpompás vegetációjáról. Sok ligúr város a mai napig megtartja a tradicionális virágünnepet. A szokásos évi körmenetet San Remo kezdi a „San Remo in Fiore” nevű rendezvénnyel, ahol január 27-én egy virággal feldíszített kocsi vonul végig a város utcáin. Májusban a „Corpus Domini” (Úrnapja) ünnepén a virágünnep Pietra Ligure (www.comunepietraligure.it) és Brugnato (www.comune.brugnato.sp.it) városkáiban kerül megrendezésre, ahol virágszőnyeggel díszítenek utcákat és tereket. Júniusban pedig Ventimigliában (www.battigliadifiori.com) rendezik meg a híres „Battiglia dei Fiori” nevezetű rendezvényt. Aki tudni szeretné, hogy mi lesz a következő szezon nyári slágere, az nem hagyhatja ki Olaszország legrégibb slágerfesztiválját. Az utolsó februári héten olasz előadók találkoznak Sanremo-ban és a Teatro Ariston színpadán adják elő legújabb slágereiket. (www.sanremo.rai.it)A sportrendezvények sora márciusban indul a nagy „Milano-Sanremo” kerékpárversennyel. A „tavaszi világbajnokság”, ahogy a versenyt nevezik, minden évben százával vonzza a nézelődőket a versenypályához. Az evés szerelmeseinek ajánlatos látogatást tenni a különféle „Sagra”-kon, vagyis a kulináris ünnepségeken. Május 11-én a festői Camogli városkában rendezik a halünnepet (www.sagradelpesce.it), Pegliben évi kétszer kerül megrendezésre a „farinata” ami egy csicseriborsó lisztből készült tésztalepény készítéséhez kötődik, május 18-án rendezik a „Mangialonga” nevű kulináris menetet, ami a Levanto völgyében vonul végig (www.comune.levanto.sp.it) és októberben tartják Genovában a pesto ünnepét (www.pestodintorni.org).