Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Fejlődik a VIII. kerület, bővül a City Inn
2006. szeptember 14.

A napokban elkezdődik a VIII. kerületi Corvin-sétány projekt első létesítményeinek építése. A komplex városrész-rehabilitációs program keretében többek között bevásárlóközpont, Andrássí-út méretű, 20 ezer négyzetméteres sétány, szórakozónegyed kávézókkal és éttermekkel, 3000 lakás és 150 ezer négyzetméternyi irodaépület jön létre az elkövetkezendő években.

A beruházás kedvezően hat majd a kerület idegenforgalmi életére, élénkíti majd például a corporate rendezvények piacát is. Erre számít a jó időben jó helyen, konkrétan a projekt szívétől 50 méterre tavaly megnyílt City Inn szálloda is. A tipikus városi hotel eddig a repülőtér viszonylagos közelségére épített, fekvéséből és szolgáltatásaiból adódóan vendégkörének egyik jelentős részét már eddig is üzletemberek tették ki.

Most elhatározták, hogy egyéb átalakításokkal összekötve két 50 fős rendezvényteremmel is bővítik a hotelt még ebben az évben. A termek átadását december közepére tervezik, s további beruházások elől sem zárkóznak el, amennyiben a Corvin-sétány teljesíti a hozzá fűzött reményeket.

forrás: www.turizmuspanorama.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország