Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Újra perlik a fogyasztóvédők a Malévet
2006. július 19.

Újra perel a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), miután a szövetség szerint a Fővárosi Bíróság 2005. október 24-én kelt ítélete ellenére az ügy továbbra sem rendeződött a fogyasztók érdekeinek megfelelően. A fogyasztóvédők szerint a jogszerűtlen magatartás ugyanis nem szűnik meg azzal, hogy a korábbi jegykiállítási díjnak megfelelő összeget most "jegykezelési költség" címen fizetteti ki az utazókkal a légitársaság. A FEOSZ most ennek kimondására kéri a bíróságot, illetve arra, hogy a légitársaság visszamenőleg fizesse ki az utasoknak a jegykezelési költségként beszedett összegeket. Az ügy kapcsán a FEOSZ a közérdekű kereset mellett a Gazdasági Versenyhivatalnál is bejelentést tesz a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt.

A légitársaság is a sajtóból értesült a keresetről A Malév szóvivője, Németh Krisztina az eset kapcsán szerkesztőségünknek elmondta: a kereset benyújtásáról sem a FEOSZ-tól (legutóbbi híradásainkban még, mint Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel találkozhattak a nevükkel olvasóink) sem a bíróságtól, sem a Versenyhivataltól értesítést nem kaptak, így arról ők is csak a sajtóból szereztek tudomást. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet nyomán a jegykiállítási díj rendezése az utazók megelégedésére zárult le, az újonnan bevezetett költségnem pedig a jogszabályoknak, továbbá a Fővárosi Bíróság említett ítéletének is mindenben megfelel. A jegykezelési költség a jegykiállítási díjtól eltérően ugyanis differenciáltan jeleníti meg a jegy fajtájának, az utashoz történő eljuttatásának, illetve az alapját képező szolgáltatásnak a költségeit. Németh Krisztina azt is elmondta: annak idején egyeztettek a FEOSZ-szal, megküldték részükre az új üzletszabályzatukat. Bár a légitársaság erre fokozottan törekedett, az együttműködés mégis elmaradt a fogyasztóvédők részéről. A Malév a további lépéseit az után határozza meg, hogy írásban is megkapta a keresetet.

forrás: index.hu/

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország