Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Légitársaságok újabb feketelistája
Huszonegy ország több mint 250 ország légitársasága szerepel azon a feketelistán, amelynek frissített változatát a héten fogadta el az Európai Bizottság. Az EU-ból kitiltott légicégek között mindössze négy európai található - mindegyiküknek Ukrajna a székhelye. A biztonság kérdése azután került ismét a közfigyelem középpontjába, hogy június óta három komoly, összesen 548 ember életét követelő légi szerencsétlenség történt. Ezek egyikénél egy olyan gép zuhant le Ázsiában, amelyet Európából korábban már kiutasítottak. Az Európai Bizottság ezért azt javasolja, hogy világszinten is hozzanak létre egy feketelistát.Az Európai Bizottság a héten elfogadta az Európai Unióban működési tilalom alá tartozó légitársaságok közösségi listájának tizenegyedik, frissített változatát, amelyen összesen 21 ország több mint 250 légitársasága szerepel. A felsorolásban két új ország található, öt légitársaság esetében (négy indonéz és egy angolai cég) viszont megszüntették a tilalmat, mert azok kiküszöbölték a biztonsági hiányosságokat, derül ki a Bizottság honlapján megjelent közleményből. Az talán nem okoz nagy meglepetést, hogy a problémás légitársaságok többsége afrikai vagy ázsiai székhelyű. Így például Angola, Benin, Kongó, Egyenlítői Guinea, Kirgizisztán, Libéria, Sierra Leone, Szváziföld és Zambia minden légitársasága ki van tiltva az EU-ból, emellett gaboni, indonéz, kazah, Comore-szigeteki, észak-koreai, szudáni, afganisztáni, kambodzsai és ruandai cég vagy cégek is nemkívánatosnak számítanak. Az ukránokat kitiltották, az oroszokat már figyelikEurópát mindössze egyetlen ország, Ukrajna képviseli a listán, négy légitársasággal (Motor Sich, Ukraine Cargo Airways, Ukrainian Mediterranean Airlines, Volare). Ezekről a cégekről és keleti szomszédunk légiközlekedésében uralkodó állapotokról is meglehetősen lesújtó képet nyújt az a jelentés, amelyet európai szakértők írtak idén májusban tett látogatásuk alapján. Az Európai Bizottság honlapján hozzáférhető dokumentum például megemlíti, hogy Ukrajnában nem működik az állami légi közlekedési hivatal által bejelentett követelményeknek megfelelő engedélyezés, a vonatkozó előírásokat nem foglalták törvénybe, és a korrekciós intézkedések teljes körű végrehajtására leghamarabb 2011 júliusában kerülhet sor, a végrehajtás egyes elemei pedig 2015-ig is kitolódhatnak. A jelentés megjegyzi azt is, hogy Ukrajna illetékes hatóságai nem rendelkeznek elegendő számú és megfelelően képzett személyzettel ahhoz, hogy mind a 74 légialkalmassági és üzemeltetési engedéllyel rendelkező cég felügyeletét ellássák. Bár a most közzétett listán orosz légitársaságok nem szerepelnek, a Bizottság a jövőben "szorosan nyomon fogja követni" több olyan ottani iparági szereplő teljesítményét, amelyekre az orosz hatóságok működési korlátozásokat szabtak ki. A listáról természetesen le lehet kerülni, amennyiben az érintett felek ténylegesen végrehajtják a megfelelő korrekciós intézkedéseket és ezáltal megfelelnek az összes biztonsági előírásnak. A közlemény azt is kiemeli, hogy a lista nem a büntetést, hanem a légi katasztrófák megelőzését szolgálja. Másfél hónap, több mint 500 áldozatUtóbbiak tekintetében sajnos meglehetősen eseménydús nyár az idei. Az Air France Airbus A330-as gépének katasztrófája június elsején a brazil partok közelében 228 áldozatot követelt, a Yemenia légitársaság Airbus A310-ese június végi szerencsétlenségében a Comore-szigeteknél 152-en haltak meg (egy kislány túlélte a zuhanást), a Caspian Airlines iráni-orosz légitársaság TU 154-ese pedig néhány napja zuhant le 168 fővel a fedélzetén a Teherántól 120 kilométerre északnyugatra fekvő Kazvin városa közelében - túlélő nem volt. A jemeni légitársaság gépének katasztrófájára reagálva Antonio Tajani uniós közlekedési biztos kezdeményezte, hogy európai uniós mintára hozzanak létre világszintű feketelistát a kockázatos járműparkot üzemeltető légitársaságokról. A szerencsétlenül járt gépnél ugyanis egy szúrópróbaszerű akció során a francia hatóságok már 2007 júliusában olyan komoly hiányosságokat állapítottak meg, hogy végül nem engedték felszállni. A repülőt ki is tiltották az országból, Európán kívüli útvonalakon azonban kisebb javítások után továbbra is fuvarozta vele a cég az utasokat. Egyelőre nem lesz globális feketelistaA Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) elnöke, Roberto Kobeh González mindenesetre nem ért egyet Tajani javaslatával. Szerinte a világméretű lista támogatására egyfelől egyelőre nincs felhatalmazása az ICAO tagországaitól, másfelől személy szerint sem biztos abban, hogy a katasztrófákat csökkentő hatása lehet annak, ha az utasokat lebeszélik egy-egy légitársaság vagy géptípus igénybe vételétől. A szóban forgó jemeni légitársaság egyébként továbbra is repül Európába – a Bizottság egyelőre vizsgálja, indokolt-e feketelistára tenni. (Menedzsment Fórum)
Önfényező szállodások, vigyázzatok?!
A TripAdvisor óvatosságra inti a hotelek képviselőit a hamis szállodai beszámolók feltöltésével kapcsolatban. A befolyásos utazási website felhívja a szállodák képviselőinek figyelmét, hogy ne közöljenek saját házukról rózsás információkat, és ne próbálják meg negatív tartalmú beszámolókkal „lehúzni” a konkurenciát, mert a csalás előbb-utóbb kiderül.A TripAdvisor ezzel azonban elismeri, hogy a probléma létezik, mi több, már 2006 óta feltűnnek erre vonatkozó figyelmeztetések az oldalon. Júniusban egyszerre 92 hotel esetében volt olvasható a fenti figyelmeztetés. Egy, az AP hírügynökség által megszólaltatott blogger-szakértő, Jeff Tucker megjegyzi, hogy a helyzeten sürgősen változtatnia kellene a TripAdvisornak, ha vissza akarja állítani a szavahihetőségét. A TripAdvisor szóvivője, Brooke Ferencsik ellenben hangsúlyozza, hogy „Az oldalon jelenleg szereplő 23 millió értékelés és vélemény mind eredeti és megbízható, amely valódi szállóvendégektől származik. A szállodások túlnyomó többsége érti, hogy mekkora kockázattal járna, ha hamis információkat közölnének a TripAdvisorral.” A TripAdvisor piros keretben a következő szöveget közli a gyanús szállodák esetében: „A TripAdvisor jó okkal feltételezi, hogy ez a szálloda, illetve a szállodával kapcsolatban álló személyek megpróbálhatták manipulálni a szálloda népszerűségi mutatóját azáltal, hogy részrehajló véleményt tettek közzé a szállodáról. Kérjük, ezt vegye figyelembe, amikor útitervet készít.” Az Expedia Inc.-hez tartozó TripAdvisor idén júniusban a világ harmadik legnépszerűbb utazási információs oldala volt, amely ekkor 9,2 millió egyedi látogatót vonzott. Az Associated Press által közölt cikk szerint a szállodák több esetben árkedvezményt, illetve ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak azoknak a megbízható vendégeiknek, akik vállalják, hogy pozitív hangulatú értékelést írnak róluk a TripAdvisorra. Mások profi pr-cégeket bíznak meg ezzel a feladattal. Elgondolkodtató mindezzel kapcsolatban a Frommer útikönyvcsalád alapítója, Arthur Frommer véleménye, aki szerint az utazóknak elsősorban szakértők, útikönyvírók és újságírók véleményére kellene támaszkodniuk utazásuk megtervezésekor. „Én soha nem bíznék meg amatőrök értékelésében” – sommázta véleményét Frommer.
