Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00
Magazin
További cikkek
Budapest a legélhetőbb kelet-európai város
A magyar főváros a 140-es listán az 55. helyre került, Prága a 60. helyen áll, Bécs a második.Budapesten majdnem olyan jók a mindennapi élet általános feltételei, mint Londonban, és valamivel jobbak, mint New Yorkban. Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki elemző és előrejelző intézete által rendszeresen elkészített, az idén is 140 nagyvárost tartalmazó életminőségi lista öt átfogó kategóriában - stabilitás, egészségügyi ellátás, oktatás, kultúra és környezet, valamint infrastruktúra -, összesen harminc mennyiségi és minőségi ismérv alapján számszerű indexet ad meg a vizsgált városok "élhetőségére". Az 1-es osztályzat "elviselhetetlen", a 100-as "ideális" életkörülményeket jelöl. A 80 pontnál jobb osztályzatú városokban az EIU szerint alig jelentkeznek "életszínvonalbeli kihívások", az 50 alatti pontszámok ugyanakkor "a legtöbb vonatkozásban igencsak szűkös" életfeltételeket jeleznek. A ház az általa alkalmazott kritériumok alapján a kelet-európai térségben Budapestet találta a leginkább élhetőnek; a magyar főváros a 140-es listán - 88,2 ponttal - az 55. helyre került, ugyanoda, ahol az előző, tavaly júniusban közölt listán is volt. Budapest után a térségből Prága következik, amely szintén megőrizte tavalyi értékelését: 84,0 ponttal a 60. helyen áll. Varsó 78,2 pontja a 71. helyhez volt elégséges. A kelet-európai EU-térségben Szófiáé a leggyengébb helyezés: a bolgár főváros 70,5 ponttal a 88. helyre került. Budapestet az idei EIU-listán közvetlenül London előzi meg, és New York követi, 88,4, illetve 86,6 ponttal. A magyar főváros "élhetőségi" kritériumai közül az oktatási feltételeket kiemelkedőnek találták az EIU elemzői; ez a kategória a maximális 100 pontot kapta. A kultúra és környezet kategória 90, az egészségügyi ellátás 91,7 pontos lett, az infrastruktúra általános állapotát azonban csak 80,4 pontra, a stabilitást pedig 85 pontra értékelték az idei lista összeállítói. Az élvonalat kanadai, európai és ausztrál nagyvárosok alkotják. Az idei élhetőségi lista első helyezettje változatlanul a kanadai Vancouver, 98,0 ponttal, utána Bécs (97,9), az ausztráliai Melbourne (97,5), a kanadai Toronto (97,2), majd a szintén kanadai Calgary (96,6) következik. Az első tízes mezőnybe négy ausztráliai - Melbourne, Sydney, Perth, Adelaide -, három kanadai - Vancouver, Toronto, Calgary -, két európai - Bécs, Helsinki - és egy új-zélandi város - Auckland - került. A legélhetőbb amerikai város az EIU felmérése szerint a 92,3 ponttal 29. helyre sorolt Pittsburgh. Az EIU londoni elemzői által összeállított rangsort - csakúgy, mint tavaly - a zimbabwei Harare zárja, 37,5 ponttal a 140. helyen, eggyel felette a bangladesi Dakka áll, 38,7 ponttal, holtversenyben Algírral. Általánosságban Nyugat-Európa és Észak-Amerika városai nyújtják a legjobb életfeltételeket; az előbbiek pontátlaga a megszerezhető 100-ból 92,1, az utóbbiaké 91,5. A világátlag 76,0, Kelet-Európa átlaga 72,1 pont. Az EIU kiemeli az idei két legnagyobb nemzetközi sporteseménye, a vancouveri téli olimpia és a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság helyszínei közötti kirívó különbséget, felidézve, hogy a kanadai nagyváros a listavezető, a dél-afrikai Johannesburg ugyanakkor a 92. helyre került. A ház szerint Dél-Afrikával kapcsolatban elsősorban biztonsági aggályok merülnek fel, tekintettel az erőszakos bűncselekmények nagy számára. (MTI)
