Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Visszatér Budapestre a TAP Portugal légitársaság
2016. december 08.

Még év elején számoltunk be arról, hogy 11 év után idén áprilisban megszűnt a TAP Portugal Budapest és Lisszabon között közlekedő járata. Szerencsére a szünet csak ideiglenesnek bizonyult, december 7-én ugyanis a légitársaság bejelentette, hogy jövő nyártól újra közlekedik ezen az útvonalon.

A sajtótájékoztatón Szolnok Péter, a TAP Portugalt a régióban képviselő CEAS Kft. sales menedzsere elmondta: miután a portugál nemzeti légitársaság privatizációjára 2015-ben sor került, és a cég új tulajdonosa a brazil Azul légitársaságot is birtokló David Neeleman vezette befektetői konzorcium lett, egy reorganizáció következtében úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a járatokat hét olyan útvonalon, amelyek nem hozták az elvárt bevételi eredményeket - ebbe pedig Budapest is beletartozott. Bár a járatok telítettségével nem volt probléma - átlagosan 80% körüli volt töltöttség -, a Wizz Air Budapest-Lisszabon járatindítása következtében a TAP is árcsökkentésre kényszerült, ráadásul az újraszervezés következtében géphiány is nehezítette az európai útvonalak kiszolgálását.

Az utóbbi időben azonban nagy mértékben fellendült Portugália turizmusa, idén körülbelül 8-9%-os növekedés várható a turistaérkezést tekintve. Nem beszélve az átszálló utasok számának bővüléséről, akikre kiemelten fókuszál a TAP. A légitársaságnál ezért úgy döntöttek, hogy 2017. július 1-jén újraindítják a budapesti járatot, amely heti hét alkalommal fog közlekedni a két város között. A 3,5 órás járatok péntek kivételével minden nap repülnek - vasárnaponként napi kétszer -, ha pedig olyan nagymértékű lesz a kereslet, akkor szombatonként két járatot - a reggeli mellett egy délutánit - is indítani fognak. A budapesti mellett a légitársaság június 10-ével újraindítja járatait Torontóba, a spanyolországi Las Palmasba, Alicantéba és Stuttgartba, július 10-én pedig Bukarestbe is.

A Budapest-Lisszabon útvonalon 129 üléses A319-es és 157 férőhelyes A320-as gépek fognak közlekedni. Szolnok Péter elmondta: a TAP Portugal járatain a catering és a szolgáltatás színvonala a régi marad, vagyis az utasok a gépen meleg ételt kapnak, az esti járatokon pedig takarót és párnát, és a legtöbb esetben utashíd fogja összekötni a repülőgépet és a reptér terminálját. A TAP flottabővítést is tervez, összesen hét új gépet fognak beszerezni - három Airbust és négy Embraert. A légitársaság budapesti kirendeltsége továbbra is a régi helyszínen, a Rákóczi út 1-3. alatt található, de a budapesti repülőtéren is van irodájuk.

Csatlakozások Marokkóba, Spanyolországba, Észak- és Dél-Amerikába

Szolnok Péter hozzátette, a Budapestről indulók között eddig is sok volt az átszálló utas, és ezentúl is nagy mértékben építenek rájuk, éppen ezért nagyon jó csatlakozásokat lehet elérni a portugál fővárosból. Brazíliában például tíz városba (Sao Paolo, Rio de Janeiro, Fortaleza, Recife, Belo Horizonte, Brazíliaváros, Salvador, Porto Alegre, Natal és Belém) is repül a légitársaság Lisszabonból közvetlenül, 2017-ben összesen heti 69 járattal lehet eljutni a dél-amerikai országba. Észak-Amerikán belül a már említett torontói járat mellett New Yorkban a Newark és a JFK repülőtérre is közlekedik járata a TAP-nak, de Bostonba és Miamiba is repülnek. Marokkó három városába (Casablanca, Marrakesh és Tanger) heti 31 járattal lehet eljutni Lisszabonból, Spanyolországban pedig 11 városba indítanak járatot (Madrid, Barcelona, Bilbao, Coruna, Vigo, Valencia, Sevilla, Oviedo, Malaga, Las Palmas és Alicante). Portugálián belül pedig a főváros és Faro között napi négyszer, míg a Lisszabon-Porto közötti 300 kilométeres útvonalon óránként indulnak a belföldi járatok.

2016 a beruházások éve a Budapest Airportnál

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője a budapesti repülőtér idei évéről és jövőbeni terveiről számolt be. Elmondta, hogy 2015 mérföldkőnek számított a reptér történetében, hiszen 12%-os bővüléssel elérték a 10 milliós utasforgalmat, idén év végére pedig további közel 10%-os növekedésre és 11 milliós utasforgalomra számítanak. Hozzátette, hogy ezzel a Budapest Airtport nem csupán a régió, hanem egész Európa egyik legdinamikusabban fejlődő repülőtere. Idén 16 új légijárat indult Budapestről, jelenleg több mint száz desztináció érhető el a fővárosból. Bogáts Balázs kiemelte, hogy 2016 a nagy döntések és az induló beruházások éve volt. Az új, Pier B elnevezésű utasmóló építését januárban kezdik meg, amelyet még a Malév idején terveztek, de akkor a nemzeti légitársaság csődje miatt nem tudták kivitelezni. Bővítik a check-in-pultok számát, és a C-terminál beruházását is néhány évvel előbbre hozzák. 2017 végén tervezik átadni a 150 szobás Ibis Styles repülőtéri szállodát, és a parkolókapacitást is bővítik.

forrás: www.turizmusonline.hu , további info: http://www.turizmusonline.hu

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Budapest
Magyarország