Tel.: 06 30 343 4343 Mail: info@nagyutazas.hu Nyitva: H-P 9:00-17:00

Örök szerelmet ígér a pozsonyi karácsonyi vásár „kívánságok utcája
2016. november 21.

A pozsonyiak közös karácsonyfáján és az annak közelében kialakított "kívánságok utcájában" elhelyezett díszkivilágítás felkapcsolásával hivatalosan is megnyílt pénteken a karácsonyi vásár a szlovák fővárosban.

A vásár, amely idén a szokásosnál csaknem egy héttel korábban kezdődött, december 23-ig tart. A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a Fő téren és a Ferencesek terén kialakított, száz standból álló vásárváros, illetve az előbbi helyszínen felállított nagyszínpad, ahol a rendezvény idején több száz előadó lép fel. A vásár központi helyszínének tőszomszédságában, a Prímási téren jégpályát is igénybe vehetnek a látogatók.

A pozsonyi karácsonyi vásár másik fő helyszíne az egykori Kossuth, ma Hviezdoslav tér, ahol a régi nemzeti színház előtt az óvárosi önkormányzat üzemeltet egy csaknem ötvenstandos vásárt és egy másik szabadtéri jégpályát.

Idén először a pozsonyi karácsonyi vásárt új helyszínre, a pozsonyi várra is kiterjesztik. A szlovák törvényhozás kezelésébe tartozó történelmi épület udvarán Andrej Danko parlamenti elnök kezdeményezésére, hagyományteremtő céllal tartanak karácsonyi vásárt november 27. és december 18. között.

A karácsonyi hangulathoz idén először az "kívánság utca" is hozzájárul, ezt az egyik környező utca fenyőágakkal és fagyöngydíszítéssel való befedésével alakították ki, s a szervezők szerint örök szerelemre számíthatnak azok, akik ott csókolják meg egymást.

forrás: www.turizmuspanorama.hu , szerző: MTI , további info: http://turizmus.com

Kapcsolódó linkek
Ide utaznék!
Pozsony
Szlovákia