Új jelképe lesz Bécsnek
Tavasszal fektetik le az alapkövét az osztrák főváros új jelképének, a DC Tower 1-nek. Az irodákat, szállodát és apartmanokat magában foglaló torony hatvan emelet magas lesz.Bécs és Ausztria legmagasabb épületét, a 220 méteres DC Tower 1-et a francia sztárépítész, Dominique Perrault jegyzi, aki a Francia Nemzeti Könyvtárat és az Európai Bíróság luxemburgi épületét is tervezte. A hatvan szintes DC Tower 1 várhatóan 2012-re készül el, a komplexumban főként irodák lesznek, de integrálnak bele egy 255 szobás, négycsillagos szállodát is. A 15 emeletre kiterjedő hotelt európa hatodik legnagyobb szállodalánca, a spanyol Sol Meliá működteti majd.A több mint 72 ezer négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény Bécs új városrészében, a Donau-Cityben épül fel, és magasságával maga mögé utasítja az eddigi csúcstartót, a 202 méteres Milleniumstowert is. A DC Tower 1 egyike lesz Ausztria azon első irodaházainak, amelyek már az Európai Bizottság „Zöld Épület” energia- és fenntarthatósági követelményeinek megfelelően készülnek. A 300 millió eurós projektet az osztrák bankokból és biztosítókból álló WED jegyzi, amelyet 1991-ben hoztak létre PPP kontrukcióban a világkiállítás levezénylésére. Noha utóbbit végül nem rendezték meg, a Duna-térség fejlesztésére megalakított részvénytársaság új feladata 1995 óta a Donau-City fejlesztése. A torony megépítésével 2 500 új munkahelyet hoznak létre.A befektetők többek között arra számítanak, hogy a komplexum éppen akkorra készül el, amikor Bécsben - a kereskedelmi hasznosítású ingatlanok létesítésének átmeneti visszaesése után - ismét jelentős kereslet támad irodahelyiségek iránt. Bécsben egyébként már most is 29 euró bérleti díjat kell fizetni az irodaházak legfelső szintjein található ingatlanok négyzetméteréért, ráadásul Bécsben a prémiumkategóriás irodáknak csupán 5-6%-a áll üresen. (Világgazdaság)
Elkapták a magyar szállodák rémét
Szerette magát kiskirálynak érezni S. Ottó, ám a férfi nem engedhette meg magának a luxust. Az ötvenes éveiben járó kalandor évek óta megkeserítette a szállodások életét. A kis családi panzióktól a legelegánsabb hotelekig élvezte az ingyenéletet.Evett, ivott, napokig ott lakott, de mindig fizetés nélkül távozott. Valószínűleg nemcsak a luxuséletmódot kedvelte, de a potyázás adta izgalmak is tetszettek Ottónak, aki „grátisz" vendége volt már a Bazilika és a Helikon Hotelnek is. Ám luxuskarrierje a hét végén véget ért.– A kis családi vállalkozásként működő Krisztina Hotel munkatársai feljelentésüket követően körüzenetet küldtek a szállodáknak a fizetés nélkül távozó csalóról – mesélte Alker Imre, a szálloda igazgatója. – Megírták a nevét, sőt tökéletes személyleírást adtak a szállodai rémről, aki átlagosan 2-4 napot vendégeskedett egy-egy helyen. A recepciós ismert rá a levél alapján – magyarázta a hotel igazgatója, aki, miután munkatársaival rájött, hogy éppen náluk potyázik a szállodai rém, túljárt S. Ottó eszén.– Már éppen házon kívül volt, amikor felhívtuk, hogy beázott a szobája, kap egy szebbet az átköltözés kellemetlensége miatt. A kihívott rendőrök lekérték az adatait, s kiderült: szállodai potyázás miatt már körözik – mutatta a biztonsági kamera felvételeit a Hotel President kommunikációs vezetője, Sesztakova Anna.Ottó náluk 56 ezer forintos kifizetetlen számlát hagyott maga után, panorámás szobában lakott, svédasztalról fogyasztotta a luxusreggelit, whiskyzett a bárban, és élvezte a pezsgőfürdőt. A férfi elfogása után a szálloda feljelentést tett. A BRFK sajtóügyelete megerősítette, több csalás miatt nyomoznak a férfi ellen. (blikk.hu)
Újra repül a Ryanair Eszékre
Tamás László, a Ryanair Egyesült Királyságért, Írországért és Közép-Kelet Európáért felelős sales & marketing vezetője február 10-én, Frankfurtban bejelentette, hogy a Ryanair diszkont légitársaság május 5-tõl ismét repül Eszékre Németországból, Frankfurt-Hahn repülőtérről, hetente kétszer. Az eszéki járat egyben lehetőség is Európa Kulturális Fővárosának, Pécsnek, hogy szignifikánsan megnövelje a Németországból Pécsre utazó turisták/látogatók számát, akik a Pécshez legközelebb eső repülőtéren, Eszéken keresztül nagy valószínűséggel a legolcsóbb áron, és a leggyorsabban érkezhetnek ide. A Ryanair közölte, hogy továbbra is nyitott a közös marketing együttműködésre és szívesen promotálná Pécset mind Németországban mind Nyugat-Európában.A recesszió ellenére a Ryanair továbbra is exponenciálisan növeli mind az utasai mind az úticéljai számát, a 2009/2010-es pénzügyi évben 66 millió utast szállít, ezzel 10millió utassal szárnyalja felül a Lufthansát. A következő európai úticélok várnak a garantáltan alacsony áron utazni vágyó utazóközönségre: Eszékrõl: Frankfurt-HahnBudapestrõl: Dublin, Bristol, East-Midlands és Glasgow(Prestwick) március 28-tól.Pozsonyból: London Stansted, London-Luton, Dublin, Edinburgh, Birmingham, Bristol, Stockholm-Skavsta, Brüsszel-Charleroi, Alicante, Barcelona-Girona, Malaga, Milano-Bergamo, Pisa, Bari, Dusseldorf Weeze, Frankfurt Hahn, Liverpool, Parizs, Bologna, Róma, Palma de Mallorca és Trapani(Szicília),
Csillagászati összegű kárt okozhat az északi-sarki jégolvadás 2050-ig
Szinte felfoghatatlan, 2,4 billió és 24 billió dollár (480 billió és 4800 billió forint) közötti kárt okozhat 2050-ig az északi-sarki jégolvadás kutatók becslése szerint.Az amerikai Pew Jótékonysági Alapítvány környezetvédelmi részlege által finanszírozott kutatás szerint az emelkedő tengerszint, az áradások és a hőhullámok ilyen mértékű kárt okoznának a mezőgazdaságban, az ingatlanvagyonban, valamint a biztosítási iparágban. "A világon mindenkit érinteni fognak ezek a költségek" - hangsúlyozta Eban Goodstein, a New York állambeli Bard College közgazdászprofesszora, a tanulmány egyik szerzője. Az Északi-sark kincse - Olvadó globális értékek című tanulmány az első, amely kísérletet tesz az északi-sarki jégolvadás okozta globális károk számszerűsítésére. A kutatók becslései szerint az Arktisz jégborításának olvadása már ma is évi 61-371 milliárd dollár (12,2 - 74,2 billió forint) kárt okoz a gyakoribb hőhullámok, áradások és hasonló tényezők következtében. Az északi-sarkköri jégborítás olvadását különösen veszélyessé teszi, hogy nemcsak következménye a felmelegedésnek, hanem maga is tovább erősíti azt. Ez annak a következménye, hogy a fagyott talaj kiolvadásával erősen üvegházhatású metán kerül a légkörbe, a jégtáblák helyét elfoglaló nyílt tenger pedig több napfényt nyel el, mint a jégpáncél. A jégborítás olvadása a cikk által számba vett költségek mellett azonban gazdasági előnyökkel is jár, hiszen könnyebbé teszi a területen fellelhető fosszilis energiahordozók kiaknázását. Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint az Északi-sarkvidék 90 milliárd hordó olajat rejthet, és a világ földgáztartalékának mintegy 30 százaléka is az Arktisz alatt rejtőzik. Ennek tudatában követelte január végén a Greenpeace az ipari tevékenység Északi-sarkvidékről történő kitiltását a térség törékeny ökoszisztémájára hivatkozva. A nemzetközi zöldszervezet az Arktisz élővilágának védelméről szóló nemzetközi szerződés kidolgozását követelte az Antarktiszt védő 1991-es egyezmény mintájára. Eközben egy egészen friss tanulmány szerint az Északi-sarkvidék nyári jégborítása a korábban becsült 2100 helyett már 2013 és 2030 között teljesen elolvadhat. David Barber, a Manitobai Egyetem professzora hétvégén a kanadai Winnipegben közölte az előzetes eredményeket egy kutatóhajó adatai alapján, amely 2007 júniusától 15 hónapon át az Északi-sarkkör közelében vizsgálta a klímaváltozás hatásait. A Barber vezetette kutatócsoport még nem állt elő végkövetkeztetéseivel, azt tervezik, hogy számos akadémiai publikációt adnak ki a témában. (MTI)
Földalatti szakácsok, illegális éttermek hódítanak Londonban
A vendégek ülnek az étteremben és tudják, hol alszik a szakács. Azt is tudják, hogy néz ki a fürdőszobája, milyen könyvek hevernek az éjjeliszekrényén, és hogy az illemhelyen egy műanyag Madonna villog.A vendégek egy londoni "underground" étteremben vannak, ahol magánemberek főznek otthon idegeneknek. Egészen titokban, egy kicsit a törvényen túl, és mindenekelőtt előre bejelentve. A brit fővárosban már több mint tíz ilyen "pop-up" étterem működik, és egyre több nyílik. Az ötlet nem teljesen új és a kubai magánéttermekre, a paladarokra emlékeztet. Az üzleti elgondolás főként a gazdasági válságban bizonyult nyerőnek Londonban, de nem csak ott. A német fővárosban, Berlinben is feltűnnek itt-ott titkos helyek, ahol jókat lehet enni-inni. Az egyik londoni gerillaszakács Arno Maasdorp. A 40 éves férfi hetente kétszer étteremmé alakítja Brixton városrészben lévő lakását. Minden alkalommal 16 vendégnek főz ötfogásos menüt minikonyhájában. Nem olyan egyszerű étkeket azonban, mint a bolognai spagetti, hanem maga sütötte kenyeret, gnocchit chilis gombával, tengeri süllőt kagylómártással és körtés süteményt sós karamellel."Londonban sok étterem drága és rossz. Másokkal is meg akartam osztani a főzőszenvedélyemet" - mondja Maasdorp, aki "ételstylistként" a helyes megvilágításba helyezi az étkezést. Huszonöt fontba, körülbelül 7724 forintba kerül a legolcsóbb vacsora a Saltoun Supper Clubban - ilyen minőséghez ilyen potom pénzért a brit metropoliszban általában nem lehet hozzájutni. Természetesen nem egészen törvényes, de Maasdorpnak nincs gondja a hatóságokkal, éttermét klubnak hívja, a fizetés "adomány" és a vendégek maguk hozzák az alkoholt. Egy másik londoni "földalatti" vendéglőben, ahol az El Bulli spanyol szuperétterem volt szakácsa a tulajdonos, egy vacsora ára 20 és 100 font (6182 és 30 910 forint) között mozog. Más alternatív vendéglátási módszerek is teret hódítanak: Vauxhall városrész egyik házában minden nap más szakács áll a tűzhely mögé, és az épület mögött termesztett hozzávalókból főz. Mindenesetre a vendégsereg mindenhol lelkesnek tűnik. "Még ezekben a nehéz időkben is van olyan üzlet, amely virágzik, az embereknek egyszerűen nincs pénze drága éttermekre. Itt ráadásul minden sokkal bensőségesebb, mint egy jellegtelen láncétteremben" - mondta Carrie-Anne Brackstone, aki három barátjával falatozik a Saltoun Supper Clubban. Az egyetlen hátrány: csak nagy nehézségek árán lehet bejutni vacsorázni. A gerillaéttermekben hónapokkal előre lefoglalják a helyeket. (MTI)
Róma az 50 éves Édes életre emlékezik
