Ökomese
2002. május 23.

A béka, a gólya és a vödör

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag északi ország, ahonnan - "hála" a gazdasági növekedésnek - szinte teljesen kipusztult a fehér gólya. Igencsak megfogyatkozott a gyepi békák száma is. Így aztán- ahogy egy magára valamit adó, tehetős országban szokás - nem csekély költséggel visszatelepítési program indult a két sokat szenvedett állatfaj érdekében.

Telt-múlt az idő, és a békák annyira megszaporodtak, hogy már érdemes volt fóliakerítések segítségével irányítani a mozgásukat. A régi és új tavakat gondos kezek körülkerítették, s a kerítések mentén vödröket ástak a talajba. Alkalmas ágakat is helyeztek mindegyikbe, hogy a véletlenül oda tévedő apró emlősöknek legyen min kikecmeregniük a csapdából. A vödör alján mindig volt egy kis víz, nehogy a békák kiszáradjanak, míg megérkezik a segítség. A szorgos természetkedvelők minden reggel és este körbejárták a vödröket, és útjukra bocsátották az állatokat.

Közben a gólyákat nevelő csoport sem tétlenkedett. Védenceiket csinos röpdében nevelték, és vödörből etették. Hála az odaadógondoskodásnak, hamarosan eljött a kirepülés ideje is. Történt egyszer, hogy a fiatal gólyákat épp azon a vidéken engedték szabadon, ahol a békákat is óvták. Az életrevaló gólyák, persze, azonnal felismerték az emberi gondoskodás jeleit, s gyorsan leereszkedtek a terített asztalhoz. S mivel ízlett nekik, amit a vödrökben találtak, úgy döntöttek, tanyát vernek, s ott maradnak.

Lett is nagy ribillió. Egymásra mutogattak a természetvédők: a te védenced eszi az én védencemet. Végül megegyeztek: hogy a gólya is jóllakjon, és a béka is megmaradjon.

Többé nem etetik vödörből a fiatal gólyákat.

Puky Miklós
Forrás: É.T.