Hull az elsárgult levél...
2002. december 12.

Kutatók beszámoltak arról, hogy a világméretű felmelegedés hatására a gyomnövények elszaporodása várható. A feltételezett éghajlatváltozás következményei közül azonban a hőmérséklet-emelkedés hatásánál sokkal szembetűnőbbek a csapadékcsökkenés következményei. A természetet ismerő ember számos jelét fedezheti fel e kétségtelenül lassú, de azért emberi léptékkel mérve is észrevehető változásnak.

Sokáig nem tudták, hogy az aszály az oka legfontosabb erdészeti fafajunk, a kocsánytalan tölgy tömeges pusztulásának is. A tölgypusztulás a hetvenes évek végén az Északi-középhegységben kezdődött, majd néhány évvel később a Dunántúli-dombvidék tájain is megjelent, bár sokkal enyhébb mértékben. A kutatók sokáig értetlenül álltak e jelenség előtt. Mikor azonban a nyolcvanas években más fafajok (kocsányos tölgy, bükk, akác, erdei- és feketefenyő) is pusztulni kezdtek, világossá vált, hogy a megbetegedések a szárazsággal függenek össze. A kocsánytalan tölgy megbetegedésének kezdeti jelei, vagyis a levelek halványzöld, már-már sárgászöld színe és a szokásosnál kisebb mérete a nitrogénhiány tüneteihez hasonlított. Így ismerték fel, hogy az igazi ok a csökkenő csapadékmennyiség hatására kialakuló talajszárazság. A száraz talajban lefékeződnek bizonyos talajbiológiai folyamatok, így például az avar lebomlása, ezért a nitrogén kisebb mértékben épül be a talajba. Az ennek következtében fellépő nitrogénhiány okozza a fák pusztulását.

A feltevés helyességét Berki Imre, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem kutatója trágyázási kísérletekkel igazolta. Nitrogénnel való trágyázás hatására a beteg fáknak legalább a fele egyértelműen meggyógyult, vagyis levelük színe és nagysága megegyezett az egészséges fákéval. A trágyázástól meggyógyult fák levelében a nitrogéntartalom a hiánytüneti határértéket jelző szint fölé emelkedett.

A kutatók azt feltételezik, hogy a Nyugat-Dunántúlon elsősorban azért sokkal kisebb a kocsánytalan tölgy pusztulása, mert ott a hetvenes és nyolcvanas években sokkal több csapadék hullott, mint az Északi-középhegységben. Míg az utóbbinak a csapadékösszegei egyértelműen csökkennek, addig a Dunántúl nyugati részén ilyen tendencia nem mutatható ki.

(M. K.)