Amikor öt évtizeddel ezelőtt bemutatták, az olaszok tanácstalanul fogadták, egy néző még Fellini arcába is köpött. Az Édes élet Mastroiannival, Ekberggel és a Trevi-kúttal ma már kultuszfilmnek számít, Róma pedig partikkal és kiállításokkal ünnepli az 50 éves filmalkotást.Színészek, rendezők, a filmszakma képviselői Fellini kedvenc kávézójában, a Piazza del Popolón álló Canova di Romában gyűltek össze, de az olasz főváros partikkal és kiállításokkal is tiszteleg a jeles alkotás előtt, amelyet a televízió felújított változatban vetített le. A hatvanas években a legendás Via Veneto az "édes élet" központja volt, ahol csillagok - mint Joan Crawford és Orson Welles - királyok, hercegek, nemesek, vállalatvezérek és vezető politikusok adtak randevút egymásnak. A Piazza Barberinit és a Villa Borghesét körülölelő parkot összekötő utca az életörömöt jelképezte. A római életöröm azóta máshová, új városrészekbe költözött, olyanokba mint amilyen a Testaccio negyedet, a via Ostiensét és a Trasteverét magába foglaló Triangolo delle bevute, vagyis az "Italháromszög" - amely éttermeiről és szórakozóhelyeiről ismert. Az Édes élet hősei sincsenek már, Federico Fellini 1993-ban, Marcello Matroianni egy évvel később távozott. Utolsóként Anita Ekberg maradt, a 78 éves színésznő - aki a Trevi-kút fürdőző Vénuszaként vonult be a filmtörténelembe - a forgatás után sem hagyta el Rómát. Annak a Trevi-kútnak a közelében él, amelynek világsikerét köszönheti. (MTI)
Idén sem marad el a néphagyományon alapuló Torkos Csütörtök
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre idén a 2006-ban, a Magyar Turizmus Zrt (MT Zrt) által a Bor és Gasztronómia Évében útjára indított akció - jelentették be csütörtökön a budapesti Múzeum Kávéházban az MT Zrt. illetékesei. Dr. Róna Iván, az MT Zrt. elnöke elmondta: az akcióban résztvevő éttermek a február 18-i Torkos Csütörtökön teljes nyitvatartási idejük alatt 50%-os kedvezményt biztosítanak – nem szűkített – ’a la carte’ – étel- és italkínálatukból. A február 18-i étlapnak a Torkos Csütörtök hetén, vagy az azt megelőző héten érvényes kínálatot és árakat kell tartalmaznia. A kedvezményt a vendéglősök a helyben fogyasztásról kiállított számla végösszegéből adják. Az akciót jelelő 2009. április 7. óta a Magyar Szabadalmi Hivatal által védjegyként bejegyzett szóösszetételt csak azon éttermek használhatják az akció során, amelyek regisztráltak az MT Zrt. által erre a célra létrehozott honlapon. Az oldal tartalmazza az eddig regisztrált éttermek listáját. A lista azonban még nem végleges: 2010. február 15-ig várják a jelentkezőket. Róna Iván, az MT Zrt. vezérigazgatója bízik benne, hogy a 2010-es résztvevők létszáma meghaladja a tavalyi 1294-et. Február 4-ig 1170 étterem csatlakozott az akcióhoz. A regisztráltak száma 2006. óta folyamatosan nő. Az első évben csupán 499 vendéglátóhely vett részt a Torkos Csütörtökben, míg két évvel később már ennek a duplája. A jelentkezők földrajzi megoszlása arányaiban nagyjából leképezi az ország demográfiai megoszlását. A február 4-ig jelentkezett éttermek 26%-a budapesti, 74%-a vidéki. Látogatókban sem volt eddig hiány: tavaly 230 ezren „torkoskodtak”, akik többsége már az étterembe érkezéskor tudott az akcióról. Nem csupán a vendégek járnak jól az akcióval, hanem az éttermek is. Az akcióhoz csatlakozott nagykereskedők és éttermi beszállítók a jeles napon szintén kedvezményeket biztosítanak a résztvevő éttermek számára. Róna Iván újságírói kérdésre reagálva kifejtette: az éttermek egyéni döntésén múlik a Torkos Csütörtököt akár az azt követő hétvégére is kitolják. Erre van esély – tette hozzá – köszönhetően a rendkívüli érdeklődésnek.
Süllyed a tengerre épített szállodasor Dubai-ban?