Magyar-norvég expedíció: stoppal a Föld körül
Egy magyar férfi és norvég barátja július 7-én elindultak, hogy körbeutazzák a Földet autóstoppal. Négy év alatt több mint 65 országot szeretnének bejárni.A 29 éves Varga Péter, valóra váltotta eddigi legnagyobb álmát: egy Jack London regény hatására nekivágott Norvégiának, és ahogy a könyv lapjain megelevenedett aranyásók, ő is megtanult kutyaszánt hajtani. Ma már egy norvég népfőiskola kutyaszános segédtanára. Most egy másik álmának megvalósításába vágott bele: barátjával, a 23 éves, norvég egyetemista Kenneth Means-szel nekivágtak egy stoppos körutazásnak, hogy beutazzák az egész bolygót.Terveik szerint négy év alatt hat kontinensre jutnak el, de semmit sem erőltetnek: a véletlenre és a világ autósainak jóakaratára bízzák sorsukat. Hátizsákos nomádokként – például sátorban vagy függőágyban alva – és valódi bennfentesekként a helyiek között élve, önkéntesként dolgozva, élményeket szerezve szeretnék megismerni a világot és nem utolsósorban önmagukat. Az utazással társadalmi céljuk is van: arra ösztönözni az embereket, hogy bártan és önzetlenül cselekedjenek a közösségi érdekekért. Ők is ezt tervezik az expedíció során és hazatérésük után, tapasztalataikból gazdagodva.Azzal természetesen tisztában vannak, hogy a közel fél évtized alatt akadnak majd nehézségeik. Az első igazi természeti akadály, a kegyetlen hideg, Szibériában vár rájuk, egy évvel az indulás után. Hogy Szibéria északkeleti részét nyár közepén érjék el, 2010 tavaszán érkeznének Kínába. Ez azt jelenti, hogy körülbelül nyolc hónapjuk van arra, hogy megtegyék az utat Magyarország és Laosz között. A következő nehezítő körülmény az északkeleti monszun Dél-Ázsiában és Ausztráliában decembertől kora márciusig. Bízva a rendszeres hajóközlekedésben és a hajósok jóindulatában, remélhetőleg elérik Ausztráliát 2010 végére. Legkevesebb három, maximum hat hónapot töltenek majd ott, körbeutazzák Új-Zélandot és Ausztráliát, mielőtt hajóra szállnának Észak-Amerika irányába. Legjobb számításaik szerint 2011 júniusában érkeznek az Államokba. Így nyáron eljuthatnak Alaszkába és Kanada északi tájaira, mielőtt dél felé vennék az irányt. 2012 tavaszára várhatóan már áthaladva Közép-Amerikán a kontinens déli részére érnek. Ott a tervek szerint egy évet töltenek, mielőtt 2013 elején elindulnának Afrikába, ahol újabb hat hónapot maradnak majd, végül átutazzák az öreg kontinenst.Az eseményeket HD minőségű mozgóképekben rögzítik, ezzel, és az internet nyújtotta lehetőségekkel élve video-blogot fognak készíteni és olyan gyakran frissítik, amilyen gyakran csak tudják. Céljuk, hogy meggyőzzenek egy TV csatornát, hogy az összegyűlt videókból akár egy sorozat születhessen az útról.A két javíthatatlanul idealista világutazó bárkit szívesen lát, aki szeretne csatlakozni, és osztozni velük a kalandon. Az expedícióhoz örömmel várnak bármilyen jellegű támogatást, hiszen a négy év során szükségük lesz pénzre, felszerelésre, egyéb segítségre. Elérhetőségeik: http://www.kepesita.org/, contact@kepesita.org.
Az első AIRBUS A380 átadása az Air France színeiben
Az Air France első Airbus A380 repülőgépére nemrég festették a cég logóját Hamburgban. A repülőgép 2009. novemberében áll forgalomba a Párizs, Charles de Gaulle – New York, JFK közötti napi járaton. Az Air France az első európai légitársaság, amely az Airbus A380 kényelmét biztosítja ügyfeleinek, és az első légitársaság, amely tengerentúli járatot működtet Európa és Amerika között ezzel az új nagyon nagyméretű repülőgéppel.Az A380 fedélzetén három osztályon összesen 538 utas utazhat: 80 hely az Affaires osztályon és 106 hely a Voyageur (economy) osztályon a felső fedélzeten, 9 hely a Première osztályon és 343 hely a Voyageur osztályon a fő fedélzeten.Az Air France A380-at az Engine Alliance által speciálisan kifejlesztett négy GP72000 motor hajtja meg, és a repülőgép összesen 538 utast szállít akár 13 000 km távolságra. Az új generációs repülőgépek közül az A380 rendelkezik az egyik legkisebb egy utasra eső üzemanyag-fogyasztással.“Az A380 különösen megfelelő a jelenlegi gazdasági körülmények között, és lehetővé teszi az Air France számára, hogy még jobb emelt szintű szolgáltatásokat nyújtson a költségek csökkentése mellett. A repülőgép ugyanakkor teljesíti az Air France célkitűzését a széndioxid-kibocsátás csökkentése terén. Türelmetlenül várjuk, hogy az A380 repülőgépet üdvözölhessük légiflottánkban", nyilatkozta Pierre-Henri Gourgeon, az Air France vezérigazgatója.Az Air France 12 Airbus A380 repülőgépet rendelt, amiből négy 2009. telén és 2010. tavaszán áll forgalomba.
Hard Rock kaszinó nyílik Magyarországon
Hamarosan Hard Rock Szálloda és Kaszinó nyílik Magyarországon. Az integrált üdülőhely, a világszerte piacvezető vendéglátó Hard Rock International, és az Asamer Group illetve a Supersberger Group tulajdonában lévő EuroVegas Hungary Zrt. együttműködésében valósul meg, Északnyugat-Magyarországon, az osztrák és a szlovák határ közvetlen közelében.A kapuit várhatóan 2012 elején megnyitó Hard Rock Szálloda és Kaszinó Magyarország végleges állapotában több mint 600 hotelszoba várja majd a vendégeket. Az új helyszínen Hard Rock Kaszinó is nyílik, vegasi stílusú szerencsejátékokat kínálva számtalan játékasztallal és játékautomatával. De lesznek még saját éttermek és bárok, kongresszusi központ és koncerthely, night club, márkás termékeket áruló üzletek, és több mint 2500 parkolóhely. A Hard Rock International összesen 152 helyszínen 52 országban van jelen, Magyarország lesz az 53. helyszín. A Hard Rock nemzetközi csapata olyan létesítményeket üzemletet, mint a Hard Rock Hotel and Casino Las Vegas; a Seminole Hard Rock Hotel and Casino Hollywood (Florida); a Seminole Hard Rock Hotel and Casino Tampa (Florida); és a Hard Rock Hotel and Casino Biloxi (Mississippi). A márka saját szállodáiba is várja vendégeit Orlandóban (Florida); Chicagóban (Illinois); San Diegóban (California); Pattayán és Balin. További szálloda és kaszinó beruházásokat jelentettek be a malajziai Penang városában (tervezett nyitás: 2009), Szingapúrban (tervezett nyitás: 2010), Atlantában és Panamában (tervezett nyitás: 2011), valamint Dubaiban és Abu Dhabiban (tervezett nyitás: 2012). Az EuroVegas Hungary Zrt. a vállalkozó és ingatlanfejlesztő Hans Asamer (Asamer Group) és Alfred Supersberger (Supersberger Group) kezében. Az EuroVegas Hungary körülbelül 335 hektár szabad tulajdonban levő földbirtok felett rendelkezik Északnyugat-Magyarországon. A vállalkozás a pénzügyminisztérium pályázatán 20 plusz 10 évre elnyerte a legfeljebb öt, korlátlan számú játékasztalt és játékgépet működtető 1. kategóriás kaszinó üzemeltetésére feljogosító koncessziós jogot. A földterületen az EuroVegas Hungary ezen felül bevásárlóközpontot, kibővített szórakoztató negyedet, autószalont, gyógyfürdőt és wellness centrumot, lakó- és üzleti negyedet, golfpályát és számos egyéb kiegészítő szórakozási és pihenési lehetőséget nyújtó létesítmény kialakítását is tervezi. (portfolio.hu)
Mostantól ott lesz az ujjlenyomatunk az útlevelünkben
A második generációs biometrikus útlevél kialakítását és hazai bevezetését támogató európai uniós projekt eredményeképpen 2009. június 28-ától ujjnyomatot is tartalmazó útlevél kerül kiadásra Magyarországon. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében valósult meg. A támogatás összege 989 millió Ft. A projektről 2009. június 30-án közös sajtótájékoztatót tartott Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter és Dr. Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke.A digitalizált ujjnyomatot is tartalmazó második generációs e-útlevél bevezetésének, valamint az ehhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztéseknek célja Magyarország európai uniós tagságából eredő ez irányú kötelezettségének teljesítése.A biometrikus azonosítók alkalmazásával az úti okmányok biztonságosabbá válnak a jogosulatlan felhasználással szemben, az okmány és annak valódi birtokosa között ugyanis megbízható és elválaszthatatlan kapcsolat jön létre. Az ujjnyomatot is tartalmazó útlevelek bevezetése nem eredményez változást az Egyesült Államokba történő vízummentes utazás lehetőségében, a 2006. augusztus 29-étől kiadott biometrikus útlevelek éppúgy megfelelőek, ahogy eddig is. A második generációs biometrikus útlevél projekt keretén belül megteremtődött annak a lehetősége, hogy a szülő, vagy törvényes képviselő a 14 éven aluli kiskorú számára személyazonosító igazolványt igényeljen, valamint a kiskorú lakcímet igazoló hatósági igazolványába (lakcímigazolványba) kérelemre bejegyeztethető a szülők, vagy törvényes képviselők neve és aktuális telefonszáma. A szülő vagy törvényes képviselő nevének és telefonszámának kiskorú lakcímigazolványába történő bejegyzése a 14 éven aluli gyermekek biztonságát szolgálja. Az Európai Közösség fundamentumaként megfogalmazott négy alapszabadság egyike a személyek szabad áramlása, melynek egyik vívmányaként lehetővé vált a magyar állampolgárok személyazonosító igazolvánnyal történő utazása az unió tagállamaiba. Ez a lehetőség azonban eddig csak a 14 éven felüli állampolgárok részére volt biztosított. 2009. június 28-ától a 14 év alatti kiskorúak is rendelkezhetnek személyazonosító igazolvánnyal, így Európa számos országába utazásukkor megszűnik az útlevél elkészíttetésének többletterhe.