Süllyed a világtérképet lemásoló mesterséges szigetcsoport Dubaj partjainál, legalábbis a NASA friss felvételei erre engednek következtetni. Az építtető cég szerint meg nem.A NASA műholdas képein, illetve a nemzetközi űrállomás legénysége által készített felvételeken úgy tűnik, gondok vannak a Dubai partjainál becslések szerint 15 milliárd dolláros költségvetéssel felépített mesterséges szigetcsoporttal, a World Islandsszel.A – többé-kevésbé – a Föld térképét formázó, 300 szigetből álló építményben az utóbbi időben több sziget formája is megváltozott, néhány összeolvadt, mások pedig elsüllyedni látszanak. A parttól négy kilométerre, egy mesterséges lagúnában létrehozott, összesen 54 négyzetkilométeres szigetcsoport építése 2003-ban kezdődött azzal a céllal, hogy a világ legfényűzőbb, exkluzív luxushoteleit és magánbirtokait alakítsák ki rajta. Több mint 320 millió köbméter homokot mozgattak meg az építkezés során a szigetek felépítéséhez, és 37 millió tonna sziklát a szigeteket körülölelő hullámtörő gátak felhúzásához. A gát építése 2008-ban befejeződött, ekkorra a szigetek 70 százalékára már volt befektető, vagy vásárlójelölt. A Dubait is elérő válság miatt azonban elhalkult a World Islands körüli nagy felhajtás, és 2009 tavaszán az építkezést fel is függesztették. Az építtető Nakheel Properties egyébként az 59 milliárd dolláros adóssága elől menekülő Dubai World holding tulajdonában van. A NASA képeinek nyilvánosságra hozatala után reagált a Nakheel is: a cég közleménye szerint szó sincs süllyedésről, a szigetek összeolvadása és megváltozott alakjuk szándékos, és a vásárlóik kifejezett kérésére történt. (Index)
Veszélyben a prágai Arany utcácska, tavasztól egy évre lezárják
Veszélyben a prágai Arany utcácska, a száztornyú Moldva-parti cseh metropolis egyik legvonzóbb és legfestőibb idegenforgalmi látványossága, ezért májusban lezárják és elkezdik felújítását. A rekonstrukció tervezett időtartama legalább egy év."A legfőbb probléma, hogy az idők folyamán számos helyen megsérült, kilyukadt a helyi, szintén nagy múltra visszatekintő csatornázás, így az esővíz folyamatosan alámossa az apró, festői házacskák amúgy is elég gyenge alapzatát. Ha a felújítást elhalasztanánk, fennáll a veszélye annak, hogy az egész Arany utcácska belecsúszhat a Szarvas-árokba és gyakorlatilag megsemmisül" - indokolta a felújítást Ivo Velísek, a prágai vár kezelőségének igazgatója. A nagyrészt a 16. századból származó közel kéttucatnyi házacska, amely fecskefészekként tapad az ősi Hradzsin várfalához, a valóságban nem szilárd talajra, hanem a Szarvas-árok szélére a hosszú évtizedek folyamán kihordott különféle törmelékre, szemétre épült, így geológiai szempontból eléggé ingatag. A helyi csatornázást legutóbb valamikor a 20. század közepén újították fel részben, s ma már nagyon meglátszik rajta az idő foga. A Prága leglátogatottabb műemlékei közé tartozó Arany utcácskát évente több mint egymillió ember keresi fel. Felújítása a tervek szerint mintegy 40 millió koronába (400 millió forint) fog kerülni, miközben a Hradzsin is komoly bevételektől esik el. Mintegy kárpótlásul a turisták előtt megnyílik a hradzsini Rozmberg-palota, amely eddig évente csak egy-két alkalommal volt látogatható. "Természetesen a turisták számára az Arany utcácskát semmi sem pótolhatja. A felújítás azonban valóban halaszthatatlan volt" - szögezte le Velísek. Míg a turisták búslakodnak, addig a régészek körében a hír örömet váltott ki. Kiderült ugyanis, hogy az Arany utcácskában eddig még sosem volt nagyobb arányú régészeti kutatás. Miután ez a terület a 14. és a 15. században a Hradzsin városi szeméttelepeként is szolgált, a várakozások nagyok. "Az Ulászló-terem felújításakor beható ismereteket szereztünk arról, hogy nézett ki a vezető, uralkodó réteg élete a Hradzsinon. Az Arany utcácska felújításakor pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy megismerjük, hogyan élt egykoron az alsó réteg, az egyszerű nép, a szolgálók és a várfalakat védő lövészek" - jelentette ki Jan Frolík régész, aki a feltárást fogja felügyelni. Az Arany utcácska ma is álló legrégibb házai a Hradzsint elpusztító 1541-es tűzvész után épültek, többségük azonban a 17. századból való. A legenda szerint itt laktak II. Rudolf német-római császár alkimistái, a 20. század elején egy ideig itt lakott Franz Kafka, a világhírű prágai német író is. Az Arany utcácska házai mai formájukat, kinézetüket az 1950-es évek első felében elvégzett felújításkor kapták. (MTI)