Tíz év alatt felépülhet a magyar Las Vegas
Tíz év alatt összesen 5 milliárd euró költséggel felépülhet Északnyugat-Magyarországon Európa első Las Vegas-i stílusú szerencsejáték központja, a Hard Rock Magyarország - jelentette be Jim Allen, a Seminole Hard Rock Entertainment elnöke sajtótájékoztatón Budapesten pénteken. A beruházás az egyesült államokbeli Hard Rock International és az osztrák Asamer Group, illetve a Supersberger Group tulajdonában lévő EuroVegas Hungary Zrt. együttműködésében valósul meg. Jim Allen kiemelte: 10 éven belül már 2 milliárd euró árbevételt vár a társaság, a magyar költségvetésnek pedig ez idő alatt közel 500 millió eurót hozhat a szerencsejáték után fizetett adó.Az osztrák és szlovák határ közelében, Hegyeshalom és Bezenye között megépülő szálloda- és kaszinókomplexum várhatóan 2012-ben nyitja meg kapuit, ekkor készül el az első ütem, amelyet a tervek szerint a 2014-től továbbiak követnek. Az első fázis összesen 35 hektáron, három ütemben valósul majd meg, azonban az EuroVegas tulajdonában összesen 335 hektár van, amelyen várhatóan további létesítmények jönnek majd létre.Az első fázis elkészültével összesen 1264 hotelszoba, 6000 játékgép, 400 asztali játék, két 20 asztalos pókerszoba, két sportfogadó, két fürdő, valamint számos vendéglátóhely várja majd a vendégeket. Az EuroVegas Hungary Zrt. húsz plusz tíz évre kapta meg a legfeljebb öt, korlátlan számú játékasztalt és játékgépet működtető első kategóriás kaszinó üzemeltetésére feljogosító koncessziós jogot. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI kérdésére elmondta: a koncessziós jog díja éves szinten egymilliárd forint körüli összeg lesz az első évben, azonban ez a beruházás bővülésével nő majd.A Hard Rock International világszerte 152 helyszínen 52 országban van jelen. A társaság tulajdonában 62 Hard Rock Cafe van, míg franchise szerződéssel a kávézóból 64 működik. Szállodából hetet üzemeltetnek - elsősorban az Egyesült Államokban -, kaszinó- és hotelkomplexumot pedig a kínai Makaón és Amerikában. (MTI)
Megszűnik a Clickair
A Barcelonából Budapestre is közlekedő spanyol fapados légitársaságot hamarosan leradírozzák az égről, mivel a légifuvarozó beleolvad a szintén spanyol fapados Vueling légitársaságba. Az egyesülésről, amelynek eredményeként az Iberia és a Spanair után Spanyolország harmadik legnagyobb légitársasága jön létre, még tavaly ilyenkor kötöttek megállapodást.A két barcelonai légitársaság fúziója július közepéig zárul le, ennek megfelelően a Clickair honlapja, járatainak kódja és repülőgépeinek felfestése a Vueling nevét, kódját és arculatát kapja majd. A gépeket szeptemberben kezdik el átfesteni és november végén a munka befejeztével teljesen megszűnik a Clickair márka.A spanyol nemzeti légifuvarozó, az Iberia 45 százalékos részesedéssel bír majd az így létrejött, új Vuelingben, amely 35 A320-as Airbust üzemeltet majd 46 repülőtérről 92 útvonalon. A fúzió eredményeként 26 százalékos részesedéssel a Vueling lesz a legnagyobb légitársaság jelenlegi bázisrepülőterén, a barcelonai El Prat légikikötőben.A Clickair heti négy járatot üzemeltet Budapest és Barcelona között, ezért hamarosan a magyar utasok is szembesülnek a változásokkal, mivel a Vueling nem tervezi a Clickair járathálózatának átalakítását. Míg a Clickair utasok az Iberia törzsutas programjához csatlakozhattak, a Vueling saját, Punto névre keresztelt hűségprogrammal is rendelkezik.